Fejemet elemelem a párnától hasra gördülök, éppen hogy kinyitom a szemem, körbenézek, hulla sötétség van. Nem szokásom hajnalban kelni, még ha az másnak delet jelent. bár az sem az én fajomból van. Mostanában nem éppen kenyerem az ébrenlét, vagy inkább az amikor a tiszta tudatomnál vagyok.
Mi a fasz ez a rikácsolás? Vissza ejtem a fejem a párnát meg fülemre nyomom, nem érdekel, bárki is az, nyuvadjon meg ott ahol van, keressen máskor vagy szívódjon fel.
Érzem, ahogy mellettem az ágy besüpped és megmozdul. Kinyújtom a kezem, hogy elérjem Carat, de már hűlt helyét találom. Felkattintja a villanyt, amivel kiégeti a szemem, mert a fejemről leemelte a párnát, én barom, csodás ennél hülyébb libát nem is találhattam volna.
- Most szórakozol ugye, mi a fasz van? - Hogy csiszolnom kellene a modoromon, mostanában sokan mondták, de már egy ideje letettek arról, hogy megváltoztassanak.
-Az van, hogy ki az a "Szépség"? Minek írogat neked ilyenkor?- Köpte a szavakat, mint egy szokásos féltékeny nő. Szemeim egy pillanatra elkerekedtek. Köpni nyelni nem tudtam. A szívem először megfacsarodott és megállt, majd újra verni kezdett, de most már gyorsabban. Talán rég voltam ennyire beszarva mint most.
Láttam, hogy Cara megnyomja a megnyitás gombot, egy másodperc alatt magamhoz tértem, és kiugrottam az ágyból elkaptam a karját, kivettem belőle a telefont, és mérgesen néztem rá.
-Hogy jössz te ahhoz, hogy számon kérj, hogy a cuccaim között turkálj? - Megszeppent, ilyennek még nem látott, és biztosan meglepte a hirtelen változás. Elengedtem a kezét. - Öltözz fel, és menj haza, a férjed már biztos vár! - Toppantott egyet, majd puffogva hátat fordított nekem, levetette magáról az ingemet, ha most mástól kaptam volna sms-t, biztos, hogy végig nézem öltözködését, de per pill kúrvára nem érdekelt. Vissza ültem az ágyra, tenyerem izzadt amiben fogtam a kis készüléket. A plafon felé fordítottam arcomat, másik kezemmel megdörzsöltem bőrömet. Elolvastam az üzenetet, és őszinte leszek, fogalmam nem volt, hogy most mi tévő legyek.

- - -

Szokásos ruhát vettem fel, kék szakadt farmer, fekete kapucnis poló edzőcipó és a fegyverek, bár nem vadászatra jöttem, mi több lassan egy hónapja nem is voltam.
Romos épületek, tökéletes, itt szoktak az emberek meghalni. Kicsit sem olyan, mint egy horrorfilm. Az autóban ülve elmélkedtem. Valamiért nem akaródzott kiszállni, ugyanis, most még is mi a faszt csinálok én itt? Minek jöttem ide? Eddig ha azt vesszük megvoltam, az lehet, hogy több időt töltöttem bárokba az elmúlt pár hónapban, mint eddigi életemben. A nők csak úgy ki-be jártak az ágyamban. Már nem is emlékszem fejükre, nem hogy a nevükre. annyira be voltam nyomva, hogy nem is érdekelt, és rend szerint kidobtam őket a menet után, megesett, hogy még előtte.
Senkivel nem beszéltem, akinek egy kicsit is köze volt ehhez a nőhöz, mivel nem akartam róla tudni semmit. Most még is itt vagyok.
Kiszálltam a kocsiból, becsaptam az ajtót és megindultam az épületek felé, majd talán három méter után megálltam vissza fordultam.
-Mi a tökömnek jöttem ide, ennek semmi értelme. - Majd megint megálltam és tettem egy lépést a romok felé. - Viszont ha már itt vagyok, akár be is mehetnék. - Néztem a sötétbe meredő magasságot. - Most már biztos, hogy nem vagyok normális, főleg, hogy kint a semmi közepén magammal társalgok, na de király. - Befogtam a számat, a kapucnit a fejemre vettem és a kezemben pörgetve a slusszkulcsot megindultam az épület felé.
Nesztelen léptekkel haladtam a törmelékek között, meghallottam... a hangját, a lábam földbe gyökerezett, uralkodtam magamon, de a szívem akkor is meglódult. Nem értettem, hogy mit mond, csak egyszerűen halottam.
Amint csöndben lett csak bámultam magam elé. Megindultam, de úgy, mintha ólomból lennének a lábaim.
Amint megláttam ülni, nem mentem tovább, egyszerűen nem tudtam, nem azért, mert berezeltem, hanem azért, mert végre látom. Ott ült, és az ég némi színt adott a bőrének, olyan csodálatosan festett, mint amikor először láttam. Balommal megtámaszkodtam egy vastag fa törzsében, és csak bámultam.

Csak nézem, mást úgy sem nagyon tudok csinálni, figyelem minden egyes mozdulatát, még ha az olyan apró is, mint ajkainak mozgása.
