Ismét egy új város, új élmények. A világ körüli koncertezés, most itt állomásozik. Vagy nevezhetném azt úgy is, hogy itt ér véget. Befejeztük a koncertezést, most jön egy kis nyugalom. Társaim haza tértek szeretteikhez, vagy éppen még mulatnak valahol az éjszakában. Már hozzá szoktak, hogy én nem tartok velük mindig, olykor akad, hogy egy húzósabb éjszaka után szívesen maradok magamra. Nem kérdezik, hogy mi lelt engem, csak magamra hagynak. Bár nem minden esetben lehet nyugalomnak hívni az életemet, vagy inkább létemet, mert már nem élet az ami nekem van. Halott vagyok már jó ideje, nem bántam meg, hogy azzá lettem, ami most vagyok. Olykor megesik, hogy nincs egy perc nyugtom se, még így az éj leszállta után sem, hiszen ismert személy vagyok, mindenhol van ember, aki ismer engem. Nem is gond ez számomra, kedvemre való, ha olyannal találkozok, aki díjazza a zenét, melyet én gyártok. Olaszország mindig csodás, most is az, csak sajnálatos, hogy nem mehetek ki a napra. Ettől eltekintve jó ez a hely. Ennél az oknál fogva is vezéreltem magamat arra, hogy most letelepedjek. Nem árt, ha egy kicsit végre gyökeret verek. Amúgy sem maradtam általában sehol sokáig, legutóbb is, talán ha pár hónapot voltam Moire de Lansban. Ott megismertem egy csodás nőt, Nalinit, de távoznom kellett. Nem szándékszom közelebb kerülni senkihez. Nem akarok ismét eltemetni senkit, akit egy kicsit is jobban megkedvelek. Lassú léptekkel szelem át a homokos partot. Levettem a lábbelimet, kezemben cipelem, s talpam a még mindig meleg homokon hagy nyomot maga után, de csak addig a pillanatig, míg a víz el nem mossa, s nyomtalanná tesz. Utam végezetéül a színpadhoz érek, ahol nem is olyan régen, pár perccel ez előtt, még javában énekeltem a tömegnek. Felülök a színpad szélére, papucsomat is leteszem. Lábaimat térdben felhúzom, karjaimmal magam mögött támaszkodom. Tekintetem a messzi távolt kutatják, a víz háborgó habjai rabul ejtik elmémet. Lehunyom szemeimet, magamban mélázok s próbálok egy kicsit belegondolni, hogy milyen is lehetett volna az életem, ha nem akkor, abban a csúfos születek meg. Vajon akkor is olyan lennék mint most? Vajon választottam volna ezt az utat? Vámpírnak álltam volna, vagy lett volna egy feleségem, gyerekeim? Leszármazottaim? Miként történt volna, s jól tudom, hogy felesleges a múlton rágódni, de nincs másom, csak az emlékeim.
About... Nadine McFlores
Halandó
Nem: :
Aktivitás-pontok: : 19
Valódi kor: : 37
Foglalkozás: : modell
Hozzászólások száma: : 11
Regisztráció: : 2012. May. 08.
Tárgy: Re: Nadine McFlores × Adam Frield Csüt. Júl. 12, 2012 7:59 am
Már nagyon régen volt, mikor utoljára tettem ki a lábamat a házból. Mióta Olaszországba költöztünk a nővéremmel, igazából folyamatosan dolgozom, szóval nem sok pihenés jutott szegény fejemnek, és most eléggé le is vagyok fáradva hozzá, hogy a hétvégi - legalább két fős - családi vacsorát megkockáztatva kivegyek egy szabadnapot. Még elevenen élnek a fejemben a franciaországi sötét évek, amikor elveszítettem szüleimet, és So-val ketten maradtunk, majd az utána következő néma, unott, munkával telő időszakok. Már nagyon fáj az egész, már sok volt, már úgy kezdem érezni, hogy szétpattan a fejem, és ezért munkába menet helyett nem is ülök be a kocsiba, hanem fodros szürke blúzomban - divatszín az idén -, sötétkék, oldalt gombsorral ellátott miniszoknyámban, enyhén emelt talpú, farmeros anyagú szandálomban visszafordulok a táskámmal, ledobom azt a cipősszekrény tetejére, kiveszem a személyimet, a kulcsomat meg némi pénzt, és mivel zsebem nincsen, egy kis méretű szürke kézitáskába teszem ezeket, így indulok neki gyalog a nagyvilágnak. Még alig van reggel 8, ilyenkor szoktam indulni, de elhatározom, hogy ma tartok egy igazán hosszú, de remélhetőleg annál hamarabb eltelő görbe napot. Ahogy végigsétálok Rione utcáin a strand irányába, ahol terveim szerint mászkálok majd egy kicsit nagyjából térdig a vízben, elhatározom, hogy egyetlen férfit sem fogok megszólítani, talán jobban is tenném, ha az életben többet nem kommunikálnék ezzel az állatfajjal, kezd sok lenni belőlük egy ideje, de ezt könnyen el lehet kerülni azzal, ha őket elkerülöm. Már a vámpírok létezése is sokkolt, amit egy különös élmény során-után-végett tudtam meg, és abból se kérek többet, azt hiszem. Nem, nem sztereotípiákról van itt szó, nem mondanám, hogy azért megutálok valakit, mert vámpír, férfi vagy vámpír férfi esetleg. Csak már bennem van bizonyos fokú bizalmatlanság, a világ amúgy is tele van rossz dolgokkal, amik csak arra hivatottak, hogy fájdalmat okozzanak, és jó, ha valaki minél többet ki tud kerülni belőle. Én sajnos belesétálok mindenbe, amibe nem kéne, de mindvégig reménykedem közben, hátha egyszer az életben szerencsém lesz, és valamit legalább megúszok anélkül, hogy csak fájna! Azért reményeim szerint egy görbe napból akkora baj csak nem lesz, fagyizom a parton, sétálgatok, igyekszem jól érezni és kipihenni magam. Még az esti koncertre is befizetek, és bár számomra - nagyon röstellem magam érte - ismeretlen a banda, aki játszik, el kell ismerni, hogy ügyesek. Én magam a leghátsó sorok egyikében állok, távol a bajtól, eleve egyedül nem olyan jó tombolni, nem annyira látom értelmét. Aztán kiürül az egész partszakasz, elmegy mindenki, itt még biztonságiak sincsenek vagy ezren, szeretem ezt a várost ennyiből, olyan kis békés és olykor családias. Sokkal jobb, mint Franciaország volt, szerintem. Látóterem sarkában lassan érzékelem, hogy valaki ül a színpad szélén a homályban. Nem látok jól, és tudom is, mennyire nem kéne tudnom, ki az, nem kéne közelebb mennem. Csak pár lépést teszek, és látom az élénk színű hajat, így már még jobban elgondolkodom, akarok-e még néhány lépést tenni, mert mi van, ha pár biztonsági őr mégis itt lebzsel, és akkor elkapják a torkom? De legalább a szöveg megvan, amivel odaléphetnék a sráchoz. Kérhetek mondjuk autogrammot tőle, az biztosan logikus lenne, és akkor ő maga sem lenne mérges rám, amiért megzavartam. Ám én sajnos még a nevét sem tudom, és így nem nagyon lenne értelme a dolognak. Úgy határozok, akármennyire is nem érdekli, odamegyek, és valószínűleg az igazat fogom mondani. Két kezem csuklónál összefogva a testem előtt odasétálok, néhány lépésnyi távolságban állok meg, és torkom megköszörülöm. - Nem zavarok nagyon? Csak meg szeretném mondani, hogy klassz volt a koncert. Mint laikus jöttem ide, és - Nyelek egyet. Ismételjem magam? Sötét van, fülig pirulhatok minden gond nélkül, szerintem sikerül is. - Szóval élvezetes volt. Úgy érzem, ennél még az is jobb, ha csak állok csendben, szóval jöjjön az, tekintetem valahol megáll a színes tincsek környékén, az arcába nem merek nézni. Tanácstalanul várom, hátha mond valamit.
About... Adam Frield
Vámpírtanítvány
Nem: :
Aktivitás-pontok: : 49
Foglalkozás: : Jelenleg zenész vagyok, bár voltam már sok más.
Hozzászólások száma: : 32
Regisztráció: : 2012. Jul. 11.
Megjegyzések: : "Az okos embereket becsülöm,
a különcök pedig szórakoztatnak."
