Üzenőfal

Yelena & O.L.C.

Szerző

Üzenet

About...
Omen L. Christensen

Vámpírtanítvány

Faj: :
Vámpír

Nem: :

Aktivitás-pontok: :
79

Kapcsolatok: :
Yelena Volkovával elég közeli a viszony,
ismerősök: Emmaline J. Clarke, Bianca Stilton

Hozzászólások száma: :
40

Regisztráció: :
2012. May. 08.

Tárgy: Yelena & O.L.C. Kedd Feb. 19, 2013 9:27 pm

Hosszú idő telt el. Nem azért, mert nem járkálok ki esténként bárhová, hanem mert amikor kimegyek, nem figyelem a levegőt, nem figyelem a sötétlő eget, a narancsfényű lámpákat, a világot magam körül. Győzködöm magam, hogy nincs a világhoz semmi közöm, se neki hozzám, és hogy merőben felesleges bármit is gondolnunk egymásról, hiszen ő csak egy golyóbis, én pedig csak használom az előnyeit. Ma más. Ma figyelek. Nincs semmi különös a levegőben, csak a félelmek és vágyálmok szaga, a halandóké és a halottaké, azoké, akik mindenféle mágikus erőknek hála még mindig élnek. Vámpírok, warlockok, ki tudja, kik és mik még, és persze vadászok. A szó, amit átkozok magamban. Még mindig gyűlölöm azt az éjjelt, amikor megtudtam, hogy a nő, akit még Moire de Lansban megismertem halott. Hogy miattam halt-e meg, azt senki nem állította, de én titkon tudom. Azért történt, mert azon az éjszakán, ott és akkor a dolgok különös színezetet vettek közöttünk, és talán épp ezt volt képtelen megemészteni. Én sem emésztettem meg, de nem hiszem, hogy ma esti sétám során ez bármiben segíthet nekem. Épp ezért inkább figyelem mindazt, amit máskor nem, és cseppet sem érdekel, hogy a hely, ahol kikötök - Nos, a játszótér? Szemöldököm megemelkedik. Kigombolom ingemen a legfelső gombot, dzsekimet is megigazítom. Olaszország nem épp hideg hely, és a vámpírok fajtája egyébként sem fázós. Kesztyű van rajtam, de csak vékony, úgymond divatból, nem szeretek ujjlenyomatokat hagyni sehol sem. Jobb, ha árny marado a jelen számára így eltelt majdnem ötszáz év után. Beljebb sétálok a csúszdák és hinták között, a bokrok takarásában szemelek ki magamnak egy padot. Ilyenkor nincsenek itt gyerekek, és a csintalan fiatal korosztály is máshol szórakozik, ez már nem úgy működik, mint régebben, az én időmben estek a dolgok. Nincsenek igazán megnevelve a kölykök, nem figyelnek rájuk, azt sem tudni, hol járnak épp. És én épp ennek örvendek most nagyon, mert egyedül lehetek. Nem mondom, hogy gyászolok, azt sem írom alá, hogy hiányozna a társaság. Csak kicsit csendesebb életmódra szoktam, mióta Rionéban vagyok. Kevesebb nőt veszek hülyére, kevesebb vért iszom élő húsból, élő emberből. Valahogy más lettem, és ennek nem a kor a felelőse, annál valami több. Utolsó kalandom is rég volt már, és nem is kerestem magamnak újabbat. Mintha nem lennék egészen az, aki voltam, és nem tudom, jó vagy rossz-e ez, de ki fog derülni - majd egyszer. Ma is kellene még találnom valakit, akit megcsapolhatok, évek óta nem fanyalodtam már állati vérre. De szemem egyelőre nem járatom az utcán sétálókon, csak magamra, a semmire, az ürességre, a csendre figyelek. to: Eperajkú

About...
Omen L. Christensen

Vámpírtanítvány

Faj: :
Vámpír

Nem: :

Aktivitás-pontok: :
79

Kapcsolatok: :
Yelena Volkovával elég közeli a viszony,
ismerősök: Emmaline J. Clarke, Bianca Stilton

Hozzászólások száma: :
40

Regisztráció: :
2012. May. 08.

