Hogyan is lehetne jobban levezetni a heti stresszt, mint egy kis kaszinózással? Amint leszállt a városra az oltalmat adó sötétség, Annika kapva kap az alkalmon, hogy kicsit könnyítsen.... a lelkén. Magára kapja kedvenc farmerját, rá egy színes felsőt, és teljes érdektelenségbe burkolózva a világ felé, elindul kedvenc pénznyelője irányába. A turisták között szlalomozva átfut a fején, hogy rosszul tette, hogy a gyaloglást választotta, sokkal kényelmesebb lett volna beülni az autóba, és a csendes kis burokban rögtön a kaszinó előtt kiszállni. Nem mintha már nem lenne mindegy, ezt ő is gyorsan belátja, és az idegeskedés helyett inkább jól körülnéz a színes forgatagban.
Mielőtt bárki megkérdőjelezné teljes antiszocialitását, érdemes megjegyezni, hogy a nő sosem tér be ilyesfajta helyekre a saját alakjában. Még csak az kéne, hogy egy efféle helyen lássák, egyből jönnének is a pletykák, no meg a karrierromboló találgatások (játékfüggő? depressziós? éppen most hagyta el a vőlegénye????? mindre volt már példa hosszú pályafutása során). Tehát akkurátusan nézelődik aznapi áldozata után, de elég gyér az aznap esti felhozatal. Vagy talán az ő feltételei lettek túl erősek az évek során? Hiába, nem lehet mindenkit megölni, akinek egyszer ellopja a személyazonosságát. Végül észrevesz egy magányosan bámészkodó lányt, huszas éveiben lévő, egész csinos, kis ázsiai beütéssel. Elmosolyodik. Éppen jó lesz. A nyomába szegődik, és rövidesen el is érkezik az alkalom, hogy megszólítsa. Az idegen betér egy kisebb utcába, valahova biztosan át akarna vágni. Ekkor Annika óvatosan megfogja a vállát. - Ne haragudj, nem tudnál nekem segíteni? Hangja lágyan és barátságosan cseng, a másik mégis kissé ijedten néz rá. Egy pillanatnyi habozás után megvonja a vállát. - Ne haragudj, én is csak turista vagyok itt, nem hiszem, hogy tudnék segíteni. Több se kell, a warlock elmosolyodik, vonásai és hangja megkeményedik. - Máris segítettél. Írisze lassan kezd el sötétülni, és miután elérte a másik mogyoróbarna árnyalatát, alakja is gyors változásba kezd. Mikor egy lélegzetvételnyi idő múlva már a másik tökéletes tükörképe, a másik rémült tekintetén át az elméjébe fúrja magát. Nem találkoztál velem. Bementél a kaszinóba, de nem érezted jól magad, így hazamentél. Holnap reggel pedig rájössz, hogy a szórakozóhely mosdójában hagytad a táskádat. Indulj! Az említett táskát egy laza mozdulattal csavarintja le az ernyedt végtagokkal szobrozó lány válláról, majd sarkon fordul. Kicsivel távolabbról még végignézi, ahogy a lány elindul a szállása felé, majd kinyitja a táskát, és megbizonyosodik róla, hogy új papírjai tényleg benne vannak. Elmosolyodik, és belegyömöszöli saját pénzét is. Elvégre most nem rabolni akart.... legalábbis nem némi készpénzt. Végre-valahára bemegy a kaszinóba, és abban a szent pillanatban érzi, ahogy tagjaiból és elméjéből egyaránt szivárogni kezd a görcsös idegeskedés, amit az egész heti halandó-játszás és annak gondjai ragasztanak rá. Egy hangyányi hezitálás után a bárpult felé veszi az irányt, és rendel magának valami lórúgást, csak hogy leglegyen a kezdeti lökés a kártyázáshoz. Ahogy koktéllal a kezében sétál a pókerasztalok felé, szemrevételezi a benti közeget. Halvány mosoly jelenik meg újdonsült ajkán. Ha szerencséje van, ma még némi plusz energiára is szert tehet, hiszen a helyiség hemzseg a fiatal, tettre kész ficsúroktól. De mindent a maga idejében! Először a szórakozást, utána a még több szórakozás! Leül egy félig üres asztalhoz, és udvariasan mosolyog asztaltársaira. Addig is, amíg a többi játékosra várnak, szépen kipakolja zsetonjait, és elbűvölő bájcsevejbe kezd a többiekkel, édes kis semmiségekről.
A vámpírlét első számú előnye, hogy a fajtámon sosem látszik a gondterheltség, nem leszünk ráncosak, ha olyan eseményeken megyünk át, amik nem olyan kedvesek a rothadástól mentes, pedig rég nem dobbanó szívünknek. Én már lehúztam úgy hétszáz évet, hogy akármin mentem is keresztül, az idő nem jutott át rajtam. És persze nem csaka akármin, hanem akárhány nőn. No nem úgy, mint az úthenger, de nagyjából azzal a vehemenciával. Nem látszik rajtam, sem a hatásomon, sem az általam okozott lila és vörhenyes foltokon, hogy valójában milyen jeges vérmérsékletű vagyok. Ez a hobbim és ez az életem, persze viszonylagos értelemben használva az élet szót. Nem nevezném magam istenigazából halottnak, mert a halottak semmiképpen sem lopnak, csalnak, hazudnak, szopnak vért édes torkokból, nyalnak végig hangos zörejű artériákat vagy kapnak el finom bőrá nőket egy-egy forrón töltött éjszakára. Én pedig pontosan ezt teszem. Ma este a kedvtelésem színhelye a kaszinó lesz. Rione hangulatos város, és a neonfény tökéletesen bevilágítja az utat, hogy mindenki láthassa és kiszúrhassa őjóképűségemet. Hogy ez már önimádás lenne? Én csak nem akarok a világnak hazudni arról, aki vagyok, ilyen ez. Merő kedvességből segítek mindenkinek, hogy tudatosodjon, mennyire jó vagyok, mielőtt még tettem volna bármit. Mert így nekem sokkal egyszerűbb. Nem szokásom sétálni, úgyhogy taxival utazom. Fizetek is, mert nem viselkedem mindig olyan kegyetlenül, mint néha, mondhatni kivételes esetekben teszem. - Kösz a fuvart - morgok oda a sofőrnek, miközben elhajolok az ablaktól, és napszemüvegemet feltéve - mert az jól megy a sötétkék, könyékig felgyűrt ujjú inghez, illetve a hófehér nadrághoz - elindulok befelé. A terem zsúfolva van. Váltok némi zsetont, bár mindenki számára nyilvánvaló szerintem, hogy nem játszani jöttem. Általában sehová nem rendeltetésszerű céllal megyek, hanem azért, hogy keressek valakit az ágyamba. Ám a szemem egyelőre nem akad meg senkin, úgyhogy letelepszem az egyik asztalhoz, velem szemben egy sötét íriszű nő ül. A levegő csak úgy vibrál körülötte, érzem, milyen negatív aurával rendelkezik. Már szinte gyanakodni kezdenék, hogy egy vámpírral van dolgom, de ez esélytelen. Más lénynek kell lennie, ám hasonlóan kopár lelkűnek, mint amilyen magam is vagyok. Nem hagyom elveszni a levegőben derengő információmat, sötét tekintetemet végigfuttatom a nő testének azon a részén, mely az asztal felett látványként szolgál csakis az én elégedettségemet növelendő. És be kell lássam, kapós lehet. De mit is törődjek vele? Sötét mosoly kúszik fel arcomra. - Szívesen játszom el a gatyámat is egy ilyen csinos nő kíséretében - jegyzem meg, tekintetemet immáron a lehető legtávolabb tartva az övétől, hogy véletlenül se olvashassa kis szememből a csalásra való hajlamot. Hétszáz év alatt minden kaszinójátékot elég jól megtanulhattam már, bár tény, hogy a középkorban még nem volt mindez akkora szokás. És ha a tudásom nem lesz elég, majd bevetem a többi képességemet.