Halk neszt hallok közeledni, de nem tehetem meg, hogy arra kapom a tekintetem, hiszen még nincs elég közel ahhoz, hogy emberi füllel is hallani vélhessem. Hallom a lágy dobbanásokat, melyek egy halandó mellkasából, számomra dalként lüktetnek. A tenger morajló hatalmassága újabb ritmust ad ennek az élménynek, s fejemben már egy új dal megszületését vélem felfedezni. Eljut hozzám egy aromás csodálatos illat, innen már feltételezhetem, hogy hölgyről van szó. Talán tétovázás melyet érzek felőle. Megtorpan, majd ismét pár pillanatnyi feszült tett után ismét felém lépdel. Kinyitom, szemeimet, s rá emelem kutató, fürkésző tekintetemet. Hangja lágy csengőként rezzen meg az éjszakai csöndben. Kedves mosoly játszik ajkaimon, mivel egy újabb hallgatóval bővült az arzenál. -Kérem, ne szabadkozzon, egyáltalán nem zavar. - Megnyalom alsó ajkamat, érzem nyelvemmel, hogy szemfogaim egy kissé kitüremkednek, de könnyű szerrel túllépek az éhségen, mely felcsap bennem. -Öröm számomra, ha új emberektől hallom, hogy pozitív meghallgatásra találtak a számaink. Az Intresting Present a rajongókért él, nem másért. Látom rajta, hogy nem éppen van a helyzet magaslatán, mert nem néz rám, vagy végül is rám néz, de nem a szemeimbe. Bölcs dolog ez, ha az ember tudja, hogy a vámpírok képesek megigézni őket ha létre jön a szemkontaktus, de úgy vélem, hogy most másról van szó. Most inkább csak zavarnak gondolom ezt a viselkedést, s meglehet, hogy most hallot rólunk először, de még is úgy viselkedik, mintha közkedvelt világsztárral lenne dolga. -Lenne kedve esetleg velem tölteni egy kis időt?- Gyorsan hozzá teszem, még mielőtt bármit is feltételezne, mely nem lenne helyén való. - Persze, ha csak nincs más dolga éppen, nem szándékszom feltartani, ha más elfoglaltsága is akad. Régen elszoktam már attól, hogy másokat marasztalni próbáljak, de eme Hölgyemény, most felkeltette az érdeklődésemet, olyan félszeg, pedig külsejéből gondolva nem lenne rá oka. Felé nyújtom kezemet, s ha engedi, kézfejére csókot hintek, majd bemutatkozom. -Üdvözlöm, Adam Frield vagyok, szólítson csak Adamnek, és ha jól látom, nem sok köztünk a korkülönbség, így esetleg tegeződhetnénk is, ha nem bántom meg ezzel. Szikrázó mosolyt villantok rá, immár kifogástalan fogsorommal, melyben nem látszik, hogy az imént még hegyesen szúrták ajkaimat. Talán eddig a pillanatig fel sem tűnt, hogy vágyom a társaságra, még ha az nem is egy összejövetelként érkezett el, hiszen vannak pillanatok, mikor több ember között is magányosnak érzem magam. Próbát tehetek eme hölggyel, hogy vele is ekként történnek a dolgok, ismét egyedül érzem majd magam, miközben ő itt jelen van, vagy oly jó személyisége van, mely lefoglalja az enyémet, s végre egy kis örömöt, vagy ahhoz hasonlatosat érezhetek.
About... Nadine McFlores
Halandó
Nem: :
Aktivitás-pontok: : 19
Valódi kor: : 37
Foglalkozás: : modell
Hozzászólások száma: : 11
Regisztráció: : 2012. May. 08.
Tárgy: Re: Nadine McFlores × Adam Frield Csüt. Aug. 02, 2012 7:01 am
Bármennyire nem voltam eddig rajongó, sőt most hallottam igazából először ennek az együttesnek a számait, amikor a férfi válaszol nekem, abba azért beleremeg a gyomrom, hiszen milyen klassz már a tudat, hogy egy együttes tagja ilyen kedvesen szól az ember lányához, aki nem több, mint egy egyszerű modell. Szóval pirongva lépek picit közelebb megint, zavaromban próbálva értelmezni amit mond, pedig egyébként semmi baj azzal, ahogy beszél, úgy értem nem halk, és nekem hallanom és értenem kéne, de a fülem meg az agyam talán nem működik rendesen, és ezen magam is mosolyogni kezdek. Pedig modellként megszoktam a csillogást, de igazi hírességgel beszélni mégis teljességgel másmilyen dolog. Félszegen fonom össze ujjaimat alhasam előtt, kicsit hűvösebb kezd már lenni, karjaim enyhén fáznak, nem öltöztem nagyon hozzá az éjszakázáshoz, pedig talán számíthattam volna erre is. Sebaj. Míg hallgatom a férfi szavait, valahol a válla környékén állapodik meg a tekintetem, nem akarom zavarni őt azzal, hogy bámulom, vagy épp magamat nem akarom megzavarni vele, hogy tudnám, ha rá nézek, ő is így tesz? Kérdése meglep, és jól esik a tudat, hogy nem akarja erőltetni, de igazából úgyis görbe ez a napom, miért ne érnék rá beszélgetni vele egy kicsit? Ahogy odanyújtom neki kezem, belegondolok, talán kezdek olyan szenilis lenni, mint a nővérem, aki minimum múlt századiként viselkedik, és kicsit én is most, amikor csak nézem remegve, ahogy a hideg kezű férfi kezet csókol nekem, de egyáltalán nem bánom a dolgot, hanem mosolyogva felelek neki. - Nadine McFlores vagyok, nagyon örülök - zihálom kissé remegő hangon, és már komolyan megfordul a fejemben, hogy talán illene pukedliznem, de nem tudom, nem nevetne-e ki, megkaptam én az illemtan órákat kislány koromban, de biztos, hogy most lenne helyénvaló alkalmazni a tudásomat? Kivételesen odaemelem arcára a tekintetemet, és pont látom a szikrázó mosolyt, komolyan újságokba illik, nem az én estémbe, de nagyon örülök neki, hogy ezt a gesztust kapom. - És dehogy, akarom mondani, nincs dolgom, és igen, nagyon szívesen maradok egy darabig, ma szabadnapos vagyok, és görbe napot tartottam, és ez lehet neki a legjobb befejezés - magyarázom kissé talán hadarva, zavartan, sietősen.- Mihez lenne kedved? - kérdezem már tegeződve, és azt hiszem, nekem is sokkal könnyebb lesz így ez a beszélgetés.
About... Adam Frield
Vámpírtanítvány
Nem: :
Aktivitás-pontok: : 49
Foglalkozás: : Jelenleg zenész vagyok, bár voltam már sok más.
Hozzászólások száma: : 32
Regisztráció: : 2012. Jul. 11.
Megjegyzések: : "Az okos embereket becsülöm,
a különcök pedig szórakoztatnak."
Tárgy: Re: Nadine McFlores × Adam Frield Pént. Aug. 03, 2012 2:59 pm
Zavarban van, és ez némiképp meglep engem. Annyira elszoktam már a halandók társaságától. Ez persze nem helyes állítás, hiszen folyamatosan körbe vesznek, a tagok az Intresting Present-ben, a rajongók, mindig emberek között vagyok, talán ezért is vagyok olykor még nyomottabb hangulatomban mint egyébként. Úgy tekintenek rám mint egy tárgyra, megőrülnek a hangomért, de nem látnak mást bennem, mint a sztárt, természetesen mindig van kivétel, de az kevés. Próbálok nem illetlenül viselkedni, de még is engedek a késztetésnek és elmosolyodok újra meg újra, ahogy hadar. Ezt a részét már ismerem az embereknek, volt olyan nő, aki meglátott és nem mert megszólalni, csak bámult rám, volt aki hisztérikusan sikoltozni kezdett, majdan ájulással pecsételte meg tetteit, vannak akik ellenségesen viselkednek velem, pedig nem áll szándékukban, és vannak olyanok mint ő. Hadar, mindent össze hadovál, talán egy kicsit előbb beszélnek mint gondolkodnak, de már hozzá szoktam. Jó lenne, ha végre valaki nem tudná, hogy ki vagyok, ha nem tudná, hogy a félvilágot bejártam már, ha nem tudná, hogy fiatalok ezrei sikoltoznak nekem minden egyes koncerten. Tudom jól, ez egy hiú ábránd. Ezt valamilyen szinten magamnak is köszönhetem, hisz ha nem lenne ily vad a külsőm, talán többször tudnék kiesni a figyelem középpontjából, de ez a védjegyem. Ez vagyok én, a mindig meghökkentő, és kitűnő személyiség. Ha tudnák, hogy mi vagyok én valójában, már nem így gondolnák. Szörnyetegnek titulálnának, nem számítana, hogy előtte mit gondoltak róla. Már nincs fájdalom eme gondolat miatt a lelkemben, ha leledzik még bennem ily dolog, nincsenek érzelmeim, nincs igaz örömem, nincs dühöm, nincs semmim. Semmim! Csak az olykor feltörő démoni valóm, másom már nincs. Ezek is, mikor elmosolyodok, amolyan önkénytelen reflexek, még is egykoron én is halandó voltam. Vannak amik soha nem égnek ki, de már ez is megfakult a több szá évem alatt. Arcom komolyságot sugároz, majd a látszat kedvéért azért felöltök egy féloldalas mosolyt ajkaimra, de szememben nyoma sincs a jókedvnek. -Görbe napot? Olykor azért nekem is gondjaim vannak az értelmezésekkel, rohamosan változnak a beszédmódok, még én is nehezebben szokok hozzá, pedig már van benne tapasztalatom. -Mond te, hogy mit akarsz csinálni, találj ki valamit és megpróbálok segíteni rajta, hogy beteljesüljön. Oh, volna nekem ötletem, hogy mit is tegyünk. Szeme nyakának kecses ívére vándorol. Hallom, ahogy szíve dobog, kellemes dallamot ígérve nekem. Andalítóan hat rám, s jól tudom, ha a fogaim a közelébe kerülnének, hogy kiszabadítsam a vöröslő nektárt, csak még csábítóbb, ámulatba ejtőbb ódába kezd.
