Jellemzően elég sokat gondolkodó egyéniség vagyok, általában nyugodt és komoly, néha kicsit túlzásba viszem és kifejezetten komorrá tudok válni, amiért az engem körülvevők nem nagyon bírnak. A jó hír, hogy ezt meg lehet szokni akárcsak engem egészemben. Nem szoktam goromba lenni és tiszteletben tartom a nőket, nem bírom a kávé szagát, se az ízét. Mindig figyelek az engem körülvevő dolgokra, a természetre és az emberekre, meg persze a természetfelettire is. Sokat várok el másoktól és magamtól is, általában nagyon tudatosan élek és vagyok. Az egészséges életmód pont olyan fontos számomra, mint hogy az ember mindig tudja, mit is akar az élettől és mit vár a környezetétől. Nem mindig mondom ki mások előtt, nem is mindig teszem nyilvánvalóvá, de elég határozott jellemem van. Viszont tudok kedves lenni, nem is törekszem a konfliktusokra.

Kék szemű, barna hajú férfi vagyok, még nem ráncosodom, de ha igen, az sem tud érdekelni. Nem gyúrok, viszont harcolok, ez látszik. Lezseren öltözködöm.

Mióta az eszemet tudom, nincs apám, hanem anyám nevelt a húgommal együtt. Családunkban történtek már különös dolgok, így az volt a legkevésbé meglepő, hogy húgom az anyánk vezetéknevét viselte, míg én apánkét. És inkább mégis keresztbe ütöttünk. A húgommal talán nem volt túl bensőséges a kapcsolatunk, a meleg testvéri szeretet meg az ehhez hasonló humbug dumák nálunk kimaradtak megmagyarázni magukat a gyerekkorunk folyamán. Minden esetre utólagosan egy kicsit sajnálom a dolgot, bár nagy könnyebbség mostanság úgy lézengeni a világban, hogy nem kell vigyáznom senkire. Márpedig Ky sosem volt az a fajta csaj, akire bármit érdemes ráhagyni. De ezt hagyjuk, túl messzemenőek lennének a róla szóló vegyes érzésektől fűtött monológjaim.
A lényegre török tehát. Elhagytam a családot, már nem nagyon tudnám megmondani, akkor éppen miért is. Minden esetre nem kerültem jó környezetbe, mert egy balhésabb társaság ragadott magához, akikről néhány röpke hónap után feltűnt, hogy meglehetősen gyakorta tünedeznek el. Farkasok voltak. Nem annyira hajtott utánuk a kíváncsiság, de nekik túlzottan tetszhettem, mert hamarosan én is kaptam egy szép harapást. Azóta én is az ő fajtájukat gazdagítom, bár legalább a brancs nagyjából körbevezetett ebben a létformában. Minden esetre a külső változások nagyobb részben igen tetszetősek, aztán ott a hatalmas fizikai erő meg a lehetőség, hogy olykor nagy bundás legyek. Anya és Ky magukra maradtak, én meg tőlük távol jutva farkas lettem, bár eredetileg nem annak szerettem volna továbbtanulni, amibe belekeveredtem. Én nem mondom, hogy bírom a vámpírokat, de azt se, hogy sokkal találkoztam akkoriban. Miután a farkasok képességeit voltam mákos megismerni, akkor, az új szaglásnak hála ismertem csak meg azt a bizonyos fajt.
Aztán a bandával kitanultam mindent, városokat és erdőket jártunk sorra. Vegyes volt a vérszopók megítélése újdonsült köreinkben, így én magam sem jutottam el odáig, hogy elhatározzam magam, most akkor mit is gondoljak róluk. Még egyet sem öltem meg, ez az igazság. Ejtettem már súlyos sérüléseket nagy harcokban, de tudom, hogy begyógyultak mindig. Minek is aggódnék az ellenségért? Van ilyen jellemvonásom, nehéz kiheverni. És valahogy így jöttem rá arra is, hogy nem ártana meg, ha olykor aggódnék a saját húgomért például, aki "úristen, hol van és mit csinál?"
Szóval nekimentem a világnak immáron egyedül. Egyrészt látni azt a nagybetűs életet, amiről makognak, másrészt meg, hátha összefutok a húgommal is, aki már rég nincs ott, ahol hagytam, mivel nem egy megbízható kis bogár. Be kell látni, mégis a tesóm, és ha már kaptam elég erőt a farkassá válásom során, melynek körülményei farkasszemmel nézve tök átlagosak voltak, amolyan veni, vidi, vici módra esett és úgy is puffant, szóval ezek után igazán jár neki annyi odafigyelés, hogy a pokol mélyéről is előkaparjam a gyereket.
Hány éves is egyáltalán?
Na de minden viccet félretéve, vigyázz, Moire de Lans, jövök, mert épp rajtad vezet keresztül az utam, és amíg tetszik, biza maradok is. A többi meg majd kiderül.