Tárgy: Re: Yelena & O.L.C. Szer. Feb. 20, 2013 12:05 pm

to: Eperajkú A könnyed szelet is figyelem. Nem mintha valaha érdekelt volna, de tökéletesen tudom, miért fúj. A Föld forgása, a légnyomás-kiegyenlítés, és a többi marhaság. Jogomban áll mindent marhaságnak nevezni, ami az ő illatát hozza magával. Már megszoktam. Időnként megérzem, mintha itt lenne, pedig csak az agyam akar emlékezésre késztetni. Jó esetben erre azt mondanám, nosztalgia, de inkább csak úgy fogalmazok, valami, ami kitép belőlem még pár dolgot ahhoz a kevéshez képest is, ami egyáltalán megmaradt. Egy nő lépdel el a játékok között, és én elmémet csitítom, hogy egészen biztos legyen, legyek benne, hogy nem, ez nem lehet az a nő, ő halott, nincs itt, nincs sehol máshol sem. Ám az érkezőnek cseppet sincs halott aromája, annál inkább érzem úgy, mintha nagyon is önmaga lenne, pontosan az, akit a személyében megismertem abban a kriptában Moire de Lansban annak idején. Leül az egyik hintára, én meg fejem leszegve nézem őt lopva, hogy megállapítsam, tényleg hasonlít-e legalább. Mert nem, nem lehet ő. Az elképzelhetetlen. Mikor már észreveszem, hogy ő is néz engem, nem fordítom el fejem, csak még inkább előre hajtom, hogy ne lássa szemeim, ne lásson lehetőleg semmmit se az arcomból, vagy csak annál is kevesebbet. Nem kell megállapítania, hogy egy vámpír figyeli, mintha épp a prédáját lesné. Erről eszembe jut valami, méghozzá az, hogy akár a vacsorámul is szolgálhatna a nő. Akár ő az, akinek legfeljebb a halott emléke támadhatott fel egy közel ugyanolyan testben, akár az elmém hóbortjai változtattak Eperajkú-hasonmássá egy másik, vadidegen nőt, arra jó, hogy párat kortyoljak belőle. És mintha a sors is épp ezt akarná, az illető feláll és elindul felém. Élveteg vigyor siklik fel szám sarkába, ahogy hallom magabiztosnak tűnő lépteit. Keze az arcomhoz ér. Forrósága a jeges bőrömön szinte szikrát vet. Pontosan az a bőr, az a simaság, az a hő, azok az illatok. Egy pillanat alatt vesztem most el kontrollomat a vágyaim felett, nem mintha valaha zavart volna engem az ilyesmi. Komoran húzom össze homlokom ráncait, és miközben hangját, igen, annak a nőnek, a vadásznak a hangját hallom csiholódni a számomra talán mégsem idegen, és annál kevésbé halott nő ajkairól, egyik kezemmel lendületesen elkapom csuklóját, és erővel az ölembe rántom a nőt. Fogaim a nyaka magasságában csattannak, karommal átfogom az ő másik karját, és még mindig nem engedem el a csuklóját sem. Nem nézek a szemébe, valahogy a dekoltázsának beszélek nagyjából. - Te halott vagy - sziszegem, miközben szemfogaim előhúzódnak rejtekükből. Szemeim sötéten villognak a semmibe. A düh, az értetlenség, az éhség határozottan tör elő belőlem ezekben a szavakban, mégis mintha a természetesség érzete kerülgetne, amikor magamba szívom a vadász - mert annak kell lennie, ő kell, hogy legyen! - illatát. Ahogy itt ül az ölemben. Ahogy ebben a pillanatban újra az enyém, épp ugyanannyira, mint amikor megismertem őt. És igen, valami ezzel helyre áll.

About...
Omen L. Christensen

Vámpírtanítvány

Faj: :
Vámpír

Nem: :

Aktivitás-pontok: :
79

Kapcsolatok: :
Yelena Volkovával elég közeli a viszony,
ismerősök: Emmaline J. Clarke, Bianca Stilton

Hozzászólások száma: :
40

Regisztráció: :
2012. May. 08.

Tárgy: Re: Yelena & O.L.C. Csüt. Feb. 21, 2013 1:57 pm

to: Eperajkú Valamiért nem nézünk össze, mintha még egy darabig ő sem akarná elhinni, hogy én itt vagyok. De hiszen legalább én nem hazudtam a világnak azt, hogy meghaltam, miegymás! Most aztán bajban van a Lady, mert én bizony kiszedem belőle az igazat. Vagy jobb volna itt és most hátat fordítanom neki, mielőtt még tényleg belém eszi magát a tudat, hogy ő az, valóban ő van itt? Érintése teljesen elém idézi első és eleddig utolsó Moire de lans-i találkozásunkat, azokat a mondatokat és érintéseket. Gondolataimat, melyekben átkoztam őt, majd azokat is, amelyekben a halálát, és a halálhírét hozó kis tanítványát vagy mijét kívántam a pokolba. De semmi sem volt elég, semmi sem adhatott megnyugvást, és most már tudom, miért. Mert Yelena Volkova él. Pedig azt mondja, halott. De nem, tudom, hogy nem csak képzelgek, és nem kell róla másképp meggyőződnöm. Főleg nem, amikor ő ér hozzám szájával, és engem borzongatni kezd a forró érintés a jeges bőrömön. Az eperszínű ajkak, amiket most nem látok, csak tapasztalok, kiverik nálam a biztosítékot, de nem tudom megmondani, ezt most jó vagy rossz értelemben gondolom vajon. Mert igen, kínzóan marja a bőrömet a tény, hogy ez a nő egy szemtelen vadász lotyó, akivel az életéért vagy haláláért vívtunk küzdelmet, de másrészt épp ez benne a nevetségesen gyönyörteli is. Minden emlékem megvan a vele töltött rövidke időről. Az összes. Felvillan valamiféle ragadozó-vigyor a szám sarkában. Azt akarom felelni, hogy nem, soha nem fogom elereszteni többé, de ez talán egy cseppet több, mint amennyit most így, fél perc után mondanom kellene neki. Neki azonban pont annyira nincs joga ezt a percet beszéddel otrombán elrontani, mint nekem. Enyhén megszorítom csuklóját, hogy kezdjen felrémleni neki, kettőnk közül ki az úr. Nem engedem, hogy eltávolodjon, mert egyszerűen NEM EZT AKAROM. - Ne is álmodj menekülésről, szivi! - szólok határozottan, közben nagy erőt fektetve abba, hogy agyaraimmal ne marjam fel saját szájamat. Most nem. Vigyorba torzul az arcom, de nem érdekel, hadd undorodjon, ez az egy sosem zavart. - Épp ideje megmagyaráznod, hogy lehetsz egyszerre halott, és nagyon is élő. Érzem a szagodon, nincs neked semmi bajod, legfeljebb egy kicsit kanos vagy - még szélesebbé válik a vigyor a fejemen. Válaszul az előbbire, most nyelvem vezetem végig arca közepétől le egész az álla vonaláig, majd elhúzódom kissé. Fura egy köszönési forma, de ő kezdte. És én maradéktalanul élvezem. - Mérhetetlenül örülök, hogy emlékszel rám. Ez a leghálásabb dolog, amit per pillanat tehetsz, Eperajkú - lehelem a fülébe kegyetlen játékossággal, és megvárom, erre vajon mit reagál. Jó vele játszani. Újra. És a világért sem ismerném be, hogy talán nem csak emiatt örülök, hogy itt van, hogy életben van.

