Az, hogy mióta itt van, már egy sor különböző témáról beszélgettünk, eléggé jó érzést szít bennem, főleg legalábbis annyiból, hogy lehet vele bármiről beszélni, és ez akármilyen szempontból véve nem egy rossz dolog. Főleg bóknak veszem, hogy érdeklődik a biológia és a munkám iránt. Kevesekben van meg ez a nyitottság, annyi szent.
- Ez így van. Habár a tenger belső részein meg tudnak élni, itt a part közelében télen viszonylag nehéz. Bár sokat szennyezik a tenger, és sajnos ott általában melegebb és édesebb a víz, ezért sok élőlény megszokja. A szennyezés elég utálatos dolog.
Bővebben inkább nem fejtem ki a véleményem, nem szeretném, hogy Liny azt lássa, mennyire foglalkoztat és egyben dühít a téma. Bár így van, most elsősorban vele szeretnék foglalkozni, nem pedig más dolgon idegesíteni magam.
- Egyszer elmehetnénk vitorlázni, ha benne vagy - hívom el, és ki tudja, hogy ez most mi akar lenni? Azt hiszem, valami spontán, és remélem, tetszeni fog neki az ötletem. Most azonban elég lesz kipróbálni egy rendes kishajót, lehetőleg olyat, aminek van motorcsónakja is. Onnan igazán jó csak szemügyre venni a vizet.
Mosolya felbátorít, valamennyire levetkőzöm, és utána sietek. Közben én is úgy érzem, ez a nap felszabadít, szabadságnak minden esetre nem rossz. Liny bizalma bennem derűlátóvá tesz, talán máskor, később is elmondhatom majd magamról, hogy van itt egy olyan személy, aki a bizalmába fogadott, még ha nem is tudom, baráti alapon-e?
Úszni kezdek, igaz, itt nem túl mély a víz, de azért valamennyire lehet. A hűvös habok simogatnak, és kicsit sajnálom a tengert és élőlényeit a sok kotyvalék miatt, amit túl kell élniük, de csodálom a bátorságukat, mert egy-két halat így is látok.
- Ezek a halacskák egészen biztosan nem eszik meg a lábujjainkat - nevetek oda Linyre, remélem, nem fél, de próbálom megnyugtatni őt.

Kellemes az idő, a légkör, a beszélgetés, a hangulat. Jelen pillanatban nem is igen kívánhatnék többet, azt hiszem. Az egyik dolog, amit nagyon kedvelek ebben a lányban, hogy rendkívül toleráns és egyben türelmes. Hol én hallgatom őt, hol pedig ő engem, és sikerül kifejezetten jó kis beszélgetést összehoznunk. Nem beszélünk el egymás mellett, és én úgy látom, és talán nem is tévedek, hogy nem untatjuk egymást.
- Én nem néznélek őrültnek, ez egy teljesen jogos, és mellette, már bocsáss meg, de az alkatodnál fogva egy elég bátor dolog is- mondom. Próbálom a jót kihozni a mondatból, nem szeretném, ha ebből az jönne le neki, hogy gyengének tartom őt. Igen, hiszen törékeny, de szerintem ez alapvetően nem probléma, ha egyszer egy fiatal lányról van szó. Inkább édes legyen, mint egy body bulider, nemde bár?
- Talán ha számot cserélnénk, egyszerűbb lenne- javaslom. Nem akarok a nyakára mászni, sőt semmi úgymond konkrétabbat, de ha már beleegyezett, hogy menjünk el valamikor, akkor szerintem érdemes lenne ezt tényleg megejteni. De hát nem lehet mindent egyszerre, egy napon. Titkon azért örülök, hogy már meg is van a következő találkozónk.
- Bármikor- mondom kérdésére néhány perces vízbeli lubickolás után. Az emberek sokszor mondják, hogy a pancsolás óvodásoknak való, de ha így van, akkor nekem a munkám is az, hogy félig-meddig óvodás legyek, és a világért sem tudnék erről lemondani.
A lányra nézek, és ha úgy tűnik, neki is elég volt egyelőre ebből, akkor akár indulhatunk is a mólók és a kishajók felé, ahol vannak ismerőseim.

