Tárgy: Éjfél előtt öt perccel... lett volna... Vas. Aug. 05, 2012 10:23 pm
Az után az este után, már nem tudja, hogy mit gondoljon. Talán esély sincs rá, hogy megjelenjen, Tya még is feszülten töltötte el az egész napját. Várta a pillanatot, amit mondott. Kiderül minden, ki kell derülnie. Nincs más megoldás, ezt már akkor tudta, amikor felötlött benne a gondolat, hogy felajánlja ezt az egészet a vámpírnak. Dailennek azt mondta, hogy meg kell próbálnia, nem hazudott neki, nem tenné meg, mert nem is érne el vele semmit, de amúgy sem lenne rá képes, hogy a férfi szemeibe hazudjon. Amikor mondta neki, hogy hova megy, magabiztosnak mutatkozott, azt állította, hogy nincs mitől tartani, mert az után az este után, és hogy Garyl hogy viselkedett, kétség sincs a felől, hogy nem fog megjelenni. A lány remegő kezekkel öltözködött, miközben tudja, hogy Dailen árgus szemekkel figyeli őt az ágyukról. Tudja, hogy aggódik érte, de akkor sem fog másként dönteni. Megígérte neki, hogy jelentkezni fog telefonon, hogy mi a helyzet, hogy mikor eléri a kritikus pontot, hogy Garyl megjelent e vagy sem. Így jutott el a lány ide. Itt a kis kunyhóba. Felült egy vödörre amit fejre állított. Elmúlt már az időpont, sőt, bőven utána van. Lábait térdben felhúzza mellkasához, karjaival átkarolja. Várni akar még, nem tudja, hogy mire, hiszen a férfi nem jelent meg, és talán így lesz a legjobb. Kezében forgatja a karót, amit még Jadetől kapott. Nincs más lehetőség, ennyi volt, a dolog eldőlt, nincs tovább, itt a vége ennek az egésznek, és ez így van rendjén. Úgy gondolta, hogy még itt marad egy ideig, pedig lelke már vissza húzza a férfihoz, akit szeret. Vissza kellene menni, Dailen már biztos, hogy tűkön ül. Tya most átgondol mindent ami történt, amiket Garyl mondott, ahogy Dailen arcát látta a hallottak alapján, nem beszélve Jackről. Ő is csalódott benne. Ezt tudta, hogy így lesz, ha megtudja, ezért is nem akarta neki elmondani. Ez van. Csuklóján megnyomja az óra gombján, hogy neonfényben felvilágosodva meglássa, hogy mennyi az idő. 00:25 Még öt perc és már itt sincs. Tudja, hogy már pontban éjfélkor le kellett volna lépnie, de még öt perc és már itt sincs.
About... Garyl Nazanek
Vámpírtanítvány
Nem: :
Aktivitás-pontok: : 146
Valódi kor: : 42
Rionei lakhely: : Rione
Foglalkozás: : embereket kínzok (2in1)
Hozzászólások száma: : 71
Regisztráció: : 2012. May. 08.
Tárgy: Re: Éjfél előtt öt perccel... lett volna... Hétf. Aug. 06, 2012 1:35 am
Gondolkodtam. Igen, tudok. Már hosszú ideje bennem van, ami most ki akar jönni, és ki is fog, mert nem túl sok időt hagyva magamnak a döntésre elindulok az éjszakába, és semmi nem akadályoz, csak a saját két jó lábam, a két tökéletes lábam dönti el, hogy végül is merre lesz a menet. De még én sem tudom. Tény, hogy minden eltelő perccel tisztul a kép, de - bármennyire utálatos dolog bevallani magamnak az ilyesmit, bármi ilyesmit - van bennem némi félsz, ami még eldöntheti, hogy el is jutok-e ahhoz a bizonyos célhoz, akihez mennem kell, és az illető képébe vágom-e minden gondolatomat. Tudom jól, milyen esélyeim vannak. Nagyon jók. Már egyszer lerendeztem, sőt eddig egyszer sem tudott felülkerekedni rajtam, legalábbis nem számolt le velem olyan helyzetben, amikor csak mi voltunk ketten, és ez tisztán bizonyítja a tényt, hogy mennyire erős vagyok és mennyire jó eszű stratéga is. Mondhatni tökéletes. Én, az Ötcsillagos Nazanek most mégis összefonom két karom a szürke ujjatlan trikóm alatt feszülő mellkasi izmok előtt, a szív előtt, amely már egy ideje nem dobog, és igazából kicsit sem érdekel. Vagy nincs, ami rádöbbentsen, hogy törődnöm kéne a lényem belsejével, azzal a rothadó koromhalommal, ami a csontjaimon kívül elméletileg még vagyok. Teszek rá! Miért ne tehetnék mindenre, amire csak akarok? Miért kellene nekem foglalkozni bármivel? Nem is viszek fegyvert. Nem érdekel, mikorra érek oda, nem érdekel, ő ott lesz-e még. Nem érdekel az egész, csak visz a lábam, a többire nem számítok, kiszámítani sem akarok semmit, beszámítható meg eleve nem vagyok, ha róla van szó. Mogorva arccal lépdelek végig a lábamnak kiszabott úton, valahol azt remélem, hogy nem futunk össze, mert akkor csak nehezebb az egész, egy szívatás ez már nekem is, pedig abban a tudatban léteztem eddig, hogy mindenkit csak én szívathatok. A lépteimet nem mondanám túl nyugodtnak, feszült nem vagyok éppen, de teljes mértékig tisztában vagyok vele, hogy sz@r az élet, és hogy Tya azért jön, hogy megöljön. Vagy legalábbis meg akar. Hagyni fogom? Dehogy. A tökéletes Nazanek nem pusztulhat el semmilyen oknál fogva. De most mégis fegyver nélkül jövök ide, ha nem is feltétlen fehér zászlót hozok. Megállok a közelben, ahonnan már hallom a légzését, de ő nem láthat engem, és hallani is csak alig. - Jó sokat késtem. De legalább nem lesz okod többé gyávának nevezni - mondom határozottan, és hátam egy fának támasztom. Sziluettemet így már láthatja, én pedig látom őt, ha az arcát és annak vonásait tisztán nem is, de végigjáratom rajta a tekintetemet, és valamiféle nosztalgikus érzet jár át.
About... Tya Petite
Vadász /Staff
Faj: : Vámpírvadász
Nem: :
Aktivitás-pontok: : 177
Valódi kor: : 33
Hozzászólások száma: : 84
Regisztráció: : 2012. May. 07.
Megjegyzések: :
Tárgy: Re: Éjfél előtt öt perccel... lett volna... Hétf. Aug. 06, 2012 3:12 am
Dailennek igaza volt. Nem kellett volna ide jönnie, megint egy hülye döntést hozott, de ez még nem olyan nagy probléma, mivel nem jött el, így nem lesz akkora gond. Nem fogja soha megérteni, hogy mi vezérelte ide, hiszen itt csak meghalhat, már nem bízik magában annyira, mint kellene. A legcsúnyább az egész helyzetben az, hogy nem hozott magával mást azon a karón kívül amit a kezében forgat, és a telefonon kívül, amivel folyamatosan értesíti Dailent a helyzetről. A nagy büdös helyzetről, mivel nem történik semmi. Csak az este van az erdőben, egyedül a kunyhóban, aminek a leszakadt ajtaján keresztül kibámulhat a semmibe. Mert nincs semmi. Ez már egy lefutott menet, Tya gondolhatta volna, hogy ez lesz, azok után ami volt. Talán jobb is így, ez a legtisztább. Nincs több probléma. Ennyi, az idő múlékony, és telik, folyamatosan, ahogy most is. A lány szinte vissza számol magában, holott már nem is igazán van vele elfoglalva, hogy Garyl betoppan vagy sem, már letett róla. Az igazság az, hogy ha annyira itt akart volna lenni, akkor lesben várja a lányt, és gyors halál, legalább nem lenne több probléma. Problémák, azzal tele van Tya kis szekrénye, már túlcsordult. Egy hang az ami vissza téríti, és nem is akármilyen hang. Ujjai megfeszülnek a karó körül. Nagyot nyel, megnedvesíti ajkait. A hang felé fordul, de nem néz fel, a kunyhó padlózatát pásztázza. Gyatra mosoly kúszik ajkaira. -Valóban nem. Feláll és az ajtóhoz sétál, neki támaszkodik a félfának, megnézi az időt az óráján. Bal kezében tartva a karót leengedi a combja mellé. -Nem is keveset, és az idő már hivatalosan is lejárt, fél órája.- Karóját vissza rakja a lábára szíjazott kis tartóba, szakszerűen bepántozza, majd ismét kiegyenesedik. Haza akar menni, most, és nem később. Nincs értelme itt lennie. Harcolnia is kell, de most mi miatt? Miért is? Még mindig a hang felé fordul, de most fel is emeli a fejét, nézi a sötétséget, a feketeséget egy fa alatt. Csak egy kérdés lenne amit igazán feltenne... -Miért? Gondolatai kulcsa kicsúszik a száján, de nem csap rá, hogy bár ne tette volna, sőt örül neki, hogy önkénytelenül is, de megtette.
About... Garyl Nazanek
Vámpírtanítvány
Nem: :
Aktivitás-pontok: : 146
Valódi kor: : 42
Rionei lakhely: : Rione
Foglalkozás: : embereket kínzok (2in1)
Hozzászólások száma: : 71
Regisztráció: : 2012. May. 08.
Tárgy: Re: Éjfél előtt öt perccel... lett volna... Hétf. Aug. 06, 2012 3:32 am
Az emberek bolondok. Egyrészt abból kifolyólag, hogy szegénykék élnek, és így próbálnak logikusan tovább élni minden olyan alkalommal, amikor előtte azt mondogatják maguknak, hogy "na majd most meghalok". Ezt persze ugyanúgy mondogatják egyes halottak is, de szilárd tény, hogy nehezebb az ügy, ha már megtetted egyszer, és bizony én már megtettem, és nem is akarom újra megpróbálni még egy jó darabig, főleg, mert nem tudnám még egyszer csak úgy "átmozogni a dolgot", azaz megmaradni egy darabban, rendelkezve továbbra is bizonyos életjelekkel. A kunyhó, ahol a találkozási pontot Tya megadta, itt van, és Tya is itt van, de már az érzékeny intuícióim megvannak, biztosan tudom, hogy valami gáz van már megint, hiába hittem, hogy most végre úgy jön ide, mint valami elkeseredett végső próbálkozás, hogy elpuszít, hogy kivégez, hogy egy morzsát se hagy belőlem, nem, megint nem, úgy látszik, hogy Tya az a valaki, aki ennél többet lát belém, akinek ennél sokkalta fontosabb vagyok. Amikor beszél, és nem túl sokat most, hangjából ugyanaz a furcsa, kétségbeeséshez hasonló, de nem dühből ejtett pár kis indulatfoszlány sugárzik. Valami van vele, ezt nagyon jól tudom, mert olyan közelről könnyű kiismerni valakit, amilyen közel mi voltunk egymáshoz a temetőben annak idején. Nem múlt el az az éjjel nyomtalanul, ez akkor is egyértelmű volt, és én meg is mondtam neki, bár tudom, hogy nem hitte el. Én ismerem magamat, talán ő ne ismerné magát? Erre a kérdésre én nem fogok tudni neki választ adni, annyi szent. Viszont a másik kérdése meglep. Hogy miért? Mit miért? Kérdésre nem illik kérdésre válaszolni, viszont én sz@rok az illemre, ahogy azt általában is teszem. Ötcsillagos vagyok. Nekem senki sem diktál szabályokat. - Mi az, hogy miért, ez nem kérdés. Azért, mert megtehetem, azért, mert akarod ezt az egészet, én meg olyan kegyes vagyok, hogy segítek neked elpusztítanod azt a bolond, bezárt, semmit sem érő, egyáltalán nem szabad lelkű Tyát, aki igazából nem akarsz lenni egyáltalán - vigyorgok nagyot. Persze ez az én szemszögem, és ezen kívül sok más is van még. Ha hisz nekem, akkor nem elég erős még mindig, akkor én erősebb vagyok nála, a saját jelleménél, de ha valaki, talán Tya csak képes lesz egyszer végre nem hinni nekem. Belőle ki tudom nézni ezt, hogy nem tudom bevenni a lelkét, beleköltözni, és összetörni végül. Mással megtettem már. - Nem megölni jöttél. Megint - jelentem ki, és nem kérdezek, bár akár kérdésnek is vehetné, mert van bennem bizonyos fokú kíváncsiság, vajon ő tudja-e, vajon neki van-e valami más válasza rá, hogy miért kímél meg? Akárhogyan is legyen, most még várom a válaszát, de figyelek. Miközben valamivel közelebb lépek hozzá, hogy láthassa az Ötcsillagos fejemet és testemet, szépen elkezdek arra is figyelni, hátha támad. Bár nem hiszem. Egyelőre jobban érdekli mindaz, ami én vagyok.
About... Tya Petite
Vadász /Staff
Faj: : Vámpírvadász
Nem: :
Aktivitás-pontok: : 177
Valódi kor: : 33
Hozzászólások száma: : 84
Regisztráció: : 2012. May. 07.
Megjegyzések: :
Tárgy: Re: Éjfél előtt öt perccel... lett volna... Hétf. Aug. 06, 2012 6:53 am
Ennyi, itt unta meg ezt az egészet, már a kérdést is lényegtelen volt végig mondani, pedig mindössze egyetlen szóból állt. Semmi értelme nem volt, hogy ide jött, ha akkor este nem sérül le, ha nem olyan hülye, hogy csak úgy nézés nélkül neki akar menni Garylnek, akkor talán nem szerez be magának egy újabb heget, egy újabb majdnem halált. Régen volt már, igaz, hogy csak pár hónapja, de akkor és ott kellett volna befejezni, nem még tovább hergelni ezt az egész szituációt azzal, hogy egy újabb találkát akar. De most tényleg, miért is jött ide? Válaszokat akart? Mit akart, mit szeretne? Fapofával hallgatja végig mind azt amit Garyl olyan hűű de nagyon poénosan válaszol vissza, amibe természeten nincs semmi vicc. Szó nélkül hagyja eme nagyon poénos megnyilvánulását, majd mintha nem is lenne veszélyes a helyzet, előveszi a telefonját. Szemeit eltépi Garyltől, és üzenetet ír. Gyorsan pötyögi be amit akar, közben válaszol a nem kérdésre, hanem állításra. -Az a vonat már elment. Válaszában semmi érzelem, megtanulta már, hogy semmit nem ér el vele, és amúgy sem szándékozik többször kimutatni Garyl előtt azt ami benne rejlik. Amikor befejezi az üzenetet, elküldte a megfelelő számra, s vissza is süllyeszti a zsebébe. Nem fecséreli arra az idejét, hogy bármi többet mondjon, csak megindul abba az irányba amerre jött, és ágyő. Távozik?
