Első rám nézésre nem lehet megmondani, hogy milyen is vagyok. Az igazi énem csak akkor ismerni meg, ha kinyitom a szám. Mármint nem a fogsoromra gondoltam, mert az hibátlan, hanem a személyiségemre. Sokan nem bírnak az őszinteségem miatt. Mindenkinek elmondom a véleményem róla, még ha az fáj is az illetőnek. Igen makacs vagyok, ha valamit elhatározok, akkor annak úgy is kell lennie. Nem tagadom, engem is érdekel a külsőm, mint minden nőt, de nem vagyok a szépség megszállottja, hisz alapból az vagyok. Páran önteltnek, vagy egoistának tartanak, de szerintem nálam csak egészséges önbizalomról van szó. Nem bírom a sznobokat, apuci pici lányait, velük sosem jöttem ki, de nem is szándékozok egyikük BFF-e sem lenni. Maradjanak csak meg maguknak szépen. Jobban jár mindenki, főleg ők. Mindig van előttem kitűzött cél, amiért keményen megdolgozok és amiért érdemes minden reggel kikelni az ágyból. Nem vagyok se nem ártatlan, se nem szende kislány, aki fél az újdonságoktól, vagy a kezdeményezéstől. Ha megtetszik valaki, akkor lépek, mielőtt elszalasztanám a lehetőséget. Viszont ahhoz, hogy meglásd az igazi valómat, meg kell hogy ismerj, különben tévesen ítélhetsz meg. De az a bibi, hogy senkit nem engedek közel magamhoz, szóval bukta.  

Tükrök. Csak azt mutathatják meg amilyen látszol, de talán ez valóságos volna? Belenézünk együtt és elmondjuk mit látunk? Kezdesz te? Nem? Lányoknak az elsőbbség ugye? Semmi baj. Elmondod mire vagy kíváncsi? Mindenre? Részletesebben? Tetőtől talpig vagy talptól tetőig mondjam. Rám bízod? Helyes! Akkor nézzünk együtt a tükörbe, de most rám figyelj, ne törődj azzal, hogy te hogyan nézel ki, ha egyszer átadtad nekem a lehetőséget a külsőm bemutatására. Nézz mélyen bele a szemeimbe. Milyennek látod őket azon kívül, hogy zöldek? Nyugodtságot és játszi könnyedséget sugároznak ugye? Hát persze, hiszen nem is én volnék ha a lelkem tükrei nem ezt mutatnák neked. Igazam van? Tudtam én! Lássuk csak, mi az amit a szemeim után feltűnően nézni kezdenél. Az orrom, hát persze. Ne foglalkozz vele, egyszerű pisze orrom van, pont olyan amilyennek lennie kell, átlagos. Nem valami nagy szám, de én így szeretem. Az orrom után bizonyára a szám formája az amit jól megnézel. Szeretem az ajkaim szélét harapdálni, nem tudom megmondani, hogy ez vajon, hogy ragadt rám, de ez egy rossz szokás, ezért sem dicsekszem vele. Hogy az ajkaim milyenek te is láthatod, nem túl kicsi, nem túl széles, hanem pont jó és vérvörös élettel teli. Az ajkaim után bizonyára az állam az amit megfigyelsz. Rossz döntés volna ha mással foglalkoznál most tudod? Az államat kifejezetten szeretem, szép háromszög szerű a formája, egyszóval pont olyan amilyennek lennie kell. Gondolom a nyakam az amit nézni szeretnél, de most hagyjuk ezt. De mielőtt tovább mennénk tudnod kell, hogy nyakláncot hordok egy szívformájú kék kő medállal. Aztán gondolom kíváncsi vagy milyen a vállam. Ne félj! Határozott, cseppet sem görnyedt és problémákkal teli, tehát nem tűnik úgy, hogy nehéz zsákokat cipelek amik megnehezítik az életem. Ez a nyugodtságomból adódik, legalábbis én ezt erre fogom, pedig cseppet sem nyugodt az életem. Ebből gondolom már gondolhatod, hogy szép egyenes hátam van, mert kihúzom magam és nem kellett azért szekálni húzzam ki magam. Megjegyzem mielőtt tovább haladnánk jobb ha tudod, hogy nem szeretem, ha le soványoznak. Régen álltam mérlegre, így fogalmam sincs, hogy mennyit mutat és azt sem tudom milyen magas vagyok. A karjaim és lábaim, amit most úgy elkezdtél szemügyre venni, hogy is mondjam… Hát nem elég hosszúak? Úgy gondolod, hogy most már átadhatnám neked a beszédet? Még várj! Látod a tükröt? Olyan sok dolgot mutat és én csak alig beszéltem. A barna hosszú hajtincseimet meg sem említettem, na jó talán csak most, hogy igyekszel összeborzolni. Tudod milyen sokáig kellett fésülni csakhogy ilyen sima legyen? Nem? Oh hát tulajdonképpen én sem, nem szoktam mérni az időt. Csak arra törekszem, hogy szép és jó legyen. Egyszóval puha, vagy ha jobban tetszik selymes tapintású. Mit mondhatnék még? Jaj igen, a ruha. Az nálam nem téma, nem vagyok boltkoros, ami szép és tetszik azt felveszem. Legyen szó szoknyáról vagy nadrágról, ősszegésében mindegy. Csak a színe számít és az legtöbb esetben fekete legyen. Na most végre te jössz! Itt az ideje, hogy te mond el mit látsz a tükörben!