About... Nadine McFlores
Halandó
Nem: :
Aktivitás-pontok: : 19
Valódi kor: : 37
Foglalkozás: : modell
Hozzászólások száma: : 11
Regisztráció: : 2012. May. 08.
Tárgy: Re: Nadine McFlores × Adam Frield Csüt. Szept. 27, 2012 8:29 am
Lopva próbálom megfigyelni a srácot, különös hűvösség árad belőle. Nem tudom megítélni, de talán emlékeztet más, már általam ismert személyekre, akikkel kapcsolatban hasonló megérzéseim voltak. Persze a mai napig nem tudom igazán, hogy mindez mit akar jelenteni, de nem is annyira rág utána a kíváncsiság. Nem szeretnék veszélybe kerülni, hiszen a nővéremmel csak ketten vagyunk, nagyon kell vigyáznunk egymásra és arra, hogy körülöttünk és velünk minden rendben legyen. Kicsit zavaró, hogy beszélgetőpartnerem olyan sokáig csendben van. Biztosan a saját világában merül el és gondolkozik, nem is szeretném megzavarni, de épp ez ösztönöz arra, hogy akkor viszont ne akarjam a társaságomat rátukmálni. Viszont mivel még az előbb olyan kedvesen invitált, így mégsem lépek távolabb, hanem várok. Hamarosan elhangzik kíváncsinak tűnő kérdése, amit egy megnyugtatóan ható mosolyárny kísér. - Találjak ki? - kérdezem rögtön kicsit megszeppenten. A görbe napra vonatkozó kérdés nem tudom, mennyire lett költőinek szánva, úgyhogy most figyelmen kívül hagyom, de csak mert nem akarom, hogy azt higgye, hülyének nézem, esetleg bármi hasonló. Már épp belekezdenék a merengésbe, amikor érzem, hogy megrezzen a táskámban a telefonom. - Bocsi, egy pillanat - emelem fel mutatóujjamat, és igyekszem gyorsan előhalászni a kis mütyürt. Sorina képe villan meg rajta, de épp leteszi, amikor felvenném, szóval töprengőn elhúzom az ajkaim. - A nővérem hívott volna - jegyzem meg halkan. - Talán már otthon van, és meg akarta kérdezni, hagyjon-e nekem vacsit - vonok vállat derűsen. Elgondolkodom. Szívesen elhívnám őt is vacsorázni hozzánk, de valahogy cikinek érzem, hogy egy hírességet fogadjunk a szép, de annyira azért nem luxusminőségű lakásban, amire az öröklött de Lans-i házat cseréltük. Azt nem bírtuk fenntartani ketten, és még ezzel is meggyűlik a bajunk, de azért mindig igyekszünk. - Ha van kedved, sétáljunk egy kicsit. Aztán bedobhatunk valami vacsit, vagy nem tudom. Szeretem a szabijaimat jól eltölteni, egy kis lazulást és pénzköltést ilyenkor megengedek magamnak, persze azért szigorú keretek között. Jó, egy modell ritkán hal éhen, de én elveimnél fogva akármit nem vállalok el, és ez azt is jelenti, hogy akkora hírnevem sincs, mintha szívesen mászkálnék pucéran strandokon, amit aztán húszezer újságolvasó lát. - Persze szólj nyugodtan, ha ezt gáznak találod - kacsintok kicsit szégyellősen. Pedig ő is fiatal, de mégis van vele kapcsolatban egy olyan érzésem, mintha mérföldekre lennénk egymástól, szóval próbálom valamiféle határon tartani a viselkedésemet vele szemben. Meg amúgy sem kifejezetten vagyok rossz lány.
About... Adam Frield
Vámpírtanítvány
Nem: :
Aktivitás-pontok: : 49
Foglalkozás: : Jelenleg zenész vagyok, bár voltam már sok más.
Hozzászólások száma: : 32
Regisztráció: : 2012. Jul. 11.
Megjegyzések: : "Az okos embereket becsülöm,
a különcök pedig szórakoztatnak."
Tárgy: Re: Nadine McFlores × Adam Frield Kedd Okt. 30, 2012 10:31 am
Talán már most tart tőlem? Volt időm, hogy tanulmányozzam az embereket, miként jó magam is egykoron halandó voltam, így egy s másra még emlékszem is, hogy nekem milyen reakcióim voltak. Igaz már inkább csak a gyűlölet és vérszomj kíséri utamat, most még is látni vélek viselkedésében némi tétovázást, vagy saját magamat zavarom meg eme képzelgéseimmel? Ki tudja, ám most még sincs ideje válaszolni, mert valaki hiányolja. Meg is válaszolja a fel nem tett kérdésemet, a rokona. Nocsak ennek a gyönyörűségnek akad még egy nővére is, vajon ama hölgy is örvendhet ilyen csábító kisugárzásnak s külsőnek mint a húga? De miként is gondolhatok ily ostobaságokra, pont én, ki oly sok húgát vesztette el. Próbálok úrrá lenni éhségemen, nem egy ártatlan lány vérét fogom venni, hogy csillapítsam már-már előtörő nyugtalanságomat. -Igazán nem akarlak feltartani, a testvéred már biztosan aggódik érted, különben mi más lett volna amiért jelentkezett. - Mosolyt próbálok erőltetni arcomra, kissé gyatrára sikeredik, de már elszoktam eme emberi gesztusoktól, most még is azt érzem, hogy próbáljak egy kicsit, talán, kedves lenni? Igen, azt hiszem így hívják. -Kecsegtető, és hízelgő az ajánlatod, de nem szeretném megzargatni az életedet.- S magam nevében is talán nemet kellene mondanom, hiszen túl ínycsiklandozó az aromája, még a szépsége is elbújhat mellette, talán sokáig nem is bírnám, viszont ha arra kerülne a sor, hogy távoznom kellene, meg is tehetem bármikor. Gondolataim nem ütnek ki arcomon, csak mereven nézem a lány nyakát, ereiben lüktető vérének vonalát. Szemeimet felvonom övéibe, s talán egy kicsit túl sok volt az álmodozásból, mert úgy érzem, hogy most rögtön éreznem kell nyakának puha bőrét fogaim között... de csitt fenevad, én irányítok, majd ha úgy látom utat engedek neked... -Tudod mit, benne vagyok, úgy is rám férne egy kis... "lazulás". Ennyire nem lehetek maradi, bár nem teljesen értem, hogy mit is takar a lazulás, sokszor hallottam már társaimtól is, de mindenkinél más jelentéssel bír, kíváncsi vagyok, hogy eme hölgynél hogyan is nyilvánul meg. -A keretekkel ne foglalkozz, nem hagyhatom, hogy pénzt költs, kérlek engedd meg, hogy most én álljam minden kiadásodat. - Talán azért teszek ilyeneket, hogy a kegyeibe férkőzhessek, bár ha terveim szerint megy minden, úgy sem marad emléke bizonyos helyzetekről. Felé nyújtom karomat, majd rájövök, hogy ez mily régi szokás, így csak addig tartom, hogy esetleg lesegítsem a színpad széléről. Jelen helyzetemben amúgy sem lenne túl ajánlatos meleg bőrét érintenem. -Rád bízom magam, vigyél amerre gondolsz, de előre megmondom, hogy ha őrült rajongó vagy és most csak tetteted, hogy nem ismersz, s az a célod, hogy örökre a szobádban tarts fogva, rossz hírem van, előbb leszel te a szolgám, mint én a tiéd. - Mondatom befejeztével egy pillanatnyi szünetet tartok, majd halkan elnevetem magamat. Lehet, hogy nem viccből mondtam, de jobb, ha ő azt hiszi, hogy ez valami lagymatag tréfa.