About...
Omen L. Christensen

Vámpírtanítvány

Faj: :
Vámpír

Nem: :

Aktivitás-pontok: :
79

Kapcsolatok: :
Yelena Volkovával elég közeli a viszony,
ismerősök: Emmaline J. Clarke, Bianca Stilton

Hozzászólások száma: :
40

Regisztráció: :
2012. May. 08.

Tárgy: Re: Yelena & O.L.C. Pént. Feb. 22, 2013 8:10 am

to: Eperajkú Nagyon is itt van, és én is itt vagyok. Minden pillanattal egyre erősebben elevenednek meg az emlékeink, a múlt szinte határozott formát ölt, és minden az Eperajkú képében tér vissza elém, hozzám, amit valaha megpróbáltam erővel eltaszítani magamtól. De mégsem tudom igazán bánni a dolgot, mintha lenne valami különös, talán nem kicsit perverz vágyam, ami miatt ezt most mind tapasztalni kell akkor is, és főleg akkor, ha az egész helyzet egyébként maga az undorittas borzalom. Bár úgy látom, kettőnk közül engem zavar kevésbé ez az egész. A vadász már kezdi a szitkozódást, mintha nem pontosan ragadt volna meg lelkében a jellemem. Nos, igen, mondják, hogy megszépít mindent az a fránya emlékezet, de még a velem való találkozást is? Ma már az emberi agyban sem lehet igazán bízni, hogy kicsit is hiteles volna. Keze még mindig az ujjaim közt, bár próbálkozik kirántani onnan. És csodálkozik, hogy fáj, ha húzza? Mindig magának csinálta a bajt, most is épp olyan. Makacs, mint az öszvér, de minden lépéssel csak lejjebb ássa magát a homokomban ahelyett, hogy sikeresen elhúzódna úgy igazán. Nem mondom, hogy engem ez zavar, de ha ő maga sem tudja, mit csinál, miért várja tőlem, hogy - ha akarnám is - képes legyek nyomon követni? Eleresztem a füleim mellett konkrétan minden szavát. Helyette csak hangjának lángoló csengését hallgatom, hadd igya be magát az agyamba, hadd legyen valami végeláthatatlanul gyönyörű az egészben. Ilyenkor mindig a virágok jutnak eszembe, azoknak nincs hangjuk, de kár lett volna elszalasztani ezt a dühödt és arrogáns hangvételű beszélgetést. - Persze, értem én. Látom, hogy nem vagy vámpír, kislány, és halott sem. De miért is hazudott nekem a kis barátnőd? vagy mi a halálért hazudtál erről te neki? - ráncolom a homlokom. Lazítok a csuklója szorításán, jól van, rángassa csak, ha ennek az ötlete, meg persze az ízületi bántalmaké annyira tetszik neki. Okos enged, vagy hogy mondják. Szám lejjebb vándorol a nyakán, gyengén megszívom a finom bőrt, de nem mártom bele fogaimat. Az a tény, a szó, hogy gyűlöl, még mindig ad nekem valamiféle pluszt, aminek, úgy érzem, örülnöm kellene. Hát én is egészen őrült vagyok már? Persze ha erről a nőről van szó, semmi nem kizárt. - Gondolom, attól dobog ilyen hangosan a szíved. Még csak nincs is köze hozzá, hogy az arcomat simogattad a száddal, én meg a nyakadat nyalogatom, mintha régi jó dugópajtik lennénk, és közben mindketten pontosan emlékezünk rá, hogy ennél több és lényegesebb is történt a kriptában közöttünk, még ha nem is tettem rajtad erőszakot. Talán nyíltan kéne megmondanom neki: "ha annyira gyűlölnél, akkor és ott sem csókoltál volna meg". De ez számára valószínűleg jóval fájdalmasabb emlék lehet, elvégre én ezt sokszor csináltam sok mindenkivel több száz éven át. - Igen, elfogadom, hogy gyűlölsz, a szemeidben sem látok rá nyomot, hogy ne lenne így. De ne hazudj már magadnak, kislány! Eperke...! Te rettenetesen kívánsz engem, és én hiányoztam neked. Csak épp ezt jól titkolod. Hát kicsit sem kapok a viszontlátás öröméből? - nézek rá hűvösen, agyaraim visszahúzódnak rejtekükbe a gúnyos félmosoly mögött.