About... Annika Wade
Sötét mágus
Faj: : Warlock
Nem: :
Aktivitás-pontok: : 38
Valódi kor: : 99
Foglalkozás: : menedzser
Hozzászólások száma: : 23
Regisztráció: : 2012. Jun. 01.
Megjegyzések: : Van egy kis fémgolyókból álló karkötője. Ezeket semmiféle zsinór nem tartja össze, csupán Annika elméje.
A hosszúra nyúló várakozás kezd Annika idegeire menni. Hiába, sosem volt az a higgadt és toleráns személy, az északi származását a warlocki léte jócskán fölülírja. Hosszú ujjaival gyors ütemben dobol a kártyaasztal zöld filcbevonatán. Már azt is unottan konstatálja, hogy pár perc múlva betelnek az üres helyek, és egészen addig érdektelenül mustrálja az osztót, amíg meg nem hallja az asztal másik oldalán ülő férfi kommentárját. Lassan ráemeli a pillantását, és még vontatottabb tempóban végigméri. A bátor beszélő addigra már másfelé figyel, így anélkül személélheti egy jódarabig, hogy a farkasszem-effektus bekövetkezne. Ami általánosan elmondható Annikáról, az az, hogy nem fiatal, és még csak nem is olyan ostoba. Viszont annál óvatosabb, bármiről is legyen szó. Mikor feltűnik neki a férfi kirívóan fehér bőre, lassan elmosolyodik. Lássuk csak... itt vagyunk a tengerparton, ameddig a szem ellát, napbarnította ifjak hezsegnek, még az én kis vágott szemű barátném is szedett magára valamit, ez a fazon meg itt terpeszkedik kihipózott bőrrel... lehet, hogy szoláriumtulaj, aki herótot kapott az UV említésétől is, nem hogy megkörnyékezésétől.... Persze tökéletesen tisztában van vele, hogy itt nem ilyen jellegű problémáról lehet szó, de semmit nem szabad elhamarkodni, ha az ember fiára ráfogják, hogy vámpír, mikor nem is az, akár még magára is veheti a dolgot. Ezért a nő eldönti, hogy szemmel tartja a másikat, persze amennyire ezt teheti amellett, hogy éppen vérre menő (de legalábbis pénzre) kártyapartit folytatnak még pár ember társaságában. Visszanéz az idő közben lapokat csúsztatgató dealerre, mikor megkapja a sajátjait, megnézi és vissza is teszi őket. Kicsit megköszörüli a torkát, és szavait az imént szólónak címezve, zsetonjait tanulmányozva szólal meg. - Ha a gatyájára nem is, de a pénzére igényt tartanék. Ilyesfajta elfoglaltságokkal szeretek jobb órabérben számolni, mint a munkahelyemen. Kezében egyszínű dáma kilences.... semmi jó nem sülhet ki belőle, ahogy a saját szerencséjét ismeri, végül mégis megadja a tétet, közben a vámpír-gyanús alak felé fordulva. - Esetleg név is rejtőzik a sziporkázó gondolattömeg mögött, vagy csupán felszínes viselkedésével igyekszik tarolni, nem valódi énjével? Célzás? Nem, nem annak szánta, de az már csak a befogadótól függ, hogyan értelmez efféle megjegyzéseket. Közben lázasan gondolkozni kezd, hogyan is viszonyul ő tulajdonképpen a vámpírokhoz. Rég óta nem kellett ilyesmin gondolkoznia, és emlékei azt súgják, hogy a legutóbbi alkalommal mellettük tette le a voksát. A férfi mozdulatait figyelve halványan elmosolyodik. Az idő telhet, de az ő fajtája nem változik.
A velem szemben ülő nő nyilvánvalóan okos, és ráadásul merész. Tekintetem sarkából lopva pillantok felé, és megállapításom szerint nyilván furcsállja, hogy egy napfényes olasz városka lakója hogyan is nézhet ki olyan tökéletesen, mint én. Szóval rájön, hogy ki és mi vagyok. Főleg kérdése enged arra következtetni, hogy gyanús vagyok neki, de nem mondanám, hogy bánom a dolgot. Játszhatnék akár nyílt lapokkal is, de mi volna abban az érdekes? Megnézem lapjaimat. Nem, ezekkel nem lenne jó nyíltan játszani pont úgy, ahogy nem adom ki a kis titkaimat sem. Következtesse ki őket, vagy vegyen rá, hogy megmutassam, mit tudok, ezek nálam a lehetőségek. Halvány, még mindig sötét mosolyommal az arcomon enyhén előre dőlök, miközben újra lefordítom lapjaim. Nem a legjobbak, de egy ásznak, aki személy szerint én vagyok, semmi szüksége királyokra kézben. Nos, nincsenek is, ez tény, de kedvenc színem a treff, és bár magassal már nem, de kettesből és ötösből sorral vagy színnel is lehet még nyerési esélyem. Egyébként sem mindegy, hogy a pénzre vagy a nőre megyek. Ő a pénzre? Rendben. Akkor én majd rá. Nem lesz akkora gond, ha elvesztem a gatyámat is. - Órabérben? Akkor talán nem veszi elég komolyan. Velem nem egyszerű órabérben kicseszni - használok nem túl szép kifejezést, de legalább meglátom, mennyire görcsös a fa, amiből a nőszemélyt faragták. - És persze mélységesen sértő, hogy a nadrágom nem tetszik, mint tét. Egyik szemöldököm kiemelkedik a napszemüveg takarásából. Újabb kérdése már szinte túlzóan célra tart, de semmi gond, van erre is válaszom. - De, rejtőzik név - bólintok lassan. És ennyi. Közben az osztó kipakolja a szép három lapot. Pikk, treff, káró. Csupa nagy lap. Ez eddig nem túl szép remény, bár színem még mindig lehet. Mégis gúnyosan elhúzom a szám. - Nos, kell a nadrágom, avagy sem? - kérdem derűsen, és a napszenüveg rejtekéből fürkészem a harapni való nyakat.
About... Annika Wade
Sötét mágus
Faj: : Warlock
Nem: :
Aktivitás-pontok: : 38
Valódi kor: : 99
Foglalkozás: : menedzser
Hozzászólások száma: : 23
Regisztráció: : 2012. Jun. 01.
Megjegyzések: : Van egy kis fémgolyókból álló karkötője. Ezeket semmiféle zsinór nem tartja össze, csupán Annika elméje.