Van az az érzésem, hogy ettől a sráctól nem vagyok veszélyben. A pillantása nem azoknak a hazug, áruló, kétszínű majmoknak a tekintetét akarja mutatni, és ettől egy picit megnyugszik a szívverésem, habár nem mondanám, hogy nem pezseg a vérem az estétől, ami eddig sem volt rossz, és most már kifejezetten jónak ígérkezik. Adam, aki híres, mégis annyira kedvesnek bizonyul, hogy már szinte meglep vele. Én nem vagyok az a fajta lány, akinek mindenkiről tízezer előre legyártott sztereotípiája van. De akkor is furcsa, hogy ennyire rám érjen, hogy ne kelljen legalább tizenöt nőnek várnia otthon az ágyában, és a többi. Megmosolygom, mikor szabadkozni kezd. - Ez nagyon kedves, de igazán hiszem, hogy jól érezném magam. Szerencsém van, végül igent mond. Bár sötét van és ez nem látszik, szerintem ismételten fülig pirulok, és úgy bólintok rá. Már nem is mondom, hogy mennyire örülök ennek, biztos sejti, de ha kételkedni kezdene, lenne mit megnyugtató tényeket mondanom. Persze miért is kételkedne bármelyik srác abban, hogy egy lány jól fogja érezni vele magát? Na, hagyjuk a sejtéseimet. Ismételten megjegyzem magamnak, hogy Adam furcsa egy kissé. Mintha nem a természetes viselkedése és szavajárása volna ez, amivel kíváncsivá tesz, de azért gyanakodni nem kezdek, még akkor sem, amikor az anyagiakról beszél. Szégyellősen fordítom el tőle tekintetemet, egyik tenyerem az arcomra helyezem. - Ez igazán rendkívül udvarias dolog - adom tudtára, bár nem hiszem, hogy újat árulok el vele. Lemászom a színpadról, majd kissé távolabb is lépek tőle, ne higgye, hogy egyike vagyok a rámenős rajongóinak. Ekkor veszem csak ki szavaiból, hogy ugyanarra gondoltunk egyszerre. - Jaj, nem, nem - lépek egyet még távolabb. Nevetése most ugyan nem nyugtat meg, és emlékeztet is valakire ez a különös viselkedés, de azért reménykedem benne, hogy nem megint egy érthetetlen, idegileg talán kissé labilis szuperpasival hozott össze a sors. Még ha ez csak egy estés bandázás is, szeretném biztonságban tudni magam. Szerencsére azonban egyelőre nem kalapál a riadalomtól a szívem. - Akkor sétáljunk egyet! - javaslom. - Ha szeretnéd, mehetünk mindig megvilágított és nyílt terepen, hogy egyikünknek se kelljen félnie a sztereotípiáktól - engedek meg magamnak egy ilyen óvatos megjegyzést. Igen, lehet, hogy tényleg könnyebb lesz úgy elengedni magam. És talán neki is.
About... Adam Frield
Vámpírtanítvány
Nem: :
Aktivitás-pontok: : 49
Foglalkozás: : Jelenleg zenész vagyok, bár voltam már sok más.
Hozzászólások száma: : 32
Regisztráció: : 2012. Jul. 11.
Megjegyzések: : "Az okos embereket becsülöm,
a különcök pedig szórakoztatnak."
Tetszik nekem, hogy folyton folyvást elpirul. Kétlem, hogy ez álca lenne, és végre jó olyat is látni, akinek fogalma nincs róla, hogy ki vagyok, csak önmagát adja. Sokkal jobb ez, mint ha nekem ugranak ismeretlenek, nekem szegezik az unalmas kérdéseiket. Nem ismernek, csak a hírverés miatt azt hiszik, hogy mindent tudnak rólam, mert olvastak rólam egy újságban, vagy mert hallották a dalomat. Az emberek képmutatóak, naivak, és önfejúek, mindig felüdülés, mikor olyannal hoz össze a sors, aki kitűnik a tömegből, és egy mosolya őszintébb, mint ezer másik ember akár egy lélegzete is. -Csak vicceltem, amúgy sem olyannak tűnsz, mint aki a csendes gyilkosok közé tartozik. - Próbálom féken tartani az éhségemet. Fogaim a normál emberi módiak, nem is baj, nem szeretném megijeszteni. Nem tudhatom, hogy ez a lány, illetve nő mi mindent tud az életről, ami körülötte forog, de ha nem ismeri az én fajtámat, akkor csak jobb, maradjon is meg abban a kis világában. A gyereknek sem jó, ha egyik napon leközlik velük a szülők, hogy nincs télapó, se húsvéti nyúl, de a gyermek agy rugalmas, képes rövid idő alatt feldolgozni a csalódást, míg a felnőtteké más, ők nehezebben reagálnak le egy ilyen helyzetet. A felnőttek földhöz ragadottabbak, nekik igazi megrendülés is lehet, mikor kiderül, hogy a "biztonságos" otthonnak hitt életük tele van minden olyan dologgal, amire azt hitték, hogy csak a mesékben, rémtörténetekben léteznek. Ez a jobbik eset, mikor csak ennyit tudnak meg, hogy léteznek vámpírok az meg már a rosszabb, mikor rájönnek, hogy mi ezernyi képességeket tudhatuk magunkénak, melyek csak arra vannak kitalálva, hogy az áldozatainkat harcképtelenné tegyük, melyek nem mások, mint például Nadine is. - Nem tartok attól, hogy rosszat gondolnának rólad, túl békés természetnek nézel ki, és a kisugárzásod is mást mutat. - Ha tudná, hogy midnen egyes mozdulata árulkodik róla, ahogy a haját a füle mögé tűri, ahogy megnedvesíti az ajkait. El is kapom róla tekintetem, még a végén ne adj Isten elkapandoznak gondolataim s megint azon kapom magam, hogy legszívesebben megkostolnám csinos kis vénáiban futó vérét. -Mesélj magadról, - terelem inkább a bennem feltörő démon gondolatait más vizekre, - mit dolgozol, miért pont itt kötöttél ki? Közben megkezdem utamat, hogy valóban a séta jelentésének eleget téve eljussunk "A" pontból "B" pontba, még ha véglegesen nem is lett kiejelentve, hogy hol is van az a "B" pont. Megyek amerre visz a lábam, vagy amerre éppen Nadine kormányoz.
About... Nadine McFlores
Halandó
Nem: :
Aktivitás-pontok: : 19
Valódi kor: : 37
Foglalkozás: : modell
Hozzászólások száma: : 11
Regisztráció: : 2012. May. 08.
Tárgy: Re: Nadine McFlores × Adam Frield Csüt. Feb. 21, 2013 11:30 am
from Diny McFlo to Adam
Újra és újra rá emelem kissé riadt tekintetemet. Nem mintha minden pillanatban meg kéne ijednem valamitől, hiszen hosszú percekig semmi sem történik, csak megyünk. Más esetben lehet, hogy ezen a ponton kezdene unalmassá válni, de talán pont azért jó most ez a séta, mert olyan nyugis. Hülyén hangzik, de kell nekem a nyugalom, főleg mindazok a dolgok után, amikkel az elmúlt időszakban So-nak és nekem is szembe kellett néznünk. Nekem például valami fura, éles fogú, hideg lénnyel. Jaj! Rossz rá emlékezni, hogy lehet, hogy veszélyben voltam. Azóta sokkal többet rettegek, és azt hiszem, talán ez kihat az életemben egy csomó más dologra is. Örülök, mikor azt mondja, csak viccelt az előbb. Próbáltam én kapásból úgy felfogni a dolgot, de azért lássuk be, ebben a világban ez mostanság elég nehéz. Megkönnyebbülve sóhajtok, és mosolyodom el. - Jól van, semmi baj. Picit azért megijedtem, de nem, tény, hogy nem is vagyok gyilkos, és még csendes se mindig - próbálom oldani kicsit a légkört, de nem vagyok most biztos benne, hogy sikerülhet is. Annak hála, amiket mond, elpirulok kissé. Ez családi vonás nálunk, anya is ilyen volt és a nővérem is épp ilyen. Mind így reagálunk az Adaméhez hasonló szavakra. Kicsit el is fordítom a fejem, remélem, hogy nem látja meg a zavaromat, mert ezt sokan úgy szokták értékelni, mintha nem lennék hozzászokva a bókokhoz, olyankor előfordul, hogy kapásból sajnálni kezdenek. Csak azt nehéz rólam megértenie az embereknek, hogy a színpadon, a kifutón egész más világ van, és abban a világban én is egészen másmilyen vagyok, és bár ott úgy nézhetek ki, mint valami feslett, de sminkkel kikupált műribanc, valójában nagyon is egy csendes-rendes kis fiatal lány vagyok. Szerintem. - Hát... Tétován kezdek neki, amikor arra kér, meséljek. Biztos nem kíváncsi egyúttal az egész élettörténetemre. - A nővéremmel Franciaországból költöztünk ide a szüleink halála után. Ők elég gazdagok voltak, de nekünk a temetés után nem maradt semmink. A nővérem reklámtervező, én pedig modellkedem, és bár a szakma nem fizet rosszul, ez az életmód sajnos elég pénzigényes is. Arrólv persze mélyen hallgatok, hogy egy autóbalesetben veszítettük el egyszerre mindkét szülőnket, és a nyomozásra meg a perköltségekre ment rá a fél családi vagyon, amiben persze az ügyvéd is segített elég sokat. Kicsit elhúzom a szám, ezekre a dolgokra mindig szomorkás visszagondolni, de már próbáltam magam nagyjából túltenni rajta, és mondhatni, hogy nem sikerült olyan rosszul. De azért elveszteni valakit mindig nehéz, és főleg két ilyen fontos embert egyszerre. Ez, gondolom, érthető. - És neked? Ez csak egy újabb állomás? - érdeklődöm meg, és többet nem is merek kérdezni, hiszen egy olyan emberrel van dolgom, akinek valószínűleg az életének minden apró részlete kincset ér, és nem szeretném, hogy azt higgye, esetleg holnap kapásból egy bulvárlaphoz megyek a hallottakkal.
