Kezd a kislány dühítően szemtelen lenni, és pokolian provokatív, bár, ha az igazat akarom mondani, nem zavar annyira a saját hangulatomban, hogy ő is jól érzi magát. Nevetését és szavait komor pillantással díjazom, akarom, hogy azt higgye, idegesít minden szava, pedig a joint olyan mértékben ellazít, hogy még a mogorva arckifejezést mímelni is nehéz, mintha botox injekciókkal puffasztottak volna fel. Pedig garantáltan nem volt így.
Utánam mormolja a mondandómat, látom átvillanni a mikrokifejezést az arcán, tutira egyáltalán nem fogja komolyan venni a szavaimat. Nagyon nagy kedve van a fogócskához? Ám legyen.
- Nekem is nagyon nagy kedvem van bizonyos dolgokhoz, amiket mégsem teszek meg veled... Egyelőre- mondom, és kétségtelen, hogy fenyíteni akarom ezzel, pedig még mindig csak játszom az eszem, ahogy kicsit kevésbé tudatosan ő is teszi.
Combomat fogdossa, és az érintése nem lágy ugyan, de az anyag és az ital hatására az ingerületátvitel túl jól működik. Keze a nadrágom anyagán duplán erőszakos érintést produkál, miközben ő felül, és amint a hajammal kezd játszani, meg kell fognom a csuklóját, hogy ne menjen tovább.
Nincs fogalma róla, mi van, ha megkívánok valakit, és jobb is ez így. A törékeny kis teste el sem bírná azt, amit én elvennék tőle és belőle, és mindkettőnknek egyszerűbb addig, amíg nem is akar hasonló kapcsolatba keveredni nem csak ő, hanem a testét ilyen botor módon eltökéltté tevő füst és pia sem.
- Jobban teszed, ha vigyázol rá, mit csinálsz- fogom meg csuklóját, de nem tolom el magamtól. Megvárom, hogy rátörjön az újabb "észhez tértem" hullám. Nagyon is tisztában vagyok vele, hogy lesz ez még máshogy is. Kezébe nyomok egy üveg bontott pezsgőt.
- Kiszállhatsz.
Kattan a zár, nyílik az ajtó kívülről, és szabad levegő áramlik be. Elképzelem, ahogy megkeményedik a mellbimbója, ahogy kissé izzadt testén végigsöpör a hűvös esti levegő, még ha van is rajta némi textília. Áhá, kislány! Most már nem is sejtheted, mekkora veszélyben vagy a közelemben.
Magammal viszek egy fegyvert is, a nadrágom hátuljánál az övembe gyűröm. Kiszállok, ha kiszállt ő is, magam is a kezemben tartok egy pezsgős üveget. Még nem gyújtok rá, pedig a ruhám tartogat még némi meglepetést, minden szokásost, amire egy görbe este során szükségem lehet.
- Mennyire ismered a várost, kicsike? Keresünk magunknak valami jó terepet, ahol senki nem figyel oda, és mi élvezhetjük a társaságot- jelentem ki, aztán vagy fog félni, vagy sem. Vagy fog szaladni... Vagy van egy kis esze.

Mindvégig megtartani a felsőbb szerepemet, ez az. Ez az egyetlen dolog, amire figyelnem kell, egyébként rég mindegy már, hogy mit mondok és mit teszek. Figyelem a lányt, aki, amikor szólok, hogy mehet, úgy bámul kifelé, mintha elszokott volna már a külvilágtól. Jóformán móka nézni, ahogy mozdul, ahogy inog, ahogy próbál megállni a lábán, mint valami sebesült kis lény.
Szavai, melyeket csak halkan mond, de azért én meghallom mindet, elégedettséggel töltenek el. Szóval rádöbbent végre, miért hoztam ide. Azért, mert senki sem fog látni minket. Ha sikít, ha üvölt, bármi történik, csakis mi ketten fogunk tudni róla.
Követem őt, de nem jut messzire. Az autó tetejéhez szinte hozzávágja a pezsgőt, de engem ez még mindig nem érdekel. Félig az oldalánál, félig mögötte állok meg, és birtoklón tekintek végig a lábain és a feneke vonalán.
- Nem mintha hozni akartam volna őket a mi kis sétánkra- kezdem derűs hangon. - De nagyon örülök, hogy a semmiért ilyen értékes ígéretet csikarhattam ki belőled minden erőfeszítés nélkül.