- Tristan ... Tristan, állj már meg. - szaladok utána az éjszaka sötétjében. Rajtunk kívül nincs más most a folyosókon. Az apám és a többi vadász elmentek valahova. Nem mondták meg ma merre mennek, én pedig nem igen kérdeztem, mert ma úgy döntöttem, hogy pihenek egy kicsit. De nem is nagyon figyeltem rájuk. A gondolataim valahol máshova kalandoztak. Fogalmam sincs mi van velem mostanában.
- Mit akarsz Ellie?
- Nem vagyok Ellie. Nem vagyok már gyerek. - utálom, hogy gyereknek néz, mikor csak pár hónappal vagyok fiatalabb nála. Ellie … nem szeretem ezt a becenevem. Bár tőle még ez is jól hangzik. Tényleg nem tudom, hogy mi miatt érzek késztetést arra, hogy le se vegyem róla a szemem. Jól néz ki, de ... ő is csak egy vadász és öntelt és egomán és ...
- Tök mindegy. Mit akarsz? - karjait maga előtt összefonta. Nagyot nyelek. Nincs rajta más, mint egy törölköző. Most jött ki a zuhany alól és még vizes a haja is. Mély levegőt veszek.
Olyan csend lett körülöttünk, hogy az odakint szakadó eső hangját is lehet hallani, ahogy az ablakot veri. Hosszú ideig egyikünk sem szólal meg. Mit is mondhatnék? Mit akartam mondani? Teljesen elfelejtettem. Elfordítom a fejem az ablak irányába, hogy ne lássam a srácot, aki előttem van, hogy tiszta fejjel gondolkodjak. Kérdezni akartam tőle valamit.
Halk lépések törik meg végül a csendet, majd Tristan már közvetlenül előttem áll. Elkerekedett szemekkel nézek rá, ahogy a falnak tol.
- Trist ... - suttogom, miközben egyre közelebb jön hozzám. Kezeimet a mellkasára helyezem, így próbálom távol tartani magamtól, amennyire tudom. Nehéz bármit is tenni, mikor valaki ilyen helyes és erős személyiség. Tudja mit akar, velem ellentétben.
- Jane, meg sem tudsz szólalni a közelemben. - nevetni kezdett rajtam. Tényleg így van és erre én is rájöttem már korábban is. Ez az egész nem most kezdődött, hanem akkor, amikor egyszer benyitottam hozzá, mikor úgy tudtam nincs bent. Vittem a mosott ruhákat, hogy az ágyára tegyem, ő meg épp akkor öltözött és a szobája közepén állt egy szál ... semmiben. Azóta zavarban vagyok a jelenlétében. Fejemet lassan megrázom nemlegesen. Újra igazat adok neki.
- Mitől vagy ilyen zavarban? - megragadta az egyik kezemet és végighúzta a felsőtestén. Láthatóan élvezi a helyzetét.
- Miért csinálod ezt? - nem vagyok valami biztos magamban, de ő erre csak még közelebb hajolt hozzám. Szinte összeér már az orrunk is.
- Mert élvezem, hogy zavarba hozhatlak vele és ... mert tudom, hogy te is akarod. - hogy mit akarok? Még csak időm sincs ezen gondolkodni. Ő szinte szavai után megcsókolt. Hirtelen bent akadt a levegő is. Miért csinálja ezt? Mit élvez benne? És én mit élvezek benne? El sem hiszem, hogy ezt teszem. Lehunyom szemeim és viszonozom a csókját. Most már nem csak álmomban teszi meg, hanem a valóságban is. De ez helytelen ... tilos ... ennek véget kell vetni, különben bajba keveredünk mind a ketten. Nem fogunk tudni koncentrálni a harcokra és könnyű szerrel megsérülhetünk. El kell mennem. Itt kell hagynom, de egyszerűen képtelen vagyok elszakadni tőle.

Évek ... hosszú évek teltek el azóta, hogy minden szó nélkül leléptem a lakból és elhagytam a szigetet. Kimentem a repülőtérre, felszálltam az első gépre és Londonban kötöttem ki. Igyekeztem magam mögött hagyni a múltamat, de egy percig sem tudtam elfelejteni azt az estét Tristannal. Négy év. Remélem, hogy talált valakit és végre leszáll rólam. Le akarom zárni ezt az izét ami köztünk van, vagy volt.
Kiszállok a kocsimból, miután megérkeztem arra a helyre, ahol a gyerekkoromat töltöttem a barátaimmal, akik később a társaim lettek. Mason és Isa mindvégig hiányzott, de nem akartam hogy bárki is tudja merre vagyok, így nem írtam még nekik sem. Vajon mennyire utálhatnak most? Pff, jobb nem belegondolni és felkészülni a repülő tárgyakra. Szerencse, hogy az edzéssel nem álltam le és ugyan olyan gyors vagyok, mint azelőtt. El sem hiszem, hogy végül újra itt vagyok.