About... Adam Frield
Vámpírtanítvány
Nem: :
Aktivitás-pontok: : 49
Foglalkozás: : Jelenleg zenész vagyok, bár voltam már sok más.
Hozzászólások száma: : 32
Regisztráció: : 2012. Jul. 11.
Megjegyzések: : "Az okos embereket becsülöm,
a különcök pedig szórakoztatnak."
Tárgy: Re: Nadine McFlores × Adam Frield Csüt. Feb. 28, 2013 12:46 am
A vágyam, hogy fogaimat a nyakába mélyesszem szerencsémre már csillapodtak. Pedig érzem az enyhe sós, s párás levegőben mámorító illatát. Ahogy leközli, hogy azért előbb megijedt tőlem, egyből kicsúsznak ajkaim közül a szavak. -Igen tudom. - Vissza vonni nem tudom, s zavart sem érzek. Ha már kimondtam, akkor ott is marad, nem lehet vele mit tenni. -Jómagam is éltem Franciaországban, egy kis városban, Moire de Lansban. Kellemesnek nem mondható az a hely, s inkább erre a békésebb helyre költöztem. - Nem részletezem, hogy szerény véleményem szerint miért nem kellemes. Az aki ott lakik, illetve lakott tisztában van azzal, hogy milyen jelenségek vannak ott. Az a bűn és a csaták városa. Moire de Lans olyan hely, ami szinte vonzza a vámpírokat, farkasokat, s vadászokat egyaránt, mintha egy központi gyűjtő hely lenne, ahol a világ gondosan egymásnak ugrasztja a résztvevőket, hogy egyensúlyt teremtsen. - A modell szakma fáradtságos munka. - Közlöm le vele, bár nem tapasztalatból mondom. Nem modellkednék, bőven elegendő az, hogy ezernyi képet kattintanak rólam havonta, nem kell az is, hogy még modellként is tituláljanak. Így sincs még oly válaszom arra, hogy miként fogok eltűnni a köztudatból, húsz, huszonöt év múlva. Szépen lassan ki kell lépnem a reflektor fényből, s némiképp bánni fogom. Eddigi létemben, talán ez volt eddig a kedvenc munkám, vagy elfoglaltságom. Viszont már most elkezdtem a kiiktatásomat. Ezért is költöztem ide. -Annak indult, viszont jó kisugárzása van a helynek, s úgy gondoltam, hogy most itt telepszem le egy évre, vagy kettőre. Olykor szükségem van egy kis nyugalomra, s elszakadni a világ őrült hajtásától. - Mondom neki a fele igazságot. Vannak oly pillanatok, mikor kegyesebb, ha nem borítjuk rá másra a saját világunk problémáját. Főleg nem egy idegen hölgyre.
About... Nadine McFlores
Halandó
Nem: :
Aktivitás-pontok: : 19
Valódi kor: : 37
Foglalkozás: : modell
Hozzászólások száma: : 11
Regisztráció: : 2012. May. 08.
Tárgy: Re: Nadine McFlores × Adam Frield Szomb. Márc. 02, 2013 11:08 am
McFlo-tól Adamnek
Valami kis veszélyfoszlány azért van számomra a levegőben, de nem tudom ezt Adamhez kötni, nem vagyok biztos abban, hogy tőle nem kell félnem, de abban sem, hogy kellene. Nehéz így kitalálni, hogy mi is az igazság, de nem tudok mást, mint ráhagyni a megérzéseimre a dolgot. - Moire de Lansban? - vetődik fel gyorsan a kérdés, csak ismétlem szavait, de nincs más választásom, hiszen meglepett. A szülővárosom nagyon kedves nekem, bár amikor ott kellett hagynunk So-val, már nem sajnáltam ezt annyira. - Nagyon kicsi a világ, ezek szerint. Kicsit örülök, hogy lakott ott, de nem tudom megmondani, valóban annyira fontos-e ez az információ, vagy most épp okokat keresek csak arra, hogy ne kelljen őt félelmetesnek bélyegeznem titokban. Így inkább tovább hallgatom történetét, arról is, hogy és miért jött erre a helyre, és hogy egy darabig itt marad. - Megértem, hiszen erre mindenkinek szüksége van. Alapvető emberi szükséglet, bár sokan azt hiszik egy ideig, hogy lehet boldogulni nélküle. Ezt kicsit szomorúan jegyzem meg, hiszen igen, So mindig is visszahúzódóbb alkat volt, mint én, de nekem voltak kifejzetten durva időszakaim, mikor elment az önkontroll, mintha csak lekapcsolták volna a fejemben az áramot, vagy kiengedett volna a biztosíték. Ám a szüleink halála sokat változtatott ezen. Hirtelen csattanást hallok a távolból. Valahogy nem is tűnik nagyon messzinek a hang, autóriasztó követi a zajt, és elhalkul az utca. Felkapom a fejem. Valahogy az ilyesmi nagyon megérint. Ész nélkül fordulok meg, és kezdek rohanni a hang irányába, nem tudom, talán egy-két sarokkal arrébb lehet? Nem is nézek hátra, hogy Adam követ-e, pedig nem szeretném magára hagyni őt, de most nincs más, csak én és az ösztöneim. Ha valaki balesetezett, nekem ott kell lennem, hívni a mentőket és segíteni, ahogy tudok. Hirtelen látom meg az autót keresztbe fordulva a kihalt utcán. Azonnal megtorpanok, eláraszt a balsejtelem. Valaki van a szélvédőn, csak a hátát látom, úgy áll ott, mintha nem is ember lenne, hanem valami fenevad. Két tenyerét a szélvédőre tapasztja, térdein támaszkodik a motorháztetőn. Valami furcsa hang üti meg a fülemet, és kezdem úgy érezni, ez nem is annyira baleset lehetett. Valaki sikít a kocsiban, én meg egészen megdermedek. Az alak hátrafordítja a fejét, egyenesen rám néz. Nagyot nyelve, rémülten akarok sikítani, de nem tudok. Emlékeztet valakire, arra a Kasper nevű férfira még Moire de Lansban. Vannak ilyen lények, ilyen szörnyetegek? Nem tudok moccanni, és az alak még mindig engem néz, és úgy érzem, most vagyok csak igazán bajban eddigi életem során.
About... Adam Frield
Vámpírtanítvány
Nem: :
Aktivitás-pontok: : 49
Foglalkozás: : Jelenleg zenész vagyok, bár voltam már sok más.
Hozzászólások száma: : 32
Regisztráció: : 2012. Jul. 11.
Megjegyzések: : "Az okos embereket becsülöm,
a különcök pedig szórakoztatnak."