Nincs is számára annál idegtépőbb jelenet, mint mikor egy hozzá hasonlóval fut össze. Megy a kardoskodás, oda-vissza passzolt labdákkal, amiket valaki hirtelen majd lecsap, addig pedig ott ülnek a ki nem mondott szavak a levegőben. Amikről most nyilván mindketten nagyon jól tudják, hogy mik is valójában. De egy kaszinó közepén csak nem nyújthat kezet a férfinak, hogy "Üdv, Annika, warlock, Önben kit tisztelhetek?", nem, ez egy kicsit feltűnő lenne, ráadásul Isten ments, hogy ő tegye meg az első leleplező lépést! Lassan feljebb kúszik Annika szemöldöke a másik megjegyzésére, de nem akadhat fent ilyen apróságokon, elvégre nem csak ketten vannak az asztalnál, a többiek még gyengeségnek nézik, hogyha rögtön leírja magát. Aztán nem bírja tovább. A következő kijelentéskor kénytelen-kelletlen elneveti magát. Pár zsetont le is ver szép kis tornyai tetejéről, ahogy hirtelen mozdulattal emeli meg a kezét. Mikor visszanyeri higgadtságát, lassan megrázza a fejét, száján még mindig kis félmosollyal. - Azt hiszem, összekever valakivel, nekem nem tisztem minden jöttment nadrágjaival foglalkozni. De ha már ilyen adakozó kedvében lenne, nincs esetleg egy tétnek szánt aranyórája inkább? Az ez után következő, kitérő válaszra csak megvonja a vállát. Ha nem, hát nem, ez csak annyit jelent, hogy valóban van mit rejtegetnie az alaknak, és ez csak még jobb hír Annika számára. Mert ugye ha így van, akkor nem lőhetett akkora bakot; mégis szép az élet.... Pár partival később azt veszi észre, hogy folyamatosan csak veszít. Nem figyeli az asztaltársait, nem koncentrál az esélylatolgatásra, egyáltalán semmire, amire oda kéne. Lopva a pontenciális vámpírra néz, majd lassan megrázza a fejét. - Sajnálom uraim, de azt hiszem, ez az este nem kedvez nekem, úgyhogy fájó szívvel, de itt kell hagynom magukat. Int az osztónak, majd lassan feláll, és összeszedi a megmaradt zsetonokat. Mielőtt indulna, a napszemüveges arcra néz. - Végtelenül sajnálom, hogy magán maradt a nadrágja, talán legközelebb lesz érkezésem azt is lecibálni.... fejpénz gyanánt. Féloldalas mosollyal fordul meg, meg sem várva az esetleges visszavágást. Ahogy távolodik az asztaltól, felháborodva veszi tudomásul, hogy egy belső része abban reménykedik, hogy a férfi követni fogja a példáját. Dühösen fúj egyet, és ismét meglátogatja a bárpultot. Már éppen körbenézne a helyiségben, mikor hirtelen ráköszön valaki.... - Janet! Hát te, hogyhogy itt? Azt mondtad körbenézel kicsit, aztán visszamész a szállásodra! Öregem, sose hittem volna, hogy egy ilyen helyen foglak látni. Ha nem lett volna a sok év gyakorlata, Annika valószínűleg a szívütés határára kerül a fickótól, aki valószínűleg elég közvetlen viszonyban lehet a test eredeti birtokosával, mivel pillanatnyi hezitálás nélkül ölelgeti meg a warlockot, és széles vigyorral méregeti újra és újra. Profi testlopóként a lány arcán a hirtelen döbbenetet egy szívdobbanásnyi idő alatt mosoly váltja fel, és csak legyint a férfinak. - Áh, meggondoltam magam. Tudod, egyszer élünk, ha már eljöttem idáig, mindent látni kell! Feltartja egyik kezét, és gyorsan lehajtja a még kezében lévő nedűt, majd az ismeretlen kezébe nyomja a poharat. - Kimegyek a mosdóba, vigyáznál erre kérlek? És várj meg itt, különben szem elől tévesztjük egymást. Ja és szavad ne feledd. A srác csak bólogat párat, mire Annika végre elviharzik a női mosdó felé. Belépve senkit nem lát odabent, ezért úgy dönt, vár kicsit. Muszáj testet cserélnie, mielőtt az a kinti tuskó ráakaszkodna. Aztán eszébe jut, hogy idebent nem lesz könnyű olyat fogni, aki egyedül van. Nagyot káromkodik, és az egyik fülkében visszaalakul saját testébe. Kiveszi a pénzét Janet táskájából, amit az egyik tartájon hagy, zsebre vágja a kis papírköteget, egyik kezében pedig a zsetonokat markolászva lép ki a mosdó ajtaján. Szemével akaratlanul is napszemüvegek után kezd kutatni a tömegben. Éjszaka lévén elég kevés ember van, aki szükségesnek ítélte magára aggatni ezt a kiegészítőt.
Csak nevet, mintha mit sem érdekelné, mit mondok neki vagy mit teszek. Mégsem megy neki olyan jól a játék. Előre nem örülök neki, hogy így meg fogja unni a dolgot. Miközben az én lapjaim sem igazán úgy jönnek, ahogy kellene nekik, eltöprengek, mégis miféle fajta lehet ez a nő? Sötét energiák áradnak belőle, noha nem vámpír - talán valami más módon lebuktathatom. Ő feláll, én egy szót sem szólok. Utána pillantok, bár a napszemüveg miatt nem láthatja, hogy elkapom távolodó sziluettjét, és figyelemmel követem. Végtére is a nadrágomat egy újabb találka révén akarja megszerezni. Tehát érdeklem őt. Nem, mintha még meglepne bárki ezzel. Magam is felállok, mielőtt még el kellene vesztenem szem elől a virgonc és igen anyagias kisasszon'kát. Még épp látom, amint a mosdó felé siet. Megállok az ajtó előtt, fülem egy rövid pillanatig a fára tapasztom. Bármilyen nevetséges, de bentről egyetlen szívdobbanás hevét érzékelem. Meg fogom várni, míg kijön, ez immáron eltökélt szándék a részemről. És nem is kell nagyon sokat szobroznom, mire az ajtó kinyílik... És kilép rajta egy szőke ciklon. Szemöldököm kimászik a napszemüvegem fölött, fejem enyhén leszegem, állkapcsomon megfeszülnek az ínak. Tehát így játszunk? Sötét vigyor villan fel ajkaim sarkában, majd le is feszül. Félig hátulról kapom el karját, és magam felé rántom őt. Szabad balommal feltolom a napszemüveget a homlokomba, hogy barna íriszeim akadálytalanul tükrözhessék a szőke nőalakot, miközben pillantásomat galádul végighordozom a csinos, lehetőség szerint még az előzőnél is csinosabb testen. Majd végül megszólalok. - Mielőtt jönnél a dumával, hogy összekeverlek valakivel - kezdem figyelmeztető hangon. - Egyedül voltál bent. Egy hétszáz éves vámpírt nehéz meglepni azzal, ha testet vált valaki - teszem hozzá fojtott hangon, torkomat a gyülemlő feszültség szorongatja. Így még jobb. Akár meg is fenyegethetném vele, hogy lebuktatom, de miért szóljak róla, ha nyilván tudja magától? És akkor azt mondaná: segítség, egy vámpír? Nem, ő nem tudja ezt bizonyítani. De én megoldhatom a dolgot máshogyan. - Szóval nem kell a nadrágom, ám legyen. Ne is álmodj aranyórákat, kicsi szarka. Most méltó ellenféllel akasztottad össze a bajszod, és reménykedj benne, hogy csak azt. Tekintetem birtoklón siklatom le az arcáról a kebleire. - Mert bizony mást is beléd akaszthatok akár - vigyorgok rá sötéten, és eleresztem a karját, mielőtt még ő tépné ki az ujjaim közül.
About... Annika Wade
Sötét mágus
Faj: : Warlock
Nem: :
Aktivitás-pontok: : 38
Valódi kor: : 99
Foglalkozás: : menedzser
Hozzászólások száma: : 23
Regisztráció: : 2012. Jun. 01.
Megjegyzések: : Van egy kis fémgolyókból álló karkötője. Ezeket semmiféle zsinór nem tartja össze, csupán Annika elméje.