Eléggé érdekes érzés újra látni, újra a közelében lenni.
Felemelem a földig ereszkedő államat, össze kapom magam és kitisztítom a tudatomat, hogy semmi más ne látszódjon rajtam, nem kell nekem most az, hogy tisztában legyen az érzéseimmel.
Ha már itt tartunk, vannak nekem mostanában érzéseim? Nem vagyok benne teljesen biztos, mert szerintem körülbelül mindent kiirtott belőlem amit iránta éreztem. Vagy legalább is ezt hittem az elmúlt pár hétben, de most hogy láthatom, olyan mintha egy száznyolcvan fokos fordulatot vetett volna az agyam, és teljesen az ellentettjét érzem annak ami volt.
Az tény és való, hogy a lehető legjobban kicseszett velem. Elhagyott, nem egyszer, végre kipréselte belőlem azt a szót, amit egész életemben két lánynak mondtam csak és az egyik ő volt, végre hangot adtam az érzéseimnek és kidobott egy mocskos vámpír miatt. Kiderült, hogy összefeküdt egy másikkal, mi több még a mestere miatt is elhagyott. Balga egy nőszemély ez, az már tuti biztos.
Viszont ha már ez a megállapításom róla, akkor még is mi a fészkes redvának vagyok én itt? Ez az igazán nagy kérdés és az a legszebb, hogy én magam sem tudom rá a választ.
Na de mindegy is, a pokerface tökéletesen beválik, és mikor újra megszólal, mi több közelebb is jön, teszek egy fél lépést hátra és csak a szemeimet húzom össze. Biztos vagyok benne, hogy feltűnik neki ez a kis lépésem, nem hiszem, hogy a félelem jeleként fogná fel, inkább arra saccolnék, hogy talán azt gondolja, hogy gyűlölöm, és nem akarom, hogy a közelemben legyen. Ebben van igazság, de csak nagyon minimálisan. Nem gyűlölöm, csak inkább elhatárolódok tőle, és nem akarom, hogy a közelembe legyen, de még is. Szóval, most akkor hogy is van ez kérem szépen, nem, de még is igen? Teljesen érthetetlen, és nem csak annak aki kívülről látja a láthatatlan hezitálásomat, hanem most kb saját magamnak is egy kibaszott nagy rejtély vagyok, aminek a megfejtését nem a függőleges kilenc betűnyi helyet tartalmazó rublika testesít meg.
Örül neki, hogy eljöttem, nagyszerű, én még nem tudom biztosan, hogy örülök e ennek, hogy ide betettem a lábam.
Hangja átfolyik a fülemen, be az agyamba, és az egészet beborítja azzal a mézes-mázos cukor szarral, amit a muffinokra szoktak rakni. Nagyon nagy akaraterő kellett ahhoz, hogy ne húzzam el a számat. Figyelek arra, hogy bármilyen irányba is menjen, közöttünk meglegyen a tisztes két, de legalább egy méteres távolság. Kell az nekem, nem tudom, hogy mit váltana ki belőlem, ha megérezném az illatát. Már így is bizsereg az ujjam, hogy a bőréhez érhessek. Olyan ez, mint valami vámpír trükk, vonz az egész lénye.
Ráemelem szemeimet, majd egyből el is nézek róla.
- Jól vagyok. - Mondom kissé rekedtes hangon. Nem tudom mit kellene neki mondanom, hiszen végül is mit vár tőlem? Azok után, hogy most meglátom, és magamhoz rántom, hogy átöleljem, vagy hogy nyivákolni fogok neki mint egy gyerek, hogy mennyire elveszett voltam? Még is mit vár tőlem, mit akar még tőlem?

Még mindig olyan, mint régen, semmit nem változott.
Bár miért is változna, csak egy vámpír, nem öregszik, nem érez, nem változik, mindig ugyan az marad. Egy halott testbe zárt hideg lény. Nem élet az amit a vámpírok élnek.
Képletesen és a gondolataimban most arcon vágtam saját magamat. Soha nem mondanék rosszat Kyraihra, nem érdemli meg.
Persze ezt nem mindenki gondolná így, amit velem tett, az semmilyen módon nem volt kedves. Többször tett lapátra, mint az eddigi nőim. Pedig nem volt kevés, talán Tya az, aki még ennél is többször ültetett fel, s akkor megfogadtam, hogy többet nem fogok úgy megbízni egy nőben sem mert nem éri meg, csak elvonják a figyelmedet. De még is megtettem és miért? Miért? Volt értelme?
Kurvára nem, most még is itt állok, és őt nézem. A fasz sem tudja, hogy mit is akarok igazából most ettől a helyzetől, hogy mit is várok lesz ennek valami értelme?
- Nem tudom, hogy van, nem beszélek vele, - senkivel nem beszélek akinek egy kicsit is köze volt hozzád. Tettem hozzá magamban, bár nagy volt a késztetés, hogy a szemeibe mondja, hogy mennyire ki is van a tököm mindennel. De nem adom meg senkinek többször, hogy össze törve lásson, eljátszottam ne megyszer, hanem kétszer, elég volt.