Emberi szükségletek, valóban. Számomra azonban szükségtelen, nem vagyok ember már rég óta, s nem is leszek az már soha többé. Szépen lassan de jön az elmúlás, csak az idő kérdése, hogy valami ballépést tegyek, s vesztemre törjön valaki, vagy valami. Annyira még mis sem vagyunk örök életűek, hogy túléljük a világvégét, ha meg még is, akkor sem lesz táplálékunk, így szólván, halálra vagyunk kárhoztatva. A lelkünk már így is a pokol karmai között van, csak az a kérdés, hogy a testünk mikor követi. -Esetleg ismered azt a várost? - Feltűnt, hogy ismétli a szavaimat, és érdekel is, hogy miért. Zaj hangzik fel, nem is olyan távol tőlünk, ő meg megindul, mintha puskából lőtték volna ki. Felvonom egyik szemöldökömet, de röpke másodpercek alatt mellette termek. Körbe nézek kutatom a zaj forrását, egy baleset, de nem mindennapi. Egy nő sikoltozik az autóban, homlokán vér csordul végig, s akaratlanul is a levegőbe szimatolok. ösztöneim azt diktálják, hogy tépjem fel az autó ajtaját, rángassam ki, s fogaimat mélyesszem nyakába, hogy magamba szívhassam éltető erejét. Fogaim megnyúlnak, s élesen fúródnak alsó ajkamba. Az autó tetején egy férfi áll, nem ember, egy vámpír, aki morogva hörög, éhesen pillant a zsákmányára, majd hirtelen megfordul s a mellettem álló lányra veti a pillantását. Ránézek Nadine-ra és azt látom, hogy egy helyben áll, mintha meg meglenne babonázva, de azt nem tudom megállapítani, hogy valóban valami képesség áldozata lett, vagy csak a látvány miatt nem képes mozdulásra bírni a tagjait. Bármi lehet is az, nem szabad itt lennie. -Ha nem akarsz meghalni, mozdulj. - Közlöm le vele állatias mély hangomon, mert a vér amit érzek úrrá lett rajtam. Régen táplálkoztam már, s hatással van rám, többek között az is, hogy érzem a mellettem álló nő félelmének illatát. A vámpír leugrik kecsesen a motorháztetőről, s hanyag léptekkel indul meg felénk. -Jut mind kettőnknek. -Valóban, ez igaz. - Közlöm le vele, de nincs ínyemre, hogy közben éhesen pillant Nadinera. -Cseréljünk, jobban szeretem a friss husikákat. - Ajkai ravasz mosolyra húzódnak, s már biztos vagyok benne, hogy megbabonázta. Csalogatja magához. -Gyere ma Belle. Jöjj hozzám, ígérem élvezni fogod.- Kezét kitárva tenyerét az ég felé fordítva várja, hogy Nadine megmozduljon. Nem emelem el róla a tekintetem, szemeim folyamatosan az idegenre tapadnak. Mély morgás tör fel ajkaim közül, hirtelen kapok a lány karja után, mikor tesz előre egy lépést, s magam mögé rántom. Halk nyöszörgését hallgatva még dühösebb vagyok, elhitte azt amit az idegen mond neki, és akarja őt. -Ő az enyém! - Ujjaim megfeszülnek vékony karja közül, s csak remélni tudom, hogy a fájdalom hatására észhez tér, s nem nyöszörögve próbál elsétálni a halál markába. Az idilli helyzet zenéjének aláfestése a nő sikoltozása. Egyáltalán nem pozitív a helyzet, de ha kell harcolni fogok, hogy ezt a két nőt megmentsem.
Igen. Megkövültem. Fáj minden egyes másodperc, amíg állok, és nézem azt a különös alakot. Emlékeztet engem valakire, és azt is pontosan tudom, ki az. Kellően közel voltam hozzá, és most már nem is kell annyira közelébe kerülnöm valaki másnak ahhoz, hogy ezt megállapítsam. A fogak. Az a különös csend. Most ugyan nem hallom, hogy mit kéne hallanom, de talán hülyeség is belegondolnom ebbe, hiszen az idegen elég messze áll tőlem ahhoz, hogy ne is hallhatnék semmit se. Hallom a férfi hangját. Eljut a fülemig, beér rajta, majd kimegy a másikon. Hallom, tényleg, értem is én, de nem tud megmaradni bennem, nem foganatosít semmit bennem. Ám az idegen szavai még jobban megrémítenek. Ezek valamiért mélyre tudnak hatolni a tudatomban, főleg akkor, amikor noszogatni kezd engem arra, hogy menjek oda hozzá. Igen, oda kell mennem. Oda akarok menni hozzá, pedig közben az elmém nagyon is jól tudja, hogy nem, ezt nem szabad. Nem akarok újra veszélyben lenni, meghalni, nem szeretném újra átélni, hogy bántódásom essen. - Nem, ez nem annyira jó ötlet- mondom, de közben, mégis teszek pár lépést az idegen irányába. Valahol megnyugtat, hogy inkább én vagyok az áldozat szerepében, mint az a szerencsétlen másik alak, aki talán azt sem tudja, mibe keveredett bele. De igazán csak az rettent meg, amikor Adam hirtelen megrántja a karomat. Felszisszenek, talán egy halk sikoly is kiszökik a számon. Egy pillanat - ő is vámpír? Riadtan próbálom kirántani kezem markának aránylag éles szorításából, vergődök, mint valami nem is tudom micsoda. Ez nagyon beteges! Már egyetlen normális emberrel sem találkozhatok egész életem során? - Te is olyan vagy?- nyüszítek fel, a karomban olyan fájdalom nyilall, amit el tudok, de nem akarok elviselni, és csak abban reménykedem, hogy nem fog vér serkenni a bőröm alól. Talán míg a kérdésemmel foglalatoskodik, nem figyelünk annyira a vámpírra - illetve a másik vámpírra! -, közelebb terem hozzánk, nem is értem, hogyan csinálja, hátulról fellök minket, nem is tudom, mi a célja. Talán kitépni engem Adam markából? Ez nekem se lenne rossz, de azért, ha muszáj választani, talán inkább mégis csak a kevésbé veszélyesnek tűnő Adam prédája leszek. De mit? Mi a fene van velem? Nem akarok egyáltalán senkinek sem a vacsorája lenni! Hát ez kész. Sikoltva borulok a földre, miközben azt érzem, hogy mindjárt kitörik a karom, és nem tudom, felettem mit csinál az a két vámpír, akik valószínűleg mindketten a véremre pályáznak, és én percről-percre nagyobb veszélyben lehetek.
About... Adam Frield
Vámpírtanítvány
Nem: :
Aktivitás-pontok: : 49
Foglalkozás: : Jelenleg zenész vagyok, bár voltam már sok más.
Hozzászólások száma: : 32
Regisztráció: : 2012. Jul. 11.
Megjegyzések: : "Az okos embereket becsülöm,
a különcök pedig szórakoztatnak."
Végre talán látok némi szikrát arra, hogy Nadine észbe kap, és eljut a tudatáig, ráadásul fel is tudja dolgozni azt, hogy most veszélyben van, és jobban teszi, ha hallgat rám. Akkor már biztos vagyok benne, hogy valóban agyilag is jelen van amikor ki akarja magát tépni a kezemből, és a kérdése is elhangzik. Ha tehetném, most egy bocsánatkérő mosolyt küldenék felé, de nem akarom leemelni a szemeimet a jövevényről. - Te is láthatod, hogy nem akar veled lenni.- Ujjaim megfeszülnek a karján, de a következő pillanatban már előttem is áll a fajtársam. Tekintetem még mindig rajta van, de nem hagyom, hogy elvegye tőlem. Megpróbál a hátam mögé kerülni én meg úgy mozdulok, hogy ez ne legyen számára lehetséges. De elszámítottam magam ezek a röpke tizedmásodpercek fel sem tűnhette ka lány számára, neki olyan lehetett, mintha egyből a hátunk mögé került volna. Gyors, ezt meg kell hagyni, de annyi esze nincs, hogy jobban átgondolja a helyzetet. Ám rájátszok a kezére, úgy teszek, mintha legyőzött volna. Játszi könnyedséggel emeli fel Nadinet. Erős rúgást mér testemre, melynek következtében egy nagy épület oldalának csapódok. - Jer ma Belle, velem minden szebb és jobb, az leszek akit te kívánsz. -Szinte érzem, ahogy ráküldi a képességét, kihasználva minden maradék erejét. Rám ügyet sem vet, teljesen mámorban úszik a lány ínycsiklandozó illatától. Jó magam is elkóboroltam a gondolatokban, amikor megpillantottam a színpadnál. Meghívom a Vérméreg képességemet. Vámpírgyorsaságomat és nesztelenségemet kihasználva kerülök mögéjük. Dühömet felperzseli a negédes dúdolgatása, mellyel a lány elméjére hat. Karjai erősen vonják közel magukhoz zsákmányát. Hátra veti a fejét, s fogai élesen villannak. Nadine szinte öntudatlanul billenti oldalra fejét. A pillanatot várom, mikor lecsapni készül nyakának kecses ívére. Egyik karomat betartom harapásának ívébe. Morgás tör fel mellkasomból, ahogy megérzem fogainak tépését. Felkapja fejét, de már hiába, a vérem bekerült a szervezetébe, szabad kezemmel ráfogok nyakára, hogy s erőszakkal szorítom be karomat szájába, hogy még több mérget nyeljen. Ádáz vigyor terül el arcomon, de szemeim más útra tévednek. Nadinera nézek, szinte elveszek íriszeiben, s látom magam benne, ahogy megnyúlt fogaim kitüremkednek ajkaim közül, morgásom csillapodik, arcomról lefagy a mosoly. A vámpír ficánkolni kezd, én azonban egy helyben tartom. Karom átfűzöm nyaka előtt erősen vonom magamhoz. Csak remélni tudom, hogy Nadine nem fog sikoltva elrohanni.