Erős marok kulcsolódik Annika csuklójára, amitől egy pillanatra igencsak meglepődik, majd mikor szembekerül elkapójával, a meglepetés máris tovaszáll. A figyelmeztető leintés hallatán halvány mosolyra húzódik a szája, és lassan megrázza a fejét. - Ki mondta, hogy miattad váltottam testet? Nem akartalak én meglepni semmivel. Bár most, hogy jobban belegondolok, némi hasznot is húztam vele. Hiszen bevallottad, amit egyébként is sejtettem, kedves vérszívó testvérem. Ártatlan szemekkel néz fel a fenyegetőző vámpírra. Hiszen mi is történik éppen itt köztük? Mindketten sakkot adtak a másiknak. Az ő keresztje a testcsere, a másiké az önleleplező vallomás. Annika a barna szempárt kémleli, és maga is meglepődik, hogy nem áll szándékában használni valamelyik képességét. Meg persze zon is, hogy őellene se vetettek még be semmit. De nyilván a másik is érzi, hogy valamilyen szinten egy oldalon állnak, még ha fajilag nem is testvérek. Azért a szemtelenség nem párolog el csak így egyszeriben, a warlock oldalra billenti a fejét, és jelezve, hogy a férfinak nincs annyira nyerő helyzete, ahogy ő képzeli, fojtott hangon szólal meg. - És mondd, zsenikém, neked van fogalmad arról, kibe sikerült belebotlanod ezen a szép, holdfényes éjszakán? Gondolom tisztában vagy vele, hogy én se vagyok egy puha lelkű szerzet. Azért a következő képsor kicsit váratlanul éri. A fickó leplezetlen célzásait (azaz így inkább találatait) nem hagyhatja figyelmen kívül. - Várj, nem tiszta, ezt most fenyegetésnek szántad, vagy flörtnek? Mikor csuklója visszanyeri a szabadságát, immár önszántából lép közelebb a vámpírhoz, és mosolyra húzott szájjal hajol közelebb az arcához. - Mert tudod nem bírom, hogyha fenyegetnek. Jobbjával lepöcköli a férfi homlokából a napszemüveget, hogy az visszaessen az orrára. Aztán lejjebb ereszti a kezét, ami megállapodik az ing gallérján, és lejjebb csúszva a gombokkal kezd játszani. - Bár azt se, hogyha flörtölnek. Illúzióromboló, mikor odadobják magukat az embernek... szeretek megküzdeni a zsákmányért. Azzal hátrébb lép, szája gonosz mosolyra húzódik. Még jó, hogy úgy ismeri már ezt a helyet, mint a tenyerét. Elméjével a helyiség lámpáira koncentrál, és Hideg Úr képességét használva egyik fémszálat a másik után szakítja el bennük, mígnem csak a gépek fénye marad meg a kaszinóban, az emberek pedig idegesen mozgolódni kezdenek.
Szeretem a merészséget, de a vakmerőséget már kevésbé. Szeretem a kacérságot, de azt, ha az orrom elé rakják, amit akartam, már sokkal kevésbé. Szeretem, ha egy nő tudja, mire képes. De ha ki is használja ezt, az mulattat csak igazán. Főleg, ha tudom, hogy a végén ő marad - alul. A nő pedig csinos, és láthatóan okos és nagyon szemtelen. Ez eddig mind igen megnyerő tulajdonság, bár nem tudom, tudja-e, hogy ezzel épp az egyéjszakás birtoklási vágyamat élesztgeti. Hogy hogyan kérdez vissza, az már szinte el sem jut a fülemig. Minden másodperccel az agyamat húzza, és majd csak kijön belőle valahogy a végén, ha elszakad a cérna, vagy jól, vagy rosszul, nekem dunsztom sincsen róla. Még. - Nem is érdekel a lelked, kisasszon'ka. Csöppet sem érdekel. Viszont a fehérneműd színe annál inkább. Meg ami alatta van. Sötét vigyorom még tovább szélesedik, de úgy érzem, ez már régi poén, és valami jobbat kellene elsütnöm. Vagy inkább nem is poént akarok elsütni ma éjjel, hanem a fegyveremet a szó legszebb értelmében. Mikor újra kérdez, már kénytelen vagyok félnevetésemet leolvasztani, és nagyon komoly tekintetet villantani a nőre a napszemüveg mögül. - Vedd ígéretnek. És akkor ez sem, az sem. Nem lehet okod panaszra, kreatív vagyok. Azt látom, ahogy közelebb lép, és szerencsére azt sem kerüli el a figyelmem, ahogy aztán gonosz mosollyal veti be valamelyik nyilván nagyon elmés képességét. Ahogy elsötétedik a terem, én ugyanolyan tökéletesen látom őt, hiszen valamire legyen már jó mégiscsak, hogy vámpír vagyok. - És ez mire volt jó? - kérdem csak úgy, hangom elég közömbös. Elkapom a csuklóját újra, bár most úgy, hogy ne is szorítsam, de ne is engedjem el, akármilyen erősen tépi is esetleg. A vámpírok tenyere nem izzad, ujjaik nem csúsznak. Szerintem kevés az esélye, bár lehet, hogy van olyan butus, és elkezd rugdosódni. De tudhatja, hogy sokkal gyorsabb vagyok, mint ő. A fizikai ereje csak egy halandóé, és erre szerintem nem kell, hogy emlékeztessem őt. - Azt hiszem, most olyan sötét van, hogy senki nem venné észre, ha itt helyben az összes ruhát letépném rólad és megerőszakolnálak. Tetszene az ötlet, mi? Ti elméletileg szeretitek a sötét dolgokat. Azt hiszem, kedvelni fogjuk egymást - kacsintok, de nem láthatja, hiszen sötét is van, és a napszemüveg is rajtam. Ez utóbbi így is fog maradni, mert amíg nem fúrhatja tekintetét az enyémbe, egy csmomó nem kívánatos képességétől megkímélhetem magam. - Mielőtt azt gondolnád, eléd teszem magam, kiábrándítalak. Csak te lehetsz a préda kettőnk közül ma este.
About... Annika Wade
Sötét mágus
Faj: : Warlock
Nem: :
Aktivitás-pontok: : 38
Valódi kor: : 99
Foglalkozás: : menedzser
Hozzászólások száma: : 23
Regisztráció: : 2012. Jun. 01.
Megjegyzések: : Van egy kis fémgolyókból álló karkötője. Ezeket semmiféle zsinór nem tartja össze, csupán Annika elméje.
Mindig a régi nóta. Érdekel ez, érdekel az, viszont amaz már cseppet sem. Sosem újítanak. És akkor még őrá mondják, hogy idegesítő. Gúnyosan néz a férfira, mikor az a kreativitását kezdi magasztalni. Óóóó egek, ezt inkább hagyjuk is. - Te beszélsz kreativitásról? Nos, a dumád már kissé megkopott a 700 év alatt, kitalálhatnál új szlogeneket, az sokat dobna a fellépéseden. Mire is volt jó ez az egész? Nos, nagy valószínűséggel a sok ember miatt. Most, hogy ilyen szépen lerendezte a lámpákat, a tömeg nemhogy nyugtalan lett, inkább már-már hisztire készülődő. - Lehet, hogy sötét van. De engem ez ugyan úgy felpörget, mint téged. És ami azt illeti, pár percen belül kiürítik az egész kócerájt. Azért a biztonság kedvéért körbenéz, hogy dolgoznak-e már a biztonságiak. - De most, hogy mondod, elég lassúkásan kaparják össze magukat. Megrázza a fejét, és újra képességét használva belepiszkál egy nyerőgépbe. Igaz, hogy nem egy műszaki zseni, de annyit megtanult, hogy mit kell elmozdítania ahhoz, hogy az egész szerkezetben hiba legyen. A gép sisteregve adja meg magát, és nagy durranással a körülötte lévőket is lecsapja. Visszafordul a férfi felé, tekintete a kezére kulcsolódó ujjakra villan. - De kérlek, ennyire nem lehetsz türelmetlen! Szegény biztonságiak, ha meglátják, hogy ilyen gonoszan bánsz velem, a végén még félreértik a helyzetet, és neked ugranak. Akkor pedig kénytelen lennél elengedni, és vérfürdőt rendezni. Ugya ezt csinálnád? Mohón néz a másikra, reménykedő pillantása a két sötét szemüveglencsére fókuszál. Aztán vállat von, és folytatja. - De ha ezt nem akarod eljátszani, akkor kénytelen leszel elereszteni, és meghívni egy... kávéra. Amúgy nem, nem szeretem, hogyha sarokba akarnak szorítani. Ha folytatod, a végén még máshogy kell kényszerítenem rá, hogy eleressz. Mégsem ússza meg a farkasszem-effektust, bár ez egy igen egyoldalú küzdelemnek ígérkezik. A napszemüvegek nem pislognak.