Megkönnyíthetném a helyztét, válaszolhatnék neki normákisan, játszhatnám a szépet és jót, mosolyogva és olyan pofát vágva, mint valami idióta, de nem teszem.
Vonásaim egy kicsit eltorzulnak erre a gondolatra. Megkerülve őt megindulok a romok között, mindegy, hogy merre, csak menjek. Ne kelljen egyhelyben állnom és őt néznem, nem akarom ezt az egész szar helyzetet.
Nem maga tény szar, hogy itt kell lennem, hanem ez a kibaszott helyzet szar, hogy itt van ő itt vagyok én, és csak vagyunk. Ez az a kibaszott szar az egészben, hogy csak VAGYUNK.
Felé fordulok, és megint csak bámulok, majd inkább leülök a rozoga omladozó betonlépcsőre alkarjaimat megtámasztom a térdemen, arcomat a kezembe temetem, úgy szólalok meg.
- Öszintén Szé... Kyraih, mit szeretnél? - Igen, én is észre vettem, hogy majdnem kimondtam, de még időben kapcsoltam, hogy ne tegyem meg. Már eleve az is nagy gáz, hogy a kibebaszott telefonomban nem írtam még át a nevét.

Most hogy ezt a gondot megoldjuk, elővettem a mobilom, s még Ő beszélt, én szépen átpötyögöm a nevté.
Sz... hol a francban van már... Oh, meg is van. Szépség, option, igen, átnevezés, nagyon helyes, de mi legyen az?
Nem is igazán kell rajta gondolkodnom. NÉVTELEN LÁNY, igen ez megfelelő lesz. OK.
Látni akart, nagyon jó, és most még is mit kezdjek vele.
A telefont vissza süllyesztem a zsebembe.
-Nincs miért aggódnod, jól vagyok. Megvagyok a magam módján. Eddig is eléltem, ez után is el fogok. Nem jött el a világ vége. Attól még, hogy el... elhagytál még nem azt jelenit, hogy késsel ugrok saját magamnak. - Gyerekes lenne, hogy még mindig neheztelek rá? A faszt. Szerintem pont ez az egészséges, hogy dühös vagyok.
Lábammal belerúgok egy kőtörmelékbe. Ennél többet nem tudok mondani erre a helyzetre. Ránézek és talán nem kevés megvetés látszik arcomon, de már dolgozok rajta, talán pár röpke másodperc kell ahhoz, hogy el is tűnjön, és volt nincs.
Valahogy terelnem kell magamról a témát, mert nem akarom hallani, hogy sajnálja e, nem érdekel, azaz idő már régen elszállt , hogy érdekljen a sajnálata és nem is kell. Ránézek Kyraihra, eléggé olyan, mintha kétségbe lenne esve, de őszinte leszek, így jár az, aki elhagyja azt akit elméletileg szeret, ráadásul pont akkor, mikor kiderül, hogy a másik is rohadtul szereti.
Ez van, ez egy kibaszott nagy szar kupac ami van.
- Hogy van a gyerek?- Jó kérdés? Szart, ez is csak egy csapda, csak most magamat vezettem bele. Pont arról a gyerekről kérdezek, akit mi fogadtunk örökbe, nagyon jó, ennél több eszem már nem is lehetne. Még nem is láttam, azt sem tudom, hogy néz ki, de akkoriban voltam annyira idióta és olyan szerelmes, hogy rábólintsak erre is. Fasza.
Orrnyergemet jobb kezem hüvelyk és mutató ujja közé csippentem és masszírozgatni kezdem. Ez egy hosszú este lesz, már látom. Csak remélni tudom, hogy nem fogunk vitázni, mert akkor tutira összeomlik itt minden rozoga épület, ha mástól nem , a haragomtól biztosan.

Jól, hát persze, hogy jól van, hiszen hogy másként is lehetne, hiszen az csak egy gyerek. Egy ártatlan gyerek, akinek ha minden igaz, akkor van szerető és normális anyja. Remélem, hogy így van, és vigyáz rá, hogy nem tartja hazugságok között. Persze nem azt mondom, hogy már most vágja a fejéhez, hogy milyen is világ, maradjon meg nyugodtan még abban az életben, abban a mesevilágban amiben van, ez lenne a normális. Az más kérdés, hogy ez nem mindenkinek adatott meg, hogy vannak olyan szerencsétlenek, mint én, de ez most nem tartozik ide, és nem mintha ki akarnám mondani.
Felnézek, mikor ismét megszólal.
Most szívesen játszanám én azt, hogy gyerek vagyok, vagy hogy egy idióta, és szívesen eltakarnám a szememet, mi több kezeimet szívesen tapasztanám a füleimre. Nem akarom hallani azt ami most jön, de nem lehetek olyan gyerekes, hogy ezt tényleg meg is tegyem, pedig kurva nagy a kísértés.
