Mondja, hogy így meg úgy nem akar kihasználni, de most komolyan, ha valaki felajánl valamit, akkor miért lenne az kihasználás? Lehet, hogy csak nekem ilyen egyszerű a logikám és nem is figyelem szinte amit mond, kiveszem a kulcsot és zsebre is pakolom. Ennyit arról, hogy miként is dönt, mert én már döntöttem. Elkísérem, ez már semmiben nem változtat azon, hogy mi fog még történni. Mennyire lehet innen, max fél óra az már nem olyan sok, és úgy sem szerelmesen andalogva fogunk sétálgatni.
Halkan elnevetem magam az összevissza beszélésén. Tiszta a kép, akarja, hogy vele menjek, itt már csak az a kérdés, hogy valóban jó ötlet e az, hogy vele megyek. De faszom, inkább vele megyek, mint hogy baja essen. Annyira törékeny és olyan kicsit, nem, semmi esetre sem hagyhatom, hogy egyedül császkáljon.
Kiszállok a kocsiból, megvárom míg ő is majd egyet pittyegtetek, hogy lezárjon és a riasztó is reagáljon ha valaki a közelébe merészkedik.
Megindulok az egyetlen úton ami előttünk van, de hagyom, hogy ő irányítson, még is ő tudja, hogy merre kell menni. Én meg próbálok csak annyira memorizálni, hogy majd vissza találjak a kocsihoz.
- És, hogy érzed magad ebben a világban? Nem rossz, hogy kevesebbet lehetsz kint a szabadban?- Próbálom már valami átlagos dumával elütni az időt. Sablon párbeszéd ilyenkor áldom, hogy ez létezik, ezt még megtoldom egy sima érzelem mentes vigyorral is és powá, mesterséges beszélgetés megteremtve.
- Majd időben szólj, mert csak az utcádig fogok menni, nem hiszem, hogy szükség lenne rá, hogy az ajtóig kísérjelek. - Közlöm le vele, talán egy kicsit túl mogorván.
A kapucnit a fejemre húzom, kezeimet a zsebembe nyomom. Ilyenkor le kell kötnöm magam valamivel, más ötletem nem lévén a kulcsomat birizgálom.

Úgy tűnik, hogy a sablon duma bejött. Végre valami mert már a tököm kezdett tele lenni, hogy mindig csak szívok mint a torkos borz, de ezek szerint csak van még olyan a világon, ami megrendíthetetlen, teljesen mindegy, hogy mekkora szarság történik.
- Jaja, minden príma, végzem a dolgom, elvagyok, mint hal a vízben. - Mondom teljesen érzelemmentesen. Ez van, tényleg csak az igazságot mondtam, csak azt hagytam ki, vagy inkább csak nem fejtettem ki, hogy még is mivel töltöm az amúgy vadásztalan pillanatokat. Azokat nem kell tudnia, ahogy azt sem, hogy mikor üzenetet írt éppen egy csajjal voltam, aki mellettem feküdt, és átvette az Ő szerepét.
Most kurvára nem a szerelemre gondoltam vagy bármi ilyen szarságra, csak arra, hogy... áh faszom inkább mindegy is.
Ez már így marad. Tovább baktatunk, én magam elé bámulok, és a környéket fürkészem, mert ilyen vagyok ez van belekódolva az életembe. Figyelek, soha nem lankad a paranoia. Tudom mi van a sötétben, hogy az úgy nevezett szörnyek léteznek akik az ágy alatt vannak, így nem is várhatná el tőlem senki, hogy ne várjam szinte minden egyes pillanatba azt, hogy megtámadnak. Ha meg még is megteszik, engem az csak felvillanyoz, élvezem a vadászatot, talán addig a pillanatig, míg a fűbe nem harapok, utána meg már amúgy is tökmindegy lesz szóval szarni rája.
- Bírom a bátyád, egy igazi őrült. - Nevetem el magam. Valóban egy őrült, csak vissza kell gondolnom arra, amikor megismertem, bőven elég, másoknak még sok is lehet.
Hogy a faszba lehetne lefutni egy bundást akinek olykor négy lába van? Sehogy bazzeg, de én azért megpróbáltam, de ha tudom, hogy mi ő, szerintem akkor is megpróbálom. Vicces. Egy jó haver ez az ő bátyja.
- És most együtt laktok, vagy csak a környéken van?- Szinte fel sem tűnt, hogy megint elhagytuk a sablon dumát, és áttértünk az ismételt személyes kérdéshez. Fasza vagy Jade, csak így tovább, lassan azt is megkérdezhetnéd tőle, hogy még mindig szerelmes e beléd, csak hogy teljen az idő. Idióta.