Miközben nézem a gunyoros vonásokat az egyébként olyan csinos kis arcon, el kell merengjek egy pillanatig a nőszemély által mondottakon. Most komolyan arra fecsérli a szót, hogy a dumámat fájlalja? Halvány, de kellően sötét mosoly terjed szám sarkában, hogy felvilágosítsam róla, mennyire nem adok mások, főleg nők és főleg idegenek véleményére. Sokáig nem is felelek, csak végighallgatom. Azt akarja, hogy eleresszem? Nem akarom. Akkor mit tesz? - Szóval szereted a sötétséget. Olyan jól azért mégsem láthatsz, mint én. És én különben is általában azt csinálok, amit akarok. Bizonyítsd, hogy nem így van. A falnak tolom a nőt, egész testemmel szorítom a hideg anyaghoz egy sötétebb sarokban, ahová a nyerőgépek nem világítanak el. Egy jó ideig itt még nem lesz világosság, nem tartok tőle, hogy a biztonságiak észrevennének. Ha mindenki kimegy, mi pedig bent maradunk, azzal semmi baj. Testem a szőke ciklon combjai közé feszül. - Kényszerülök bármire vajon? Elég erős vagyok hozzád képest, és szerencsére a kis képességeid sem igazán működnek most, illetve nem hiszem, hogy nagyon sok mindent tudnál kezdeni velük ellenem. De próbáld csak meg. Ugyanis te nem szereted, ha sarokba szorítanak, én meg azt nem, ha meg akarják mondani, mit tegyek és mit ne. Logikus, nemde? Kissé unottan, vontatottan mérem végig arcát. Szerencsére én prímán látok a sötétben, mondhatni hibátlanul. Két kezem a két csuklóját fogja, felemelem karjait a feje mellé, és a falnak passzírozom. Megnyalom a szám, majd fejemmel enyhén intek felé. - A te szád is száraz, megnyaljam azt is? - kérdem sötét vigyorral az arcomon. - Be kell lássam, ez a tested jobb. Vajon ez már az igazi? Elmondhatod. Ha túléled is az estét, többet úgysem igen találkozunk - mondom neki fojtott hangon. - Ja és, ha sikítanál, máris vége a játéknak, bár bízom benne, hogy ennél kreatívabb vagy. Mert én is kreatívabb vagyok holmi kis gyenge vérfürdőzésnél - mondom még villogó szemmel, de a napszemüveg mögül ennek nem szabadna látszania. Élvezem a vért, de egy dolgot jobban élvezek: a nőket belülről kipuhatolni.
About... Annika Wade
Sötét mágus
Faj: : Warlock
Nem: :
Aktivitás-pontok: : 38
Valódi kor: : 99
Foglalkozás: : menedzser
Hozzászólások száma: : 23
Regisztráció: : 2012. Jun. 01.
Megjegyzések: : Van egy kis fémgolyókból álló karkötője. Ezeket semmiféle zsinór nem tartja össze, csupán Annika elméje.
Szíves elnézésed kérem a késlekedésemért, sajnos az irl dolgaim belerondítottak a menetrendbe Remélve, hogy a következő reag kissé kiengesztel, álljon itt a válaszom:
Meg kell hagyni, ilyen fordulatra Annika azért nem számított. Isten látja.... nem, a lelkét biztos nem, de lényeg a lényeg, kevés alkallommal fordult elő, hogy ilyen vakmerő lénnyel került össze. Merthogy melyik marhának jutna eszébe egy jó kis nemi erőszak fejében kockáztatni saját lebukását? Príma válasz: az éppen vele szemben álló marhának. Ennek ellenére megtetszik neki a határozott fellépés, szája elégedett mosolyra húzódik. Óóóó igen, ő ne szeretné a sötétet? Azért kicsit megrázza a fejét. - Igazad van, a látásod minden bizonnyal jobb, mint az enyém. Viszont vagy rosszabb megfigyelő vagy, vagy már-már botor. Mutasson bárki egy XXI. századi kaszinót, aminek nincsen minden négyzetcentimétere bekamerázva.... nyilván nem éjszakai felvételre vannak specializálva, de sose lehet tudni az ilyesmit. A warlock ezúttal semmi látványosra nem törekszik, célja csupán a közelben lévő kamerák kábeljaiban a vékony fémszálak elszakítása. Szemével és érzékeivel végigpásztázza a félreeső részt és környezetét, majd két halvány piros pont kialszik a falakon. - Nem szeretek publikusan kefélni, tudod, azért nekem is vannak elveim... vagy esetleg el akartad tenni emlékbe a felvételt? Mert akkor máskor szólj előre. Ártatlan kifejezés ül ki az arcára, majd, mivel kezeit a vámpír elég erősen tartja, lábait a férfi csípőjére kulcsolja. - Hm, azt majd meglátjuk, hogy mire megyek a kis képességeimmel. Melyiket szeretnéd először látni? A lovagias ajánlatra szája széles mosolyra húzódik, immár cseppet sem palástolva a lány növekvő szimpátiáját. De válasz helyett hagyja, hogy a férfi kiélje a szómenését, és papoljon még kicsit a helyzet veszélyességéről. - A kicsi vámpír kíváncsi rám? Szinte megtisztelve érzem magam! Amennyire a helyzet engedi, előrébb hajol, és szinte a férfi szájába suttogja a mondatokat. - Igen, ez az eredeti testem. De ne aggódj, nem olyan törékeny, mint amilyennek látszik. Nálad veszélyesebb alakokon is túltette már magát. A mosoly lassan lehervad, a helyét közömbös kifejezés veszi át. Annika tekintete a szemüveg sötét lencséire szegeződik, bár a mögöttük lévő szempárt nem tudja kivenni. - Amúgy, nem szeretem, ha a szám tocsog valakinek a nyálától. Másra is tartalékolhatnád ugyan ezt.
Ilyenkor szokás azt mondani, hogy röhög a vakbelem. Az enyém mondjuk megszokásból is csinálja, de ezúttal inkább azért, mert érzem, mennyire hamar beadja a csaj a derekát (és minden egyebét) a közösbe. A szája sarkában villanó elégedett mosoly minden esetre belőlem is majdnem kivált egy hasonló reakciót, de aztán úgy döntök, maradjon némi titkom is a nevemen, a szemem színén, a kilétemen és úgy effektíve minden másomon kívül. Mert szeretem, ha keveset tudnak rólam. Nekik is jobb úgy. Kinek? Mindenkinek. Azt is díjazom, amikor bevallja az igazamat. Amikor az egyébként is elég hűs egómat legyezgetik, az kifejezetten jó pont akárkinél, kegyes hangulatomban még akkor is, ha az illető csak iróniának vagy csapdának szánja a dolgot, az ilyenek utólag úgyis visszafelé sülnek el, és ők szívják meg. Szerencsés csillagzat alatt születtem, bár arra már nem emlékszem, pontosan mikor is történt ez az eset. Mindenképpen próbálom nem elröhögni magamat azon, amit mond, de most már elkerülhetetlen az arcomra felkúszó rendületlen sötét vigyor. Szemöldököm megint kiemelkedik a lencsék takarásából, bár sötétben ez nagyobb részt úgyis mindegy. Kérdő hangsúlyom némi gúnyt árul el. - Mert szégyellős vagy? Nem hittem volna. Azt gondoltam, valakinek, aki mások testében járkál, mint valami ruhában, ez már a legkevesebb. Ki állapítaná meg, hogy ez vagy-e te, vagy már te magad sem tudod. A legnagyobb jóindulattal mondom, bár ez rám nem jellemző, hogy a kurv@ élet se mondja meg rólad, inkább nekem lenne félnivalóm, de miért is ne csodálhatnák egy csomóan a zseniális testemet? Nagylelkűségem valóban határtalan, de ráeszmélek, hogy a magyarázkodásra egyáltalán semmi szükség. Csak megvonom a vállamat, mikor a képességeiről kérdez, igazából egyik se érdekel. Úgy döntöttem, most már nem beszélgetünk. Vajon időben felfogja a dolgot? Közben felvágott nyelvével élcesen felelget nekem leginkább költőinek mondható kérdéseimre. Komolyan azt hitte, a véleménye érdekelni fog? Ám legyen. Ha nem szereti, ha úgymond más nyála tocsog a szájában, erre még van alternatívám. Ha már úgyis túl közel jött hozzám, emberi fogaimmal elkapom alsó ajkát, miközben testemmel még inkább a falnak nyomom, és ágyékom az öléhez nyomódik annak teljes feszületével. Nem engedem el a csuklóit, azok jó helyen vannak a falra tapasztva. Remélem, szereti a vért, mert ha sikít, baj lesz belőle, ahogy ezt már elmondtam neki. Agyaraim halk reccsenéssel nyúlnak ki, torkomból morgó hang tör fel. Jeges leheletem átkúszik a nő ajkai közé, miközben hegyes szemfogaimat alsó ajkába vésem. Majd szól, ha nem tetszik neki. Nem, mintha érdekelne.