About... Garyl Nazanek
Vámpírtanítvány
Nem: :
Aktivitás-pontok: : 146
Valódi kor: : 42
Rionei lakhely: : Rione
Foglalkozás: : embereket kínzok (2in1)
Hozzászólások száma: : 71
Regisztráció: : 2012. May. 08.
Tárgy: Re: Éjfél előtt öt perccel... lett volna... Hétf. Aug. 06, 2012 7:06 am
Szám sarka megrándul. Ennyi lett volna? Elmegy? Az szinte már természetes, hogy nem fél. Én se félek. Úgy nézünk szembe egymással, mintha a halállal néznénk szembe, de persze már szemközt voltunk vele párszor, mégis mind a ketten újra és újra itt vagyunk. Hogy nem tudunk vagy nem akarunk elszakadni egymástól, azt döntse el, aki akarja, akinek ez bármit számít, de én már olyan természetességgel fonom össze magam előtt a karomat, olyan lazasággal, hogy csak nézem, amint Tya bepötyögi a kis híreket bizonyára a drága buszos csávesznak a telefonba, majd vissza sem nézve rám elindul tovább. Utána nézek, egyik szemöldököm rándul egy picit. Vállamat is megvonom. Mit tennék? Utána megyek? Az a vonat is elment már, jól mondja a nő. Inkább csak nézem a vonalait, ahogyan mozog, és megköszörülöm a torkomat. - Azért hívtál, hogy letégy a beszélgetésről? Vagy le az élet-halál harcról, amit már lassan egy éve vívni akartál? Vagy most már nem érdekel? Mintegy kihívó hangon mondom ezeket, de nem tudom igazából, hogy mi rá a válasz, vagy várok-e választ egyáltalán. Letojhatnám, mint általában teszem. De van Tyában valami, amiért mégsem tojom le csak úgy. Viszont talán jobb, ha soha nem derül ki, mi az. - Vagy csak tudatni akartad velem, hogy távol akarsz tartani az életedtől, de most nem tudod kimondani, hogy nem akarsz látni többé? Belegondolva ez nem is hangzik annyira kérdésnek. Egyáltalán nem. De mégis tudni akarom, ez történik-e. Most már kíváncsi lettem.
About... Tya Petite
Vadász /Staff
Faj: : Vámpírvadász
Nem: :
Aktivitás-pontok: : 177
Valódi kor: : 33
Hozzászólások száma: : 84
Regisztráció: : 2012. May. 07.
Megjegyzések: :
Tárgy: Re: Éjfél előtt öt perccel... lett volna... Hétf. Aug. 06, 2012 7:33 am
Még csak nem is az, hogy lassan szelné át a pusztát, hogy eljusson a fák közé, nem, semmi lassított felvétel, az bőven elegendő volt akkor amikor megkapta a mellkasában a tőrt, vagy akkor amikor más sérüléseket kapott tőle, a harapást, a fának csapás és egyéb kedves társai. Azt mondják, hogy nosztalgiázni jó, nos Tyának nem éppen túl jó emlékei vannak a férfival kapcsolatba, így inkább kihagyná ezt. Nincs kedve azokra a nagyon jó órákra, vagy napokra gondolni. Kell a francnak. Elege van ebből, elege van mindenből, de főleg ebből a vámpírból, aki mindent túl él. Szó szerint mindent, neki nem számít, ha átszúrják a mellkasát, ha telibe lövik a fejét többször, vagy ha három vadász, plusz egy vámpír esik neki. Felejtő, hogy jól jöjjenek ki mások a helyzetből, ilyen lehetőség nincs. Garyl lassan a mindent jelenti. Talán ha vannak olyan könyvek, hogy a vámpírok hallhatatlanok, akkor Garyl kapja minden egyes vámpírnak a szerepét, és akkor tényleg helytálló az egész. Garyl egy lehetetlen helyzet és pont. Hátra sem fordul, csak úgy a szokásához híven, ha erről a férfiról van szó, normálhangnemben szólal meg, mintha csak mellette sétálna. Hangja fáradtan csendül a csöndben, és teljesen érdektelenül. -Nem...nem... és igen... (?!) -Egy pillanatra megáll, megtorpan, és ezen elgondolkodik, tényleg nem érdekli, elért odáig ez a "kapcsolat", hogy nem érdekli? Képes, csak így egyszerűen elsétálni és ennyi? Nos, úgy tűnik, mert a lány ismét megindul. Lassan a fák közé ér, ahol nem árt majd a lába elé néznie, hogy megtalálja a kis ösvényt. Volt az a kérdés, ami most következett. Ennél a pontnál nem szabadna megállnia, hanem csak egyenesen tovább és haza szépen Dailen karjaiba. De itt lenne már a pillanat, hogy végre tisztázzák ezt az egészet. Megéri ez Tyának, hiszen ismeri már Garylt, úgy is harapás, meg csata lesz a vége, aminek nagy valószínűséggel most halál is lesz a kimenetelen, de végleges. Ismét megtorpan a fák közelében, kezét egy fa törzsén húzza végig, majd halkan szólal meg, szinte suttogva. Hegyezze csak a fülét, ha tudni akarja az igazságot. -Nem. - A poén ebben az egyetlen szóban az, hogy nagyon sok mindent rejt magában. Mire is volt a válasz az a "nem"? Melyik részére értette azt, hogy nem? Nem akar távol maradni tőle? Nem tudja kimondani? Nem akarja látni többé? Vagy csak szimplán nem erről van szó? Ezernyi kérdés jön ki egyetlen szó miatt. De az igazi kérdés itt, hogy Garyl vajon tudja e, hogy mi is az a bizonyos "nem"?
About... Garyl Nazanek
Vámpírtanítvány
Nem: :
Aktivitás-pontok: : 146
Valódi kor: : 42
Rionei lakhely: : Rione
Foglalkozás: : embereket kínzok (2in1)
Hozzászólások száma: : 71
Regisztráció: : 2012. May. 08.
Tárgy: Re: Éjfél előtt öt perccel... lett volna... Hétf. Aug. 06, 2012 7:52 am
Gyorsabbra veszem a macskaneszű lépteimet, utol akarom érni Tyát, utálom hogy ilyenkor úgy kelleti magát, mint valami dáma, hogy rittig is rohangásznom kelljen utána, ha hallani akarom, amit mond. Vámpírsebességemet kihasználva iramodok utána, és megállok szinte centikkel elútte, hogy meg kelljen torpannia, illetve ne tudjon újra elindulni csak úgy, de vigyázok, hogy ne érjek hozzá sehogy. Végigjáratom rajta a tekintetemet. Egyik szemöldököm megemelkedik, még mindig dolgozik az agyam a kérdésekre adott különös, és különösen tömöre válaszok értelmezésén, de aztán végül öklömet a fába csapom, és úgy döntök, Tyára villanó, keserű tekintettel inkább további magyarázatért folyamodom. - Megmondanád, mire jó ez az egész? Persze valahogy számítok rá, hogy ő sem tudja, de majd csak kitalál valami választ, vagy vállat von és csendben marad, vagy nem tudom már, kész lekváros katyvasz ez itt körülöttünk már egy éve, a fajtánk közti gyűlölet és ellentét megfűszerezve némi személyességgel, és nem mellesleg kínzó mágneses vonzalommal, ez az egész kereszteződve egy hatalmas f@szsággá vált, de semmi baj, én már nem fogok újabb harcba bocsátkozni, de sötét hangon kérdezem meg Tyától azt, amire gondolok. - Vagy csak látni akartál? Már ott tartok, hogy megtenné egy egyszerű bólintás vagy fejrázás is, de nem vagyok biztos benne, hogy ez az idióta és értelmetlen vallomások helye volna, és minek mondjuk ki, amit mindketten tudunk? Jobb lenne tényleg hazamennie a buszos csávesz karjaiba, ahogy azt illik, de akkor nagyon sűrűn és sürgősen legyen esze hozzá, mert biztosan nem én fogom őt hazaküldeni.
About... Tya Petite
Vadász /Staff
Faj: : Vámpírvadász
Nem: :
Aktivitás-pontok: : 177
Valódi kor: : 33
Hozzászólások száma: : 84
Regisztráció: : 2012. May. 07.
Megjegyzések: :
Tárgy: Re: Éjfél előtt öt perccel... lett volna... Szer. Aug. 08, 2012 11:05 pm
Előbb kellett volna elindulnia, most akkor nem állná az útját, akkor nem kellene hülye kérdésekre, hülye eltereléseket kitalálnia. Persze nem sokat válaszol, és azok is olyanok, hogy bármire tud gondolni. Amikor úgy mond előtte terem Garyl, hirtelen torpan meg, hogy szinte neki megy a vámpírnak. Elszokott tőle, hogy olyannal beszélget, aki sokkal gyorsabb mint ő. Nem mozdul el, nem is néz rá, de szinte érzi, hogy Garyl tekintete lyukat éget a homlokába. Jó kérdés, de erre már nem tudja azt felelni, hogy igen vagy nem. Ide már legalább két szavas válasz kellene, mint például a "nem tudom" vagy a "csak mert", bár ezek nem tiszta válaszok. Mikor meghallja Garyl következő kérdését, önkénytelenül is megrezzen a szeme. Ez akár árulkodó is lehetne, de amit utána tesz, az már a biztos válasz. Tekintetét felemeli a férfira. Mély levegőt vesz, majd miközben benedvesíti alsó ajkát elkapja tekintetét is, elfordítja fejét is. Gondolatban már üti a saját fejét, hogy ennyire nyíltan kimutatta zavartságát, hogy ennyire könnyen meglehet zavarni. -Ez hülyeség... És amúgy is mit gondolsz mi mindenre lehet jó ez az egész? Elintézhetnénk végre valahára az egészet, eldönthetnénk, hogy ki mehet tovább és ki nem. Haragosan tesz hátra egy lépést, majd a dühe ami eddig lapult, most utat tört benne és hirtelen kapja vissza rá a tekintetét.- Megölhetnél végre!- Amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is tűnt a keserű méreg, ami egy pillanatra átvette felette a hatalmat, ahogy végig nézett Garylen, majd egy fájdalmasabb vonás alakult ki arcán. Hangja vesztett erősségéből.-Legalább nem kerülnél elő mindig olyankor, amikor nem szabadna, és nem látnálak... ahogy most sem szabadna.
About... Garyl Nazanek
Vámpírtanítvány
Nem: :
Aktivitás-pontok: : 146
Valódi kor: : 42
Rionei lakhely: : Rione
Foglalkozás: : embereket kínzok (2in1)
Hozzászólások száma: : 71
Regisztráció: : 2012. May. 08.
Tárgy: Re: Éjfél előtt öt perccel... lett volna... Vas. Aug. 12, 2012 5:56 pm
Ütemesen hol az egyik szemöldököm rándul meg, hol a másik. Jó, franc, mondja ezt egy hulla, de a zsigereimben érzem, mennyire jó ötlet lett volna el sem jönni ide ma este. Aztán hogy mi a tetves paradicsomszószt keresek itt, nem tudom. Az is egyértelművé válik jóformán másodpercek alatt, hogy túl közel kerültem hozzá. Mármint fizikai értelemben. De nincs értelme hátrébb lépnem. Már nincs. Elfordítja a fejét, de a tekintet, amit előtte villant rám, túl sokat mond el mindarról, ami benne zajlik. Nyelek egyet, szemöldököm megint mozdul, most egyszerre a kettő, mire viszont nyögnék valamit - most nem is tudom, valami szivatós vagy valami megnyugtató dumát -, Tya megszólal, és nem tudok mit kezdeni azzal, amit mond. - Mi mindenre? - kérdezek vissza félig értetlenül, és komolyan, már csak azt nem értem, hogy mióta is érdeklik őt az én válaszaim, mikor eddig mindig úgy tűnt, csak a fejemet akarja letépni. Habár: még mindig itt vagyok. Pedig már sok minden történt. De nincs értelme nosztalgiázni. Végigvárom, míg elmondja a megjegyzését arról, hogy meg kellene ölnöm. Meg sem rezdül az arcom - hol a frászban van ilyenkor az a híres, Ötcsillagos vigyor? Nem tudom. Valami azért meglep, a tény, hogy hangja egészen megszelídül, hogy valami olyan fájó csillogás jelenik meg a szemében, amit szívesen néznék, de most inkább mégis lépek kettőt hátra, ahonnan már nem látom olyan élesen a vonásait. Sőt nem is nézek inkább rá, legalábbis erővel elvonom róla a teljes figyelmemnek legalább egy részét, így lehetővé téve magamnak, hogy megtartsam valamelyest veszendőfélben lévő önuralmamat. Bár miért is ne lenne ez teljes mértékben lehetséges? Ugyan már, hiszen milyen hatással lehet rám egy vadász? Vagy akkor: milyen hatással vannak rám a vadász nők, mert akadt már más is az élet nélküli létem kalandos folyamában. Megrezzen a szám sarka. Válaszolnom kéne? Ezúttal választ vár? Felmordulok. - A kettő nem következik egymásból, kisanyám - vigyorodom el, és a következő pillanatban éles szúrást érzek valahol belül, a fejem zsogani kezd. Nem akarok ilyeneket mondani. Ebben most már egészen biztos vagyok. De van-e választásom? Vagy még ennél jobban tönkre akarom tenni őt? - Bizony nem szabadna, mert veszélyes vagyok rád - mondom, és vigyorom kényszeredetté válik. Kár érte. - Soha többé nem akarsz látni? Mert megoldható. Nagyot nyelek. Mit akarok, hogy mit válaszoljon erre? Ha esze van, nem érdekli őt. Ha eszem lenne, gyorsan változtatnék a véleményemen.