About...
Omen L. Christensen

Vámpírtanítvány

Faj: :
Vámpír

Nem: :

Aktivitás-pontok: :
79

Kapcsolatok: :
Yelena Volkovával elég közeli a viszony,
ismerősök: Emmaline J. Clarke, Bianca Stilton

Hozzászólások száma: :
40

Regisztráció: :
2012. May. 08.

Tárgy: Re: Yelena & O.L.C. Pént. Feb. 22, 2013 7:21 pm

to: Eperajkú Ismerem ezt a tekintetet. Ismerem ezt a szapora légzést, pedig egyetlen alkalommal találkoztunk ezelőtt, Yelena és én. Talán már akkor tudtam, de azóta sem mondtam ki egyszer sem, még halkan sem, még a szobának sem, melyben nappalaimat eltöltöm: van ebben a nőben valami pótolhatatlanul különleges. Nem, nem lettem érző. Hosszú ideje létezem, elég régóta ahhoz, hogy elfojtsak magamban bármit, ami nekem nem nyeri el a tetszésemet. De ha nem akarom? Ha nincs kedvem csendben lenni? Ha épp minden porickám oroszlánüvöltésekre vágyik? Főleg, amikor végre felel. Úgy, hogy pontosan értsem: van közöm mindahhoz, amit a Bianca nevű lány elmondott róla nekem, és talán több közöm is van, mint hittem vagy sejteni vágytam. Vagy reméltem? Nem, én nem szoktam reménykedni. Az a leginkább hiábavaló. Lehet, hogy az hal meg utoljára, de én már meghaltam, és minden úgynevezett szép remény ott és akkor együtt halt velem. Amit gondolok, az a következő: neki az nrm tetszik ebben az egészben, hogy hatalmam van felette, a vágyai és az érzései fölött. Még nem tudja, és én sem mondhatom biztosan, hogy nincs-e ez így fordítva is. Jobb hallgatnom ezzel kapcsolatban. De más mondani valamit, sejteni, tudni, gondolni, hinni, várni - egész más, mint amit a másik lát belőlünk, minden rezzenésből. Van, mikor makacsul tartjuk magunkat az úgymond rosszabbik verzióhoz, mert sejtjük, hogy pozitívan fogunk csalódni, vagy épp csak várjuk a csodát. És néha teljesen elanyátlanodunk, magunk sem tudjuk, lehet-e bármelyik gondolatban némi igazság, ott lesz-e a gombolyagok között Ariadne aranyfonala. Most ebben a helyzetben vagyok. Nem értem ezt a nőt, egyáltalán nem, nem is sejtem, mit akar, hisz, miről álmodik. Hogy mire készül? Kivégezni, talán? Megtenni, ami legutóbb nem ment neki? Azt hiszem, most is épp úgy képtelen lenne rá - mert nem akar igazán bántani. Vajon most is az a célja, a vágya, hogy megszabadítsam őt? Csak lassan nyelem ki a szavai közül azokat, amelyek nekem most kellenek. - És akarod már, amit akarok? - teszem fel az egyetlen kérdést nem túl erős hangon, ám előre látom, hogy annál véresebb hatással. Csak nézem, csak nézem, most már igenis rabul akarom ejteni a tekintetét. Hallgatom meséjét, és egyetlen szóra villan fel a tekintetem. "Úgyis szereted, ha könnyezek", mondja, és én úgy hallom, mintha valami fel akarna robbanni, szét akarna foszlani bennem. Én nem... - A vámpírok nem szeretnek - köpöm a szót foghegyről, mintha undorom lenne tőle. Évszázadok alatt egyszer sem ejtettem ki az ajkaimon. Hogy miért, az az én dolgom marad. Nem szólok semmit a történetére. Bízott bennem annyira, hogy elmondja, vagy csak akarta, hogy tudjam, hátha reagálok valamit? Édesmindegy. Mindaz, amit elmondott, mélyre süllyed bennem az emlékek között, hisz jelentése van. Állja tekintetemet, de könny fénylik szemében. Még mindig. Ez nem olyan, mint amikor bepárásodik a szemed. Ki kell jönnie. Nem tudom megmondani, mikor sírtam utoljára, vagy hogy megtörtént-e valaha egyáltalán. Nem tudom, van-e fontossága annak a könnynek, ami a szemében marad, és kell-e tudnom, miért. A szó, amit használ, a becézés dühít, de ezúttal hidegvéremet sem kell keresnem, mert valami más elfoglalja az elmémet. Súlyos köd ül gondolataimon, és képtelen vagyok úgy forgatni őket, ahogy az nekem leginkább tetszene. - Léo...ka? - kérdezek vissza. Újra feltűnnek ajkaim közt a hófehér szemfogak, de most helyükre tessékelem őket. Nem, ez nem ennek az ideje. Ezúttal nem a vérét akarom. - Nem kell kiprovokálnod semmit. Mindig pontosan azt teszem, amit akarok. Ezért vagyok én Omen Léonard Christensen, kicsi Eperajkú. Jut eszembe. Rég kóstoltalak. És nem érdekel, hogy mi jött hirtelen. De, de nagyon is érdekel. Pontosan tudom, hogy ennél talán nem is tehetnék rosszabbat, de a határtalan önzőség mint vámpírban és mint férfiemberben mélyen gyökeresedett meg jellememben, és már nem tudok annyit tenni ellene, mint néha szükség lenne rá. És most cseppet sem vagyok képes ellenállni ennek. Most eleresztem a nőt, hogy egyik kezem tincsei közé süllyesztve felemeljem fejét, hogy ajkaim könnyebben találják meg száját, nyelvem pedig erővel törjön utat az övéhez, ha kell.