Csak úgy dőlnek belőle a szavak. Fasza, szinte fel sem fogom azt amit mond. Fura ez, mint amikor éppen az ájulás kerülget, és csak felesleges mellékzöngének fogod fel a körülötted lévő emberek szavait sikolyait. Csak zörej, zajok, nem is érdekelnek. De ez most más, érzem a hangjából kicsendülő fájdalmat, ahogy a szavak szaporán, de még is érzelmekkel tele hagyják el formás ajkait.
Mély levegőt veszek. Fáj? Kinek, nekem? Hazudhatnám, hogy nem kurvára nincs rám semmilyen hatással, oda szarok, ahova éppen mondja most nekem valaki fikarcnyit sem érdekel, hogy közben az exem itt éppen kiönti nekem a lelkét, de nem lenne igaz.
Érdekel, és én is érzem, ahogy a mellkasomnak csapódik mind az, amit mond. Tépdes, mar minden egyes kiejtett szava. Felfogom és meg is értem, szerencsétlenségemre, mert jobb lenne, ha nem így történne. Annyival egyszerűbb lenne, ha nem érteném, ha nem érezném át mind azt amit mond.
Kezd felötleni bennem az a pofátlan gondolat, hogy talán direkt csinálja. Biztosan nem így van, de így legalább ezzel a hülye tudatfoszlánnyal egyszerűbb átvészelni azt a cunamit amit felém küld.
A harag csak úgy tobzódik bennem, mély levegőket veszek és nyugtatom magam, de mikor arról beszél, hogy szeretné az öröklétet így élni, vagy mi a fene, akkor lekap a düh ragadós karja, és maga alá gyűr.
Az ideg diktál mindent hirtelen állok fel, mikor az utolsó szavak is elhagyják ajkát. Akkor megyek el amikor akarok? Még szép, ezt én is tudom és meg is lódulok, de az ajtókeretnél, ahol bejöttem megtorpanok és vissza fordulok felé.
- Igazán? Neked szar? Szerintem te csak ne papolj róla, hogy neked mekkora fos volt az életedet mostanában. Ha jól emlékszem te dobtál ki engem, nem is egyszer. Melletted voltam, vigyázni akartam rád, de te... neked ez nem volt elég, több kellett, hát most nézz magadra! Minden elvesztettél ,senki nincs melletted, aki rohadtul vigyázna rád, aki annyira szeretne, mint én, vagy mint én tettem. Eltaszítottál magadtól. Ez van. Most már felesleges minden. Nem vagyok akkor idióta, hogy még egyszer végig nézzem azt amit velem tettél. Most bánod? Miért nem bántad akkor, amikor még volt olyan aki meg is hallotta volna? Megvártad, hogy kimondjam azt a kurva szót, és utána úgy dobtál ki, mint egy kupac szart. Ezt akartad hallani? Volt értelme, hogy idehívjál? Tudod mit én vagyok a fasz, hogy eljöttem. - Nyeltem egy nagyot, remegtem az idegtől.
Nem akartam, hogy ez legyen, nem akartam neki semmit mondani.
Zsebemben rezgésnek kezd a telefon. Előveszem és látom, hogy a feladó Tya. Fasza.
Megnyitom az üzenetet. "Beszélnünk kell!"
Mi a fasz van, mindenki most akar kiakasztani? Ujjaim megfeszülnek a kis készüléken, és még mielőtt a falnak vágnám, vagy agymenésem közepette szétroppantanám, vissza teszem a zsebembe. Rég voltam már ilyen zabos, nem gondoltam rá, hogy ez lesz. Hülye terv volt azzal idejönni, hogy csak fekete-fehér, igen-nem- et fogok játszani. Vesztettem, megint.

Szinte meg sem hallom szavait, úgy is csak engem igazolnak. Igen tudom, igazam van, meg mi egymás. Nem azt mondom, hogy nem figyelek rá, de próbálom elkerülni azt, hogy még jobban berobbanjon az agyam. Már ez is több, mint akartam, sokkal sokkal több. Szerintem azzal mind a ketten tisztában voltunk, hogy ha eljön ez a pillanat, akkor nem éppen fényesen fog végződni.
Felnézek rá, mikor végre a zsebem mélyén van a telefon.
Ez most komoly? Megint ezt csinálja, megint kikényszeríti belőlem, hogy válaszoljak, és magamra hagy?
A faszomat most már ebbe az egész helyzetbe. Ez sehogy sem jó. Ha beszélek azért nem jó, ha nem szólalok meg, akkor meg azért nem. Most még is mi a faszt csináljak akkor?
Mély levegőt veszek, és hogy minden ideget kivigyek magamból egy baszott köbe rúgok, ami a falon csattanva magával ragad pár fakolatnyit, és a földre esik.
Ökölbe szorítom kezemet, hogy ujjaim roppanásig feszülnek.
- Várj... - Nem lépek utána, csak elfordulva végig szántom ujjaimat hajamon.
