Egy fiatal vámpír, aki még nem fogadta el új önmagát. Azt hiszem, ebben benne is van a lényeg: bizonytalan, néha önutáló, magasröptű gondolatokkal és élesen körvonalazott értékrenddel.... amit persze napról napra meg kell szegnem. Ennek ellenére egy laza, mindent elviccelő ember (akarom mondani vámpír) vagyok, aki mindig próbálja a világ szebbik oldalát meglátni, ha már magában csak a rosszat sikerül. Nem lehet egykönnyen kibillenteni a nyugalmamból, elég elnéző és ügyefogyott, úgy is mondhatnánk, bárgyú vagyok.

A stílusom is a lazaság jellemzi. Mivel többnyire éjszaka tudok csak kilépni otthonról (mily meglepő), többnyire sportos cuccokat aggatok magamra, a zakótól, ingtől meg hasonló dolgoktól ráz a hideg (ha nagyon muszáj, felveszem, de mindig remélem, hogy nem nagyon muszáj). Zenei stílusom diverzív, kajában viszont elég egysíkúan mozgok. Pedig régen szerettem a thai kaját. Most már nem szeretem a thaiokat. Kedvenc színem a fekete, többnyire ezzel a színnel operálok a ruhatáramban is. Jól is megy sötétbarna hajamhoz és szintén barna szemeimhez. Alkatra átlagos-kisportoltnak vallom magam, 180 körüli magasságommal nem is nézhetek ki úgy, mint egy gyík. Néha még kondizom is, bár viszonylag bonyolult ezt megoldani emberfeletti erővel és képességekkel.

- Add már ide azt a kibaszott cigit!
Talán egyikünk sem tudja, ez a kis gyökér mit keres egyáltalán köztünk, a gyík szemüvegével és a vézna testével. Hiszen mi félistenek vagyunk! Hát tanuljon egy kis tiszteletet. Kitépem hát a kezéből a cigit, és gyengéden eltaszítom a vállát, épp csak annyira, hogy a kicsike csinosan seggre üljön.
Mindenki hangos nevetésben tör ki, bár mit vár az ember ennyi fű után? Én is röhögök, nem mintha biztosan tudnám, hogy min is. Kit izgat, egy nagy slukk a dekkből, mellé egy kis whisky, hogy jobban csússzon az adag, és már mehet is tovább a kör.
- Hagyjuk itt a taknyost, és húzzunk valahová.
Az én kis tündérem néha okosakat tud mondani, annak ellenére, milyen hülye ribanc. Samantha, a hosszú, szőke hajával és mély, barna szemeivel álmaim csaja. Ahogy az arcát bámulom és egyre csak röhögök, ő szinte felnyársal a tekintetével, de ha azt hiszi, nem ismerem a testbeszédet, akkor kurva nagyot téved. Látom rajta, hogy egy érintésemre rám vetné magát.
Szóval a csapat tovább áll, a cigikkel, piával, Jeremy, a gyík nélkül.

Filmszakadás! A kurva életbe, hol a faszba vagyok?
Ahogy körülnézek, és nem stimmel a kép az utolsó emlékemmel, lassan kezdek rádöbbenni, hogy valahogy haza sikerült keverednem. Hisztérikus röhögésben török ki, aztán dörzsölni kezdem a szemeim, mintha ez bármit segíthetne a mocskosul lüktető fejemen.
Aztán hangos dübörgés, és a mostohaapám majd' betöri az ajtómat. Halántékán úgy lüktet egy ér, mintha épp felrobbanni készülne, az arca pedig gyilkos maszkkal mered rám.
- Mit akarsz? Elég nyűgösen keltem....
Pár mély levegővel próbálok felkelni, de kockázatos vállalkozás ez egy ilyen szétcsapott este után.
- Nyűgösen? Mit gondolsz, meddig tűröm ezt még a házamban? Az anyád szeret téged, de....
Ezen a ponton valahogy sikerül lelki erőt gyűjtenem, és feltápászkodnom.
- A te házadban? Úgy tudom, ez még anya háza, és te vagy az, aki kurvára a nyakunkon lóg!
Talán ha fél méter van közöttünk, már sokat mondok, és mindkettőnkből árad a tesztoszteron, meg az alkoholszag.... Egek, szerintem ez kora reggel tőle gázabb, mint éntőlem. Na ezért fogom én még egyszer kitenni innen ezt a mocskos szűrét....
- Az anyád szeret téged, de én látom, hogy egy elcseszett kis féreg vagy, aki sose fogja semmire vinni! Ha nem szeded össze magad, kidoblak innét, akár tetszik Julie-nak, akár nem!
Az agyamban elpattan valami, és a torka után kapok. Sajnos az ilyen veteránok hajlamosak rá, hogy hamar eltöltse őket a harci láz, egy pillanat alatt lefejti magáról az ujjaimat, és az ökle egyenesen....