About...
Omen L. Christensen

Vámpírtanítvány

Faj: :
Vámpír

Nem: :

Aktivitás-pontok: :
79

Kapcsolatok: :
Yelena Volkovával elég közeli a viszony,
ismerősök: Emmaline J. Clarke, Bianca Stilton

Hozzászólások száma: :
40

Regisztráció: :
2012. May. 08.

Tárgy: Re: Yelena & O.L.C. Hétf. Feb. 25, 2013 10:36 pm

to: Eperajkú Minden rezzenésére figyelek anélkül, hogy ez feltűnne neki. Igen, egy egoista, élvhajhász dög vagyok, ebből minden egyes szó igaz rám. De vannak vitathatatlan előnyeim, mint például az, hogy mellettem nem unatkozna soha senki. Még Miss Eperajkú Volkova sem. Jóformán bambulok rá, éspedig valami olyan módon, mintha ott sem lettem volna azon a bizonyos ominózus estén, mintha fogalmam se lenne róla, miről is beszél. De, mindent tudok. Belelátok az érzelmeibe és a fájdalmaiba, melyek legnagyobb része csakis miattam van most ott, ahol: a lelkében. Mert van lelke, igen. Nagyon lassan ingatom meg a fejem, gyűlölök nemes egyszerűséggel bevallani dolgokat, de most nem szadizom tovább Eperkét a válaszért. Ezúttal nem érdekel, hogy meddig fáraszthatnám még, mire feladja a kérdezést. - Nem, még mi, vámpírok is változhatunk a vágyainkkal együtt - nyújtom tálcán a feleletet, mintha valami fehér zászló lenne rám kötözve. - De igen, akár számíthatna is. Rögtön megbánom, hogy ilyen őszinte voltam, felháborít a felháborodása, ahogy használja rám azt a szót. Rég volt, ha volt ugyan, mikor kiejtettem a számon, most is csak fájón, sziszegve megy. A hányinger kerülget ettől a nyámnyila szeretéstől. És Eperajkú komorságától is. Nem tudom, miért nem jó nézni, ahogy ennyire össze van törve. Mi van, Omen, nem vagy büszke magadra? Hát cseszettül nem. Ma nem. Tekintetünk összefonódásával azonban máris azt gondolom, ez az egész helyzet mégsem javíthatatlan. A frász sem érti, hogyan lehet, hogy miközben falom ajkait és ő az enyémeket, és nyelvünk forrón és nedvesen csattan össze hol az ő szájában, hol az enyémben, miért vagyok olyan mocskosul elégedett. Azzal, ahol vagyok és amit csinálok. Mintha most nem tennék kifejezetten rosszat. Vagy ezzel csak jó álltatni magam? Érintésében még most is van valami különleges. Ha őrült lennék és buggyant, olyan szavakat tudnék használni erre a helyzetre, amit még sosem eresztettem ki a számon. Talán elsőként is azt, hogy felemelő...? Ám mire belelendülhetnék és elfeledhetném, ki és hol vagyok, és főleg még határozottabban az eszembe véshetném, hogy kivel, ő elhúzódik, és úgy néz rám, mintha azt gondolná, fel akarom nyársalni őt. Szavai arra késztetnek, hogy gondolkozzak, és ez most merőben rossz irány. Ez nem a gondolatok ideje, talán. De Yelena láthatóan hangosan akar gondolkodtatni, vagy lehet, hogy épp az lenne a fő célja, hogy ugyanezt én tegyem. Hát jó. Kissé keserű arcvonások tűnnek fel rajtam, de keményen a szemébe nézek, és megszólalok. - Ki mondja, hogy nem szabad? Akarod, nem? Én akarnám, hogy akard, ez jár. Igen, gyűlölj nyugodtan, de látnod kell, amit látok a szemedben, kiszabadítottam valamit, ami benned volt, amit el kell fogadnod magadból, mert lehet, hogy több leszel általa, ha megteszed, sőt ez bizonyos. Most már belőlem is folyik a szó, de közben akaratlanul is megint ajkaira vándorol a tekintetem. - Nem megyek itt át könyörgős nyálbuziba, de jobb tudnod, hogy de, kurvára meg akarlak harapni, de nem foglak. A véredben valami olyan adrenalin van, ami a világon alig pár más dologban található meg: a csókodban, az érintésedben... Igen, birtokolni akarlak, de nem eldobni, és nem ingyen - jelentem ki még mindig szigorú és hideg hangon, és megvárom, mit felel rá, de képtelen vagyok tétlen maradni. Állánál fogva odahúzom a magaméhoz az arcát, végignyalok alsó ajkán. Nagyot nyelek. Igen, érzem annak a vérnek az aromáját a nő minden apró lélegzetvételében. Egy cseppet sem szalaszthatok el belőle, de már rájöttem, nem azzal járok jól, ha amiből másnak nem akarok adni, azt elpusztítom, hanem ha képes vagyok megőrizni, hogy csakis az enyém legyen. Azt akarom, tényleg azt, hogy Yelena Volkova, az Eperajkú vadász csakis az enyém lehessen, amíg csak él? Tekintetét tanulmányozom, hátha belőle fogom kiolvasni a választ. Csábít, hogy újra megcsókoljam. - Megmondom neked, mire jöttem rá, Eperajkú, hogy mit akarok. Azt, hogy akármit akarok, azt akármikor akarhassam. Hogy ne tépelődj azon, amit akarok. Hogy olyan dolgokat akarjunk, amit mindkettőnk akar. Sokkal több van bennem, amit még nem mutattam, igen. De ha így látod, akkor ne mondd nekem többé, hogy nem szabad! - utasítom, és nyelvem helyett ezúttal számat siklatom végig alsó ajkán, majd finoman harapok emberi fogaimmal az állának forró bőrébe, és elhúzódva tőle szemeim újra a szemeire emelem.