About... Annika Wade
Sötét mágus
Faj: : Warlock
Nem: :
Aktivitás-pontok: : 38
Valódi kor: : 99
Foglalkozás: : menedzser
Hozzászólások száma: : 23
Regisztráció: : 2012. Jun. 01.
Megjegyzések: : Van egy kis fémgolyókból álló karkötője. Ezeket semmiféle zsinór nem tartja össze, csupán Annika elméje.
Kis híjján a férfinak ítéli a pontot az eszes meglátás miatt, de utána rájön, hogy ez mégiscsak hülyeség. Kissé megrázza a fejét, de a továbbiakban nem kíván belemenni a részletekbe. Hogyan is magyarázhatná el egy vámpírnak az alakváltás csínját-bínját, azt, hogy a saját alakja szerepel minden papírján, és ahhoz, hogy tartósan ellophassa valakinek a külsejét, az adott személyt túszul kéne ejtenie, és gyakorlatilag az élete minden apró részletét is el kéne tulajdonítania. Ilyet eddig még csak egyszer csinált, akkor se volt túlzottan ínyére, tehát kerüli, ha lehet. Egy-egy éjszakára másnak kiadni magát, az teljesen más.... az ilyen esetek után rend szerint mindenki élve kerül ki a játszmából. Ezen a ponton persze mindig elgondolkozik, hogy akkor tulajdonképpen miért is éri meg ez, de igaz ami igaz, egyszerűbb a hatóságok követő pillantása nélkül élni. Tehát mindezt szépen átgondolva megtartja magának, egy őskövület-érzetű vérszívónak vajmi kevés köze van egy warlock viselt dolgaihoz. Szócsépelés helyett csak azzal a "hát persze, angyalkám!" kifejezéssel néz a másikra. - Ezt most azért mondod, hogy engem meggyőzz, vagy először magaddal akarod elhitetni? Azért érzi, hogy ez elég gyenge próbálkozás volt a vámpír terhelésére, minden bizonnyal azonnal keresztül fog siklani rajta, de vannak pillanatok, mikor nem lehet mindent szó nélkül hagyni. És hát.... mikor az ember lányát éppen egy falra passzírozzák fel, és centiméterekre van egy kedves kis vérimádótól, na akkor az pontosan az a pillanat. Mikor a két szemfog az ajkába mélyed, a teste a váratlan mozdulattól és a hirtelen fájdalomtól egy pillanat alatt megfeszül, háta ívben meghajlik, amitől a feje felcsuklik, szája pedig kis híjján a vámpír két ajka között marad - további kapcsolat nélkül eredeti helyével. Annika teste viszont már tudja, hogy milyen egy igazi harapás, így az agya gyorsan feldolgozza a történteket, és már meg sem lepődik, mikor a kezdeti szúró fájdalom egy pillanat alatt semmivé foszlik, és helyét egy kellemesen bizsergető érzés veszi át. Mikor tudatára ébred, hogy a férfi teste egészével igen közel van hozzá (eddig lekötötte a figyelmét a harapdálósdi), a vámpír erejére támaszkodva felhúzza a lábait, és a másik dereka köré kulcsolja őket. Mostmár esze ágában sincs kiszabadítani a kezeit, hiszen akkor azzal a mozdulattal le is pottyanna a földre. - Szóval te nem csak ugatsz, hanem harapsz is. Szívderítő fejlemény.
Ki merem jelenteni, hogy borzasztón idegesít ez a nő. Illetve idegesítő alkat, de odáig még mindig nem jut el, és vélhetően nem is hagyom addig elmenni, hogy felhúzza az agyamat a kifejezés negatív értelmében is. Miközben a sötétségben meglehetős közömbösséggel, de mégis szikrázó tekintettel figyelem, mennyire gondolkodik valamin, nem szólok, hiszen már sejtem, hogy bármit is fog mondani, azt is épp idejében lecsapom majd. Végül elhangzó szavai kifejezetten mosolyra késztetnek. Mit is kéne nekem elhitetni bárkivel? Harapásom szerintem épp eléggé a tudtára adja mindazt, amit nem árt rólam még idejében megjegyeznie. Azt nem mondom, hogy nem fáj egy kicsit, de legalább használ, legalábbis az endorfintermelést minden bizonnyal beindítja, ez már csak tapasztalat, éspedig olyan, ami a legjegesebb vérű kis warlockocskák esetében is áll. Nem reagálok tehát semmit. Miközben a nőszemély lábait a testem köré kulcsolja, ölemmel még erősebben nyomom a falhoz, nem lesz nagy gond, ha a csinos kis popója kicsit megnyomódik, pár lilás folt még ugyan jól mutat. Vékony testét hozzám préseli és a falhoz éppen ugyanúgy. Saját tudtára adja, mennyire rab az érintésem mögött, mennyire foglya a két kezem ujjainak, melyek még mindig erővel és talán kissé fájdalmasan tartják a közelemben. Nagyon halvány mosoly rándul meg ajkam sarkában. Ez már az elégedettség első apró jele. - Szóval nem csak azt - bólintok enyhén, de körülbelül ennyit fecsérlek csak a szavakra. Míg még mindig olyan közel vagyok hozzá, hogy szám súrolja az övét, miközben beszélek, tulajdonképpen a beszéd felesleges is. Lenyalom nyelvem hegyéről a vért a szájáról, és aztán nyelvemet végighúzom saját szájpadlásomon. Nem mondanám rossznak a testnedveinek aromáját. Kellene belőle még. És miért ne kaphatnék? Bár vérszagra gyűl az éji vad, a vámpírok sem fognak most azzal szórakozni, hogy engem akarjanak megtámadni, miközben láthatóan prédával vagyok, tehát a nő ezúttal csak az enyém. Még véletlenül sem nyálazom be ajkait, nehogy begyógyuljon a sebe. Nem is akarok semmiféle erotikus lépést tenni felé, elvégre már rám is hatással van ennyi is, pedig pusztán a véréért csináltam, de ez a jó testű, intelligens és bosszantóan hepciás nők átka! Halvány mosoly jelenik meg az arcomon, majd tűnik is rögtön tova. Még közelebb nyomom a számat az övéhezm, és ajkai közé súgom a következőt. - Nem érem be ennyivel. Ha nem akarod, hogy itt helyben tegyek meg mindent, ami eszembe jut, a remek kis képességeiddel gyorsan iktasd ki az egész rendszert. Sétáljunk - utasítom. Erővel nyalok végig alsó ajkának belső felén, lemosom onnan a maradék vért, félig be is gyógyítom a sebet. Majd hirtelen elrántom a faltól, ellépek én is, és tekintetem végigvillantom testén. Azzal egyik kezét elengedve húzni kezdem magam után hátra, a lépcsők felé.
About... Annika Wade
Sötét mágus
Faj: : Warlock
Nem: :
Aktivitás-pontok: : 38
Valódi kor: : 99
Foglalkozás: : menedzser
Hozzászólások száma: : 23
Regisztráció: : 2012. Jun. 01.