About... Tya Petite
Vadász /Staff
Faj: : Vámpírvadász
Nem: :
Aktivitás-pontok: : 177
Valódi kor: : 33
Hozzászólások száma: : 84
Regisztráció: : 2012. May. 07.
Megjegyzések: :
Tárgy: Re: Éjfél előtt öt perccel... lett volna... Szer. Aug. 29, 2012 10:53 am
Tiszta választ ad azzal, hogy távolabb lép a lánytól. Talán annyira tisztát, mint amit a lány tekintete sugallt az előbbi megnyilvánulásával. Tya egy pillanatra elképed, mert ilyet még soha nem látott tőle. Megfutamodik? Tényleg, úgy mond elmenekül? Ez annyira hihetetlen, hogy Tya el sem akarja hinni. Talán lát egy kis megtörést abból a hihetetlenül nagy magabiztosságból? Szemeivel kutatja a férfi vonásait, de esélye sincs arra, hogy akár csak egy röpke érzelmi hullámot is elkapjon belőle. Nem lehetséges, hiszen Garylnek nincs olyanja, nincsenek érzelmei, nincs olyan ami fájdalmat tudna neki okozni. Persze, itt most nem a fizikaira gondolt, hanem a lelkire. Lehetetlen, most még is úgy tűnik a lánynak, hogy valamilyen szinten sikerrel járt, mert még a tekintetét is elemeli róla. Tya szemei egy kicsit elkerekednek. Önkénytelenül is tesz előre egy lépést. Most örülnie kellene, de még sem tud. Annyira nem akarja elhinni, hogy muszáj az eszébe vésnie, ez egy olyan pillanat amit többet nem fog látni. De abban sem biztos, hogy látni akarja többet, ha jobban bele gondol, nem akarja, hogy Garyl szenvedjen, azt nem tudná nézni, annak ellenére, hogy mennyi rosszat kapott tőle, sőt szinte csak azt kapott, ezért is nehéz még saját magának is megértenie, hogy miért van az, hogy vonzódik hozzá. Volt amikor meg akarta ölni ezt a férfit, még is olyan mély benyomást tett rá, hogy most már nem tudná, vagy nem is akarná? A lány eddig nem hitt abban, hogy vannak olyan emberek akik vonzzák egymást, annak ellenére, hogy nem is ismerik egymást. Ez nem helyes, azt jól tudja, hiszen Garyl árt az emberiségnek, nem lenne szabad életben hagyni, hogy még több életet vegyen el, hogy még jobban megbolygassa az élők világát. Amikor felmorran, egész testét megrázza a mély moraj. A lépés amit előre tett, félúton megtorpan, meg is áll, még mielőtt még egyet tehetne, mikor Garyl megszólal. Ajkai keskeny vonallá préselődnek, szemeiben tűz lobog.- Utálom amikor így hívsz.- Ezek után már nem is bír olyan nagy jelentéssel a többi szava. Tya ahogy meghallja az utált "becenevét" már nem is érdekli, hogy Garyl mit mond a továbbiakban. Ennyi volt, vissza tért a régi önmagába, ennyit mindenről amit gondolt, ennyit a beszélgetésről. Ám akarata ellenére, még is eljutnak a tudatáig a szavak, a kérdés. Nem szabad válaszolnia, nem szabad erre a kérdésre olyan választ adnia, amit akár meg is bánhat. Viszont a poén az egészben, hogy nem is tudja, hogy milyen választ adjon erre. -Talán az lenne a helyes, ha azt mondanám, hogy nem akarlak látni többet.- Félve pillant fel, ajkai fájdalmas mosolyra húzódnak. -Mi lenne a megoldás? Hogyan, vagy mit tennél annak érdekében, hogy ne történjen meg többször?- Kíváncsivá válik, majd ismét megszólal, hangja talán egy hajszálnyival halkabban cseng.-Amíg az egyikünk a föld felszínén van, addig a másiknak nincs nyugta. - Tesz hátra lépéseket, többet is, hogy minél messzebb legyen a férfitól. Karjait szorosan fűzi össze mellkasa előtt. -Csak nézz körbe... Moire de Lansből költöztem ide, és te itt vagy! Mit keresel itt, miért pont ide jöttél? Mehettél volna ezer másik helyre is, de te itt vagy. - Hangja fokozatosan emelkedik, dühe is kis lángokban tör elő. Mikor ismét megszólal, egyetlen szó az amit Garyl felé közvetít, de az szinte kiáltva jut el hozzá, tele haraggal, zavarodottsággal.- MIÉRT? - Ez a nagy kérdés, amire még mindig nem kapott választ, talán teljesen felesleges, hiszen már most úgy érzi, hogy úgy sem fog rá egyenes választ kapni. Ismét jönnek majd az elterelések, a semleges válaszok. Mintha a természet is reagálna a lány kedvére, a szél felkerekedik, és hátulról csap le a Tyára, arcába sodorva tincseit, melyek dühödt táncba kezdenek arca körül. Mintha csak fokozni akarná a természet, apró cseppekben szemerkélni kezd az eső. A lány gondolataiba bekúszik egy mondás, amit még egy híres színésztől hallott. "Szeretek esőben sétálni, mert ilyenkor senki nem látja, hogy sírok." Nem, akar sírni, nem is érez rá késztetést, de most még is ez a mondás az ami kifejezi a lány kedvét.
About... Garyl Nazanek
Vámpírtanítvány
Nem: :
Aktivitás-pontok: : 146
Valódi kor: : 42
Rionei lakhely: : Rione
Foglalkozás: : embereket kínzok (2in1)
Hozzászólások száma: : 71
Regisztráció: : 2012. May. 08.
Tárgy: Re: Éjfél előtt öt perccel... lett volna... Szer. Szept. 05, 2012 2:23 pm
Az ember mindent elfeled, Élni, hazudni, halni, adni, De csók-kérő daganata A sírban sem fog lelohadni. Ady Endre
Látom a tekintetében. Azt hiszi élveznem kellene ezt, miközben épp fogalmam sincs, most először, mit akarok ebből a rohadt helyzetből kihozni. Miközben azt látja, megilletődöm, azt, hogy pontosan úgy döntök, ahogy az az ő buszos csávós sorsát a legjobban segíti, valójában csak a felszínt látja - ő maga mondta már ki ezerszer, mi vagyok, mi nem vagyok, mit vár tőlem, és mi az, ami egyáltalán nincs bennem, mert ha ő nem látja, akkor minden bizonnyal senki sem láthatja soha. De mi az ördög van velem? Hiszen így igaz! Miért akarom most azt elhitetni magammal, hogy lehetne másképp, amikor ez ostoba mese? Rohadt kis délibáb? Én vagyok az az egyetlen és utánozhatatlan Garyl Nazanek, aki... Aki most egy b@szott szót is képtelen kinyögni. Aki most inkább elnéz valamerre Tya válla mellett, elvégre neki mindegy, elvégre nekem elméletileg nincs, ami sajogjon, itt ő a kis szenvedő áldozat. Akarom én sajnáltatni magam? Dehogy akarom. Elégedett vagyok. Mindörökké. Most az lenne az alap szisztéma, hogy elcsavarom a fejét, elhitetem a kicsikével, hogy valami van, valamit jól lát, valamit meg nem, összezavarnám, összetörném, tönkretenném és porrá zúznám az egész rongy, mit sem érő kis életkéjét. Mert mi más ez az egész, mint valami teljesen felesleges dolog? Élet. Rohadt, rongy, poros, kib@szott szívás: élet. Bár, nem. Én halott vagyok. Már egy ideje. És ez így van jól, mondhatni, tökéletesen. Mint én. Tökéletes Nazanek. Még mindig nem nézek az arcába. Azt hiszem, erre nagyon nincsen semmi szükség, hiszen Tya nagyon jól lát engem a szeme sarkából akkor is, ha nem nézek rá, és én ezzel ugyanígy vagyok. Akkor is látom, ha nem látom - ha tíz millió kilométer távolságban lenne, akkor is látnám őt. És erről már nem szokhatok le. Nem bánom. Mintha felém akarna lépni, de nem teszi meg. Nem érdekel! Kim ő nekem? Nem érdekel az egész. Menjen haza, menjen vissza a buszos csávó karjaiba, ne kérdezgessen engem, ne várjon tőlem válaszokat. Úgysem adhatok jó választ semmire! - Nem érdekel, hogy utálod! - bukom ki most először én is. Vegye már észre, hogy pontosan miatta teszem, pontosan az ő rohadt kis életét... Magamban egy kis hang utánam javítja a gondolataimat. Nem rohadt. Nem is igaz, hogy nem érdekel. Hagyjon már békén engem a saját agyam, költözzön már ki belőle ez a boszorkány! Belerágta magát a csontjaimba, mint valami szú, pedig én ezt egyáltalán nem akartam, én szoktam ezt tenni másokkal, és ki ő, hogy most visszafelé süljön el? Lenyugtatom magam. Körmeim az ökölben a tenyerembe marnak, nem érdekel, ha vérzik. Nem vagyok híve a nagy szerelmi drámáknak, mint közönség, értve ezt természetesen, mert én nem ismerem konkrétan, személyesen az érzést, mi több, hogy Tyával értsek egyet, nyilván az összes többit sem ismerem. Én sosem voltam ember, nyilván mindig is ilyen szörny voltam, nem pedig utólag rohadt ki a lelkemben az aljnövényzet. - Csak te akarod hinni, hogy a halál megoldja. Én már meghaltam egyszer. Nem oldott meg semmit képzeld! Mi lenne a megoldás? Erre nincs megoldás! Ez valami kib@szott sz@r, amivel itt szívunk már nem kevés ideje, összefutunk, eltűnünk, újra összefutunk, mintha elemi erők vezérelnének, mint az északi meg a déli szelet, hogy újra és újra összecsapjanak. Észreveszem, hogy a hangom jóval erőteljesebb, mint kellene. A határozatlanságot határozottá teszi az az ideg, ami most belülről emészt. Tisztán érzem, ahogy az éhség - mert nekem másom ugyebár nincsen - mardosni kezdi a gyomromat. Szépen szólva is teszek most rá. - Ne akarj kérdezni, ez az egyetlen, ami megoldja a dolgot! Én elmegyek a világ másik felébe, te meg verj ki engem a fejedből, talán jó móka volt, és talán azt hitted, egyszer majd győzedelmeskedsz és megölsz, ahogy magad mondtad, egyszer valaki úgyis karót szúr a szívembe, hát ne képzelegj többé! Ne képzelegj egyáltalán, hanem élj a kis nyápic vadászod karjaiban, csak véletlen, hogy itt vagyok, de ha nem, neked akkor is ezt kell hinned, mert másképp... Lenyelem a mondat további részét. Élesen fúrom tekintetem az övébe. Düh mardos? Nem tudom. Nem ismerem ezt, ami most belém költözött. Nem akarom emlegetni a buszos csávót. Sem a másik csávót, aki szintén vadász volt, akit nagyon jól láthatóan sikerült is elbombáznom Ky-tól. Sem az egész bulit. Legszívesebben, őszintén és komolyan, fognám ezt az egész idióta világot, Tyát kivágnám belőle, és valami olyan helyre vinném, ahol mindez örökké így lehet. Így, ahogy van. Legyen dühös, ha muszáj, de tudom jól, hogy amikor igazán le lesz majd égve a kis buszos csávó mellett, akkor ez a düh lesz, ami életben tartja majd. Nem hinné el, ha mondanám, de sok mindent tudok. És sok mindent félrenézhetetlenül fel is ismerek. Halkabb hangon, ujjamat az álla alá érintve, szemébe nézve szólalok meg. - Szóval nincs megoldás. Bánthatnálak még. Nem akarom. Fogalmazzunk úgy, nincs hozzá kedvem - és akkor nem mondtam el neki az igazat, de ezt csak egy apró nyelés bizonyíhatja. - Megcsókolhatlak újra. Megpróbálhatom bénán elkövetni a dolgot. Attól talán jobb? Tudod, hogy nem lenne az. Pusztíthatlak téged, vagy pusztíthatom a világodat. Nem mindegy, de végső soron ugyanannyira gyűlölni fogsz, és a többi, képzeld, engem már baromira nem érint meg. Még halkabbra veszem a hangom, és elengedem őt. Nem lépek hátra, és meg kell feszítenem minden izmomat, hogy egyúttal közelebb se lépjek. - Szereted a buszos csávót? Őt, aki vadász, aki mellett láthatóan félsz, aki láthatóan nem úgy szeret, hogy attól te még jól, boldognak, szabadnak érezd magad. Mert akkor ne akarj látni többet. Mert rádöbbentelek. Sötéten, fájón röhögök fel. - Nem, igazad van, én nem tudok szeretni, nem tudok érezni, én egy vámpír vagyok, vérivó szörnyeteg, a fajtámnak nincsenek őszinte érzései. Nincs semmi más, csak birtoklási vágy, a vérivás vágya, a testiség vágya. Ha csak öt perce vámpír is valaki, attól már egy undorító, sötétséggel fertőzött üres test, nem lélekkel bíró humanoid többé. Felnézek a potyogó esőbe. Undorító. Az isten, ha van, elég hatásvadász hangulatban lehet ma éjjel. Megrázom a fejem. - Most hazudtam - teszem nyilvánvalóvá. - Te miérteket akarsz a kezedbe, hogy aztán belém vághasd őket. De én nem tudok neked ilyesmiről beszélni. A lényeg, hogy újra és újra itt vagyok. Nem? Fájdalmat okoztam neked. És azoknak, akiket fontosnak érzel. Szándékos volt? Tudatos? Te mondd meg. Míg eszednél vagy, inkább örülj neki, hogy gúnyneveken becézlek. Hidd el, egész máshogy hangzik a számról: Tya. Akkor már én is tartok egy sóhajnyi hatásszünetet. Hát hülye vagyok én? Most egyáltalán nem viselkedem tökéletesen, ötcsillagosan, még csak úgy sem, mint aki észnél van. Ő dühös, én meg úgy mondogatom a nevét, mintha meg akarnám békíteni, mintha érdekelne bármi! Nem érdekel. Nem érdekel. Nem érdekel. Ha sokat mondogatom magamnak, talán a végén még el is hiszem. - Nem akarom, hogy ne történjen meg többször. Ennyi az egész - mondom végül. - És ez az egészre vonatkozik. Végül is egészen könnyű ilyeneket mondani. Elméletileg nekem semmit sem jelentenek a szavak. Se most, se máskor. Addig jó, míg ő is ezt hiszi, és a sötétben egy dolgot nem vesz észre: a mondat megszületésével járó küszködést.