Még mindig tetszik, ahogy a nevetése cseng, bevallom, kicsit fiatalabbnak érzem tőle magam, bár éppen így sem hiszem, hogy kifejezetten öregember vagyok. Minden másodperccel egyre közelebb érzem magam hozzá, mint lehetőség, úgy látom, abszolút szerepel nála is, hogy összefussunk most már egyszer direkt is, és ne csak úgy véletlenül. Nem semmi, hogy Lans után itt is találkozunk.
Megindulok kifelé a partra, felnézek az égre. Az alja egyre rózsaszínebb, szelet jelez, őszintén remélem, hogy csak akkorát, ami egy vitorlásnak kedves, nem pedig egy orkán erejűt, mert nem szívesen fulladnék meg, és főleg egy halandót nem szívesen kevernék veszélybe. Kiváltképp pedig Caroline-t.
- Az idő talán épp megfelelő a vitorlázáshoz- vetem fel. Talán nem, de ezt nem teszem hozzá. Remélem, nem lesz semmi probléma vele.
A kérdése kicsit meglep. Nem mert nem tartanám elég kíváncsinak, hogy érdeklődése a munkám iránt őszinte legyen, csak épp az, hogy egy ilyen csinos lány kérdezget, elég hízelgő nekem, aki napjaim legnagyobb részében a víz alatt, vagy a víz közelében vagyok, és mégsem a tengeri élőlényekkel szeretnék szorosabb kapcsolatot ápolni, ez gondolom, érthető.
- Azt hinné az ember, a munkám izgalmas, de csak néha az. sokszor laboratóriumban ülünk, és műszerekkel mintákat vizsgálunk át. A tengeri élőlények, a tengervíz összetétele, üledékek, szóval mindaz, ami a felszín alatt van, érdekel minket és meg kell figyelnünk. A jobb része inkább az, amikor összeszedjük ezeket a mintákat, azaz amikor búvárkodunk.
Figyelem arcát, nehogy elunja, de még nagyobb meglepetésemre újabb kérdés érkezik. Persze lelkesedésem biztos látszik rajtam, ahogy felelek erre is.
- Éppenséggel heteket egyfolytában nehéz, hiszen kis csónakokkal szoktunk általában kimenni csak. De vannak expedíciók, amikor akár egy tengeralattjárós utazást is megengedhet magának a legjobb tudósokból álló csapat. Szívesen részt vennék persze ilyenen, de annyira nem vagyok nagy tehetség- vallom be, na meg fiatal is vagyok én még ahhoz. Talán húsz év, és én is ott leszek szakmailag.
- De most te mesélj! Én jóval kevesebbet tudok rólad, csak annyit, hogy írsz. És azt is elég régről. Írsz még? És mostanában miket?- kérdezem lendületesen, elvégre ne mindig én legyek már a téma.

Látom rajta, hogy valami furcsa módon biztonságban érzi magát az oldalamon, pedig nem vagyok annyira erős. Persze egy halandót talán csak meg tudnék védeni, ha bármi baj történne, de abban reménykedem, hogy ez egyúttal azt is jelenti, hogy bízhat bennem. Bár akadnak Rione területén lények, akik jóval erősebbek nálam. Ezért megyek csak ritkán vadászni. Amúgy sem szeretek ölni, nem vagyok az a harcias embertípus.
- Persze, ott is akadnak érdekes dolgok néhanapján. De a tenger meg az óceán mindig érdekes- mosolygok rá, kirángat a mélázásomból a kedves hangjával, a bájos arcával. Jó hangulatot teremt, miközben én épp azon rágom magam, vadász létem ellenére is mennyire tehetetlen vagyok a természetfelettivel szemben. Sajnos.
És lelkesítő is, nem csak aranyos. Elhiszem neki, hogy esélyem van tengeralattjárós kutatásokon részt venni, holott fiatal vagyok még. Hosszú az élet, azt mondja, holott tudom, egy vadász mekkora veszélyben van. De most, mikor vele beszélgetek, ez nem érdekel.
- Mindenképp. Kettőt is kapsz, ígérem- mondom derűs hangon. Lépteink lassúak, de legalább van időnk beszélgetni. Azt mondja, nem érdekesek a dolgai, de engem minden érdekel, amit mesélhet. Kiadót ugyan nem tudok ajánlani, de én is szívesen biztatom.
- Egy ilyen történet biztosan sokakat meghatna, és felnyitná a szemüket, gondolom. Érdemes lenne szerintem nekiállnod keresni egy kiadót, de tényleg. Befutott írónő lehetnél. Persze akkor talán szóba sem állnál ilyen holmi kis tudósemberrel, mint én vagyok- nevetek, provokálom, valahogy jól esne tudni, hogy tévedek. - Várni mindig érdemes. A jó dolgokra általában kell is- bólintok csendesen, de remélem, nem lesz komor, egy vicc sem jut épp eszembe, amivel felvidíthatnám őt.