Megjegyzések: : Van egy kis fémgolyókból álló karkötője. Ezeket semmiféle zsinór nem tartja össze, csupán Annika elméje.
Annika már épp élvezni kezdi a játékot, amikor a férfi mintha hirtelen mégiscsak szégyenlős állapotba csapna át. Előbb még a tökéletes testét akarta mutogatni fűnek-fának, most meg.... bár, mikor egy pillanatra a lány abbahagyja a másik gondolatbeli piszkálását, rájön, hogy egészen kapóra jön neki a vámpír gyors határozása. Mit neki pár kamera kiiktatása még egy másik emeleten? De válaszra sincs ideje, ahogy a két erős kar máris ráncigálni kezdi őt maga után. Ezen azon nyomban fel is háborodik, mégis hogy jön ahhoz ez a vérszívó dög, hogy őt rángassa kénye-kedve szerint? Szemöldöke dühösen szalad össze homlokán, a csuklóján lévő karkötő apró szemei pedig lassan szétválnak egymástól, és a levegőbe emelkedve kezdenek lassú táncot járni Annika karja körül. A lépcső felé haladva, rövid koncentrálás után 4 apró "gyöngy" kiválik a tömegből, és útjára indul, hogy egyetlen sebes támadással zúzza szét pár kamera belső szerkezetét. A többi testvérkéjük még mindig lassan kering a levegőben. Ekkor a warlock szája gonosz vigyorra húzódik. Miért is ne? - Nem gondolod, hogy kicsit kezdesz durva lenni? Még be sem fejezi az utolsó szavakat, hat újabb fémgolyó választ egyéni röppályát. Megkerülik a lányt, pár méterrel hátrébb szánkáznak a levegőben, majd kecses ívet leírva, gyilkos gyorsasággal csapódnak be a vámpír hátába (persze csak ha annak nincsenek jobb reflexei). Ha sikerül a merénylet, és a sebesített nagyvad lassít egy kicsit, Annika széles vigyorral lép mellé. Ha ideje engedi, tenyere fölé gyűjti a megmaradt golyókat, azt a hatot pedig, ami éppen a vámpír testében nyaral, akkurátusan mozgatni kezdi szabad jobbjával. De csak lassan és finoman, hogy jobban fájjon. - Lehet, hogy nekem nincs akkora fogam, mint neked, de attól még tudok mély benyomást tenni rád. Csak azt sajnálom, hogy gyorsan gyógyulsz, így nem olyan izgalmas az egész. Csüggedten rázza meg a fejét, majd egy gyors mozdulattal rántja ki az összes fémet a férfi testéből. Ha a terve becsődöl, és a halhatatlan kitér a pici lövedékei elől, akkor azokat tovább irányítja a "megmaradt kamerák" felé, mintha mi sem történt volna, és egy gyors bocsánatkérő pillantást vet a másik arcára - persze nem túl meggyőzően, de kinek célja ez a jó barátok társaságában? Bármi is történjék, amint elkészül művével, a nő visszahelyezi csuklójára az összes játékszerét, és immár türelmesen indul tovább felfelé.
Látom, mennyire meglepi a hirtelen gondolatváltás, és az egész új elhatározásom is mintha az ő agyában is mindenféle újszülöttek termelésébe kezdene. Miféle ötletei lehetnek? Nekem végső soron mindegy, ha annyiban egyeznek a gondolataink - per ösztöneink -, mint eddig, az már a célnak bőven megfelel. Megérzem, ahogy megrándul a karja, kifinomult érzékeim észlelik felcsapó maró dühét. Aki olyannyira antiszociális a lelke mélyén (már amennyire lelke van), mint egy warlock, az már csúnyán megfizethet az ilyenért. Remélem, belegondol abba is, hogy a vámpírok általában mindent kamatostul visszafizetnek. - Durva? - kérdezek vissza szemöldökráncolva, majd a következő pillanatban valamik a hátamba fúródnak. Hangom valamiféle karcos morranásba csap át, majd még erősebben szorítom meg a hölgyemény csuklóját, és erővel nekivágom a falnak a hátát. Odapréselem. Közben megfeszítem hátam izmait, nem fúródtak olyan mélyre azok a kis vackok, a gyógyulási folyamattal szépen kipotyognak - vagy a sötét kis bestia akaratából távoznak olyan hamar? -, ám ahelyett, hogy csengő koppanással gurulnának szét a padlón, új cél felé törnek a hátam mögött. Eleresztek egy sötét félmosolyt. - Igen, elég gyorsan. Te annál kevésbé - teszem hozzá, és tekintetem már újra azzal a céllal pásztázza a testét, hol lehetne megharapni őt. - Ne szórakozz velem, kislány, mert csúnya vége lesz - mondom még. Végignyalok nyaki ütőerén, fogaimat puhán nyomom bele az édes bőrbe, hogy egyelőre ne okozzak vele újabb sebet. Egyelőre. - És hogy csak a szám jár-e? Még egy ilyen húzás, és megtudod. Ha ezt provokálásnak veszed, isten neki, de lehet, hogy amikor hazamész, nos, egy-két darabod hiányozni fog! - kacsintok, hangomba némi halvány derű gyűlik. Kedvem lenne a combja tövébe harapni egyet, de egy folyosón ez kevéssé megoldható. Feltépem a mellettünk lévő ajtót. Odabenn is teljes a sötétség, és egyáltalán nem érdekel, mit találhatunk. Valamiféle kaszinóteremnek tűnik ez is, ahonnan már evakuálták az embereket, a rulett- és billiárdasztalok üresek, a bársonyszékek fel vannak borogatva, az egész totálisan halott. Itt jók leszünk. Nekilököm a kis warlockot az egyik asztalnak, altestemmel odapasszírozom, majd lenézek rá. A szemem villanásánál nem sokkal láthat többet ebben a klassz kis sötétben, de cseppet sem bánom. - Akkor? Akarsz tovább játszadozni?
About... Annika Wade
Sötét mágus
Faj: : Warlock
Nem: :
Aktivitás-pontok: : 38
Valódi kor: : 99
Foglalkozás: : menedzser
Hozzászólások száma: : 23
Regisztráció: : 2012. Jun. 01.
Megjegyzések: : Van egy kis fémgolyókból álló karkötője. Ezeket semmiféle zsinór nem tartja össze, csupán Annika elméje.
Franc, franc, franc! Dühösen néz a vámpírra, akit látszólag nem hatott meg túlzottan az iménti manővere. Határozottan kezdi már idegesíteni ez az alak. Mégis mikor kefélhetett egy igazit utoljára, ha ennyire fel van spannolva? Ajkait halk nyöszörgés hagyja el, mikor a falnak csapódik. A feje is hangosat koppan, egy pillanatig sötét függöny ereszkedik a warlock szemére, össze kell szednie akaraterejét, hogy pislogva visszanyerje látását és egyensúlyát. Kiszáradt torokkal néz fel a férfira. - Hát illik így bánni egy hölggyel? Te mocskos szarházi. Csak azért nem köpi pofán a piócát, mert nyála se maradt a fallal való ütközés után. Mikor Tonio végignyal a nyakán, ezernyi gondolat furakodik az agyába. Mi van, ha a vámpír megöli őt, puszta szeszélyből? Érdekelné ez őt tulajdonképpen? Nem, nem valószínű. Inkább csak megalázná, és ha létezik pokol, a legeslegmélyebb bugyrában ehetné a kefét hátralévő végtelen idejében, amiért hagyta, hogy egy ilyen mocskos alak elbánjon vele. A kicsit sem hízelgő képre keserédesen felnevet, majd abban a pillanatban torkán akad a kacaj, mikor a fogak ismét a húsába mélyednek. Túlzás lenne azt állítani, hogy ezúttal is olyan kellemes érzést keltenek, mint előbb, mégiscsak sajog a lány háta és feje egyaránt, ezzel nincs mit tenni. A következő képsorozathoz nem tud még csak hozzászagolni sem. Az ajtó kivágódik mellette, őt pedig bevonszolja rajta a vámpír. Kivételesen engedelmesen szedi a lábait, túlzottan tart tőle, hogy még pofára is esik a nagy sötétben. Minden bizonnyal a másik igen jól szórakozik, neki a látási viszonyok is kedvezőbbek, de örüljön csak amíg tud, gondolja Annika, és magasról tesz rá, hogy nagyjából francot se lát. Végül megállnak, és ő hozzápréselődik egy (vélhetőleg) asztallaphoz. Tonio újabb szavaira csak gonosz mosolyra húzódik a szája, és fenekét felcsúsztatja az asztal szélére. Combját lassan a férfi derekára kulcsolja, és ártatlan pillantást vet a sötétségbe. - Mi a baj, talán olyan kicsi a szerszámod, hogy világosban mutogatni se mered? Kihívóan csúsztatja jobb mutatóujját a férfi nadrágjának széle alá, és cseppet sem óvatosan húz egyet az anyagon. - De annyi szent, hogy nem úgy nézel ki, mint akit ösztökélni kellene, bocsásd meg ha nem pazarlom rád az erőmet a továbbiakban. Mivel jól sejti, hogy újdonsült vámpír pajtását nem hozza zavarba a sötétség, hátradől az asztalon szabad kezére könyökölve, és immár közönyös arccal húzza fel szemöldökét. - De ha már nagyon benne vagy a korban, nyugodtan szaladj ki a kis kék tabival, nekem is van még időm bőven.