Még mindig nem térek magamhoz a rettenetből. Igen, ezek egészen biztosan ugyanazok a szörnyű lények, azok a borzalmak, a faj, amivel egyszer már találkoztam az erdőben még Moire de Lansban. Kiver a víz, tudatom és akaraterőm vesztve remegek, és félek, mi fog most történni. Adam is ilyen, és bántani akar! És ez nem csupán ijesztő, hanem rettenetes.Nem tudom elképzelni, hogy esetleg csak színészkedne vagy bármi hasonló. - Ne bánts, könyörgöm- nyögöm alig hallhatóan, és már egészen erőtlennek érzem magam, miközben mellette állok. Szorítja a karomat, de hirtelen úgy érzem, mintha kitépődne a vállam tőből, és én ott maradok áldozatnak, és azt kívánom, ha már mindenképp meg kell sebesülnöm, bárcsak inkább Adam lenne, akinek a fogai széttépnek, valahogy mintha benne jobban bíznék csak azért, mert tudom, hogy tud emberi módon is társalogni velem, nem csak így. Elkap ez a másik, és aztán Adam visszaszerez, de ezt alig érzékelem már, pilláim leragadnak, mozdulataim teljességgel öntudatlanok. Nagyon fáj, minden fáj, még az a tudat is, hogy meg fog harapni, holott meg sem történt. Nagyokat nyelek, szám elkerekedik, ajkaim szétnyílnak és forró sóhajok törnek ki, de ez inkább az életemért való zihálás, és majd kiugrik a szívem a mellkasomból, nem mondhatnám, hogy éppen boldog vagyok. Nem is értem, hogyan vetődik tekintetem Adamébe, de egészen megrémülök. Próbálok beleolvadni pillantásába, hiszen még mindig inkább azt akarom látni, mint az arcát, ezek a rémképek rossz dolgokra emlékeztetnek, épp olyanokra, mint volt például az anyámék balesete. És ez szomorú. Úgy érzem ki akar folyni a szemem, már a könnycseppek a sarkában csillognak, de nem, nem szeretném, ha baj lenne. Bármi baj. - Könyörgöm- suttogom erőtlenül, egészen elernyednek a tagjaim, remegő lábakon próbálom tartani magam, de tenni nem tudok semmit, úgy érzem, egészen rájuk vagyok utalva és arra, mennyire kegyesek velem. De valami nem hagy nyugodni. - Vagy ölj meg, ha akarsz, de mentsd meg azt a hölgyet- már szinte csak a forró levegő árulja el, hogy beszélni próbálok, pedig tényleg csak a félelem lehet, ami elveszi a hangomat egészen.
About... Adam Frield
Vámpírtanítvány
Nem: :
Aktivitás-pontok: : 49
Foglalkozás: : Jelenleg zenész vagyok, bár voltam már sok más.
Hozzászólások száma: : 32
Regisztráció: : 2012. Jul. 11.
Megjegyzések: : "Az okos embereket becsülöm,
a különcök pedig szórakoztatnak."
Tárgy: Re: Nadine McFlores × Adam Frield Csüt. Május 23, 2013 1:19 am
Egészen észbontó az, amikor a vámpír hagyja, hogy eluralkodjon rajta a saját különejáratú szörnyetege, mikor végre enged annak, mi bensőjé uralja, s végre nem tetteti magát halandónak. Most én magam is ebbe estem. Kellemes és nyugodt érzés volt, hogy előjött belőlem az ördög, hogy gyilkos vérem, melyet mástól szereztem most a támadónk szervezetébe kerül. Nagy a kísértés, hogy eme tettéjért, mert megtámadta Nadinet, és a másik nőt, tenyerem közé vegyem koponyáját, és szétrobbancsam, hogy agyának veleje szerte szóródjon, a kihalt utcán. Szemeim a lányon vannak, kit megmenteni készültem, ám alighanem rémületet okozthattam. Hisz egy halandó nem tudhat a fajomról. -Most bizonyára nem érted, hogy mi történt. - Mondom, bár vámpírfogaim okozta beszédhibám miatt nehézkesen érthette meg. Kinyitom számat, megmozgatom álkapcsom, s vissza vonom fogaimat, hogy ismét emberinek tűnjenek. - Nem fog már bántani. - Közlöm le vele, majd mikor már a vámpír kezd elernyedni, két kezzemmel ráfogok annak fejére és csavarok rajta egyet, hogy élesen lehet hallani ahogy a nyakában eroppannak a csontok, s félre csúsznak a csigolyák. Aligha fog lábra állni, betobom egy közeli konténerbe, majd rádobok egy gyufát, hogy lángra kapjon. A túz felemészt, bármit, és bárkit. Nem nyúlok felé, nem akarom megijeszteni, pedig látom, hogy inog a lábán. El fog ájulni? Remélhetőleg nem. Feje felett hátra pillantok a szerencsétlen nőre. -Nem lesz semmi baja. Majd elintézem, hogy ne emlékezzen semmire. - Lassan emelem fel kezem, hogy egy kósza tincset kiemeljek Nadine arcából. -Több mint valószínű, hogy veled is ezt fogom tenni. - Tudom, hogy feleslegesen közlöm le vele, de valamiért úgy érzem, hogy ezek után kötelességem. Tenyerem arcára simul, ujjaim hátul érintik nyakának szírtjét, s közelebb vonom magamhoz. Szemeit kutatom, s ha elakar menni, vagy futni, elfogom kapni, nem hagyhatom, hogy így maradjon. Meghívom képességem, s felhasználom az Extrakció-t. Kutatok a közeli emlékei között, s kiemelem az elmúlt pár percet, onnantól kezdve, hogy futni kezdett a hang irányába... de van itt valami más is. Valami.... vámpírok? Ez még érthető is lenne, tekintve a most történteket, de régebbről van vámpírokról emléke. -Mi történt veled? - Kérdezem bár tisztában vagyok vele, hogy aligha tudna most válaszolni. Kilépek emlékeiből, az útpatkához kísérem karját fogva, leültetem, mellé guggolok, álla alá nyúlok, s felemelem, hogy rám nézzen. -Itt sétálgattunk, beszélgettünk arról, hogy mit szeretsz enni, hogy melyik a kedvenc filmed, amikor az a nő, aki a kocsiban ül, elvesztette az autó felett az irányítást. Egyenesen felénk száguldott, majdnem elütött téged, de elrántottalak előle. A lendülettől megbotlottál, elestél, és beütötted a fejed, elájultál, most térsz magadhoz. - Végig simítok állán, elengedem, hogy a kapcsolódási pontunk megszakadjon, vállánál fogva tartom, hogy amikor visszajön, tényleg hiteles legyen. Amint pislogni kezd, még hátra pillantok, hogy a vámpír teljesen eltűnt-e, s a tűz alábbhagyott e majd megszólítom. -Minden rendben? Tudod a neved, milyen évet írunk? - Kérdezem, s amint válaszol, és minden rendben lesz, ismét hozzá szólok. -Oda kell mennem, hogy megnézzem a nőt is, rendben leszel addig? - Várok, hogy reagáljon, majd a kocsihoz megyek, és elvégzem ismételten az Extrakciót, azzal a változattal, hogy a nő a telefonjával babrált, mikor felpillantott, már felénk jött, elrántotta a kormányt, de belement a villyanpóznába, beüötte a fejét, de jól van. A nevét még kinéztem emlékei közül, a biztonság kedvéért. Amint ezt elintéztem, visszamegyek Nadinehoz. -Hívjak mentőt? Marianna jól van, és nagyon reméli, hogy velünk is minden rendben. - Kezemet nyújtom a lánynak, hogy segítsek felállni neki, és várom, hogy mit reagál.
About... Nadine McFlores
Halandó
Nem: :
Aktivitás-pontok: : 19
Valódi kor: : 37
Foglalkozás: : modell
Hozzászólások száma: : 11
Regisztráció: : 2012. May. 08.
Tárgy: Re: Nadine McFlores × Adam Frield Csüt. Május 23, 2013 2:18 pm
Mc Flo-tól Adamnek
Leginkább az ijeszt meg, hogy már megint csalódnom kell. Megismerek egy kedves alakot, és kiderül róla, hogy vámpír. Komolyan, nem hogy nem lesznek ebben a városban barátaim soha, de már nem is fogok többet barátkozni lassan. Aggódva kapom az arcára a tekintetem, oké, hogy az a szörnyeteg már nem fog bántani, de ő? Ő még tud, és itt van, és én nem tudok mit tenni, még csak sikítani sem igen tudok, pedig most, bevallom, lehet, hogy megtenném. Még ha szégyen is. Azt nagyon is tudom, mi történt, de nem válaszolok, nincs hozzá se merszem most, sem pedig erőm. Már akkor is bolond voltam, mikor legutóbb hagytam egy ilyen helyzetbe keverni magam. Próbálok megmaradni, és ez minden, ami még megy úgy, ahogy. Ne emlékezzen? - Mi? Ne...- felnyögök, de nincs erőm és időm ellenkezni és kitépni magam a kezei közül, nem is érzem, hogy mi történik, mit tesz velem. Mintha kiürülnék.