Ez a beszélgetés, már sehogy sem lesz jó, ez be bizonyosodott, elkúrtuk, mind a ketten, nem akartam beszélni azzal a nővel, aki megsebzett, és addig tartottam csukva a pofám, míg ki nem szakadt belőlem minden. - Hazaviszlek. Nem hagyhatom, hogy egyedül sétálgass. - Nem mintha meg kellene védenem, de még is mekkora faszfej lennék, ha hagynám, hogy egy ilyen környéken grasszáljon egyedül. Persze tudom, hogy pár pillanat alatt otthon lehet, legyen az bárhol is, de nem akarom, hogy olyanokkal fusson össze megint, mint a mestere, vagy a vérszopó Nazanek. Egy este is bőven sok volt belőlük, elég nagy kárt tettek.
Várom, és nézem, hogy vajon jön e, ha igen, akkor elindulok a kocsiig, és mikor oda érünk kinyitom neki az ajtót, én meg a másik oldalra sétálva még egy nagy levegő kíséretében beszállok a kocsiba. Szép tervek. Mit csinálsz ma gyökér Jade? Hogy én? Ááá semmi különöset, csak elmegyek összeveszni a volt nőmmel, és utána, mintha mi sem történne hazaviszem. Biztos, hogy ez jó ötlet Jade? Miért ne lenne az? Ez csak a volt nőm, akinek leordítom a fejét, és utána kedvesen felajánlom, hogy szálljon már be a kocsimba, mert vámpír lévén nem megbízható a környék, ezért üljön már be egy vadász kocsijába.
Ja, hülye meg nem vagyok, de ez van, már odáig is eljutottam, hogy interjút folytatok magammal. Ki a hülye? Hát én biztos nem!

Ez már az én terepem, és mindig is az marad. Az én kocsim, az én tulajdonom, az én másik testem. Fura ez, de igaz, az autóban mindig úgy éreztem magam, mintha a testem egy másik része, úgy érzem a motor zúgását, mintha csak a szervezetem tenné a szokásos műveleteit.
Beülve a kocsiba, a slusszkulcsot már a helyére is teszem és elfordítom. Megnyugtat, ahogy hallom a motor halk, de még is erőteljesen hangját.
Sóhajjal kanyarodok ki ennek az átokverte helynek a környezetéből. El innen, mindegy, hogy hova, csak el innen jó messzire. Szar élmény volt, és ha még most is itt ül mellettem az a nő aki talán egykor rohadt sokat jelentett nekem, most meg a fejéhez vágtam dolgokat, még most sem tűnik úgy, hogy ez egy rendellenes helyzet. Nem zavar, hogy itt van, inkább nyugalom árad szét a testemben. Mintha mindig is mellém tartozott volna, és mindig is mellettem lett volna. Mintha nem telt volna el annyi idő külön, mintha nem lettem volna más nővel. Ez most mind nem számít.
Az agyam, tisztára normálatlanul viselkedik. Most idegesített fel, most ordítottam vele, és még is örülök neki, hogy haza vihetem. Szánalmas vagyok.
Nem fecsérelek arra időt, hogy bekössem magam, nem érdekel, még annak ellenére sem, hogy az anyám egy kocsiban halt meg. Talán pont ezért nem kötöm be magam, ő ezért halt meg, mert be volt kötve és nem tudott kiszállni.
Így legalább ha ütközök rittig kirepülök az szélvédőn. Szinte az ajtóra épülök, próbálok minél távolabb kerülni tőle. Ez inkább az én javamra szolgál és nem az övére. Tiszta fejjel próbálok gondolkodni, és tudom, hogy ha csak pár centivel is közelebb kerülnék hozzá, akkor a már a tudatomba égne az illata, amitől aligha lennék ép eszű.
Balommal felkönyökölök az ablakhoz, úgy tartom kezemben a kormányt, jobbom meg végig a váltón marad.
A sebváltót fogva ujjaim szinte örökmozgó táncba kezdenek, kinyílnak, összezárulnak, kinyílnak, összezárulnak. Önkénytelen mozgás? Meglehet.
Vonásaim merevek, dühös vagyok saját magamra, hogy hagytam, hogy elszabaduljanak az érzelmeim.
- Nem akartam kiabálni.- Ha nem is lágy a hangom, azért remélem, hogy a mondanivalóm célt ér. Fasz voltam, ezt nagyon jól tudom.
Oldalra pillantok és látom, hogy a haját az arcába húzta, faszom, vissza kapom a tekintetem az útra és lassítok egy kicsit, ne már százzal hajtsak végig az utcákon. Ujjaim bizseregnek, muszáj megtennem. Oh faszom, hogy lehettem ekkora idióta, csak biztos akarok benne lenni, hogy nem miattam szomorú. Idióta gyökér, hát már hogyne lenne pont miattad, persze, hogy az én hibám. És persze itt van ismét a jó riporter énem. Király.
Rákanyarodok a főútra, és próbálok megálljt szabni a lábamnak, hogy ne nyomjam tövig a gázpedált. Csak szépen lassan, csurogjunk inkább hatvannal végig.
Felemelem a váltóról a kezem, egy kicsit tétovázok, majd mutató ujjammal elhúzom a haját, és a füle mögé tűröm. Vetek rá egy futó pillantást, ujjaim talán egy kicsit tovább időznek el hajában mint kellene, álla alá nyúlok, és ha akarja ha nem, magam felé fordítom az arcát.