About... Tya Petite
Vadász /Staff
Faj: : Vámpírvadász
Nem: :
Aktivitás-pontok: : 177
Valódi kor: : 33
Hozzászólások száma: : 84
Regisztráció: : 2012. May. 07.
Megjegyzések: :
Tárgy: Re: Éjfél előtt öt perccel... lett volna... Vas. Szept. 23, 2012 7:55 pm
Minden másként történik, mint ahogy egyébként kellene, vagy ahogy egyébként rendben lenne. Nem fair, hogy ez megy végbe a világba, hogy ilyen jelenések vannak, hogy létezik Garyl, hogy léteznek vadászok, vámpírok, és még sok minden más is. Hihetetlen egy mese világban élnek, és ebben az a pláne, hogy ez nem mese, hanem a valóság. A lány számára az a mese, amikor arról szól a történet, hogy nincsenek varázslények, nincsenek vérszívók, egy teljesen nyugodt élet az ami számára a mese, az álom. Értelmetlen gondolatok sodródnak ki az agyából, mikor Garyl gondol egyet és már ott is van előtte, és ha ez még nem lenne elég, hozzá is ér. A lányt olyan érzés keríti a hatalmába, mintha áramütések ezrei cikáznának át a testén, majd a bőre felszínén szétpattogva kisülnek. Nem ezt nem szabad, jól tudja, hogy most határozottan kellene fellépnie, elmennie, itt hagynia, és tiszta fejjel gondolkodnia, de mikor szemei megtalálják Garylét, vége van. Nincs lehetősége arra, hogy jól döntsön. Teljesen elvesztette a csatát, most nincs más, csak ők, nem számít, hogy mi történik a külvilágban, hogy fenyegetve kellene, hogy érezze magát, nincs semmi, csak a nyugalom. Felkellene, hogy zaklassa, vagy legalább is, be kellene, hogy induljon az ösztöne, hogy megvédje magát, de nem fél. Ám mikor a csók részhez érnek, elakad a lélegzete. Tényleg akarná? Tényleg erre vágyik, bűntudat nélkül megtudná tenni? Arcán apró cseppekben pereg le az eső, a hold fényében szikrázó gyöngyként szántja végig arcát. -Ebben igazad van, mindig is gyűlölni foglak... - Nem folytatja a mondatot, nem mondja ki, hogy miért, pedig valószínűleg itt lenne az ideje, hogy megmondja az igazat, de még is van egy olyan érzése, hogy jobb, ha nem mondja ki, még nincs itt az ideje. Szíve fájón reagál arra, hogy a férfi megbontja a kettőjük közti érintést, még ha fagyos is, mint a jég az ujjainak érintése, még akkor is, forrón reagál rá a lány teste. Teljesen abszurd a helyzet, nem helyes, és Tya jól tudja, hogy ennek nem így kellene történnie. Lehunyja szemeit, majd bólint. - Igen szeretem őt. - Talán ez a szájából, most olyan, mint egy hazugság? Pedig a lány tényleg így érez, szereti Dailent, sokat jelent a számára, de igaz az is, amit Garyl mond? Nincs ideje, hogy ezen elgondolkodhasson, mert a férfi nevetése élesen csattan a tudatában, úgy érzi, mintha facsarnának egyet a szívén, ez a hang fáj neki, fájdalmat érez. Kutatva néz fel a karakteres arcba, majd ő is az ég felé fordul. Most örül neki, hogy esik az eső, így nem lehet látni, hogy szeméből kiszökik egy könnycsepp, árulkodva az érzéseiről. Savanyúan mosolyodik el, nemlegesen rázza a fejét. -Furcsa, de veled ellentétben, én nem akarok semmit beléd vágni, vagy dobni. Talán ez nem volt túl kedves a részéről, hogy felhozza azt amikor ledobta egy tőrrel. De ha azt vesszük, most miért is nézné, hogy mi a jó és mi a rossz? Már régen rossz úton jár. Itt van vele egy vámpír, Garyl, és nem azt nézi, hogy milyen teknikával tudná megölni, hanem azt, hogy miként tudna a közelébe férkőzni, tudatni vele, hogy mi is zajlik le benne, és mind ezt szavak nélkül. Ajkai kissé megremegnek, szíve duplát dobban hirtelen, mikor saját nevét hallja édesen csengve Garyl szájából. A szünet szinte széttépi Tyát, de vár, ki akarja várni, hogy Garyl végig mondja amit akar. Valamiért érzi, hogy ez még nem a csattanó a történetben, bizony ám, az még csak most következik. Nem akar hinni a fülének... tehát nem csak ő van így vele? Ez most tényleg megtörténik? Nem csak szórakozik vele, tényleg úgy érez ahogy mondja? Lehetséges lenne ez? Hiszen Garyl egy vámpír, neki nem lehetnek érzelmei, még is Tya hinni akar, bízni akar abban amit mond neki a férfi. Most nem gondol semmire, csak hinni akar, ebben a pillanatban nem akar mást, sem az igazságot, ha ez nem az, sem azt, hogy az agya elkezdje küldözgetni neki azu ésszerű tényeket. Semmit nem akar, csak ezt a pillanatot, melyben lengedezhet. Közelebb lép, öntudatlanul teszi, csak fejjel megy a falnak. Ujjai gyengéden, remegve érintik meg Garyl arcát, lábujjhegyre állva hidalja át a magasságot ami köztük van. Halkan szólal meg. -Az a baj, hogy nem érdekel, hogy... mit tettél ellenem. Ha rólad van szó, nem gondolkodok ésszerűen. - Megnyalja alsó ajkát. -Mond ki! Mond ki, hogy akarsz engem, mond, hogy szükséged van rám... - Lehunyja szemeit, ajkai szinte súrolják Garylét, mély levegőt vesz, majd kimondja azt ami már oly rég óta benne leledzik. - ...ha kimondod, a tied vagyok... - Vissza rángatja magát a tudatának egy részéből, majd ostorként csattan haragja, amit nem Garyl okozott, hanem ő saját magának, mert ilyenre képes volt, hogy egyáltalán eljátszott a gondolattal.- Gyűlölni foglak, mert bántod azt aki számomra fontos, mert neked nem szabadna a földön lenned. - Ellép tőle, határozottan elhátrál, szemei szikrákat szórnak. Keze megremeg, mire feleszmél, már a tenyerében van a karó, nem tudja, hogyan került oda, nem emlékszik rá. - Minden szavad hazugság, te magad vagy a tökéletes ámítás! Ne gyere a közelembe, rontsd máshol a levegőt, és engem hagyj élni! Esküszöm neked, ha ezt nem teszed meg, ha kell veled halok meg, de téged eltüntetlek a föld színéről. - Lelkében fájdalom honol, de ennek így kell lennie, Dailent szereti, nem mást, érte kell élnie, nem egy képzelgésért, nem egy vámpírért.
About... Garyl Nazanek
Vámpírtanítvány
Nem: :
Aktivitás-pontok: : 146
Valódi kor: : 42
Rionei lakhely: : Rione
Foglalkozás: : embereket kínzok (2in1)
Hozzászólások száma: : 71
Regisztráció: : 2012. May. 08.
Tárgy: Re: Éjfél előtt öt perccel... lett volna... Csüt. Szept. 27, 2012 7:22 am
Valami átkozott okból még mindig nem csuklik el a hangom, még mindig bírom mondani, még mindig beszélek, pedig már rég úgy érzem, hogy semmi eredménye sincs. Mégsem látom be, hogy feleslegesen történik meg minden egyes rezdülés. Ami nem öl meg, az megerősít. Én már meghaltam, de Tya még mindig él, és most első sorban erre érdemes figyelnem. Hogy mikor érdekelt engem bárki, aki nem én vagyok? Nem tudom. Erre aligha volt példa bámikor az előző időkben. Ha volt, elástam már, elfelejtettem, nem érdekelt, nem akartam tudni, most sem kellene, hogy foglalkozzam vele! Megmondja nyíltan: mindig gyűlölni fog. És bár ez azt is jelenti, hogy sosem felejt el engem, most hiába nyelnék nagyot, és gondolnék bele drámai, lírikus fejjel, hogy ez mennyire jó nekem. Örökre beleégtem a tudatába. Bele, mint egy fekete jelenés, egy árny, aki majdnem halált hozott neki, aki csak egy dologra képes: pusztítani. Elpusztítani olyan fájóan gyönyörű, birtokolhatatlanul angyali dolgokat, mint amilyen Tya, és mint amilyennek Tyát annak ellenére is világ életemben (halálomban) látni fogom, hogy végezni akar velem minden egyes pillanatban, amikor egymás közelében vagyunk. Nem tudom, mit él át, mit szenved keresztül úgymond, hogy kimondja, hogy az arcomba vágja az igazságot. Igen, nagyon jól tudom, hogy világ életben csak azt a felszínt látta, amit mindenki más, és nyilvánvalóan nem is érdekelte több. Megfogta a szabadságom, megfogta az, hogy mindent úgy teszek, ahogy épp lehetőségem van, ahogy esik, úgy puffan módjára létezem. És igen, könnyűszerrel dobok el dolgokat, melyek sosem voltak az enyémek. Amikor ellép tőlem, dühe szinte az én mellkasomat is kaparja, pedig ennek nem szabadna lehetségesnek lennie. Még el sem képzelhető, hogyan történik mindez, valamiért mély, szorító, maró érzés lesz úrrá az egész testemen. Izmaim megfeszülnek. Menekülnöm kellene. Ha eszem volna, már itt sem lennék. Miért hallgatom meg? Miért vagyok mindig ott, miért talál rám mindig, miért teszek róla, hogy ne tudjon elszakadni tőlem? Ezekre a kérdésekre szerintem egyáltalán nincsenek válaszok. vagy csak mi nem akarjuk megtalálni őket? Nem igazán van már mit mondanom. Most újra fenyegetni kezd, és egy pillanatig feltör bennem az ellenállhatatlan vágy arra, hogy igent mondjak, hogy megkönnyítsem a saját dolgomat, hogy befejezzem ezt az egész agybeteg mizériát. Hogyan képesek egyes vámpírok olyan sokáig élni, mint azok, akiket már szerencsétlen voltam megismerni itt és Moire de Lans-ban? Hogyan tudják elkerülni az ilyen végzetesnek tűnő, undorító helyzeteket, amikor egy nő itt áll az orruk előtt kezében egy karóval, megfenyegeti őket, azt a választást adja, hogy vagy sose találkozzanak többet, vagy azonnal pusztuljanak... És hogyan képesek ezek a vámpírok a kettő közül az előbbit választani? Érthetetlen. Most először hiszem el, hogy még mindig nem vagyok igazi vámpír. Sok mindent megtettem, ami alapján azt mondták rám, tényleg lelketlen szörnyeteg vagyok. De amíg most egy nő kedvéért legszívesebben nem pontosan így csinálnám tovább, még nem vagyok annyira romlott, mint elméletileg lennem kellene. Maró dühöm fojtott hangú szavakban tör ki belőlem. - Gyűlölj is! De akkor azt gyűlöld, aki tényleg vagyok. Igazad van, jobb lenne, ha nem lennék, ám mégis itt vagyok. Mindannak ellenére, ami nélkül könnyebb lenne a világ, élni és létezni egyformán nehéz! Lásd be, hogy valami okának kell lennie, hogy még mindig és mindig újra egymás orra elé kerülünk, és nem tudunk szabadulni annak a gondolatától, hogy valami másnak kellene történnie, mint amit hangosan vágunk egymás fejéhez! Igen, rohadt kellemes és egyszerű volna, ha most hátat fordítanék, és minden úgy menne tovább, ahogy volt, de mindketten tudjuk, hogy ez nincs így! A végén már szinte visszhangozza a mondataimat a tisztás az éjszaka közepén, az egyre hangosabban a nyakunkba zúduló esőben. El kell ismerni, hogy a helyzetnek van valami undorítóan ellenállhatatlan varázsa. Ha képes lennék elvonatkoztatni attól a Garyl Nazanektől, aki ésszel létezik a világban, és aki alapján mindenki azt a szót használja rám "ismerem", akkor egyszerűen csak kihasználnám a helyzetet...
About... Tya Petite
Vadász /Staff
Faj: : Vámpírvadász
Nem: :
Aktivitás-pontok: : 177
Valódi kor: : 33
Hozzászólások száma: : 84
Regisztráció: : 2012. May. 07.