from Tonio to Annika - Boldog Születésnapot közben!
Egyre mérgesebb a szörnyű kis nőszemélyem! Látom az arcán, már amennyire figyelek, ahogy elhatalmasodik rajta a veszteség érzete, és vele együtt persze a felém irányuló heves gyűlölete is rám szabadul. Hatékonyságom feletti örömöm csak annyit enged meg nekem, hogy kis vigyorkezdeményt ébresszek a szám sarkában. Talán nem kellene feltétlenül ennyire köcsögnek lennem vele. - Nem, egy hölggyel nem, te viszont pontosan olyan romlott lelkű cafka vagy, amilyet keresek, lásd be, kiváló partiképességi rátával bírhatsz a szememben így - mondom neki kissé keserédes hangon, hátha ezzel sikerül meghatnom picit. Fájdalmat már eleget okoztam neki, és úgy nézem, azt kezdi nem élvezni. Új ötlet kell! És az ötlet egy pillanat alatt fel is áll, bár nem a fejemben, hanem a gatyámban, ahogy a warlockocska a derekam köré kulcsolja a combjait. Öle a merevedésemhez szorul, és lám-lám, már nyitja is a száját, ahogy biztos "talajt érez a segge alatt". - Nem tudom, szerinted ekkora önbizalom járna mellé, ha akkora lenne, amilyet most te emlegetsz? - vetem fel csak viccből is, pedig nem gondolom, hogy lesz a mai este során bármi, ami miatt szégyenkeznem kellene. - Amennyire tudom, különben sem én tettem tönkre a villanyokat, kis édes - mormogom most már a füléhez hajolva. Bal kezemet a combjáról felfelé csúsztatva engedem bevándorolni a derekához a ruhája alá, és közben a kezem felfelé húzásával igyekszem őt meg is szabadítani mindenféle dresszingtől, nekem ma elég ő, nem kell mellé a köret. Így is van olyan sanda gyanúm, hogy hetekig vagy hónapokig viselhetném majd a fog- és körömnyomait, ha nem vámpír lennék. De a hangjából azt hallom ki, hogy neki viszont nagyon is kell még az ösztönzés. - Magad sem hiszed el, amit beszélsz - válaszolok, de nem erőltetem meg nagyon magam a beszédben. Jobb inkább másra fordítani minden felesleges energiát. Szabad kezemet az arcához érintem, tenyeremet végighúzom halántékától lefelé, egész végig a nyakán, a dekoltázsán, a vállán, karján. Ujjaimmal simítom végig a bőrét, és merész vigyor jelzi az arcomon az elégedettségemet. - Kíváncsi lennék, hányan látják, és főleg hányan érintik így az eredeti, saját testedet, kis warlock-lány - morfondírozom. Az túlzás, hogy beszélgetéssel akarom tölteni az éjszakát. Merevedésemet így még szorosabban hozzányomom az öléhez, és egyúttal nyakára tapasztom a számat, végighúzom annak ívén a nyelvemet. Elég kemény meló uralkodni a vágyon, hogy megint megharapjam, most kihagyom ezt. Várok valamire. Hogy mire? Hamarosan úgyis megérzem a lányon a vágy, a félelem, az unalom vagy igazából bárminek az aromáját is, amit a teste közölni akar velem.
About... Annika Wade
Sötét mágus
Faj: : Warlock
Nem: :
Aktivitás-pontok: : 38
Valódi kor: : 99
Foglalkozás: : menedzser
Hozzászólások száma: : 23
Regisztráció: : 2012. Jun. 01.
Megjegyzések: : Van egy kis fémgolyókból álló karkötője. Ezeket semmiféle zsinór nem tartja össze, csupán Annika elméje.
Köszönöm a születésnapi jókívánságot, jó tett helyében jót várj
Romlott lelkű cafka? Méghogy ő ez lenne? Felháborodva vonja össze szemöldökét, és magában szitkozódik. Jó, igen, tényleg romlott lelkű, de hogy cafka lenne, ugyan már, egy nő is élvezheti az életet, pláne ha olyan sokáig tart, mint az övé. De amint a vámpír hozzá ér, haragja és megrökönyödése elpárolog, egy mélyebb, zsigeribb gonoszságnak adva át helyét. Az édes bosszú ezernyi lehetőségként jelenik meg Annika lelki szemei előtt, miközben lassan átdja magát az érzékien vándorló ujjaknak. Nem tiltakozik, mikor a férfi elkezdi lecibálni róla a ruháját. Csak önmagával küzd, ösztönei leküzdése most a legnagyobb feladat, hogy józan fejjel lássa a kialakult helyzetet, és persze a lehetséges folytatást. Mikor a ruha lekerül, bal kezével megmarkolja Tonio vállát, jobbjával pedig lerántja róla a napszemüveget. Elhajítja maga mellett, az pedig csúszik egy darabig az asztalon, mjd koppanva ér földet a túlvégen. Felszabaduló kezével belemarkol a barna hajba, és maga felé fordítja az esetleg elkalandozó tekintetet. Ujjai erősen markolják a tincseket, körmei kissé a fejbőrbe vájódnak. - Hidd el, nem sokan élvezhetik ezt a látványt, még kevesebben kerülhetnek közel hozzá. De amint a kevesek egyike leszel, megnőnek az elvárások veled szemben. Gonoszkás mosoly jelenik meg a szája sarkában, majd ellenállással nem számolva kezdi el húzni maga felé a másik fejét, míg ajka rátalál a férfi ajkaira (talán a sok évi gyakorlat teszi, de nem kell túl nagy erőfeszítés a megtalálásához), nyelvét pedig bekényszeríti a szájba, ami még az ő vérétől maradt fémes ízű. Egy rövidke csók után szája lejjebb vándorol a férfi nyakára, és ezúttal ő tapasztja a száját a másik bőrére. Ha nem löki el őt Tonio, finom harapdálások után könyörtelen kiszívásba kezd, bár tudja, hogy nyilván egy véraláfutás sem fog megmaradni túl sokáig, mégis kifejezetten jót tesz a lelkének. Mikor úgy ítéli, hogy normál esetben már elég nagy károkat okozott volna, elhúzódik, felegyenesedik ültében, és egy gyors mozdulattal csatolja ki a férfi derekán az övet. Nyelve hegyét szája sarkához érinti. - Hogy is kell mondani..... akarsz még tovább játszadozni?
Remélve, hogy a következő reag kissé kiengesztel, álljon itt a válaszom:
