Nem kell több.  Most nem. Csak arra tudok gondolni,  hogy nem is kaphatnék többet annál, hogy itt fekszik a karjaimban, és nem csak engedi magát ölelni, de szinte egy kiscica szelíd mosolya jelenik meg még úgy is előttem, hogy a szemem csukva tartom, hogy pihentessem azt.
Kérdése persze ébren tart, de tudom, hogy a testemet már elhagyta minden feszültséget és adrenalin, mert tudom hogy nincs már sem nagy veszély, sem pedig lehetőség arra, hogy alávessük magunkat az ösztönöknek. Így én is lenyugodtam kicsit.
- Nem vagyok olyan fáradt, Szívesen beszélgetek még veled  - mondom halkan. Nincs miért hangosnak lenni, a helyzet pont így tökéletes a maga nyugodt hangulatával.
- Nem szoktam túl sokszor kijárni ide. A családomtól muszáj vagyok eljönni, nem sodorhatom őket veszélybe ezeken az éjeken, de nincs egy megszokott helyem.
Egyelőre nem kérdezek vissza. Sok minden van, ami érdekel, de a család szóra biztosan rá fog jarapbi. Nem tudom bánom-e ha megkérdezi es azt sem, mit fogok felelni. De nyitottabb vagOk neki, mint edsig bárkinek itt. Remélem, ezt értékeli majd.
Közben pedig hátát cirógatom, és boldog vagyok, hogy megismerhettem ezt a csodás lányt, aki most engem ölel.
Közben persze nem könnyebb a dolgom, hogy nemet mondjak teste közelségét érezve a saját testem révén, de nem véletlenül mosolygok könnyen a gondolaton, mi mimdem történhetett volna kettőnk között akár az avarban, a tóban vagy itt az autóban is. Mindez azonban, ha a dolgok jól mennek közöttünk, egy másik helyen és megeshet máskor.  Abban bízom, hogy újra találkozunk majd, és ő akkor is ugyanannyira kívánja majd a csókomat, mint ahogy most. Mert én legalább annyira fogom, vagy még jobban is.
Először persze nehéz belenyugodni abba, hogy (miközben olyan régen volt már esélyed hasonlóra) egy csodaszép nő, aki ráadásul akar téged, nem lehet azonnal a tiéd. De belegondolok; hiszen veszélyben voltunk, bármikor újabb ellenfelek törhettek volna ránk, vahy akár átváltozhattam volna magam is. Sosem bocsátottam volna meg magamnak, ha puszta türelmetlen önzés miatt elrontottam volna az élményt, ahogy testünk legelőször szikrázva összeér, és hevesen zihálva merülne el mindkettőnk teste és lelke a kéjben.
Persze most is érzem a nadrágom szűk szorítását, miközben ezen gondolkodom, de nem fogom újra elveszteni a fejem. Kezem megállapodik Lys hátán, és hallgatom, mit felel.

A pillanatok egyszerre telnek gyoraan és lassan. Miközben igyekszem csak a saját légvételemet és az ő szavait hallani, persze nem mehetek el amellett, hogy itt fekszik a karjaim közt, és én kezemmel a hátát cirógatom. Nem kicsit vonz a teste, de már megnyugodtam. Éppen ezért szavaira is nyugodtan válaszolok.
- A családom - sóhajtok. - Nehéz kérdés.
Valóban az. De ez nem jelenti azt, hogy ne tudnék vagy ne akarnék mindenre válaszolni, ami érdekli őt. Csak épp Kyra és JJ érzékeny téma nálam, és nem szívesen beszélek arról sem, hogy egy kisgyereket nevelő vámpír házában lakom. De most muszáj.
- Nem annyira aggódnak, bár tudnak mindent. Azzal is pontosan tisztában vannak, hogy nem vagyok veszélyben, meg tusom védeni magam. Ők sem kell tartsanak tőlem, de farkas alakban kárt tehetnék a bútorokban is. És a kissrác meglepődne kicsit.
Kissrác. Tudom, hogy ez valami varázsszó, hiszen fogalma sem lehet arról, kié a gyerek.
De nem akarom őt teljesen kétségek közt hagyni, szóval tovább beszélek még egy kicsit. Bevallom, igazából akarom, hogy többet tudjon rólam, hogy érezze, nem csak a testemet adnám oda neki. Minden egyebet is szívesen osztok meg vele.
- Más lény is van a családomban, aki nem egészen ember. Ezért aztán megnyugodnak, én pedig minden alkalommal hazamegyek hozzájuk, ahogy lemegy a hold.
Kinézek az ablakon. Nincs már olyan sok időnk hátra együtt, a Nap lassan felébreszti ez erdőt és annak lakóit is. Nekem pedig otthon kell lennem, hogy Kyra tényleg ne kezdjen el aggódni értem. Kissé félve pillanatok Lyssa arcába, hogy vajon nit fog szólni, ha tudtára adom, hogy máshol kellene folytassuk ezt a beszélgetést.
Azt mondja, sajnálja. Ugyan már! Elmosolyodom szavain, hiszen a sebeim nagyon gyorsan gyógyulnak egy ember sebeihez mérve őket. Nem akarom, hogy sajnálkozzon. Azt akarom, csakis azt, hogy újra rám mosolyogjon és boldog legyen. És bár senki sem lehet folyamatosan boldog, mégis remélem, hogy minél inkább azzá tehetem őt.
- Lassan feljön a Nap és mindkettőnknek haza kell indulnia, igaz? - ez kissé elrontja az előbbi hangulatomat. Nem szívesen engedem ki Lyst a karjaimból, hacsak...
- Mikor láthatlak? - vetem fel a kérdést halkan. Homloka szélére ejtek egy apró csókot, míg választ várok erre a kérdésre.
Újra és újra végigsimítom gerincén az ujjamat, a tenyeremet. El kellene engednem őt, de nem akarom. Végül is megtehetném, hogy...
- Haza szeretnélek vinni. Ha bízol bennem annyira, hogy nem töröm össze a kocsid, és hogy nem fogok rád törni éjjel, ha megtudom a címedet.
Halk nevetés bújik a torkomban. Várom, tetszik-e neki az ötlet, hogy még egy kicsit együtt legyünk.