Megjegyzések: :
Tárgy: Re: Éjfél előtt öt perccel... lett volna... Csüt. Okt. 18, 2012 9:04 am
Most elhatározta magát, de még is olyan, mintha egy láthatatlan gát, vagy egy fal lenne előtte és így nem tud közelebb lépni, mintha bábja lenne a marionett mesternek. Miért van az, hogy amikor úgy érzi, hogy most szikla szilárdan eldöntött valamit, akkor jön egy pillanat, és már is megdőlni látszik minden. Felfoghatatlan a lány számára, lehet, hogy kezd már megbolondulni, hiszen ki is bírná ezt az önmarcangolást, ezt a sok változást... azt a hatalmas vihart, ami a belsőjében tombol. Újra meg újra, mikor szembe találkozik ezzel a férfival. Ujjai görcsösen markolják a karót, mely az egyetlen biztos pontnak tűnik az életében, a jelenében. Talán csak képzeleg, lehet ,hogy már réges régen meghalt, vagy történt vele valami, hiszen lehetetlen, hogy az élet ilyen kegyetlen játszmára hívta. Nem történhet meg, hogy folyton folyvást bizonyítania kell önmagának, hogy milyen erős is az akarata, az elhívatottsága, s mindig megbukik, valamilyen oknál fogva, valahogy mindig Garyl győzedelmeskedik. Talán ez a sors keze? Az is megehet, hogy így kellene lennie? Lehetséges lenne, hogy az univerzum azért állítja mindig ilyen szituációk elé, mert rá kellene már ébrednie, hogy a jövő, amit annyira szeretne tudni, ismerni, mindig is itt állt előtte? Mély reszketeg lélegzet szakad ki ajkai közül, ujjbegyei már elfehéredtek a fa körül. Megfeszül álkapcsa, mikor Garyl hangja ostor csapásként pattan a levegőben, az egész tisztáson. El sem akarja hinni azt amit hall. Már lassan kezdi azt hinni, hogy a férfi elsajátította a gondolat olvasás tehetségét is. Sikítani lenne kedve, de egy kicsit humánusabb megoldásnál, marad, bár meggondolatlanul teszi. - Hagyd abba! - Szinte szinkronban ordítja a férfi hangnemét megpróbálva túl lépni, de esélye sincs. Meredten bámul előre, nem tudja, hogy mi tévő legyen, nem tudja, hogy mit kellene tennie. Most úgy érzi magát, mint egy újszülött csecsemő, aki nem tud semmi olyat tenni, amivel menthetné kis ártatlan életét. Most a jelen helyzetben Tya sem tud semmit... szó szerint semmit. Reszketeg de érzelem mentes hangon szólal meg. - Talán már a legelején kezdhetted volna ezzel, és akkor most nem rabolnád az időmet. De tudod, az a helyzet, hogy felesleges is megmutatnod... mindent gyűlölök, még azt is ami körülötted van, még a fát is ami a közeledben mereszti az ágait. Amit a legjobban gyűlölök, mikor a közeledben van, sőt kifejezetten utálok, szinte már-már undorodok, az.. - Elemeli tekintetét a férfiról, a karót kezdi szemügyre venni amit a tenyerében tart. Kecsegtető az ajánlat. Még ilyen soha nem volt vele, még egyszer sem fontolta meg igazán, hogy talál lehetséges lenne, hogy saját magával végezzen. Felemeli maga elé a karót, két kezével markolva meg. Talán ez gyáva, nem is kicsit, és nem megoldás. Soha nem tenne ilyet, inkább tépje szét egy farkas, vagy lőjék le, de hogy saját életének vessen véget a saját kezeivel. Ez abszurd, és nem helyénvaló. De most olyan ez, mint szarkának a csillogó tárgy, ellenállhatatlan. Még mindig a karót fixírozva szólal meg ismét. - saját magam vagyok! - Elengedi az utolsó szánalmas gondolat foszlányt is, mely arra késztette, hogy esetleg próbálja már meg legyilkolni saját magát. Olyan volt a helyzet, mintha a vállán ült volna jobbra az ördög, balra meg az angyalka. "Tedd meg, nem fog fájni, jó lesz, minden vége lesz, nem lesz több gond..." míg a másik oldal " Ne legyél ostoba, a vége lesz azt is jelenti, hogy teljesen mindennek, semmi értelme nem lenne, hogy védenéd meg az ártatlanokat, ha gyáva módon megfutamodsz... és mi lenne Dailennel? " tetszetősen hatott mind a két oldal, de végül a kis szárnyas angyalka győzedelmeskedett. Zavaros nevetés csúszik ki ajkain. -Sz@r lehet egy ilyennel szemben állni... - Gyenge, de még is őszinte fájdalmas mosoly alakul ki arcán, mikor ismét felnéz Garylre, ezzel egyetemben engedi le kezeit a combja mellé. A karó már ernyedten lóg ujjai között. Nem tudja mi tévő legyen, és úgy tűnik, hogy ez most a nap cselekvése a lány részéről, ma egy elcseszett embert alakít a saját kis színdarabjában.
About... Garyl Nazanek
Vámpírtanítvány
Nem: :
Aktivitás-pontok: : 146
Valódi kor: : 42
Rionei lakhely: : Rione
Foglalkozás: : embereket kínzok (2in1)
Hozzászólások száma: : 71
Regisztráció: : 2012. May. 08.
Tárgy: Re: Éjfél előtt öt perccel... lett volna... Pént. Jan. 04, 2013 9:09 pm
Nézem. Néz. Baromira izgalmas. A legjobban sikerült katyvaszom ez a nő és a lelkiállapota, mióta vámpír vagyok, de egyre kevésbé érzem magam büszkének miatta. Az arcom ugyanannyira nem árul el semmit, akár az övé, de a tekintetéből olvasni tudok, mintha ősöreg könyv volna csak számomra érthető írással kódolva. Mintha a magaménak érezném a nőt, de jobb ilyesmivel nem álltatni magam, hisz mire mennék vele? Széttépném? Széttéptem, romboltam őt eleget így is. Tya ujjai még mindig a karón. Megölne? Meg akar ölni egyáltalán? Most talán úgy érzi, könnyebb lenne minden, ha nem léteznék, ha nem találkoztunk volna soha. Nem, b@szottul nincs ilyen szerencséje a kiscsajnak. Sóhaja felperzsel. Üvölteni tudnék, ő meg tényleg üvölt. Már emelt hangon vágjuk egymáshoz a magunk semmirevaló igazságait, miközben ott tartok már agyilag, hogy miért is nem sz@rok bele magasról az egész kupac kazalba? Miért is érdekel engem, mit akar Tya, mit számít nekem, hogy egy vadász kúrog@tja? Kell, és kész! - Már miért kéne abbahagynom? Mert azt mondod? És ki vagy te, kisanyám, a római pápa nőben? Ugyan már! Csak hiszed, hogy számít bármit, mit akarsz, mit mondasz, mit gyűlölsz! Leüvöltöm a fejét, és közben tojok az egészbe. Megragadom a két vállát, és nem érdekel, ha a mellkasomba vájja azt a rohadt karót. Hát nesze! Legalább leegyszerűsítené vele mindkettőnk dolgát életre-halálra. De hiszem, hogy akkor sem képes rá. Nem fog megölni. A saját mocskos kis lelke az, ami nem egyezik bele. Ahogy nem ölt meg akkor és ott sem, amikor végeztem vele meg a másik kis szukával is majdnem, amikor a két vadász, helyesebben szólva a három vadász és a kis vámpír picsa sem volt elég hozzá, hogy bármit is tegyen ellenem. - Képzeld, nekem se tetszik a saját egyébként tökéletes fejemnek az a fele, amit a te mocskos kis környezetedben bírok kihozni belőle! - vágom a képébe az igazat. Villan a tekintetem, szinte felégeti a bőrét a maga jegességével. El kellene vigyorodnom, hát persze, hiszen én ilyenkor is, mindig egyformán tökéletes vagyok. Nem, ez hazugság. Most nem vagyok százon. Most elegem van a világ minden rohadt luvnyájából, de főleg ebből az egyből, amiért még mindig ellen tud állni nekem. - Igen, kurv@ szar így szemben állni veled! Vágod, mikor először és másodszor és ki tudja, hanyadszor kerültünk egymás közelébe, nem ilyen voltál! Nem ilyen nyamvadt, összetört kis szuka, érted? Én akartalak összetörni, és össze is törtelek, és rohadtul büszke is kéne legyek rá! De milyen vadász vagy már, hallod? Elvégre úgy lóg az a karó a kezedben, mint a lankadt f@sz, de tudod, mit? Ha már annyira gyűlölsz, annyira, annyira odavagy, hogy mi lett, megmondom, mi van! Az a Tya volt valaki a szememben, akit ezek szerint sikerült elpusztítanom! És nem vagyok az a fajta, hogy siránkozzak a levágott skalp felett! Jobbommal elkapom egyik csuklóját, balommal a másikat. Nem tudom, elereszti-e, kiejti-e kezéből a karót. Igen. Sz@r ezt látni a szemeiben. És hogy mit lenne jó látni? Tudom, pontosan tudom, mit akarok látni benne. Közelebb lépek hozzá, ha ugyan lehetséges ez még. Undorító idő van, és undorító a pillanat jellegzetes alkalmassága is. Megnyalom fogsorom, mire agyaraim előhúzódnak rejtekükből. Határozott mozdulattal kapok alsó ajka után, hogy a vérét bitoroljam immár sokadszor, megint.
About... Tya Petite
Vadász /Staff
Faj: : Vámpírvadász
Nem: :
Aktivitás-pontok: : 177
Valódi kor: : 33
Hozzászólások száma: : 84
Regisztráció: : 2012. May. 07.
Megjegyzések: :
Tárgy: Re: Éjfél előtt öt perccel... lett volna... Hétf. Jan. 07, 2013 12:17 am
A hangok most sokkal élesebben hatnak a lány számára. Talán erre volt szüksége, hogy végre valaki a fejéhez vágja az igazságot, a fájó és sértő, de még is hatalmas igazságot. Eddig önmagának sem tudta bevallani, de igaza van Garylnek, teljesen megváltozott, már nem ugyan az a személy, mint aki volt. Régen igazi vadász volt, elvekkel és kemény elhatározottsággal, továbbá megrendíthetetlen magabiztossággal, erre jön ez a férfi, ez a vámpír, és tönkre tesz benne mindent? Ez nevetséges, több mint nevetséges, ez már szánalmas. Tya mintha kívülről látta volna saját magát, ahogy Garyl száját elhagyják a mondatok, végre ő is észre veszi, hogy más lett, hogy a férfinak igaza van, és megszületett benne egy döntés, még ha nem is megy vele sokra, de már ez is haladásnak fogható fel. Abba kell hagynia! Észhez kell térnie, és végre vissza találnia saját magához, mert ha ez nem történik meg annak nagyon siralmas vége lesz. Régen hol történt volna olyan, hogy egy vérszívó, egy mocskos élőholt iránt gyengéd érzelmeket tápláljon, soha, sehol nem történt volna ilyen, és most sem jöhet létre! Ki kell irtania magából azt a Tyát, aki most ott van, aki galád módon elsöpri, elrejti az igazit. Erősen kapaszkodik a karóba, ami mindent megtesztesít, létének minden egyes mozzanatát, régi múltját, igaz valóját, a jelenét s a jövőjét. Élni akar, és nem engedheti, hogy egy ilyen ostoba helyzet miatt eldobja mindenét, a családját, a szeretteit... a szerelmét. Nem hökken meg, nem mutat semmit, mikor Garyl elkapja mind a két karját, s magához rántja. Hagyja magát, nem ellenkezik, tudatában ádáz harcot vív minden gondolata, valamit ki kell találnia, valami hasznosat, de nagyon gyorsan. Látja a tűhegyes fogakat, s némi rémület alakul ki benne, nem tudja, hogy mire számítson, nem, ez után a beszéd után amit előadott, azt is ki tudná nézni a férfiból, hogy most lesz az utolsó, hogy most dől el, hogy itt a vég, hogy minden vérét kiszívja, hogy megöli. Éles fájdalom nyilall ajkába, "szisszenés" szakad fel torkából... Az utolsó, és soha többet... Megpróbálja elhúzni alsó ajkát, érzi, ahogy a hegyes fogak végig szántják szájának érzékeny, s puha húsát. Amint kiszabadul, meg sem szakítva az érintkezés, ajkait a férfiéra szorítja. Soha többet, csak ez az utolsó... Gyengéden, de még is követelődzően, szemét lehunyva csókolja Garylt, nyelvével utat törve, hogy végső táncra hívja. Két kezét a vámpír vállán simítja végig, majd hátra csusszan elejti a karót, hogy feje mögött összefűzhesse karjait. Itt a vége... Lábujjhegyre áll, hogy egy szintbe kerüljön vele, de a csókot nem szakítja meg. Rezzenéstelenül, próbál úgy ügyködni, hogy ne keltsen feltűnést. Testével szorosan simul a fagyos személyhez. Jobb kezével óvatosan kihúzza bal karjára erősített tőrjét. Baljával a férfi hajába markol. Arcán érzi az esőcseppek hűvös érintését s saját könnyeinek égető forróságát, ettől még józanabb, erre van szüksége. Meghívja a hatalmát, a tőrbe küldi Fénylő penge képességét. Szinte érzi egész testében a melegséget, ahogy fellángol bensőjében a már jól ismert érzés. Egy utolsó csókkal megpecsételi jövendő tetteit. Elszakad a férfi ajkait, halk sóhaj hagyja el száját. -Igazad volt... ez nem én vagyok! - Amint kiejti az utolsó szót, baljával hátra rántja hajánál fogva Garyl fejét, amennyire tudja, ezzel egy ütemben előre vonja jobb kezét, úgy, hogy az éles pengével végig szántja a vámpír nyakát, nyelőcsövét. Tombol benne az adrenalin és nem csak az, fájdalmat is érez, de ennek így kell lennie. Nem látja, de mellkasán már érzi, ahogy a férfiből rá folyik a vér, az a vér, amit mástól vett el, ami keveredik a saját vérével. Felsője immár az eső és a vér egyvelege. Még nincs teljesen vége, ez nem öli meg a férfit, hiába lett elég mély a seb, egy vámpírt ezzel nem lehet megölni. Meg kell ölnie, karót kell döfnie a testébe, míg nem képes regenerálódni, s míg sérülése elég súlyos ahhoz, hogy kárt tegyen a lányban, de hol van a karó. El akar hátrálni, de elkövet egy hibát... belenéz Garyl szemeibe, s a lábait mintha betonból öntötték volna...
Fáj, mikor valaki olyat szeretsz, kit soha nem kaphatsz meg igazán...
About... Garyl Nazanek
Vámpírtanítvány
Nem: :
Aktivitás-pontok: : 146
Valódi kor: : 42
Rionei lakhely: : Rione
Foglalkozás: : embereket kínzok (2in1)
Hozzászólások száma: : 71
Regisztráció: : 2012. May. 08.