About...
Omen L. Christensen

Vámpírtanítvány

Faj: :
Vámpír

Nem: :

Aktivitás-pontok: :
79

Kapcsolatok: :
Yelena Volkovával elég közeli a viszony,
ismerősök: Emmaline J. Clarke, Bianca Stilton

Hozzászólások száma: :
40

Regisztráció: :
2012. May. 08.

Tárgy: Re: Yelena & O.L.C. Szer. Feb. 27, 2013 12:20 am

to: Eperajkú Úgy bámuljuk egymást, mintha azt hinnénk, soha többé nem lesz rá alkalom? Talán így is van. Talán elég lenne a mai éjjelt túlélnie, nekem pedig erőm teljében kibírnom, és mindenki mehetne, amerre lát. De vajon a magunk dolgára térhetünk-e, mielőtt az ügyünket valami isteni csoda megoldaná? Mert azt már tudjuk, hogy ez az egész nem egy átlagos vadász-vámpír kapcsolat. Belőlem már minden kihalt rég, ugye? Eleven vágyak épp úgy, éppen akkor, amikor az utolsó szívdobbanás. Ám a kérdés így mégis az, hogyan tudom ilyen hévvel akarni ezt a nőt, hogyan érezhetem forrónak tagjaimat, miközben tudjuk jól, hogy szívem-lelkem-testem hideg? Mint a jég. Elakad a szavam, ahogy beszélni kezd megint. Mintha képtelen lenne hinni nekem, amit teljesen logikusnak találok ugyan, tolerálni mégis elég nehéz. Elhúzódik tőlem, de ezt az egyet képtelen vagyok elviselni. Nem, most nem eresztem. Azt hittem róla, hogy halott, és most mégis itt van. Gondolja, hogy ezek után játszadozhat velem? - Fizetni, persze. És harapás révén gondolod törlesztetni velem az adósságom? Szerintem én így túl sokat nyernék ezen az ügyön - engedek vigyort a szám sarkába, de alig tart egy pillanatig, és ráfagy azonnal. Ha valamit akar, eléri? Nem, ez nem jó játék. Itt én vagyok az, aki dolgokat elér. Bevallom, legyezgeti a hiúságomat, hogy a vadász ennyire aláveti magát a vágyaimnak, még ha nem is egészen tudatosan teszi. De egész más hatást kelt, amikor felel az előbbiekre. Akkor most mit is akar voltaképp? Gyanakvó tekintettel mérem végig, mert úgy érzem, hamarosan látni fogom. Tekintete elrémiszt valamelyest. Ugyanazt a morbid, önfeláldozó határozottságot vélem látni benne, amit annak idején azon a másik éjszakán. Lázadni akar és végezni velem? Ez alighanem a lehető legrosszabbat jelenti, és én nem igazán tudok semmit sem tenni ellene. Csak nézem feszülten, mosolytalan arccal, miközben tőrével matat a mellkasomon... Majd magát vágja meg vele? Szemeim résnyire szűkülnek. Elég idős vagyok ahhoz, hogy kezelni tudjam vágyamat és szomjamat, ha vérről van szó. Ha csak vérről. Ám ez a vér az Eperajkúé, és ez mindent megváltoztat. Ezerszer olyan hevesen kívánom, akarom, rohadtul birtoklási mániát ébreszt fel bennem feromonjának és fémízű hemoglobinjainak illata. Akarom! Tekintetem sötéten villan a friss sebre. Dühít a magatartása, az, amit magával tesz csupán azért, hogy provokáljon engem. - Szépen kérni nem lett volna egyszerűbb, mi? - dörrenek rá, agyaraim máris ott fénylenek ajkaim pereménél. Legszívesebben, igen, belemélyeszteném őket a nyaki artériába, és addig szívnám, míg szinte kiürül. És talán a magam vérével helyettesíteném, ki tudja? Igen, el tudnám képzelni ezt a csodás nőt, mennyivel szebb és még érdekesebb, és persze veszélyesebb lenne az én fajtá tagjaként. De hamar elterelem erről a figyelmemet. - Nem, Eperajkú, ne is álmodj róla, hogy provokálhatsz engem! - vigyorgok sötéten, kezdem a józan eszemet elveszteni, kisodródom az értelem határára. Illata megvadít. Erővel, de nem fájdalmat okozó hirtelenséggel húzom csuklóját a számhoz, és nyelvemmel lemosom a vért a sebről. Hagyom, hogy az ízorgia játéka hasson az agyamra, mint valami drog. Nyelvem felfelé vándorol a könyökhajlata felé, közben pedig halántékom már a vadász dekoltázsát érinti. Hirtelen nézek fel rá. Végignyalok fogaimon, nem érdekel, ha szemfogam felsérti a nyelvemet. A hatás valóban olyan, mintha egyszerre drogoznék és fogyasztanék afrodiziákumot. Csak még mohóbb, és még mohóbb vagyok. Ugyanakkor tökéletesen tisztában vagyok vele: ez egy próba is. Nem akarom, hogy fájjon, sikítson, üvöltsön. Azt akarom, hogy nevemet zihálja, azt, hogy szenvedélyt éljen át a fogaim által. És tudom, hogy képes vagyok ezáltal az ő vágyát is kielégíteni. Nyelvem hirtelen elereszti karja bőrét, hogy nyakára tapadjon. Végighúzom a finom bőr ívén egészen addig, hogy fogaimmal gyengén elkaphassam fülcimpáját. Nem vésem bele agyaraimat a porcok közé, és a füle alatti érzékeny bőrt is csak egy hajszálnyit sértem fel, ahogy arra haladok tovább. Egyik kezem még mindig a kezét fogja, a másik a hajába túr. Hátrahúzom fejét, enyhén ráhajlok nyakára, és nagyot nyelve, miközben agyamon heves képek villannak át, fogaimat nyakának édes bőre alá mélyesztem. Nem, tény, hogy nem csak azért volt, mert akarja. De megkapta, amire vágyott, és ez a lényeg, nem?

