Tárgy: Mona Lisa & R. the smartest Szomb. Júl. 14, 2012 8:20 am
Ó, igen. Mióta élek, arról szólnak nekem a nyári esték, hogy mihamarabb kitegyem a lábamat a házból egy laza varrású, sötét színű - most épp mélybordó - ingben, fekete farmerben, kényelmes fekete cipőben, és körbenézzek a városban, ami épp szállást ad nekem. Mit is kell ilyenkor jól megnézni? Kezdjük a vizsgálódást, bármilyen ciki is folyamatosan a földet bámulni (valaki másnak esetleg), a lábak és szandálok, papucsok szintjén. Végigstírölni úgy száz pár csinos női lábat, majd kielégülve a bokák és térdek látványától feljebb haladni egy kicsit. Ha esetleg már itt pofon vágnának, azon, és a sértődött hangú panasznyihogáson a lehető legkomolyabb tekintettel, s közben élveteg mosollyal az arcon semmiképp sem szabad jót kacagni, bármennyire is jól esik az ember, ó pardon, a warlock nem túl szolid lelkecskéjének, vagy a morzsának, ami még megmaradt belőle a sötétség rágófogainak tulajdonított felelősségen. A lábak után tehát kielégítő mennyiségű lábat, kecses csípőt, karcsú derekat, lapos hasat kell látnom. A bikiniben feszülő, naptejmaradványtól fénylő női testek a legizgalmasabbak, a jobbaknál a tekintet a bikini alsó szegélyénél csendesen elveszhet egy időre, el lehet, és persze el is kell gondolkodni a szeméremdomb puha bőrétől délre található festői táj képén, a tulipánra emlékeztető szeméremajkakon. Ha most már egészen kusza vágyaink támadnának, emlékeztessük magunkat arra, hogy egy, mi nem vagyunk fürdőruhában, kettő, ha feszülő nadrággal az altestünkön sétálgatunk odakinn, az inkább kívánatos a női nemnek, mint elborzasztó. És így haladunk tovább, mintegy negyven csinos női altestet nézve meg. Vadászatunk, vadászatom lényege nem pusztán a gyönyörködés, és nem csak a prédaszerzés. Egy kis önálltatás is, hogy egyszer majd valaki rám kiált, vagy legalább megüt - ez lenne ugyanis az egészben a legszebb, valakit berántani mondjuk egy öltözőfülkébe a strandon, egy mosdóba a plázában, vagy jelen esetben, mint megpillantom, az állomásfőnök irodájába törni be az illetővel, és egy íróasztalra döntve a hölgyeményt egészen összekarmoltatni vele magam, hogy utcára se igazán kelljen kimennem legalább néhány napig. Van a Földön, akinek nem kenyere az erőszak, tényleg? Egy bizonyos: nem én vagyok. Persze általában azért tisztelettudóan bánok a nőkkel, és nem futok egy után sem: elveszem, amit akarok, majd au revoir! Vagy inkább még azt se. Most azonban nincs időm filozofálni. Tovább lépdelve marad még cirka tizenöt felsőtest, szépen gömbölyödő vállak, kisebb-nagyobb puha keblek színes foglalatban, muszáj megnéznem őket, élet se lenne már a Földön, ha mi férfiak nem gyönyörködnénk annyit a nőkben. Így működik az a bizonyos természetes szelekció, s ha valaki annyira jóképű, mint én vagyok, nincs elveszve a párszerzés terén. És mindezek után, ahogy kiérek a sínekhez - ahol magam se tudom, mit is keresek -, marad egyetlen arc, amit megpillantok, hosszú haj keretezi, nem tűnik a legderűsebbnek a vonáscsomag, amit valaha láttam, de semmi baj, azért nem muszáj zacskót húzni a fejére, nem is muszáj vigyorogni, épp elég, ha a nő kéjesen vonaglik. Megállok előtte, nyakam megfeszül, fejem arisztokratikusan szegem fel, és fordítom enyhén oldalt, így szemlélem végig a nőt most már egyértelműen úgy, hogy észrevegye, de meg még ne pofozzon érte. - Olyan gyönyörű estét, mint amilyen Kegyed is - mondom mosoly nélküli arccal, de hangom viszonylag derűs. Mint mindenki, aki a torkosság bűnébe esik, aztán örökre ott is ragad, szívesen viszek túlzásba bármit a cél kedvéért, és nem gyakran válogatom meg eszközeimet. De ezt mindenki meg fogja tudni hamarosan.
About... Ramona Melgar
Vámpírvadász
Nem: :
Aktivitás-pontok: : 7
Valódi kor: : 36
Foglalkozás: : könyvtáros
Hozzászólások száma: : 2
Regisztráció: : 2012. Jun. 02.