Tárgy: Re: Éjfél előtt öt perccel... lett volna... Hétf. Jan. 07, 2013 8:32 pm
from ***** to Kisanyám
Szívesen üvölteném bele ennek a rohadt világnak a képébe, hogy semmit nem ér ellenem. Szánalmasan sz@r életből jöttem, és mikor meghaltam, rájöttem, hogy semmi sem lesz könnyebb soha. Gyűlölhetném ezért magamat és a környező dolgokat, a társadalmat, mindent, de nem vagyok az a fajta, aki a bolhából is elefántot csinál. Soha nem kíváncsi erre senki, de több vagyok, mint látszik. És ha csak a rossz értelemben mondhatom el ezt magamról, hát isten neki. Lehetnék én is a körülvevő világ rabszolgája. Bele vagyok kényszerítve egy létbe, vámpír lettem. Kérdezzen meg bárki, vajon érdekel? Hatalmat kaptam cserébe dolgokért, amiket a végzetnek nevezünk, amit nem kerülhet el senki. Hatalmas vagyok és zseniális, egy nagyképű, undok macsó, aki könnyedén fakaszt vért nem csak torokból, de akár vénusz-dombról is. Mindenhonnan. Mert megtehetem. És itt áll velem szemben ez a nőcske, ez a rég megbélyegzett, lassan az őrület határára sodródó vadász. A kötelességei vezérlik, semmi több. Bezzeg, amikor először láttam! Amikor élvezte mindazt, amit csinált, amikor élvezte, hogy talán végleg kinyírhat engem! De képtelennek bizonyult a feladatára. Mert én maga a szabadság vagyok. Habár az erő is jár bizonyos kötelezettségekkel. Megcsókolhatnám újra, de helyette felharapom ajkait. Ő nem beszél, csak elfogadja: erősebb vagyok. Aztán fellázad, mert győz benne a küldetés újra, újra és megint. Rég tisztában vagyok vele, hogy nincs más választás: valamelyikünknek végül ki kell nyírnia a másikat. A rohadt élet a megmondhatója, ha valakit, talán őt szívesen meghagynám, hogy a túlvilág később ragadja el. De kinek jó az, ha megőrül? Ha egy tehetségtelen f@sz kúrog@tja, aki voltaképp egyáltalán nem is ismeri? Én, én ismerem Tyát! Azt, aki lett, azt, akit kiszabadítottam belőle! És nem hagyom, hogy a vadász elragadja a nőt. Mert ő sokkal több, mint egy vadász. És sokkal kevesebb - nos, nélkülem. Nem, ez nem igaz, nem vagyok normális. A közelsége megszédít még engem is. Kihasználhatja. De hogy megtörjön engem, azt nem hagyom. Meglepetésként ér-e a csókja? Igen, abszolút. Rohadtul nem értem, hogyan van elég bátorsága megtenni mindezt, miközben én játszhatnék ilyet, nekem van hozzá jogom, de mégsem teszem meg! Közelebb simul hozzám. Már tudom, terve van - mindig terve van. Ismerem. Talán tehetnék valamit, de csak annyit teszek, hogy még szorosabban tapasztom az övére számat, és még birtoklóbban csókolom, mint ahogyan azt bárki megteheti. Ha most képes megölni, ha most valamiért meg tudja tenni, egész életében szenvedni fog miatta. Mert nem egy vámpírt, nem csak egy vámpírt, egy egyáltalán nem átlagos vámpírt ölne meg! Hol van ilyenkor a vadásza, a pasija, a Dailenje? Hol van ilyenkor bárki, aki vezeti a kezét, aki bólint vagy fejet ráz, aki megérti majd őt, ha véres kézzel, potyogó könnyekkel, de dicsőséges tudattal a fejében megy haza? Kit érdekel majd akkor, hol érdekli majd őt akkor a dicsőség, ha összetöröm a szívét? Nem. Nem akarom, hogy ez a nő, ez a vadász, ez a lökött és vakmerő kis csitri legyen a gyilkosom. Inkább bárki más. Miért engedem el a kezeit? Hiszen nem jelenthet veszélyt rám, míg fogom. Mindkét keze a kezemben volt, és én inkább hagyom, hogy ki tudja, mit tegyen? Ostoba vagyok. Garyl Nazanek felett győzhet egy pillanatra is ez a holt szívből fakadó naivitás? Az nem én leszek! Kiáltása csak a tudatomat ébreszti fel. Megpróbálom ugyan elrántani fejem, és hallom csuklója roppanását, nyilván néhány hajtincsem is a kezében marad. Mindettől eltekintve üvöltve tántorodom hátra, ezúttal súlyosabb sebet ejt a torkomon, mint tehette, mint tette eddig bármikor. Nekiesem a mögöttem lévő fának, de két karomban épp elég az erő ahhoz, hogy megtámasszam magam. A regeneráció jóval lassabb így, hála az ostoba kis képességemnek. Arcom torz vigyorba rándul, de nem, még most sem érzem a végemet. Tekintetünk hirtelen találkozik. Megfeszülnek izmaim. Nem tudja eltépni magát, tudom, hogy nem akar megölni! Képes lenne elmenni vagy képes lenne karót döfni belém? Ugyan már! Nem becsülhetem le ennyire magam. Ellököm magam a fától, hisz elég, ha csak hozzáérni képes vagyok. Ujjaim, ha minden jól megy, elkapják torkát, és a lendülettől talán nekisodródunk egy másik fának, ki tudja? Torkáról a tarkójára siklanak ujjaim. Kockázatos ugyan a tény, hisz ki tudja, milyen trükköt talál még ki számomra a mocskos lelkű kis Tya, mégis megpróbálom - bár soha nem volt még ilyen rizikós - előhívni Incepció képességemet, remélve, hogy nem fogja gyanakvó módon elkapni tekintetét, elfordítani fejét, ha egy haldokló épp az utolsó kívánságát nyögi. Leszámítva persze, hogy nem haldokolhatok, elvégre rég hulla vagyok. - Csókolj meg! - utasítom földöntúli hangon. Még fröcsköl a vér a sebből az erőlködés miatt, de a lényeg, hogy nem halok meg, és hogy képes vagyok beszélni. Azért a helyzet egyre javul. - Ha kinyírsz, többször úgyse teheted. És nem kérdés, kettőnk közül kinek van szüksége a másikra - vigyorodom el pofátlanul. De hiszen ez vagyok én! Nem teszek hozzá többet. Várok, hogy helyre tudjam hozni magamat, hogy megszabaduljak ettől az idióta sebtől. Nincs más választásom, mint húzni az időt, és bármi is lesz, miért ne élvezhetnénk ki a dolgot? Elvégre bármit is mond nekem, vagy bármit is hisz, hogy látok rajta: ez a nő szerelmes belém. Ha megöl, becsületére válik. De élete legnagyobb problémáját csináltam meg neki, mikor feltűntem a színen, és a legbrutálisabb fájdalmat okoznám vele, ha egyetlen szó nélkül elnyelne a föld. Ennyi.
About... Tya Petite
Vadász /Staff
Faj: : Vámpírvadász
Nem: :
Aktivitás-pontok: : 177
Valódi kor: : 33
Hozzászólások száma: : 84
Regisztráció: : 2012. May. 07.
Megjegyzések: :
Tárgy: Re: Éjfél előtt öt perccel... lett volna... Kedd Jan. 08, 2013 3:02 am
Gondolta volna e, mikor ide jött, hogy ez lesz belőle? Nem. Talán ez az este már minden képzeletét felül múlta. Nem sejtette, hogy ennyire el fognak fajulni a dolgok, de hát mit is várt? Azt, hogy idejön, találkozik Garyllel, traccsolnak egy kicsit, mintha egy teapartin lennének, majd puszi-puszi és elválnak útjaik? Ez már eleve annyira hülye gondolat, hogy az már hihetetlen. Tudta, hogy itt és most úgy fognak találkozni, mint Garyl és Tya, mint vámpír és vadász. Tudta jól, hogy folyni fog a vér, hogy lesznek fájdalmas kiáltások, de álmodni sem mert volna arról, hogy valóban tanúja lehet annak, ahogy élete legnagyobb "ellenségének" igaz, és rémisztő ordítás hagyja el torkát a fájdalmak miatt. Talán pont ezért volt az, hogy a lány hirtelen nem tudta, hogy mihez is kezdjen. Régen megoldotta volna. Ha egy vámpírral össze találkozott, aki rátámadt, annak az volt a sorsa, hogy jó és kötelességének megfelelő vadász legyen, tehát simán karót döfött az élettelen testbe. Ott abban a helyzetben mindig, könnyen, vagy éppen nehezen, de sikeresen megoldotta, hogy egyszerűen le tudja szúrni a galádot. Nem érdekelte, hogy elveszi az "életét" ez volt a feladat. Viszont... azoknál nem volt semmi olyan érzése, vagy gondolata, ami miatt ezt ne tette volna meg. Azt sejtette, hogy nehéz lesz, és biztosan fog olyan történni, amire soha az életben nem számított, de azt nem gondolta volna, hogy valóban ennyi fájdalma lesz, a látvány és a hangok miatt, a saját tette miatt. Most olyan érzése van, mintha valami nagy hibát követett volna el, mint amikor egyszer kiskorában ment haza az iskolából, és a földön talált egy kis rigót, ami rémülten csipogott anyja után. Úgy gondolta kis naivan, hogy haza viszi és majd eteti a madárkát, ez sikeresen végbe is ment pár napig, ám egy napon mikor haza ment, a madár meghalt. Nem értette, sírt, nagyon sajnálta szegény jószágot, édesanyja mondta neki, hogy ezen nem tudott volna változtat, hiszen a rigót egész nap kell etetni, amit még az anyarigók is nehezen tudnak fenntartani. Egy ideig Tya magát okolta, hogy nem adott sokkal több gilisztát a kis feketeségnek, de később, idősebb fejjel már tudta, édesanyjának igaza volt. Ahogy Garylt nézte, olyan tév érzete támadt, mintha egy ártatlan személyt bántana, ez persze nem volt igaz, csak Tya nehezen küzdött meg a benne felcsapó érzelmek hadával. Nem sérült meg testileg, viszont a lelke és szíve ég a fájdalomtól. Torkában hatalmas gombóc gyűlik, ahogy látja Garylt hátra tántorodni. Még soha nem volt előtte ennyire kiszolgáltatott, ilyen gyenge, a lány számára ez "új" volt. A kép, hogy Garyl egy fának tántorodott egy emléket hoz elő a lányból, pont azt, mikor ő volt olyan tehetetlen és szánalmasan elesett, hogy nem tudott felkelni a törzsétől. Talán ez adott egy kis erőt neki, hogy újra észhez kapjon, mert azt a pillanatot nem akarja még egyszer átélni, soha többé. Ez az a pillanat. Az amelyikre mindig várt. Érzi szájában vérét, melyet még a vámpír fakasztott. Mindig. Igen, érzi is magába, hogy az első találkozásuk óta ez volt mindig is az a pillanat amit várt, amit megpróbált többször is elkövetni, de mindig valami ballépés követte tetteit, s valamilyen úton módon ő maga került egy szinttel lejjebb. De most nem, most itt a perc, nincs tovább, ez a vége a játéknak, annak a kegyetlen s eddig végtelennek hitt játéknak, itt a vége, és végre valahára nem Tya fog kijönni rosszul a helyzetből. Az a röpke pillanat, ami sokkal többnek tűnt, perceknek, óráknak, most megtörni látszik. Elemelte tekintetét Garylről, hogy megkeresse a karót, amit a szívébe döfhet, hogy végre revansot vegyen, hogy végre bebizonyítsa az a Tya akiről beszélt a vámpír, még mindig benne van, sőt még mindig ő maga az. Mielőtt megpillanthatta volna a kis fa fegyvert, még látta szeme sarkából, hogy felé mozdul. Meglátta a karót, ami a segítségére lehetne, ami elintézné a "problémát", ekkor azonban a férfi ujjai a nyakára szorultak. Érezte, ahogy elszorul a légcsöve, szíve kalapál, mint a betontörő gép, úgy veri mellkasát, s most a vámpír tenyere alatt lüktet nyaki artériájában szélsebesen. A lendülettől, megtántorodik, elveszti egyensúlyát, hátával egy vékony, nyüzüge fának csapódik, minek hatására, a leveleken összegyűlt összes esőcsepp a nyakukban landolt. Amint elhagyják, torkát szorító fagyos ujjak,s tarkóján találnak megnyugvást, mély levegő szakad tüdejébe. Szemei először a friss sebre tapadnak, melyből még mindig folyik a vér, majd feljebb emelte tekintetét az igéző íriszekbe, amit talán soha nem fog elfelejteni, és ami lehet, hogy életének egyik legrosszabb döntése volt. Mintha lebilincselték volna, tudja, hogy ezt nem szabad, és félre is akarja rántani szemét, de még sem képes rá. A kijelentés eljut a tudatáig, megfordul elméjében, és megragad bent, mintha folyamatosan hallaná a vízhangokat, mintha Garyl az agyába mászott volna. Csak egy dolog zakatol az benne... "Nem, csókolom meg. Nem... csókolom meg... Csókolj meg...!." A másodperc tört része alatt zajlik le benne mind ez, és elveszítette az irányítást saját maga felett. Garyl további mondandója mintha csak átsiklana hallójáratain, nem hagy semmi nyomot benne, nem is érdekli, hiszen más vágya van, mást kell megtennie. Egész teste megdermed ráhajol a telt ajkakra, csókba vonja, talán olyanba, amilyenbe még soha senkit, nyelvével utat tör, vágytól túlfűtött követelődzés veszi kezdetét, teljesen elvész a pillanatban... Kezéből kihull a tőr, ujjainak más feladat akad, belemarkol Garyl mellkasán a felsőjébe s magához húzza, amennyire csak tudja, majd ... ... képszakadás. Mi történik? Csókolózik, édes ajkakat fal... nem lehet más... Igen, hazajutott, és minden rendben van, kivéve, hogy... hideg. Minden olyan fagyos. Orrában érzi a vér és az eső elegyének érdekes illatát, tudja, hogy valami nem stimmel, de mi az ami nem?
About... Garyl Nazanek
Vámpírtanítvány
Nem: :
Aktivitás-pontok: : 146
Valódi kor: : 42
Rionei lakhely: : Rione
Foglalkozás: : embereket kínzok (2in1)
Hozzászólások száma: : 71
Regisztráció: : 2012. May. 08.