Hallgatom amit mond, de még is mit tudnék hozzá fűzni a gyerekneveléshez, vagy az ehhez hasonlatos dolgokhoz? Gőzöm sincs arról, hogyan kell pelenkázni, vagy hogy mikortól milyen kaját lehet adni a kölyköknek. Nem vagyok egy kifejezett családi ember. Volt családom, de... mindegy is, nem is tudnám mihez hasonlítani. Így is nagy szó, hogy én nem vágyódtam arra, mint az apám, nem haltam a szüleim után, már akkor is úgy voltam vele, hogy én nem vagyok hajlandó feladni, most sem, nincs az a pénz, amiért én képes lennék csak úgy eldobni az életemet, vagy a fegyver csövét a halántékomhoz szorítani.
Illetve egy eset talán van, amikor végeznék magammal, ha én is vámpírrá változnék, de előtte felkutatnám azt aki ezt tette velem, és csak azután halnék meg, miután kibeleztem az illetőt.
Vicces, hogy Kyraih az ami, és még is ilyen gondolatok vannak a fejemben. Talán azért, mert bármi is történjen, Ő nem olyan mint egy egyszerű vámpír, szinte észre sem veszem, hogy vámpír. Mindegy is.
Bólogatok a szavaira, majd azon kapom, magam, hogy egy kérdést tesz fel.
- Nem, nem vagyok egy fázós típus. - Közlöm vele, de nem mintha egyébként nem tudná szerintem, hogy kb csak akkor didergek, amikor tökig állok a jeges vízben. Ráadásul pont itt kellene fáznom, ahol kb a nap minden percében huszonöt fok feletti a levegő?
Nem kritizálom a kérdését, mert ez is egyfajta kitérésnek tűnik, hogy ne mászkáljunk bele a másik intim szférájába.
Percekig meg sem szólalok, csak meredek magam elé, és hallgatom a járásom okozta halk toppanásokat. Vicces ez az egész, hogy mennyire nem tudunk közvetlenül beszélgetni. Olyan, mintha midnig valamelyikünk felhozna egy olyan témát, amitől inkább megfordul a másik és egy teljesen hétköznapi kérdés jönne, pl hogy kék az ég, és nem piros.
Gáz, de még is elnevetem magam. Féloldalas vigyor játszik ajkaimon, majd hátratolom fejemről a kapucnit, és végig túrok hajammon. Rá nézek, megengedek magamnak egy pillantást, hogy megnézzem az arcát, milyen reakciót vált ki belőle az, hogy elkezdtem nevetni, vagy valami ahhoz hasonlót tettem.
-Nevetséges, hogy mennyire a sablon kérdéseket tesszük fel egymásnak. Jó, persze tisztában vagyok vele, hogy arra számítasz, hogy felrobbanok, ha olyan kérdést teszel fel, és kb meg is értem, mivel ez ma este már megtörtént.... A lényeg, hogy lassan ott kötöttünk ki, hogy az időjárásról beszélünk, ez annyira szar. Mi a fasz van velünk, hogy nem tudunk normál emberek módjára beszélni, csak azért, mert együtt voltunk és nem úgy alakult ahogy kellett volna? Kész vicc... - Lemondóan ingatom a fejem. Simán lehet, hogy ezt a kérdést inkább magamban kellene megvitatni, de basszus még mindig nem értem, hogy miért akart velem találkozni, mit várt tőlem? Mi az igazi indok, amiért felkeresett?
Pont ezek azok a kérdések, amiket nem fogok többször hangosan kimondani, nem éri meg, mivel szinte biztos vagyok benne, hogy nem tudnám egyből lereagálni a helyzetet, sőt lehet, hogy faképnél hagynám, itt az utca kellős közepén. Hiszen melyik azaz ember, aki az exétől érzelmes, vagy ehhez hansonló dolgot akar hallani? Ha van olyan, az vagy fakír, vagy csak szimplán idóta.

Megint egy olyan kibaszottul jó témához jutottunk el, hogy bár inkább haraptam volna le a saját nyelvemet. Mély lélegzetet veszek, csak hallgatok, hallgatok, és kurvára hallgatok.
Még is mi a tökömet mondjak, a volt csajomnak, mikor konkrétan most kimondta, hogy akar engem, még mindig, és hogy szüksége van rám. Talán érzéketlen fasznak kellene lennem, vagy csak egyszerűen nem válaszolni.
Haladunk előre, és nekem az jut csak eszembe, hogy vajon jó felé jövünk e, vagy már régen elhagytuk a házat? Nézelődök, és továbbra is tartom a pofám. Értlemezem a szavait, és amint a mondandójának a végére ér, ingatom a fejem.
-Ez mind szép és jó, -bár inkább ne hallottam volna. Minden egyes szava, olyan volt mint egy kalapács, ami egy szöget ver a szívembe, ha van még olyanom... - de.... Sajnálom ezt az egészet hidd el, de nem tudok mit mondani rá.
Még mielőtt felelhetne, inkább folytatom is, mintha ugyan azt a témát követném, pedig kurvára nem, sőt rohadtul megkerülöm, és magam mögöt hagyom, ahogy azt a rágógumit, ami az aszfalton van.
- Merre mennyünk? Szerintem jobb lesz, minnél előbb haza érdned, már nem sok van napfelkeltéig. - Nézek a kereszteződés felé. Amúgy rohadtul nincs róla fogalmam, hogy mennyi az idő, de valamit mondanom kellett , hogy ne legyek a fő bunkó. Gáz ez a helyzet, ha nem akarok tapló lenni, akkor érzéketlen vagyok, ha meg arról beszélek, ami köztünk volt, van, akkor meg idegbeteg leszek és törni zúzni van kedvem.
Most komolyan, hol itt az a bizonyos arany középút, mert én nem látom, és igazán oda terelhetne valaki, hátha hasznát is veszem, és visz valamerre.