A szavai lassan érnek el az agyamig. Mi tagadás, részben arról is szó van, hogy egyre inkább fárad az elmém és ernyed a testem. A telihold leszív, ami az erőmet illeti, és bármennyire is szeretném megjegyezni Alyssa minden szavát, már lassabban követem a gondolatait. Azért persze tudatom felfigyel például arra, amikor kérdez. Amikor tényleg felvetődik benne, hogy vajon nilyen kölyök lakik velem. Ez persze megmosolyogtat.
- Az unokaöcsém, hogy pontos legyek, csak amolyan fogadott. Ugyanis a húgommal és a kisfiával lakom.
Itt az ideje, hogy megtudja ezt is, de érezhetően szeretne ő is több információt adni nekem, mert megemlít két nevet is. Mielőtt még komolyan el kellene kezdjek merengeni rajta, kik lehetnek ezek az alakok, magyarázatot ad, amit nem bánok annyira. Nem baj, hogy nem kell rákérdeznem, mert nem biztos, hogy teljesen objektív hangon menne a dolog.
Viszont így csak mordulok egyet, jelezve, hogy értem és tudomásul veszem. Tudomásul veszem azt, hogy van két olyan férfi is az életében, akik fontosak neki, de nem kell őket riválisának tekintetem. Ha nem rólam lenne szó, azt mondanám, ezzel az életüket menti meg.
Így viszont más témára ugorhatunk, arra, hogy hogyan jutunk haza. Amikor rábólint az ötletemre, kicsit moccanok, de amit mond, még nem hagyja, hogy a volán mögé üljek át. Szóval tudjam meg, hol lakik? És az ajtaja nyitva áll? Csak nehogy a következő teliholdkor is az ő szaga ivódjon az eszembe újra. Máris ott a kép a tudatomban, ahogy álmában rátörök, és sok mindent megteszek vele.
Nem, az még messze van. Lyshez legközelebb rengeteg álmatlan és vergődéssel töltött éjszaka után vezet majd az út. Mowt pedig egyetértőn nyomom szám az ő ajkaihoz, majd kiszállok és előre ülök. Ideje indulnunk - habár nem akarom.

Az inger, amit átélek, változatos. Egyrészt megnyugtat a tény, hogy belemegy a tervembe, másrészt pedig izgalommal tölt el, vajon mikor látom újra, és hogyan. Csókja megmosolyogtat, miközben felnevetve kissé a kérdésére is felelnem kell.
- Nem, dehogy vagyok én apuka - mondom sietve. Még fiatal vagyok hozzá, és inkább majd én szeretnék arról dönteni, hogy mikor jöjjön el számomra az apaság ideje.
- A nagybátyja vagyok, persze, hogy a húgom számíthat a segítségemre bármiben.
Bár azt nem vallom be, hogy ez egyáltalán nem volt mindig ilyen természetes. De Ky nem mehet ki a napra és így sokban hiányt szenved a fia, amíg nem talál maga mellé valakit, aki alkalmas arra, hogy a srác apja legyen. Én viszont csak ideiglenes segítség vagyok.
Előre ülök. Inkább nem felelek semmit arra, hol a kulcs, hiszen látom, hogy pontosan ott van, ahol a helye. Arra sem érzem, hogy mondanom kellene akármit, hogy tudok vezetni, másképp mi fene okból javasoltam volna neki, hovy hazaviszem? Persze lehet, hogy a fáradtság teszi, hogy már inkább csakszem a dolgom, fordítom a kulcsot, kuplung és gáz, majd indulás.
Az erdő széléig persze nem nehéz kitalálni az utat, de utána szemem sarkából Lysre pillantok.
- Igaz erről nem beszéltünk még, de nem taxis vagyok, szóval inkább azt mondd, merre megyünk.
Nem neheztelek rá, miért is tenném, de hiszen egy éve sem lakom még ebben a városban, hogy tudjak olyan dolgokat, mint házszámok vagy utcanevek. Viszonr az is biztos, hogy minden méter haladás közelebb visz most ahhoz az estéhez, amikor Lyst az ablakon át kell majd meglátogatnom, ha a vágyaihoz akarom tartani magam. És miért is akarnék bármi mást? Kíváncsi vagyok rá, hol lakik és az sem az utolsó szempont, hogy onnan vajon hogyan jutok haza. Minél hamarabb hazamegyek most, annál hamarabb láthatom majd újra Lyst, ezen pedig mindig újra elmosolyodok.