Tárgy: Re: Éjfél előtt öt perccel... lett volna... Kedd Jan. 08, 2013 8:51 pm
Fegyver nélkül jöttem. Nem gondoltam, hogy nem fogunk harcolni, de úgy voltam vele, mindenképp győzni fogok. Azért, mert a győzelemért vagyok ezen a bolygón a halálom után is, azért, mert győzni járok mindenhová. Nem is lépném át a küszöböt soha, bent rohadnék szét és magamat tépném éhségemben, ha nem tudnám: mindig jó esélyekkel indulok. Csakhogy ezen a ponton minden tudásom magamra hagy. Nem azért, mert vér csepeg a torkomból - vélhetően ráadásul Tya vére. Nem azért, mert annyira szánalmas lennék, hogy épp most adom fel, amikor a célegyenesben járok - de mihez is? Mit akarok? Megszerezni? Elveszíteni? Ellehetetleníteni? Összetörni? Megölni? És vajon magamat vagy őt egyáltalán? Szemeim résnyire szűkülnek, ahogy felnéz. A tekintete nem azt árulja el nekem, amit a hangja és az arca mondott. Hát mégsem tud nekem hazudni! Ha megölne, ha tényleg végezne velem, akkor is a nap nyertese vagyok. Megrémült. Úgy néz rám, mintha ennyibe belepusztulnék, de még inkább, mintha ő pusztulna bele. De az az igazság, hogy nem eshet igazán bántódása egyikünknek sem, mert pontosan tudjuk, hol a határ, míg egymás közelében vagyunk. A világért sem tennénk olyan mértékben kárt egymásban, hogy abba valamelyikünk belepusztuljon, mert pontosan tudom, és ő is tudja: bármelyikünknek el kell vinnie a végbe a másikat is. És ezt ideje belátnia. Szinte kétségbeesetten ültetem fejébe a vágyat, hogy a csókomat vegye. Röhejesen hangzik, de ennél jobb fájdalomcsillapítóra most úgysem vágyhatok. Látom, ahogy tekintete a karó után sóvárog, de a teste, úgy tűnik, meghazudtolhatja akaratát most az egyszer. Vagy sokadszor? Vagy titokban velem van az akarata is? Nem tudom. A rohadt életbe - vagy a rohadt halálba, tök mindegy, akkor is! Üvölteni tudnék, pedig semmim sem fáj már. A regeneráció lassan talán beindul, ő pedig hagyja, hogy ujjaim a hajába, a tincsei közé fussanak, pedig nem tudhatja, nem szúrok-e közben a hátába egy tőrt. Még szinte én sem tudhatom, de úgy tűnik, nem teszem. És ő sem. Hallom, ahogy elejti a tőrt, habár csak egy villanásnyi, nagyon halvány folt ez a világból ahhoz képest, amit az ajkai jelentenek. Nyelvem birtoklón tapad az övéhez, szabad kezem önkéntelenül emelkedik, hogy ujjaim a csípőjére fonódjanak. Szakad az eső, a jeges víz áztatja a torkomon lévő, még szivárgó sebet. Tya ajkai közül vércseppek szivárognak a nyelvem alá, ám mindez most kevéssé érdekel. Agyatlanul vagyok ezen a Földön. Agyatlanul, mert az agyam egy vámpír agya, de a halott szívem egy ember szíve. Ha nem is veszem semmi hasznát, arra még jó, hogy sötétségét elárassza az elmémben, amivel most gondolkodnom kellene. Hogy melyikünk tér előbb magához, Tya vagy én, azt nem lehet tudni, de per pillanat cseppet sem érdekel, mi történik még körülöttem ezen a világon, mielőtt beledöglöm az egészbe. Tincseinél fogva hátrahúzom a fejét, mohón nyalom le ajkairól a vért, de igazából nem érzem már az ízét. Csak azt az édes aromát, az övét, az illatát. Ostobaság! Eleresztem egy pillanatra a csípőjét, letépem magamról a szürke trikót, hadd fusson végig egész felsőtestemen a jeges víz. Gyere, eső! Furakodj be a veled egyező hőmérsékletű szervezetembe, és hűtsd le valahogy a jeget, amit a vadász felforral! Nem foglalkozom vele, hogy történik ez. A vér ízétől, a seb fájdalmától, Tya közelségének mámorától már mintha egy másik dimenzióban járnék. És abban a másik dimenzióban letépem róla is a ruhát, nyelvem végighúzom arcán, nyakán, a dekoltázsán, a mellein. Végig a hasán, ugyanúgy, ahogy a hűvös cseppecskék futnak a forró bőr felett. Még emlékszem, tisztán emlékszem, milyen volt mindenhol örökre hegekkel tarkítani ezt a nőt. Bizonyára megtalálnám a jelöléseket. Az enyém, és nem engedek belőle! Senkinek nincs annyi joga hozzá, mint nekem, és állítom, nem is tudná felülmúlni senki azt a szabadságot, amit én adok neki. Csak képzeletben történik meg, de hirtelen vágyni kezdem az érzést, ahogy ruhátlan testét a hűvös földnek passzírozom. Lüktető szívét érzem minden porickájában, amit végignyalok, amit kivételesen emberi fogaimmal végigszaggatok. Az persze más, ha vére csordogál a torkomon, de mi szükség is lenne rá? Hiszen így is épp elég nagy a kísértés rá, hogy a magamévá tegyem. A vért említenem se kell! Letépni róla is, magamról is minden ruhát - ezt akarom! Ujjaimmal a fenekének feszülő, forró bőrébe marni, miközben nyelvem a csiklóján táncol. Lenyelni az utolsó korty vérét is, miközben farkammal kitapintom résének forróságát, majd a legutolsó pillanatban ajkai közé ereszteni a saját véremet. Hirtelen szakítom ki nyelvem az övé fölül. - Ha eszed van, elfutsz - dörmögöm, és ki tudja, mit fog kihallani a hangomból? Éhséget? Érzéseket? Kábulatot? Talán veszélyt? Igen, veszélyes vagyok rá. Jobban, mint bármi. De ez igazán nem kell, hogy rosszat jelentsen. Hisz végig tudta. Tudtam én is. Mindeddig egyikünk sem menekült el véglegesen. Talán majd most? Már ha hagyni fogom. Nehéz kiszakítani magam a csókból, de el azért még mindig nem engedem. Egyik kezem ujjai még mindig a tincsei közt, másik tenyerem a derekán, majdnem a fenekén. Pimasz lennék? Majd ráüt a kezemre. Mit nekem azok után, amennyire máskor is szétabáltuk egymást? A lényeg úgysem ez. Inkább az: vajon menekülne-e, ha tudná, mi járt a fejemben még az előbb?
About... Tya Petite
Vadász /Staff
Faj: : Vámpírvadász
Nem: :
Aktivitás-pontok: : 177
Valódi kor: : 33
Hozzászólások száma: : 84
Regisztráció: : 2012. May. 07.
Megjegyzések: :
Tárgy: Re: Éjfél előtt öt perccel... lett volna... Pént. Feb. 01, 2013 7:48 pm
Van úgy, hogy a döntéseket nem mi magunk hozzuk meg, mi csak résztvevői vagyunk, viszont a döntést a sors hozza meg. El kell fogadni, nem lehet az örökkévalóságig futni a számunkra kijelölt sors elől. Tya most pont egy ilyen helyzetben van. Nem akar tovább hazudni, be kell ismernie maga előtt is, hogy táplál némi gyengéd érzelmet Garyl iránt, az, hogy pont most, ilyen körülmények között derült ki, talán ez az egyetlen rossz az egészben. A lány most úgy érzi, hogy mikor anno elmondta Dailennek, hogy mi történt közte és a vámpír között, akkor kellett volna elpártolnia a férfi mellől, hiszen most megint egy ilyen eset történik. Hiába is a gondolat, hogy mi lett volna ha, mert csak felesleges gondolat foszlányok jönnének belőle. Most, ebben a pillanatban, mikor Garyl ajkai az övét érintik, mikor a férfi keze felfedező útra indul a lány testén, Tyának be kell látnia, hogy ennek mindig is így kellett lennie. Nem tagadhatja tovább, hogy szüksége van Garylre, s ha nehéz is volt meghoznia ezt a döntést, úgy érzi, hogy helyesen cselekszik. Bizonyára többen lenézik majd, s úgy fordulnak el, mikor meglátját őt, hogy ingatják a fejüket, de Tyát ez most nem érdekli. Mások mondták neki, hogy mennyire jó élete van, hogy ilyen fiatalon megtalálta azt akivel leélheti az életét, hogy Dailen mennyire jó parti is a lány számára, mindenki úgy gondolta, hogy ez egy tökéletes kapcsolat, de nem az. Csak a lány tudta szíve legmélyén, hogy ez nem így van. Szereti Dailent, de úgy tűnik a szíve mást is akar, s míg mindennél fontosabb, minden egyes pillanat, amit Dailennel töltött, rá kellett jönnie, hogy nem ez az amire vágyik. Tökéletes gondtalan élete lehetne a vadász férfi mellett, csodás otthon, semmi gonddal, gyönyörű gyerekek, de a lány nem erre a sorsa íratott. Mindig is egy lázadó személy volt, mindig arra vágyott, ami nem lehet az övé, mindig késztetést érez arra, hogy megszerezze, illetve meghódítsa azt, amire szemmel láthatólag esély sincs. A lány életében talán Garyl volt az, akire mindig is úgy gondolt, hogy soha nem kaphatja meg igazás. A mai napra úgy gondolt, hogy ez azaz este, amikor végre pontot rak az "i"-re, hogy ide jön, hogy elmondja, nem akar többet találkozni a férfival, hogy végre belemélyeszti karóját a vámpír halott szívébe, és hátat fordít ennek a hihetetlen történetnek. Ám most, másként történt, de nem bánja, fokozatosan tisztul ki agya, most már tisztában van vele, hogy hol, van s kivel, hogy éppen mi történik, ha lett volna egy fikarcnyi ereje is másra, mint arra, hogy Garylt csókolja, biztosan kimutatja nem tetszését, hogy a vámpír az agyába mászott. Itt volt már az ideje, hogy ne hazudjon saját magának, hogy elhiggye mind azt amit érez, nem szabadott volna olyan nagy hatással lennie rá egy egyszerű kis igézésnek, ám a lány érzéseit felnagyítva csapott le rá a képesség. Szinte aléltan kapaszkodik Garyl trikójába, ujjai merészen marnak a ruhadarab gyenge anyagába, lábai remegésbe kezdtek, s félő, hogy ha elengedi eddigi kapaszkodóját ájultan esik össze a férf lábai előtt. Halk nyőgés csúszik ki ajkai között, mikor a vámpír hátra húzza hajánál fogva fejét, s végig nyalja a lány ajkait. Hihetetlen, hogy lehet, hogy egyszerre hideg, de még is forróságot érez a vadász minden egyes érintés nyomán. Szemeit kelletlenül nyitja ki, de még is örömmel, hiszen nézheti, tekintetével ihatja a férfi vonásait. Nézi, Garyl arcát, melyet sok vízcsepp szánt végig, ahogy hajának ázott tincseiből csöppent alá karakteres arcára. Mikor lekerül a trikó a vámpír kidolgozótt testéről, Tya szemei egyből oda tévednek, s ajakit mély sóhaj hagyja el. Szíve már a torkában dobog, az adrenalint átitatja a vágy, mely csak úgy lüktet egész testében, már alhasában is megkezdve ritmusos tam-tamját. Két tenyere Garyl mellkasára tapad, lecsúsznak oldalára, ujjai megfeszülnek a jeges bőrön, ajkait ismét csókba folytja, ám a vámpír kitépi magát a pillanatból. A lány egy pillanatra megrémül, hogy ez is csak játék volt, hogy megint bedőlt egy trükknek, hogy ismét megtörténik ugyan az, mint eddig minden egyes alkalomma. Mondata hallatán kis nyugalom uralkodik el rajta. Mély lélegzetet vesz, megfogja Garyl kezét, melyek hajának tincsiben kalandoznak, tenyerét ajkaihoz emeli, csókot hint az erős marokra, majd csuklójának belső felére. Lábujjhegyre áll, baljával megtámaszkodik a férfi mellkasán, már ettől az apró érintéstől is nagyobbat dobban szíve. Eljött a pillanat, most vagy soha. Legyen inkább most. Ajkai érintik a vámpír nyakát, ahol pár pillanattal ez előtt a vadász okozott sérülést, végighúzza egészen a karakteres állig, tekintetét Garylébe fúrja, lenyalja ajkáról a vér és az eső egyvelegét. Balja feljebb csúszik, ismét a férfi nedves tincseibe markol, most azonban gyengéden. -Nincs hová futnom, és nem is akarok.
About... Garyl Nazanek
Vámpírtanítvány
Nem: :
Aktivitás-pontok: : 146
Valódi kor: : 42
Rionei lakhely: : Rione
Foglalkozás: : embereket kínzok (2in1)
Hozzászólások száma: : 71
Regisztráció: : 2012. May. 08.
Tárgy: Re: Éjfél előtt öt perccel... lett volna... Kedd Feb. 05, 2013 10:19 pm
Tyának - csak komolyan...
Rohadt élet! Amikor elkezdtem úgy létezni, mint egy vámpír, akkor nem gondoltam volna, hogy épp egy vadász fogja majd megállítani bennem azt a motivációt, hogy egészen kitöröljem magamból egy ember férfi tulajdonságait. Szívtelen, köcsög, és a többi amit még tudok, ez mind voltam, de közben azért még bennem volt, hogy nem annyira jó a jövőmre nézve, amit csinálok. Birtokolni egy dolog. Megszenvedni valami hiányát, az egy másik. Azért jöttem el erre a találkozóra, mert bíztam benne, hogy Tya megszenvedi a hiányomat. Így lehet. Tya érintése valami ostoba, kiirthatatlan görcsöt ébreszt bennem, a biológia ezek szerint működik, de nem is hittem volna, hogy adott esetben ne lennék erre képes. Talán csak azt feltételeztem inkább, hogy nem létezik olyan nőszemély, aki ezt megteszi velem, aki ilyesmit ér el nálam. Hát a mákos tészta tévedett! Tyának vaj van a füle mögött. És nyilván méz az ajkain. Érzem az acélos szívdobogást. Gyorsabb, mint amilyen az enyém valaha volt. Tudom, hogy egészen az enyém ennek a nőnek a lelke, és milyen röhejes, hogy létezésem kezdete óta először ezt nem kihasználni akarom, vagy legalábbis nem összetörni. Élvezem a tényt, hogy birtoklom, és tudom, hogy így is fog maradni. Nem eshet baja. Összenézünk. A szemei ugyanazt árulják el, mint a teste. Nyelek egyet, véres vízcseppek gördülnek le a torkomon. A lány kihűlő ujjai végigszántanak a bőrömön, a gatyám megkeményedik, de úgy érzem, mintha az összes többi pontom, részem, darabom meg szinte elolvadna. Ennyit mind az öt csillagomról? Most komolyan? Szemeim résnyire szűkülnek, végignézek Tyán, végig a kezein, amiket a bőrömre tapasztott. Ám ez nem sokáig megy, mert a bőrömhöz nyomja az ajkait is. A jeges esőben az ő forró szája felehergeli az idegrendszeremet, szikrákat érzek átpattanni a bőre alól a bőröm alá. Van ebben a helyzetben valami undorítóan gelly. Ez a nő szerelmes lenne belém? És... Én...? Felszegem fejem, ahogy szája az enyémhez közeledik. Keze a hajamba túr, és én legszívesebben most elkapnám és a magamévá tenném. De nem, nem is. Magammal vinném, hogy sose rohanhasson el előlem, és megvárnám, amíg a karjaimba akarja vetni magát. Vagy ilyesmi. Mi a f@sz ez?! - Utolsó lehetőség volt - jelentem ki neki, bár szerintem ő is tudja, és ehhez mérten mondta az előbbit. Végigszántom nyelvemet a fogsoromon, elvigyorodom. Rohadtul furcsán érzem magam. Belegondolva az egyetlen aki istenigazából ellenkezni mert velem, aki harcba szállt, akár volt esélye, akár nem. És egy idő után ezzel magamhoz láncoltam és magához láncolt, utána jöttem más városba sőt más országba, és nem mondom, de máshová is megyek, ha sor kerül rá. Kell. Akarom. És az enyém. - De nem is gondoltam olyan komolyan azt a futást - teszem hozzá. Egyik karom lendületesen kapja el a lány combjait, ahogy emelem is fel ölembe a nőt, és elindulok vele. Franc tudja, hová! Talán valami barlangba a rohadt eső elől, talán a világ végére. Lassan úgyis pirkad, és ha olyan helyre viszem addig, ahol biztonságban vagyok a fénytől, legalább egy elég erős próbán túl lehetünk. Vagy menni akar? Nem, az előbb még nem akart. Most meg már ne akarjon. Tudok egy helyet, ahová mehetünk, bár se pléd, se egy átokverte rendes ruha, de majd max rakok tüzet.