Felé nézek, megnézem magamnak az arcát.
Hát igen, egy kivételesen nagy balfasz vagyok. Egy érzéketlen idióta seggfej, muszáj volt, hogy még tapossak rajta egyet kettőt? Gyökér.
- Hey, ne haragudj, nem akartam köcsög lenni. - Mondom neki, de el is veszem a kezem, és ismét az utat nézem.
Most legalább a hangomban tényleg ott volt a megbánás. Talán azért nem kellene másik kocsinak, vagy falnak menni, mert éppen bocsánatot akarok kérni.

Természetes, hogy a helyzet csak még szarabb lesz, mint ami. Másként nem is lehetne, mivel alapszabály, hogy a friss volt nődet ne akard furikázgatni, mert az vagy neked szar, vagy neki. Nincs olyan, hogy mind a ketten vigyorogtok, és semmi vita, vagy semmi feszkó. Lehetetlen, ha meg még is... áhht a faszt ilyen nincs. Ebben a témában, és szituban nincs másik lehetőség, valamelyikőtök mindig szenved, vagy a még szarabb, ha mind a ketten.
Szívesen verném a fejem a kormányba, és nagyon valószínű, hogy meg is fogom tenni, amikor már egyedül leszek, aztán haza megyek, bepiálok, vagy most rögtön megyek egy kocsmába, és a sárga földig iszom magam, hogy utána már nem legyek tisztában azzal, hogy álmodok, be vagyok rúgva, vagy full betéptem.
Most mit kellene mondanom? Nem véletlen, hogy miért nem tartom senkivel a kapcsolatot, akivel egy kicsit is több időt töltöttem el "kapcsolati" idő alatt.
- Figyelj én... nem tudom, hogy mit mondjak. Csak felcsesztem az agyam, utálok az érzelmekről beszélni, te is tudod. - Akaratlanul is gyorsabban kezdek hajtani, csinálnom kell valamit, kb mindegy, hogy mit, csak gyorsan vége legyen ennek az egésznek.
Viszont nem akarok felcsavarodni egy fára sem, mert az oké, hogy Kyraih gond nélkül kiszállna a kocsiból, de hogy az én darabkáim porszemekké alakulnának az is száz.
Ismét lassítok. Olyan vagyok mint valami kattos, hol gyorsan, hogy meg lassan megyek.
- Mondanál valamit, mondjuk hogy mi van veled? Mindegy mit, csak szólalj meg, nem akarom, hogy rossz kedved legyen.
Ránézek, hogy nyomatékot adjak a szavaimnak, majd ismét az állához nyúlok, magam felé fordítom és a szemébe nézek.
Ez amolyan vezess a halálba szitu. Bámulom miközben vezetek, igazi életbiztosítás. Sóhajtok egyet mérgesen és vissza nézek az útra ami kietlen és unalmas. Semmi változás, lehet, hogy eltudnék vezetni Kyraihékhoz úgy, hogy rá se kell néznem az útra.
Vicces lenne kipróbálni, de majd egy másik alkalommal amikor totál részeg vagyok, és egymagam.

Berezeltem volna? A faszt, nem szokásom leparázni, de ez most nem az a fajta félelem, amit a sok kis hülye szokott az után érezni, hogy beszól egy nagyobb darab fazonnak, nem ez most más.
Ez az a fajta félelem, amit az ember akkor érez, még kis szaros korában, a suliban. A tipikus a suli egy jelentéktelennek tartott sráca beleszeret az iskola bombázó nőjébe, és amikor a közelében van, nem tudja, hogy mit mondjon. Ezernyi dolog cikázik az agyába, de csak dadogás és értelmetlen szó fosás jön ki a torkán.
Jó ennyire nem vagyok most oda... sőt nem mondanám azt, hogy nem tudom, hogy mit mondjak, minden esetre csak furcsa, hogy a szívem gondolt egyet, és már más ritmusra jár mint eleve, nem olyan feltűnő a változás, inkább csak furcsa. Régen nem éreztem már ilyet, kb azóta, mióta.. Mindegy inkább lényegtelen.
Nem akarja, hogy rossz kedvem legyen, ez aranyos, de egyben igaza is van, már totál mindegy, hogy mit akar és mit nem, mert a dolgokat megtette, ezzel nekem nagy szart okozva, de én voltam a fasz, hogy hagytam magamat önfejűen bele esni ebbe a nőbe. Megtanultam már, hogy a nők olyanok, hogy nem adhatod testedet lelkedet teljesen oda, mert ördögi lények, mindig mondanak, vagy tesznek olyat, amivel kitépik a szívedet, és hogy még nagyobb szarban legyél még csavarnak egyet kettőt rajta, majd belerúgnak, csak hogy érezd a törődést.
Nem mondok semmit, még csak nem is bólintok, pedig nagy volt rá a kísértés, de nem.