Bólintok, ezzel is jelzem, hogy elfogadom az alkut. Valóban nem akartam, hogy velünk jöjjön ez a két alak, akik igazából nem is hozzám tartoznak, ha jobban megnézzük, csak kémkedni vannak itt. Talán távolról követnének, de a megbízóim nyilván megmondták nekik, hogy alapvetően kénytelenek engedelmeskedni nekem. Én találok másik üzletet, de biztos, hogy ők új beszállítót akarnának keresni? Mert én nem hiszem.
- Megpróbálhatsz megütni, vagy sikongathatsz is akár, kifejezetten élvezném a dolgot- adom tudtára elégedetten. Megfogom karját a könyökénél, ezzel mutatva az indulásra jelet.
- Nem mondtam, hogy te mondhatod meg, hová megyünk- mosolyom hasonlóan mű az övéhez, fogaimból egy vékony csík villan meg, de biztos, hogy szemeim körül nem mutatnak semmit a mosolyráncok, melyeknek őszinte öröm esetén ott kellene lenniük.
- Akkor mondom, mi történik, ha nem leszel jó kislány.
Pár méterre a kocsitól újra megállunk, eleresztem a karját, ellépek tőle. A távolságot, a biztos, de érintés nélküli közelséget jobban szeretem. Ha meg akarom érinteni, megteszem majd, és észre fogja venni. Addig azonban csak jó mélyre fúrom tekintetébe a pillantásomat.
- Egyszerűen megerőszakollak és megöllek- jelentem ki. Mit tennék meg ebből? Nem ígérgetek. Kiderül, ha nem tartja magát az ígéretéhez. Én garantáltan nem vagyok egy szemérmes pasas.

Sajnálom a bájos kis vigyorát. Annyival édeseb a pofikája, amikor azt hiszi egy pillanatra a kis mimóza lelke, hogí az is lehet, amit ő akar. Nem, hatalmas, naiv tévedés. Semmi más nincs, csakis az, amit az én agyam szül. Ám ettől még tetszik a vadsága. Igen, egészen "bejön" nekem, a tény, hogy kétségbeesetten kapálózik a szíve a menekülésért, még akkor is, ha ezt a félelmet a lényében most már kifelé gúnyos mosollyal és hideg szavakkal palástolni próbálkozik.
- Akkor legközelebb, amikor eszembe jut, hogy újat mondjak, de nem megy, inkább majd mutatok valamit- vetem oda szinte foghegyről, talán nem figyelve eléggé arra, mit is beszélek, vagy milyen hangon teszem. Tudattalanul, de én is arra figyelek, ahogyan a ruhácskát igazgatja magán. Vajon direkt játssza ezt a játékot? Tudja, mi minden van a kis testén vagy benne, amit elveszíthet?
- Kissé szárazon fogalmaztál, és az ötleteid is kevéssé kreatívak, de legalább vedd figyelembe a tényt, hogy bármelyiket megtehetem, ha akarom. Akár mindet, ugyanilyen vagy fordított sorrendben is.
Dühös pillantása szórakoztat, de csak magamban adok teret a mosolynak, kifelé nem mutatom. Két lépés távolságból követem, de hagyok néhány másodpercet arra, hogy riadozzon még. Valamiért jobban élvezem ezt a kis időt, amíg egyáltalán semmit sem teszek vele, de hagyom, hogy azt higgye, akár már a következő pillanatban elkapom a csuklóját, és testén csorgatom végig a nyálamat, miközben vérben forgó szemekkel tekintek majd a megszaggatott ruhák alá.
Nem, ez egyébként nem az én stílusom. De ezt még nem tudja, és szavaiból az imént nagyon is úgy tűnt, mintha keverne engem valakivel. Tudja az ég! Nem szándékszom kiismerni ennek a nőnek a lelkét, és eszemben sincs hosszabb távra tervezni a kínoztatásait. Aminek meg kell történnie, az meg fog történni, de hogy mi is az pontosan, nos, azt majd én döntöm el.
- Meddig akarsz futni előlem?- csóválom fejem. Két kezem zsebre teszem, elhúzom a szám. Jobban tetszene, ha a szemébe nézhetnék. És ha erre nem jön rá magától, hát majd teszek valamit, hogy megint igazam legyen.