About... Tya Petite
Vadász /Staff
Faj: : Vámpírvadász
Nem: :
Aktivitás-pontok: : 177
Valódi kor: : 33
Hozzászólások száma: : 84
Regisztráció: : 2012. May. 07.
Megjegyzések: :
Tárgy: Re: Éjfél előtt öt perccel... lett volna... Szer. Feb. 06, 2013 8:52 pm
Mély lélegzet hagyja el ajkait, mikor meglátja a vámpír mosolyát. Akaratán kívül neki is mosoly terül el az arcán. Jól érzi magát, de attól még fél is. Hiszen most annak a karjaiban, van, ki nem is olyan régen, majdnem a másvilágra küldte. De mi ez, ha nem a bizalom próbája? Igaz, nem erre tanították, megmondták, hogy az ördögben nem szabad bízni, és ennek eleget is tett, röpke húsz-huszonegy évig? Igen, de most más a helyzet. Mi van akkor, hogy ha Garyl tényleg a jövője? Mi van akkor, hogy ha akár a kedvéért képes lenne lemondani az életről is? Képes lenne rá? Nem. Egyelőre nem, ettől azért még elég messze áll, hogy átálljon a vámpírok oldalára. Nagyon, nagyon messze. Talán ez az egyik olyan dolog, amit soha nem szeretne megtenni. Az ember csak egyszer haljon meg, de akkor véglegesen. Nem szabad a lélekkel játszani. Tya nem tartozik azok közé, akik kockára tennék a lelküket, mert ezen múlik, hogy később milyen sorsa lesz. Reszketeg lélegzet csúszik ki ajkai között, ahogy Garyl a birtoklását fejezi ki. Ez tetszik neki, mindig is olyan ember volt, akinek szüksége volt arra, hogy egy férfi valamilyen szinten kordában akarja tartani. Dailen mellett annyi szabadsága van amennyit csak akar, de minden nőnek szüksége van egy kis megszorításra, lehet, hogy ezeket páran nem vallják be, de az nem azt jelenti, hogy nem így van. Tya összeráncolja a szemöldökét. - Azért , ne úgy állítsd be a helyzetet, mintha nekem nem lehetne beleszólásom abba, ami történik. - Ez az egyik nagyon nagy hátulütője az egésznek. A vámpír olyan, akit nem biztos, hogy meglehet győzni az ész érvekről. Teljesen más logikával gondolkodik, mivel számára már nincs mit veszíteni, ami nem igaz. Tyának át kell gondolnia, hogy most mi lesz. Egy olyan férfi mellett dönt, aki bármelyik percben megunhatja, aki a vérét akarja venni, vagy aki egy kisebb kéz legyintéssel is képes megölni őt. Sok veszélynek néz elébe, ha mellette dönt. Bár ha vissza gondol, már mindegy is, hogy dönt vagy sem, mivel Dailen mellett már nem lehet. Karjai Garyl nyaka köré fonódnak, ahogy felemeli, lábaival is biztosan tartja magát, még akkor is, ha Garyl elengedi őt. Ujjai szokás szerint a kis karikagyűrűt kezdik forgatni. Egy pillanatra elkapja a rossz kedv. De így lesz jó. Még anno megmondta Dailennek, hogy ha még egy olyan dolog történik, amivel esetleg megbántja a férfit, akkor elhagyja, és ez csak és kizárólag Dailen érdekében lesz. Muszáj így lennie.
About... Garyl Nazanek
Vámpírtanítvány
Nem: :
Aktivitás-pontok: : 146
Valódi kor: : 42
Rionei lakhely: : Rione
Foglalkozás: : embereket kínzok (2in1)
Hozzászólások száma: : 71
Regisztráció: : 2012. May. 08.
Tárgy: Re: Éjfél előtt öt perccel... lett volna... Szer. Feb. 06, 2013 9:43 pm
from Garyl to Tya
A homlokomat ráncolom, ahogy az eső cseppjei gördülnek végig rajta, meg persze úgy egyébként az egész testemen. Voltunk már Tyával máskor is ilyen helyzetben, úgymond, a természet lágy ölén. Röhej, de meg tudom mondani, mikor volt az első csókunk, és hogy milyen volt pontosan. Nem vagyok pedig elefánt, aki nem felejt, a vámpíroknak sem maradhat meg - főleg meg nem örökké - minden a fejében. Mi a nyálas túrógombóc történik velem, vele, velünk? Mikor lettek egyáltalán közös dolgok, emlékek, olyan egyértelmű helyzetek, amikhez mindketten hozzátartozunk? Én nem leszek más, és nem várom tőle, hogy más legyen, Veszélyes az érzete, a tudata annak, hogy van valaki, akit pontosan így akarok, és egészen addig, ameddig csak lehet. Nem elpusztítani... Hanem "megélni". Összesimul a bőrünk, és én most először nem akarom a fogaimmal a testének minden négyzetcentiméterét felszakítani. A vére ízére pontosan emlékszem, és a csókjáé egyszerűen jobban vonz annál. Nem mondom, hogy el tudnám veszíteni, hanyagolnám állatias jegyeimet, hiszen ragadozó vagyok. De mégis - vagyok. Itt, vele. Száz százalékosan. - Nevetséges is lenne. Lévén, hogy az egyetlen vagy, akinek valah egyetlen szava is eljutott egyáltalán a fülemig - vigyorodom el. Két karja a nyakam köré kulcsolódik, és ahogy áthúzom karjaimat a bordái körül, azt gondolom, ez mégis csak menni fog. És lehet, hogy jobb is lesz, mint valaha gondoltuk volna. Mert igen, a kezdetektől fogva bennünk volt. Elvesztettük az utat, és az út mégis visszavezetett minket egymáshoz. Ő próbált távolodni, én próbáltam bemesélni, hogy mindezt játékból teszem. A kezdetektől egymáshoz voltunk láncolva minden fájdalom és kín ellenére is. Vagy épp a kín volt a legerősebb bilincs? A vágy arra, hogy meglássuk a másik oldalt is egymásban? A csókokat, az ölelést, a bőrünk közt sistergő esőt! Fogom őt, és nem is akarom elengedni. Én nem a puhány buszos csávója vagyok. Nem, igazából sosem volt egészen az övé. Attól a pillanattól kezdve, ahogy megpillantottam a temetőben, magamnak akartam, és az enyém volt. És Tya Petite sehogyan máshogy nem birtokolható, csak ha magadból adsz neki cserébe darabokat. Hajlandó vagyok-e én erre? Van-e a világon az a Tya Petite, akinek a kedvéért én, az Ötcsillagos odaadom a csillagjaimat is? Érzem, ahogy mozog a keze. Hátranyúlok, végigsimítok ujjain. Tudni akarom, és meg is tudom, mit csinál. Nem leszek most annyira rohadt, hogy leszedjem a gyűrűjét, és elhajítsam a francba. - Egy dolgot jó, ha tudsz - mondom neki összehúzott szemöldökkel. Szikrák robbannak a bőrömön minden lépésnél, amikor valahol hozzám ér, majd bőre eltávolodik az enyémtől akár egy millire is. Az arcába nézek, amennyire tudok. - Igazából csakis rajtad múlik, hogy mi fog történni ezután. Mert elég egyetlen szó, mozdulat, tekintet, és igaz, hogy nem lesz többé ugyanolyan egyetlen másodperced se, mint volt, de én megígérem neked, hogy jobb lesz annál. És én nem ismerek lehetetlent, ha valamit akarok. Újabb fülig érő, szemtelen vigyor. Megállok. Nyelvem végighúzom a bőrön a füle alatt. Esőcseppeket nyalok le onnan, majd fogaimmal megcsípem a fülcimpáját. Eléggé feszül a gatyám, és ez szilárdan meg is hallatszik a hangomon, mikor a fülébe mormogok. - És téged rohadtul akarlak - jelentem ki. Hagyom, hogy válaszoljon, vagy mit bánom én, mit tegyen. Leteszem, ha akarja, de ha nincs semmilyen erre utaló jel, akkor egészen biztos, hogy abba a barlangba viszem. És majd kiderül a többi.
About... Tya Petite
Vadász /Staff
Faj: : Vámpírvadász
Nem: :
Aktivitás-pontok: : 177
Valódi kor: : 33
Hozzászólások száma: : 84
Regisztráció: : 2012. May. 07.
Megjegyzések: :
Tárgy: Re: Éjfél előtt öt perccel... lett volna... Szer. Feb. 06, 2013 10:48 pm
Tya vadász szívét egy kicsit megmelengeti az a tudat, hogy Garyl képes lenne hallgatni rá. Ez újdonság lévén, hogy eddig nem igazán történt ilyen. Ettől eltekintve, ha nagyon kutatna a múltba, némileg lenne egy kis igazság abban amit mond. Tényleg voltak olyan pillanatok, amikor ért valamit Tya szava, de ezeket Tya a csoda listára írta fel, akkor még nem hitte volna el, hogy ez másként is megtörténhet, vagy igaz lehet. mikor Garyl megérinti gyűrűsujját, lehervad arcáról a mosoly. Most már Garyl is tudja, vagy legalább is nagy esély van rá, hogy tudja, hogy milyen gondolatok tolultak Tya agyába. Nem is lehetne másként. Furcsa is lenne, ha Tya nem is gondolna Dailenre, mikor éppen megcsalta őt, mikor ismét elpártolt tőle. Nem lenne normális reakció, ha a lány nem mutatna némi bűntudatot. Rosszat tett, ezt ő is nagyon jól tudja, és ha egyszer, úgy adódik, hogy megbánja amit tett, akkor csak kizárólag magát okolhatja. Nem Garylt, nem Dailent, nem az időzítést, hanem csak és kizárólag magát. Itt van az a pillanat, mikor Tya jobbnak látja, ha másfelé néz. ha nem éppen annak a férfinak a szemébe néz aki most- ha minden igaz- kész minden feladni érte, mindent megváltoztatni. Nem fair, hogy a szíve ketté hasadt a múlt nyáron, és egyáltalán nem fair, hogy egyik férfinak sem tudja magát teljes mértékben oda adni. Ilyen az élet, ez egy olyan játék, ahol nem tudsz nyerni, és ott köt beléd, ahol csak lehet, te meg csak reménykedhetsz benne, hogy számodra nem olyan gyorsan ér véget a játék, és sokáig talpon maradhatsz, több és több élményt, emléket gyűjtve. Ha ez a sorsa Tyának, hogy folyamatosan kockáztasson, akkor ezt kell tenni, de most még is úgy érzi, hogy sikeresen teljesít, hogy jó helyen van. Még ha Dailennél is azt érezte, hogy a karjaiban haza talált, az más volt, hiszen Jade mellett is így érezte, de ezek mind más és más otthonok, ám most Tya azt érzi, hogy végre valaha nem otthonra lelt, hanem a szíve a lelke megtalálta azt a helyet, ami csak az övé, és nem másé. - Tudom, de csak egy valamire mondanám azt, hogy nem. Ezzel szerintem te is tisztában vagy. - Érzi Garyl vágyát, mikor közelebb hajol hozzá. Ez jó jel, hogy még ez alatt a beszélgetés alatt sem történt semmi olyan, ami esetleg hatással lehet a továbbiakra. Halk és rövidke nyögés szakad ki ajkai közül, amikor érzi a fogakat, de csak emberi fogak. Ez nyugtató, és egyszerre izgatólag hat Tyára, hogy soha nem tudhatja, hogy mikor melyik fogazat fog testébe marni. Ám ez csak egy gyengéd csippentés volt, pont annyi, ami felborzolja Tya kedélyeit. Hátán az izmok megfeszülnek. Arcát Garyl nyakába fúrja. Ha lehet, még szorosabban kapaszkodik belé. Ajkait végig húzza Garyl nyakán, majd a fülének tövénél halkan suttogva, vágytól túl fűtött hangon szólal meg. - Ezzel nem vagy egyedül!- Túl rég óta kering benne a vágy, hogy megkapja Garylt, nem most fog megfutamodni, mikor a célba érésétől vannak pár méterre. Kell neki, és ezt már nem tagadja. Kívánja őt minden egyes porcikájával, hogy szívverését érzi torkában mikor arra gondol, hogy Garylen már nincs felső, s testük csak egy gyengéd anyagon keresztül érintkezik. Ölében lüktetni kezd vére, ahogy érzi, hogy Garyl farka neki feszül farmerjának s testének. Ujjai megfeszülnek Garyl vállain, körmeit akaratosan mélyeszti bele a vámpír bőrébe, kis félhold alakú mélyedéseket hagyva maga után.
About... Ajánlott tartalom
Tárgy: Re: Éjfél előtt öt perccel... lett volna...