Tárgy: Re: Mona Lisa & R. the smartest Csüt. Jan. 10, 2013 3:43 pm
Mit is mondhatnék, néha még nekem is jár egy-egy szabinap. Nappal a könyvek között gürizek, mint valami fogyatékos könyvmoly, este meg még kísértsem is a szerencsémet? Francokat, lehet hogy rossz lóra tettem a kezdetek kezdetén, mert hát valljuk be, vadásznak lenni nem éppen a leghálásabb szabadidős elfoglaltság. De ma reggel, mikor felkeltem, elhatároztam, hogy este nem fogok kémlelő szemekkel járkálni fel-alá, vagy követni valami gyanús alakot. Tervem szerint csak szépen szívok egy kis friss levegőt, sétálok egyet SAJÁT örömömre, aztán ahogy kezdenek fáradni a lábaim, komótosan hazaballagok és alszom egy jót. Elvégre a halandók olyan mértékű tudatlanságban élik le az életüket, ami nekem már-már szánalmasnak hat, mégis van, amelyikük egészen sok éjszakát túlélt már mindenféle elővigyázatosság nélkül. Akkor nekem is sikerülhet évente egy-két alkalommal.... ugye? Hogy gondolatot gondolat kövessen, fene tudja hogyan, de egyszer csak azon kapom magam, hogy a vasútállomás míves alakja körvonalazódik előttem. Ahogy belegondolok, még mindig jobb ez a lehetőség, mintha a tengerparton lyukadtam volna ki- utálom, ha homok megy a lábujjam közé, papucsban pedig erre igen nagy esély van. Igen, elég lazára vettem a figurát egy este erejéig, papucs, sort, és egy könnyű póló, kicsit kényelmetlenül is érzem magam, amiért nincs nálam semmi fegyver, mintha meztelen lennék. De igyekszem nem tudomást venni a tátongó űrről, és ráérősen andalgok tovább. Alig teszek meg pár lépést, mikor egy hang ránt vissza ábrándozásomból a való életbe. Meglepetésemben megtorpanok, szemeim felkapom az idegenre. Egy pillanatra a tekintetébe fúródik az enyém, de hamarosan el is szakítom szemeitől a szemeimet (a megelepettségtől, vagy szimplán az évek berögzült paranoiája? nem tudnám megmondani). Óvatosan végigmérem, azt hiszem cseppet sem szolídan vagy feltűnésmentesen, és már éppen azon kezdek tűnődni, mégis mi a fenéért szólongat le idegeneket, mint én, mikor rájövök, hogy nagyjából úgy festhetek, mint egy retardált. Visszaemelem a szemeim az arcára, a vonásait tanulmányozva. - Hasonló jókat. Bár kinek mire van szüksége, valószínűnek tartom, hogy ez magának nem mérce. Komolyan ezt mondtam? Mielőtt teljesen elképedhetnék magamon, egy feszengő mosolyt erőltetek az arcomra, és igyekszem kiüríteni az agyam. Végül csak lemondón megrázom a fejem. - Tudod mit, ha szatír vagy, vagy zsebtolvaj, fogjuk rövidre, ma nem vagyok szatírkodós kedvemben, és nincs nálam semmi ahogy te is láthatod, szóval.... szóval hát nem tudom. Kezdem magamat is összezavarni már. Bravo Ramona, fantasztikusan kezded a chillezős estét, a szavakkal pedig úgy bánsz, mint egy igazi szónok! Mikor mentegetőzésre nyitom a számat, rájövök, hogy nem akarok még nagyobb marhát csinálni magamból. - Tudod mit, felejtsd el. Indulnék tovább, hogy lezárjam az önégetést, de valahogy nem igazán akaródzik megmozdulni. Igen, mostmár biztos, hogy egy igazi vesztes vagyok szociális helyzetekben.
About... R. Narsyk Whitnall
Sötét mágus
Aktivitás-pontok: : 13
Hozzászólások száma: : 6
Regisztráció: : 2012. Jul. 01.
Tárgy: Re: Mona Lisa & R. the smartest Kedd Jan. 15, 2013 9:02 am
from Narsyk to Mona Lisa
Csalódnom kell, ebben a komor, válságos mai világban már a nők szeretet- és szex-éhsége sem a régi. A karcsú kisasszony nem csupán nem omlik a karjaimba, de szinte leharapja a fejemet. Annak pedig nem vagyok híve, elvégre úgy egész önmagamat inkább szadistának, mint mazochistának mondanám. Hangja most olyan, mint egy csapdába szorult, meggyűrűzött madár rikácsolása, és ez mindjárt el is veszi a kedvem attól, hogy megpróbáljam meghódítani. Persze ez még nem jelenti, hogy lemondok a kellemes késő esti szórakozásomról. Az nem én volnék! A sötétség egyébként is az én terepem. Igaz, legalább pár lámpa fénye ránk vetül, hisz másképp hogy láthatná a jelenleg még ellenállni akaró nőszemély mimikámat, gesztusaimat? Kitárom felé karjaim, mintha reményvesztett hősszerelmes volnék. Nem, dehogy vagyok! De tény, hogy jót szórakozom, miközben felidézem magamban a torkosság bűnét, s próbálom ezen képességem használatával érzékeltetni is vele, mi az, amit magába kell innia. - Nem tudok betelni a látványával, Drágám - szólítom meg újra, most lehetőleg még színpadiasabb hangon. Teszek felé egy lépést, és magasról teszek rá, hogy közben megpróbál szavaival távozásra bírni. Nem fogok elmenni. Egyelőre nem! Bármit is hoz ki belőle a képességem, ha a teste, akarata reagál rám, az minden bizonnyal szórakoztató lesz a számomra. Neki pedig esetleg kínos, de ez engem már a legcsekélyebb mértékben sem zavar. Menne ugyanis, de mégis marad. Lábai mintha megkövültek volna, és én ezt kihasználom arra, hogy még több közeledő lépést tegyek felé. Mire alig marad köztünk egy vagy két méter, már finom, kifejezetten kegyetlen műmosollyal a szám sarkában nézek végig idomain. Tényleg nehéz betelni a képpel, mely rabbá teszi szemeim, de a lényeg, hogy a torkosság bűne belé is átivódjon, s akkor egészen biztosan jól mulatok majd! - Nohát, kisasszony, kegyed sem tud egy lépést sem tenni, míg orrában érzi a feromonjaim, vallja csak be - adom elméjének a gondolatot. Nem érdekel, hogy valószínűleg nem ért velem egyet. Kihúzom magam, megnyalom szám sarkát. Ez eddig nem rossz. És ő sem az. Bármi lesz is, maximum arrébb ugrok, ha tökön találna rúgni.
