Tristan leginkább jóindulatú és békeszerető. A mindennapi életben is a nyugodt szemlélő szerepét játssza. Ha látja embertársai szűklátókörűségét és hibáit, természetesen megvan a maga véleménye, de ezek miatt csak ritkán bosszankodik. Nem háborog, és nem táplál haragot. Lehetőség szerint kerüli az izgalmakat, a zajt, és nem képes felfogni, miért nyüzsögnek az emberek annyit tennivalóik körül. A társas érintkezésben nyugodt és kellemes. Rendszerint testben-lélekben kerekded és kissé esetlen. Csillapító hatást gyakorol másokra, mert a veszekedéshez mindig kettő kell. Van benne valami szeretetreméltó és vidám, még akkor is, ha nem beszél sokat. Ő kedélyes, kellemes és tréfálkozó. Sőt, tréfában ő az első. Az embereket és az adottságokat nyugodtabban, s ezért pontosabban szemléli, mint más, így jobban észreveszi azt, ami komikus. A viccei szárazak. Nem kerít nekik hosszas bevezetést, hanem azonnal megragadja hallgatóit mind hanghordozásával, mind pedig józan és semmitmondó arcával. Csak ritkán nevet a saját viccein. Veszély esetén mindig megőrzi hidegvérét, nem cselekszik azonnal. Nem, mert az ő ereje abban van, hogy még most, a veszély kellős közepén is nyugodtan szemléli a helyzetet, mérlegel és összehasonlít minden lehetőséget, hogy azután a legegyszerűbb és legbiztosabb utat válassza. A barátság terén nem olyan szívélyes és túláradó, mint bárki más, ezzel ellentétben kitartó és hűséges. Tristan-ból nem hiányzik sem az energia, sem az eltökéltség. Képes arra, hogy határozatokat hozzon, és azokat végre is hajtsa, de ezt nem teszi azonnal. Rendszerint a körülményeknek vagy valaki másnak kell őt cselekvésre kényszerítenie. Ha azonban egyszer megmozdult, kiderül, hogy mennyire ügyes is tud lenni.

Kíváncsi vagy milyen a külsőm kis csibe? Akkor ne habozz, gyere nézzünk bele abba a hatalmas tükörbe ami pont véletlenül itt áll előttünk. Szeretnéd, hogy elmondjam én mit látok benne? Oh igen. Ennek most nagyon örülök, tudod beszédes kedvemben vagyok és szívesen mondom el mi az amire fel kell figyelned. Hé ki engedte meg neked, hogy a saját külsődben vessz el?! Tudom, hogy a tükör hatalmas és a te figyelmed egyre jobban lankad, ha nem kezdek el lényeges, szemmel látható külsőségekről beszélni. Látom, most már rám figyelsz és képes vagy belenézni azokba a kék szembogarakba ami az én birtokomban áll. Szépek ugye? Őszintén szólva, büszke is vagyok rájuk. Szóval nézz csak bele mélyen a szemeimbe. Csak beléjük ne szeress, mert a végén nem tudom elmondani neked a folytatást. Ne piszkáld a szőke hajam, szeretem ha beletúrnak ne érts félre, de ne most miközben épp papolok neked magamról. Látod az arcom igaz? Mondd milyennek tűnik? Boldognak, szomorúnak netán elkeseredettnek? Bármelyiket is lásd, ne keseredj el! Az arcmimikám rengeteg olyan érzést képes mutatni neked, ami kifejezi milyen sokszínű a temperamentumom. Tudod ez az egész, ez a szinte mindenki felé magasodó lényem azt tükrözi milyen vagyok. Szóval nem kell félned, hogy te vagy az egyetlen aki főlé magasodom, mert valljuk be én nem vagyok alacsony. Legalábbis az elmúlt időben úgy látszik rengeteget nőttem. Jaj ne félj! Még nem ért véget a mondókám! Van amit még meg kell említenem neked? Oh hát persze, biztos kíváncsi vagy mennyit nyom a mérleg alattam, de őszintén szólva fogalmam sincs. Nem méretkezem, de mint látod nincs rajtam plusz zsírfelesleg. Tessék fogd meg a karom, érzel itt valahol zsírfelesleget? Nem, hát persze, hiszen az izom átveszi a helyét, szerencsére. Jaj, csak arra kérlek, hogy így a beszédem végére a frissen kivasalt fehér ingemet ne akard letépni! Tudod te mennyit kellett azon fáradoznom, hogy ilyen tökéletes legyen? Sokat, de megengedem, hogy szépen hozzá érj. Tisztában vagyok azzal, te is megszeretnéd érinteni az ingemet. Csak azt ne mondd, hogy a rajongóm vagy máris! Mert akkor tényleg kikészülők és még jobban magamra húzom a nadrágomat, ami amúgy farmertól elkezdve a sportos nadrágig bármi lehet. De most, mint látod nem a sportos nadrágom van rajtam, szóval jogosan kérlek arra amire. Mondd, hogy nem hagytam ki semmit és mindent láttál abból amit a tükör is mutat nekünk. Elégedett vagy? Jó, akkor most ne csimpaszkodj a nyakam köré és nyomás a dolgodra!