A vitorlásokhoz közeledve elég különös, hogy nem egyre jobban látom a nehéz anyagú fehér textíliát, hanem egyre kevésbé. Mintha köd ülne le lassan, de nem is akármilyen. Sötétedik? De hát miért? Hol van még az este?
- Egy labor a tenger alatt - ismétlem. - Csodás lenne!
Mosolyom elárulja neki, mennyire igaz, minden szavammal kifejezem a rajongásomat a munkám iránt, ez a hivatás a szenvedélyem egyúttal. Elgyönyörködtet. Caroline arcába nézek, ő is valami ilyesmi hatással van rám, hát igen, a kedvessége, az őszintesége fontos. Alighanem én is elmondtam neki magamról már... Csak azt nem, hogy vadász vagyok. De mindent azon kívül.
- Nem tudom, nekem is különös - jegyzem meg, amikor ő is utal rá, hogy észlelte a viharnak tűnő jeleket. Fekete köd, nem is értem, ez hogyan létezhet, de az erő maga is olyan súlyos, olyan nehéz. Mintha fulladnék, talán mert az erő nem olyan, amit a szervezetem szívesen bevesz.
Közben Liny áttér a könyvére, kicsit rejtélyesnek tűnik nekem a cselekmény, és őszintén érdekelne, hogy miről szólhat fontosan? De ha nem akar beszélni, nem fogom faggatni őt. Csak meglepve figyelem, milyen különös, kissé szomorkás lelkesedéssel kíséri saját szavait.
- Talán a hajókázást érdemesebb lenne későbbre vagy máskorra halasztani - ingatom a fejemet. Elcsendesedik és elfeketedik minden, aztán lassan visszatér a rend, de mintha a természet megállása valami súlyos, lehetetlennek hitt erő volna. Figyelem a környéket, de nem történik semmi újabb különös.
Ahogy Liny belém kapaszkodik, már én sem tudom megmondani, hogy most akkor mi legyen? Azt látom Liny arcán, hogy jobban fél, mint ahogy vágyakozik most erre a hajókázásra. Nem tudok neki válaszolni. Nem tudom, mi történik pontosan körülöttünk, és ez a leginkább kétségbeejtő tény.
- Liny, csak nyugodjunk meg. Álljunk arrébb, hogy ne sodorhasson minket el a szél. Én sem tudom, mi folyik itt, pedig...
Hangom elhal. Itt volna az ideje, hogy közöljem vele? Hogy elmondjam neki, hogy vadász vagyok? Szemeim résnyire szűkítve figyelem őt, és arrébb húzom a széltől leginkább ért helyről. Egy padig húzom őt, leültetem, egyik kezem az arcára simítom, másik kezemmel nem engedem el őt, ha már egyszer belém kapaszkodik.
- Nyugodj meg, rendben? Talán most biztonságosabb, ha nem szállunk vízre, de ha az úgy rendben, akkor hazakísérlek, és ezt máskorra halaszthatjuk - javaslom, és figyelem a tekintetét, vajon mit szól, és megfelel-e neki így.

Bevallom, ezekben a pillanatokban én is csak szeretnék nyugodt maradni. És derűm is egy pillanat alatt száll tova, ahogy a köd úrrá lesz a széllel együtt az egész kikötőn, ez nem a legjobb hajókázós délután Caroline társaságában így, ami csak elképzelhető. Bár jobban tetszene tudni, azaz menni és kideríteni, hogy mi folyik itt pontosan, az első most mégis az, hogy a kedves és elragadó halandó lány társaságában maradjak, és vigyázzak rá.
Bólintok szavaira, egyetértőn jelzek ezzel, hogy inkább elmarad most a vitorláshajók kipróbálása, és az egész vízre szállás sajnos, úgy, ahogy van. De máskor biztosan bepótoljuk, ebből egyébként sem szívesen engednék, hát még úgy, hogy Linyről van szó.
- Haza? Mármint hozzád haza?- kérdezem. Nem mintha nem jártam volna nála soha, de azért meglep a közvetlen és rendkívül természetes invitálás, mintha kicsit sem lepné meg, ha elfogadnám, és valóban felmennék a lakására. Bár meghökkenek, zavaromon gyorsan túllépek, és könnyedén válaszolok is.
- Ha gondolod, szívesen, rég jártam nálad, annyi szent- mondom félig nevetve, azért nem volt az annyira régen szerintem. Sebaj, jó ötlet.
Mosolya tetszik, még mindig. Már több, mint egy éve ismerem, mégis ugyanaz a mosoly, ahányszor találkozunk, lehetetlen megunni. Ahogy pedig lassan elvonul felettünk a köd, egy kicsit könnyebbé válik a hangulatunk is. Feláll a padról, én pedig követem őt, ezek szerint a lakása felé.
- Induljunk, igen. Én is tisztán éreztem, hogy valami nincs rendben, bár nem tudnám megmondani, milyen természeti csapás lehet ilyen hatással a környezetre, a levegőre, a városra és ránk.
Kicsit azért sántít az érvelés. Szerintem ezek mágikus energiák voltak. De nem akarom Linyt megijeszteni a marhaságaimmal, és ha szerencsénk van, tulajdonképpen tévedhetek is.