About...
Omen L. Christensen

Vámpírtanítvány

Faj: :
Vámpír

Nem: :

Aktivitás-pontok: :
79

Kapcsolatok: :
Yelena Volkovával elég közeli a viszony,
ismerősök: Emmaline J. Clarke, Bianca Stilton

Hozzászólások száma: :
40

Regisztráció: :
2012. May. 08.

Tárgy: Re: Yelena & O.L.C. Csüt. Feb. 28, 2013 8:11 pm

to: Eperajkú Beszél, beszél, beszél. Kissé kezd irritálni, mert a közelében bennem két dolog erősödik fel: a vámpír és a férfi, de nem épp a politika vagy a pszichológia, és nem is épp a szavak művészeteinek szeretete. Ez a nő valami őrületet sugároz át belém, és egyszersmind meg is nyugtat vele úgy, hogy nem tudnék tenni semmit, sőt nem tudna senki tenni semmit sem ellene. A világ, amiről mesél, félig elundorít. Léteztem ilyenben, sőt valami hasonló volt akkor is, amikor megszülettem és még emberként éltem egy darabig. Ismerem mindazt, amiről beszél. Én akkor azon az oldalon voltam, amivel legalább nem járt túl sok kényelmetlenség, de tény, hogy nem viselném el újra többé soha. Elgondolása szerint nem hatna rám, ha szépen kér. Így lehet, hiszen általában jól látja a dolgokat, de ettől még miért ne próbálhatta volna meg? Elvigyorodnék, de képtelen vagyok most rá ezekben a pillanatokban. Ínyem megfeszül, nyelvem erővel simít végig a nő édes-sós bőrén. Mérhetetlenül kívánom, és minden lélegzetvételével rá is tesz erre még egy lapáttal. - Az őrületbe kergetsz a sok beszéddel - mormolom a fülébe. Jeges leheletem visszacsapódik bőréről az arcomba. Ahogy azonban fogaim mélyesztem belé, mindez már nem érdekel. Nem sokat veszek magamhoz a véréből, ám annál nagyobb élvezettel húzom végig nyelvem és ajkaim még egyszer a seben, sőt annál jóval nagyobb felületen is. Egészen nyakgödrébe hajtom a fejem, és ott izgatom tovább a bőrét, nem tudom, mit akarok, talán azt, hogy a harapáshoz, a vámpírléthez, hozzám pozitív érzései is kötődjenek. Élmény. Eufória. Talán azért, mert a vér és a szexualitás túl nagy mértékben függ össze egy vámpír számára, de talán azért, mert azt akarom, hogy ez neki is kellemes legyen. Ahogy érzem a nő kéjes rezdüléseit, valami történik vele, benne, ami miatt nekem is ez az egész. Önelégült lennék? Igen, mert tudom, mit teszek. Tovább húzom nyelvem a bőrén, már emberi fogaimmal csipkedem tovább a finom, hófehér felületet, majd szánk újra összetalálkozik. Hevesebbek vagyunk, mint múltkor, vagy csak kevesebb az önkontroll? Belenyugodtunk volna, hogy így kell lennie? Igen, legyen is így. Azt kérdezi, ki az ördög vagyok. Igen, lehet, hogy maga a sátán, a sátán fia, apja, a dédunokája, minden esetre biztos vagyok valakije. Vámpírként még kétszer annyira bűnös a létben, mint a normál emberek, hiszen a halállal tényleg újjászülettem, és magamban hordozom az eredendő bűn mellett a Káini mérgeket, sőt többet is. A vére pazar. Véres csókja mámorító, még közelebb húzom magamhoz, tarkóját szorítják másik kezem ujjai. Az, hogy akarom, most már nem elég, ki sem lehet fejezni azt, ami bennem ég. Ég? Hiszen jeges vagyok. De hiszen a kettőt egyetlen j hang választja el. - Hol az elég? - kérdezem zihálva. Pedig a tüdőm nem fél, ha elfogy a levegő. - Meddig kínozzuk egymást, míg belátjuk, hogy ez valami perzselő dolog még hulla létemre is? Eperajkú, fel sem tudod fogni, hogy mi van. Ha én vagyok az ördög, a Sátán, a pokol Lucifere, akkor te vagy nekem az egész emberiség, amit meg akarok szerezni, magamhoz édesgetni, elcsábítani. Akkor is, ha tönkremegy közben minden, ami tervei az istennek eredetileg lehettek veled. Önző vagyok! És ha ezt műveled velem, előbb vagy utóbb örökre egymás rabjaivá válunk. Ha még nem történt meg. Nem vagyok biztos ebben. Nem is húzódom el ajkaitól, oda lihegem szájüregének finom nyílásába mindezeket a szavakat. Nyelvem játszik alsó ajkával, nem tudok egészen elszakadni tőle. És eszemben sincs.