Senki sem mondta, hogy ennyire nehéz lesz teljesíteni valaki kérését. Csak ott állt és nézett, mintha valóban rajtam múlna minden. Talán nem akar tovább örökké élni? Eddig egy sem könyörgött, hogy életben hagyjam őt, mert fontos neki a hosszú fiatal élet. Persze nem mindegy az kit és mit változtatnak át ilyen iszonyatos lénnyé, amely a véren élve a sötétséget járja. Ha egy gyűlölt személyről lenne szó, talán megtudnám ölni, de őt képtelen vagyok. Túlontúl fontos nekem és egykor ő is közénk való volt, nem ölhetem meg, bármilyen nagy szívességet tennék neki ezzel. Persze mindig ugyanaz a mese, ő áll, nézz aztán térden csúszva könyörög, hogy tegyem meg. Én persze mindig szívesen fordul el tőle, haladok tovább és egyáltalán nem figyelek a szavaira. Most azonban mégis... Újra csak azt kéri, hogy én végezzek vele. Végül is rosszabb, mintha a saját apja ölné őt meg nem? Mármint ha pont neki kellene megölnie és félre tennie a szeretetét. Gondolom az apai szeretetnél nincs erősebb, senki sem fogja úgy szeretni a lányát, mint ahogyan egy apa teszi. Ezért vagyok itt én, az én szeretetem más, egy percig sem hasonlít arra amit kaphatott. Törődés. Igen, talán törődött vele valamit az apja, nem csak puszta dacból és büszkeségből hagyta, hogy ő is vadász legyen. Ebben a cseppet sem szívélyes percben persze talán megszakadna a szíve ha látná mi lett a lányából. A vérívókkal ugyebár nem szabad szóba állni, mert ha ezt tesszük könnyen megbűvölhetnek és elfelejtsük miért vagyunk. Igen, ez volt az én hibám is, hogy nem figyeltem másra rajta kívül.
- Kérlek Tristan. Te sem akarhatod, hogy ártatlanokat öljek! – utánam jött. Hát persze! Miért is maradt volna veszteg a saját helyén ott a koszos földön, a porban ahová való? Elakartam tűnni innen, valahol máshol lenni ahol nem láthatom őt, de nem tudtam elmenekülni. Valami itt tartott, magam sem tudom megmondani, hogy mi egyszerűen csak nem volt menekvésem. Gyötrő és úgy éreztem most az egyszer bizonytalan vagyok, mintha nem tudnám megkülönböztetni az egyszerű dolgokat a bonyolulttól.
- Honnan tudhatnád, hogy nem egy maffiózó gonosz ivadékát ölöd meg? – visszapillantottam rá, pedig rossz ötlet volt. Számba se kellett volna vennem őt, az talán neki és nekem is jobb lett volna.
- Te sem lehetsz ennyire szívtelen! Kérlek tedd meg és akkor végre mindketten elfelejtjük ezt. – lehet, hogy a szemei könyörgőek voltak egyáltalán nem mutatva azt mennyire megváltozott és mivé vált akaratlanul is. Ezért kísért, mert engem tart hibásnak miatta! Mintha én mondtam volna neki, hogy se szó se beszéd menjen el!
- Tudhatnád, hogy nekem sosem volt szívem. Ha lett volna akkor kerestelek volna téged, de nem tettem. Ennyi idő nem lett volna elegendő? – hazudtam, sosem mondtam neki, hogy szeretem és fontos nekem. Pedig így volt, ezért nem akarom, hogy meghalljon. Fontos nekem, pont ezt akartam elmondani neki aznap, amikor elment.
- Annyira rosszul hazudsz. – erre a mondatra magam sem tudom miért de ingerülté váltam és felé hajítottam a tőrömet. Egyáltalán nem akartam hallgatnia a hangját, mert igaza volt, ő tudta, hogy mélyen legbelül ugyanolyan gyerekes és gyáva vagyok, mint régen. Mindig a karjaimban hal meg és múlik el a szépsége a halálával. Persze a reggel eljövetele mindig szép, kiderül, hogy az egész csak egy álom és Janella nem is lett vámpír, az egész csak puszta bizonytalanság.