Ahogy mondja, hogy nem sokat lát ebben az időben, nekem is feltűnik, hogy valami nem stimmel. Mi a fasz van itt. Elhúzom számat, ahogy megérzem ezt a különös energiát. Remegés fut végig a testemen, ujjaim rákulcsolódnak a fegyverre, amit észre sem vettem, hogy mikor került a kezembe. Fura, de ez van, ha az embernek annyiszor van szüksége a pisztolyra, mint nekem, akkor ez már szinte automatikus lesz, hogy előkapja, ha valami nem tetszik neki.
Kibiztosítom, de a föld felé lóg a csöve, senkinek nincs rá szüksége, hogy véletlenül elkezdjek itt lövöldözni, kontkrétan a semmire. Egy kis köd még senkinek sem ártott.
- Érzem, nem is kicsit, csak azt nem vágom, hogy mi a tököm ez. - Megérintem Kyraih vállát, hogy megállásra késztessem. Magamhoz húzom úgy, hogy ne gátoljon abban, ha esetleg felkell emelnem a fegyvert és lőnöm kell. Valamit tennem kell, de még egy profi sem tud mit kezdeni a láthatatlan ellenfélel. Szívás.
-Ebből nem lesz semmi jó. Már megint jön a szar, csak tudnám, hogy ki önti folyamatosan a fejemre. - Hátrafelé lépdelve, és magammal húzva Kyraiht próbálok egy fa közelébe jutni, hogy legalább a hátunk mögé ne kerülhessen semmi. Vagy történjen valami, vagy rohadtul változzon vissza az idő, mert nagyon nincs az ínyemre ez az egész.

Én nagyban fürkészem a nagy büdös semmit, mivel rohadtul semmit nem látok, ebben a kicseszett ködben, de amit Kyraih mond, akaratlanul is megakadok a kémlelésben.
-Szerintem ennek most nincs itt az ideje. Annyira nem sietek, hogy bajban hagyjalak, soha nem tennék ilyet, de ezt te is tudod. - Közlöm le vele a tömör igazságot.
Vigyor kúszik szét az arcomon. Tudnám, hogy mi a tökömért tetszik nekem az amit mond. Kb azt kellene éreznem, hogy rúg rajtam még egyet kettőt, de ehelyett inkább válaszolok neki.
- Ezzel nem vagy egyedül, és kétlem, hogy az időt is te alakítanád. - Hülyén hangzik, de most komolyan egy köcsög baljóslatú köd miatt kezdünk el igazat mondani, vagy is kezdek el Én, mivel Kyraih gondolom eddig is azt mondta.
Kezem a vállára csúsztatom, magamhoz vonom, és úgy mozdítom meg a ködben. Másik kezemben a fegyver, lövésre készen. Ha kell, hát kell, bárkit lelövök, aki kicsit is rossz szándékkal közelít felénk.

Jajj az a kicseszett fagyos szívem, ami olykor egy pillanatra megreped, hogy ne jegelje le az egész énemet, most is munkálkodik.
Nem vagyok én szemét, hogy egy nőt magára hagyjak a bajban, főleg nem egy olyat, aki egykoron még kedves is volt számomra... mi több.
Nem az, hogy most nem az, de basszus, ha valakin sebet ejtenek, az már nem tud bízni ugyan úgy valakiben, nem hogy ugyan olyan jellemmel hozzá állni.
-A kettőnk ügye eléggé zavaros, nem percek, vagy órák beszélgetésének eredménye. Talán pont ez az, hogy nem kellene róla beszélgetnünk, csak hagyni, hogy idővel enyhüljön bennünk a vihar. Nem véletlen, hogy azok nem igazán találkoznak, akik szétmennek. Mert az ember egy kicseszett makacs és büszke teremtmény. - Mondom neki, és szemeimmel még mindig a veszélyt keresem.

*Utólag is boldog születésnapot Kyraih, és a userednek is!