Mond valamit azzal, hogy félre kellene állnom, de én ezt akarom? Akarom, hogy még több időt töltsünk együtt, ilyen kis légtéren belül? Biztos jó ötlet az, hogy adok még neki esélyt arra, hogy ismét felcsessze az agyamat, vagy ez megtörténhet egyáltalán, hogy megint kikelek magamból? Franc se tudja, de úgy döntöttem, hogy adok neki egy esélyt. Lassítani kezdtem, benyomtam az indexet is, amikor meg ismét megszólal. Nem terveztem, hogy ilyen durván állok meg, de egyből a fékbe tapostam, amikor meghallottam, hogy most jobb a kedve, mert... velem van.
Ez most kirángatott a nyugodt zónából, az arctalan mivoltomból, és bevallom, meghökkenve, és egy bolhabránernyit elkerekedett a szemem.
Nyeltem egy nagyot, nem gondoltam, volna, hogy hallok még ilyet tőle, vagy hogy úgy mond egy mércén említ magával, vagy mit tudom én.
Korrigálom a tetteimet, és szépen bekanyarodok, majd leállítom a kocsit. Egy kicsit hátrébb állítom az ülés háttámláját, félig az ülésen, félig az ajtónak dőlök háttal és úgy nézek rá.
- Ne mentegetőzz, nem bosszantasz, inkább megleptél ezzel. Jut is eszembe, remélem nem ütötted meg magad az előbbi mozzanatomtól, ennyit arról, hogy jól vezetek. - Mi a fasz ez a szó fosás?
-Mond amit szeretnél, vagy is azt amit kérdeztem, úgy értem, mesélj. - Kijelenthetem, hogy most helyet nyertem az idióták ranglétráján, és az első fokra hágtam. Életemben nem voltam ekkora lúzer mint most. Ennyit erről. Ennél nagyobb égés nincs is. Nem mutatom ki igazán, hogy mennyire gáznak tartom a szitut, csak nézem őt és várom, hogy meséljen.

Ironikus a helyzet. Mert mi a faszért érzem én magam most szarul azért, mert végre kimondtam, hogy mi a bajom? Jó persze nem teljesen mondtam ki, hogy mi is bassza igazán a csőrömet, csak utaltam rá. Azt nem mondtam neki, hogy leváltott engem egy nyomorult faszfejre, ahogy azt sem mondtam neki, hogy legszívesebben kinyírnám Nazaneket azért, mert hozzá mert érni.
Ebben csak az a poén, hogy ez kevésbé cseszi fel a fejem, mert nekem is voltak más nőim, mi több, bár ezt nem kötöttük senkinek az orrára, de Tyával is voltam. Tehát ezért nem is pofázok, viszont az, hogy elhagyott engem, na az baszta ki a biztosítékot nálam, mert ha arra volt ereje, hogy elhagyjon, akkor most miért is akar vissza kapni? Vagy legalább is miért akar velem találkozni, mert abban nem kellene biztosnak lennem, hogy vissza is akar kapni, de akkor még is mi a faszt akar tőlem?
Figyelek rá, megértem amit mond, és meg is lep. Ezek szerint nem tudta, hogy találkoztam már a bátyjával, hogy ismerem őt. Én sem mondtam el neki, pedig még Franciaországban voltunk amikor találkoztam vele.
- Ismerem a bátyádat. Azt viszont nem tudtam, hogy itt van. - Vallom be neki, és már most tervezem, hogy a közel jövőben össze futok Haverral egy eléggé szétcsapós estére. Már most tudom, hogy szükség lesz rá.
- Még Moire de Lansban ismertem meg, egyik nap a sportpályán, akkor beszélgettünk, hogy keres valakit, de nem jutottunk el odáig, hogy elvigyem hozzád, mivel sikeresen kidobtál, továbbá elköltöztünk. - Mondom neki, és nem szemrehányásként közlöm le vele a tényt, hogy miért nem, találkoztak, csak kicsúszott. Viszont már túl rég óta vagyok érzéketlen ahhoz, hogy ezt most megbánjam. Ez egy olyan magaslabda volt, amit kénytelen voltam lecsapni.

Úgy viselkedünk az egyik percben, mintha miden rendben lenne, a másikban meg, rájövünk, hogy semmi nincs rendben, és nem egy rég elvesztett barátságot ápolgatunk most.
Nevetséges az egész helyzet. Szemeim elkerekednek, amikor leközli velem, hogy mit tett, vagy mit nem tett meg az elmúlt pár hónapban, míg külön voltunk.
Mondhatnám neki, hogy velem közel sem az a történt mint vele. Megtehetném, hogy az arcába dörgöljem az elmúlt pár hónapomat, amikor nem is igazán éltem, hanem csak zombiként mozogtam, lépkedtem a földön. Vadásztam megállás nélkül, esténként, vagy reggelente, mikor haza értem, ismeretlen nőcskéket vittem fel, hogy utolsó erőmmel kielégüljek, aztán takarodhatnak amerre látnak.
Mély lélegzeteket veszek, próbálom úgy csinálni, hogy ne legyen túl feltűnő, hogy az agyam kezd megint bekattani, mert őszintén meg akarnám kérdezni, hogy akkor még is, mi a fasznak kellett kicsinálnia azzal, hogy elhagy?