About...
Omen L. Christensen

Vámpírtanítvány

Faj: :
Vámpír

Nem: :

Aktivitás-pontok: :
79

Kapcsolatok: :
Yelena Volkovával elég közeli a viszony,
ismerősök: Emmaline J. Clarke, Bianca Stilton

Hozzászólások száma: :
40

Regisztráció: :
2012. May. 08.

Tárgy: Re: Yelena & O.L.C. Pént. Márc. 01, 2013 7:10 pm

to: Eperajkú Kénytelen vagyok megállapítani: egyszerűen túl sokat beszél. Nem miattam, a helyzet kívánja meg. A csendet, és, nos, a nyugalmat nem éppen. De ki lehet bírni ezt a dolgot is. Valahogy. Úgy, hogy minden erőmmel próbálok odafigyelni arra, amit beszél. - Egy halott, akit felélesztesz itt. Nem tudok mást és többet felelni. Mindketten tudjuk, milyen a hatás, mint valami drog. Megőrjít, és én megőrjítem őt. Van köztünk valami, amit nem lehet, és nem is akarok megfogalmazni, csak átélni akarom. - Ki ne lenne képes rá? Éltet a kihívás, és végre kinéztem a saját Évámat, akinek odanyújtsam az almát. Mozdulatai, bevallom, a szavainál sokkal inkább tetszenek. Nem mert ne bírnám, ahogy beszél, ne nézném szívesen az ajkai mozgását. Mindössze most alig tudok uralkodni magamon attól, ahogy vérét kínálja fel tálcán, mintha az uralkodó lennék, és ő csak valami szolganő. Nem. Neki igenis királynőnek kell lennie. Őrültek vagyunk, és erre ő még inkább próbál megőrjíteni. Sikerül neki, hogy is ne menne? Ő az egyetlen, aki képes még rá, hogy teljes önuralmától megfossza az idős vámpírt, aki vagyok. Omen Léonard Christensen, igen. Nem beszélek. Csak tekintetem villan rá, ahogy újra felsérti bőrét. Szívesen széttépném, majd valamilyen módon újra összeragasztanám. A legnagyobb kínokat okoztam neki, és párosítani akarom ezt a legnagyobb, legdurvább, legkeményebb élvezetekkel. Elmebeteg vagyok, tudom. Nem is baj, nem zavar nagyon. Akarom őt, és látom, hogy akarja ezt. Végignézek rajta, nyelvem végigsiklik az arcán. Megfogom kezét, és odahúzom újra a számhoz. Kiveszem kezéből a fegyvert, finoman kezének oldalába harapok. Nagyot nyelek, lemosom a vért a bőréről. A sebet is végignyalom. Annyira kell! De ez a hely nem alkalmas rá, hogy bármi történjen, ez a hely nem elég nekem. Nem olyan, amilyet elképzeltem, bár a természet egyik kedvenc darabja. De mégsem. - Szétszedlek, ha még két percet ki kell bírnom itt - zihálom magam elé, kezének bőrét most már emberi fogaimmal cibálom tovább. Szívesebben tenném ugyanezt a nyakával, miközben kezeim bebarangolják a testét. Mohó vágy éget rá, hogy a nőt még jobban ismerjem, és nem, ez nem annyit jelent, hogy fel akarnám próbálni őt most és itt.

About...
Ajánlott tartalom

Tárgy: Re: Yelena & O.L.C.

Yelena & O.L.C.

1 / 1 oldal

Yelena & O.L.C.

Yelena & O.L.C.

Similar topics

Similar topics