Hangja térít magamhoz. Kérdez, és én tudom, hogy semmi bajom, ugyanakkor szívem hevesen dobog. Mintha az elmúlt pár másodpercből minden emlékkép kiesett volna, de ahogy rám néz és visszanézek rá, valamiért még rémültebb leszek. Megrázom fejem, riadtan húzódom tőle arrébb. - Menj- súgom magam elé, és ahogy ellép tőlem, fejem fogom, tenyerembe temetem arcomat. Mi történt? Baleset? Szerencse, hogy élek. Megmentett... Miért félek mégis? Miért dobban olyan hangosan a szívem, ha csak rám néz és a közelembe ér? Nem tudom. Egyre ijesztőbb a helyzet, és bennem egyre több a rossz érzés. Azért elfogadom a kezét és felállok, de aztán arrébb is húzódom, és alig merem az arcára emelni megint a pillantásomat. - Talán... El kellene mennem... Kicsit megmosni az arcom... Azt hiszem, véres vagyok. Vérpöttyöket látok a nyakam környékén, de nem tudom, mi lehet, az enyém-e. Nem érzem, hogy bármim fájna, hogy seb lenne rajtam, de akkor honnan? Látom, hogy véres Adam ruhája is, és nagyot nyelek. Nem tudom, mi van, de nagyon nem tetszik ez a helyzet. Félek... És Adamtől is.
About... Adam Frield
Vámpírtanítvány
Nem: :
Aktivitás-pontok: : 49
Foglalkozás: : Jelenleg zenész vagyok, bár voltam már sok más.
Hozzászólások száma: : 32
Regisztráció: : 2012. Jul. 11.
Megjegyzések: : "Az okos embereket becsülöm,
a különcök pedig szórakoztatnak."
Tárgy: Re: Nadine McFlores × Adam Frield Csüt. Május 30, 2013 3:32 am
Meglehet, hogy figyelmetlen voltam. Elködösítettem az elméjét, de arra nem ügyletem, hogy kitöltsem azt a részt is, ami miatt véres vagyok. És ha már a vérnél tartunk. Bólintok, hogy elmegy megmosakodni, menjen, jobb is. Szándékosan nem szólalok meg, mert ugyan jó ideje, hogy a Földnek vastag kérgén sétálok, de olykor megesik, hogy a fogaim még most is kitüremkednek beszéd közbe. Ez egy olyan dolog, hogy ha az embernek egykoron még halandó mivoltában nem álltak tökéletesen a fogaim, vámpírként sem lesz másként. Szemfogaim látszanak, ha beszélek, nem is beszélve arról, hogy ha a vérnek illata kecsegtet, s egy ilyen helyzeten vagyok túl. Amint eltávolodik tőlem, hátat fordítok, megnézem karom, s látom, hogy a harapás már szinte teljesen beforrt. Nem lesz gond, ám megmagyarázni sem tudom azt a sok vért. Mondhatnám azt, hogy betört az orrom, vagy hogy elharaptam a nyelvem, de utána mit mondanék, már miért nincs megdagadva a képem? Mert gyorsan gyógyulok, na persze, ezt senki nem venné be. Leülök a patka szélére, úgy várom, hogy Nadine visszatérjen. Figyelmetlen voltam, ennek még megiszom a levét, és most is szem elől tévesztettem, ha esetleg feltárul elméje előtt az mit oly aprólékosan el akartam tűntetni, akkor most lelécelhetett volna. Igazán fondorlatosnak kell lennem. Két tenyerembe hajtom fejem, s várok, ennél többet most nem tehetek.
About... Nadine McFlores
Halandó
Nem: :
Aktivitás-pontok: : 19
Valódi kor: : 37
Foglalkozás: : modell
Hozzászólások száma: : 11
Regisztráció: : 2012. May. 08.
Tárgy: Re: Nadine McFlores × Adam Frield Csüt. Május 30, 2013 9:22 am
Mc Flo-tól Adamnek
Szívdobogásom sehogy sem csendesedik. Adam elenged, és én szinte kétségbeesetten, de kómásan lassú léptekkel sétálok egy kúthoz néhány tíz méterrel arrébb, hogy az arcomat megmossam a vizével. A vércseppek eltűnnek, és vele egyidőben mintha lassan azért kezdenék megnyugodni, ám amikor hátat fordítok a csapnak, hogy a férfi felé sétáljak vissza, már nem tudok, nem vagyok képesek olyan könnyedén mosolyogni, és azt érzem, mindez nem csak a történtek káosza miatt van. Valami több is van, és nem tudom, mi a félelmeim oka. Úgy érzem magam, mint annak a másik férfinek a társaságában annak idején, bár az még rosszabb volt, ő majdnem megtámadott és Adam... nem, Adam biztosan nem olyan furcsa szörnyeteg. Nagyot nyelek, lassan kapaszkodom Adam vállába, hogy biztosan össze ne essek. - Sajnálom, nem kellett volna úgy rohannom. Én okoztam gondot. Tudatom megzavarodik. De ha rohantam, akkor... akkor mikor történt... És mi történt? És mit hallottam? Megrázom fejem, éktelen fájdalom süvít benne. Majdnem elesek, megragadom kicsit jobban Adam karját. - Bocsáss meg, én azt hiszem... Nekem haza kellene mennem... Nagyon, nagyon fája a fejem, és nem tudom, mi történt, talán... Talán beütöttem? De hiszen nem úgy fáj, mintha megütöttem volna. Fejemben hangok zúgnak, jaj, miért vagyok ilyen hülye, mindig mindenbe bele kell nyomnom az orromat, aztán egyszer majd odacsípi valami. Esdeklő tekintettel, valami félájult hangulatban nézek a férfi arcába. - Talán menjünk el... Innen- kérem alig hallhatóan most már, és nagyon várom, hogy valami történjen, akármi, csak ne fájjon ennyire a fejem, csak nyugodhassak meg, csak legyek végre otthon már. De ugyanakkor az Adammel töltendő estét is sajnálnám csak úgy elhagyni.
About... Adam Frield
Vámpírtanítvány
Nem: :
Aktivitás-pontok: : 49
Foglalkozás: : Jelenleg zenész vagyok, bár voltam már sok más.
Hozzászólások száma: : 32
Regisztráció: : 2012. Jul. 11.
Megjegyzések: : "Az okos embereket becsülöm,
a különcök pedig szórakoztatnak."
Valami hiba csúszhatott a számításba, ugyanis Nadine, nagyon nem úgy néz ki, mint aki teljesen elhítte azt a kis memória változtatást, amit beültettem. Nézem ingoványos lépteit. Ujjaimmal zavartan szántok végig fürtjeimen, közben magamat veszem szemügyre. Erősen tartom Nadinet ahogy visszajön, nem akarom, hogy össze essen. Lehet, hogy hagyni kellett volna, hogy tisztában legyen az egész történéssel. De annyira rémült volt, és amúgy sem szabad, hogy a halandók tisztában legyeneke a kilétünkkel, az senkinek sem jó. Csak bele kell gondolni, hogy milyen felkelések, lennének, ha az emberiség elhinné, hogy vámpírok léteznek. A vadászok már így is a nyomunkban vannak, plusz a papok, apácák, minden ilyen szervezet, nem kell, hogy még a szimpla emberek is minket üldözzenek. Bőven elég, ami van. -Persze, hazakísérlek. Nem hagyhatom, hogy egyedül menj, még a végén elájulsz.- Leintek egy taxit, megvárom, míg megáll. Nem is hagyom Nadinenak, hogy tiltakozzon. -Van aki esetleg figyeljen rád otthon, hogy ha esetleg rosszabbra fordul a helyzet? - Persze, tudom én, miként is fordulhatna rosszabbra? Maximum tudatosodik benne, hogy ki vagyok, de nem fog életveszélyes körülményekbe kerülni. Nincs semmi sérülése, egészséges, mint a makk. Besegítem a taxiba, és beszállok mellé, de próbálok olyan távol lenni tőle, amennyire csak lehet. -Mond a címet Nadine, majd én fizetem. - Balommal felkönyökölök az ablakhoz, kezemet az orrom elé helyezem és nem lélegzek. Túl sok nekem ilyen zárt helyen ez a forró áramlat ami az erükben van. Nem érezhetem meg, nem szabad.