De nem teszem, csak hallgatom amit mond az agyam belsejében meg egy nyugis számot dúdolgatok. Meditálok, vagy mi a fasz, csak ne reagáljam le a helyzetet.
- Hiába mondod azt, hogy nem történt semmi, még is történt, mert elmentél. Nem számít, hogy utána csináltál e valamit. Mentél az ismeretlen után, én meg elengedtelek, mert úgy gondoltam, hogy biztos jobb neked úgy, de most úgy tűnik, hogy nem. - Végig nézek rajta, ajkam halvány mosolyra húzódik, de nem a vidámság miatt, azt sem mondanám, hogy kárörvendő vagyok, talán a fájdalmamat leplezem így. Még mindig ugyan olyan szép mint volt, és még mindig azt akarom, hogy mellettem legyen ilyen szép. Ez talán az a hülye birtoklási vágy, vagy fasz se tudja.
Élesen villan elmémbe az, amikor alattam feküdt, majd mellettem aludt.
Elfordítom tekintetemet, és a vízpartot pásztázom. Nem számít, hogy mi ő, akkor is fontos nekem, teljesen mindegy, hogy milyen ellentétek kellenének, hogy közöttünk legyenek, vagy hogy mit művelt velem nem fogom áltatni magamat, hogy ha újra engednék a kísértésnek, akkor minden rendben lenne.
- Figyelj Kyraih, nem tudom, vagy legalább is gondolom, hogy mi a célod, de nem hiszem, hogy lenne értelme annak, hogy mi ezután újra kezdjük. Ez szép és jó, hogy most találkoztunk, de a bizalmat vissza kell nyerni. - Mondhatnám azt neki, hogy haladjunk lassan, ismerjük meg egymást újra, de nem tudom, hogy én erre most készen állok e. Az elmúlt pár hónapban egyedül voltam, azt csináltam amit akartam, erre hirtelen feltűnik Kyraih, és...
- Idő kell, nem mondom azt, hogy nem foglak megkeresni, de azt sem, hogy foglak. Át kell gondolnom mindent, és most vagy váltsunk témát, vagy hazaviszlek. Te döntesz.

Ujjaim már a slusszkulcson vannak. Szívesen indítanám már be a motort, mert egyre inkább azt érzem, hogy ez a szar helyzet semmi jóra nem fog már vezetni. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy ezzel Kyraih is tisztában van.
Nem mondom, hogy nem örülök neki, hogy látom, de azt sem állíthatnám biztosan, hogy jó kedvem lett tőle. Már most tudom, hogy mit fogok művelni amint eltűnik a közelemből. Beveszem magam egy kocsmába és a sárga földig iszom magamat, mert ezt a pillanatot, és ezer másikat is ki kell irtanom a fejemből.
Ez a beszélgetés és azok a fasza érintések amiket felé intéztem, mind elindít bennem egy folyamatot, és mardossa a lelkemet, pedig alapjába véve nem vagyok egy érzelgős, de azt érzem, hogy megint a markába pakoltam a szívemet, amit ő kedvére gyömöszölhet és facsargathat.
Szar ez az egész úgy ahogy van. Én nem kerestem volna meg, ahogy azt nem is tettem, és ez nem csak a büszkeségem miatt van. Hanem azért is, mert nem akartam látni őt. És most tisztul le a fejeben, hogy miért nem, azért mert ha látom őt, az arcát, a mozdulatait, minden egyes pillanatban gyilkolom magam, mert nem érhetek hozzá... úgy.
Mert már nem az akivel voltam, és mert nem az enyém. Lehet, hogy simán visszafogadhatnám, de akkor sem lenne olyan, mint akkor régen.
Úgy gondolok erre az egészre, mint ha több évtizede lett volna, pedig csak pár hónapja volt az egész.
Megbocsájtottam neki kétszer, aztán ide költöztünk Rionéba és magára hagytam több mint egy hétre. Persze az nem az én hibám volt, kiütöttem magam, vagy inkább más ütött ki engem. Vadászni voltam, és úgy lestrapálódtam, hogy kellett idő, míg magamhoz térek, de mikor Tya szülinapi partijára mentem, még akkor is döcögtem, mint egy hibás verda. Alig tudtam lépni, ott meg kiderültek a dolgok, hogy kefélt még az előtt egy vámpírral, mielőtt megismerkedtünk, ez nem cseszett fel annyira, ami igazán idegesített az volt, hogy nem hagyta, hogy eltegyük láb alól azt a gyökér Nazaneket. Ez volt az igazi gond, ott jöttem rá, hogy bármennyire is emberien viselkedik, belül akkor is az ő fajtájához tartozik.
Kicsatolja az övét, én meg rájövök, hogy kurvára el voltam foglalva a saját fasza kis gondolataimmal.
- Elkísérhetlek gyalog, ha gondolod, nem akarom, hogy egyedül menj. - Tényleg megtenném, ha nagyon akarja, mert vagy én viszem el minimum az utcájáig kocsival, vagy gyalog. Nem akarok én betörni a lakásába vagy egyéb, csak legalább addig biztos lehessek abban, hogy épségben eljut oda.