Újabb képszakadás. A földszinti nappali, igen. Fejfájás, émelygés, és most már a pofám is sajog.
Ekkor lép be anyám aggódó arccal és egy adag borogatással a szobába, a szeme különösen vörös. Kell egy pár másodperc, míg rájövök, hogy kisírta őket. Leül a szófára, és remegő szájjal rám mered.
- Meddig akarod még ezt csinálni? Az apád.... és most te.... én ezt már nem bírom idegekkel, Jay, kérlek....
- Mégis mi bajotok velem? Dolgozok, adok haza pénzt, néha nekem is jár a kikapcsolódás a haverokkal!
Későn jövök rá, hogy szinte üvöltök, és anyám elsírja magát. A faszkalap valószínűleg elment, talán vedelni, mert már tuti pattant volna, hogy kipaterolhasson. Dörgölni kezdem a halántékomat, és mélyet sóhajtok.
- Ne haragudj, nem akartam kiabálni. Én csak...
- Ne.... most menj el, kérlek, hagyjatok most mindketten.
Ezek szerint azzal a mocsokkal is volt parádé, ez legalább elégedettséggel tölt el. Büdösen, pia, fű és izzadságszaggal felpattanok, és most az egyszer jófiút játszom, elindulok a vakvilágba.

Samantha egész nap nem vette fel a telefonját, elment az aprópénzem nagy része egy hülye picsára. Végül este érem el, elhadarom neki, mi a tényállás, aztán már friss pia és fűszaggal (Frank barátommal „lelkiztünk” egy darabon, a zuhanyát kölcsönadta, én meg visszahívtam földi javakban) meginvitál magához.
Mikor odaérek, valami furcsa mosollyal hív be magához, amit nem nagyon tudok hova tenni.
Pár perc kell csak hozzá, és már tépjük is egymásról a ruhát. Ledönt a kanapéjára, én pedig megszabadítom a felsőjétől. Valahogy furcsa a teste, már persze nem a domborulatok, mert szent ég, ritkán látni ilyen csajt! Valahogy furcsa kontraszt van az arca és a... hát, többi bőre között. De mielőtt ezen kattoghatnék, már csókol, és kapcsolja az övem, én pedig a fenekét markolom. A csókjai már a nyakamat kényeztetik, mikor teljes könnyedséggel belém harap.

Ki a faszom tudta, hogy az ősvámpírok ismerik az alapozót???
Évek teltek el, mióta Vallira (modern nevén Samatha) átváltoztatott, de még mindig nem tértem napirendre az ügy fölött. Azt állítja, többre vagyok hivatott, mint amit életemben tettem, magammal és másokkal, de szerintem ez rohadtul nem igaz. Szerintem ezzel tusolja el, hogy kibaszott magányos volt, és nyomta már a vállát a titka.
De ha már így alakult, sajnos pár év alatt rá kellett jönnöm, hogy a halhatatlanság megérdemel annyit, hogy tiszteljem. Az ivásról és egyéb önpusztításokról mind leszoktam. És akár hihető, akár nem, az embereket is jobban tisztelem, mióta nem vagyok egy közülük. Ölni csak akkor ölök, ha nagyon muszáj, többnyire nem is terhelem fölöslegesen a társaságommal a világot.
Vallirát három éve hagytam ott, és nekiindultam a világnak. Csak utazok, menekülök a múltam elől, de az emlékeimet nem törölhetem ki.
Az első ember, akit új voltomban, egy korai tombolásom alkalmával megöltem, az a nevelőapám volt. Rögtön utána a második az anyám. Ezeket az emlékeket sosem hagyhatom magam mögött. Talán nem is akarom.... talán ez volt a valódi jellemformáló erő.