Lassan értem csak meg, hogy Sora bizalma bennem úgymond abszolút. Végül is igaz, hogy eddig igyekeztem erre építeni, bár az a vizes fiaskó homokszem volt a gépezetben. Azóta ugyan történt néhány dolog, de szerintem ezek leginkább jó irányba befolyásolták azt, ami elkezdődött köztem és Sora között. Így ami érdekes, az az, hogy mi van vagy mi lesz Aya és köztem?
Azt ugyanis nem hiszem, hogy történnek csodák. A gonosz király nem enyhül meg egy aranyos kislány láttán, a sorozatgyilkosokat pedig az őket elkapó csinos rendőrnő nem tudja rávenni, hogy jó útra térjenek. Habár mindenki változik, de sosem leszünk saját magunk gyökeres ellentettjei, és én egy pillanatig sem feltételezem, hogy egy ilyen romantikus, ám lágy csókkal az ujjam köré tudnám csavarni egyúttal Ayát is. És nem is volt ilyen szándékom vele.
Most viszont ébred bennem valami ilyesmi szándék. Sora azt kérdezi tőlem, vajon miért kellene bánnia, hogy nekem adta azt a bizonyos csókot. Kissé különös ugyan, de a féltékenység érzete üti fel fejét bennem. A zöld szemű szörny inkább arra vágyna, hogy Aya is bánja, hogy neki nem az első csókja vagyok. Voltam... Leszek?
Azonban gondolatomban félbe szakít az a hirtelen mozdulat, amivel Soraya elhuzódik tőlem. Szemem sarkából tekintek le rá, kezdem pontosan érezni azokat a pillanatokat, amikor Ayára rátör a vágy, hogy a körmömre nézzen. Hogyan? Bennen is átkattan ezzel valami. És ugyanakkor abban is biztos vagyok, hogy az érkezése akár ki is provokálható.
- Nem, nem igazán - ingatom a fejem teljesen nyugodtan. Kihívás volna? Vajon azt akarja látni, ahogy nem adom fel? Nos, boldog lehet, mert akkor megkapja, amit vár.
- Azt hittem, nem kommunikálsz velem. Esetleg szeretnéd, hogy mégse tudjam meg, merre laksz? Vagy valami mást?
Kérdéseim nyugodtnak hatnak, pedig csak fair akarok lenni vele. Valójában én nagyon is akarok valami mást, de ebbe a gondolatmenetbe semmiképp sem akarom beavatni őt. Magától pedig valószínűleg nem sejti meg, mennyire érdekel.
Ahogy ő távolabb húzódik, én visszaeresztem magam mellé a kezemet, ami eddig a vállán nyugodott. Ha nem akarja a közelségemet, semmire sem kötelezem. De titkon abban hiszek, hogy nagyon is akarja azt. Akar engem. Akarja a részt, ami neki jár, ami hozzá passzol - tudnia kell, hogy mélyen bennem ugyanott a tűz, ahogy benne is. És meg akarhatja tapasztalni azt, ahogy én az övét.
- Aya, jobb lesz tisztáznunk, hogy nem akarok elmenni csak azért, mert te elzárod tőlem Sorát. Miattad épp úgy itt akarok lenni!
Nem is nézek rá, nem is mondok ennél többet. Pontosan tudom, hogy a szavak nem sokat jelentenek neki. De ha többet akar, nos... ahhoz először el kell hinnie, hogy én is többet, jóval többet szeretnék.

Nm komorodom emegáll. látom is Ayán, és a szavai is azt árulják el, hogy semmi kedve a társaságomban lenni, valamiért azt érzem, vagy legalábbis bemagyarázom magamnak elég könnyen, hogy nem ez az igazság. Ezt szívesen az orra alá is dörgölném, de ilyem vágyaim csak nagyon mélyen vannak, és talán inkább nem kellene őket teljesíteni. A cél ugyanis nem az, hogy felvegyem Ayával szemben a kesztyűt. Látszólag nem.
Amikor megszólal és tudtomra adja, hogy neki leginkább a távozásom tetszene, nem vagyok hajlandó a szavainak hinni. Ha Sora mondaná, benne nem kételkednék, Aya azonban pontosan amiatt fél annyira attól, hogy becsapom őt és Sorát, mert pontosan ugyanezt akarja tenni velem. Mert mindenki magából indul ki, nemde?
Nem is felelek neki. Nem, mert hiába adnék erre bármi választ, jót úgysem tudok mondani. Olyat, ami megfelel. Így nem szólalok meg előbb, csak akkor, amikor kitér a Sorával elcsattant csókunkra is. Amikor arrébb húzódik, és végre mondhatok neki valamit úgy, hogy látom az arcán, hogyan reagál.
- Tudd , hogy meg merem tenni még egynél sokkal többször is. És meg is fogom, bármit mondasz, hogy megfenyegess. De értékelem a próbálkozást.
Szeretném hinni, hogy minden bajának forrása inkább a féltékenység. Amiért végre előjött, de továbbra sem mutatom ki felé igazán az érdeklődésemet. Pedig érdekel, nem is kicsit. Akarom az ő csókját is érezni a számon, benne minden haraggal, amit igazából nem is irántam táplál, hanem azok iránt, akiknek csak annyira kellett, amennyire azok is kellettek neki - hogy szükségét és idejét töltse rajtuk, velük.
Nem mondok neki semmit, és ahogy erős léptekkel elindul előre, sokáig meg sem mozdulok. Magamban nem számolok, de érzésre kivárom, amíg elhiszi, hogy nem akarom követni őt. Hogy ilyen könnyen dobom Sorát, ha ő akadályt gördít elém, és hogy valójában ő sem érdekel annyira, pedig milyen magabiztosan papoltam erről az előbb.
Mert komolyan is mondtam. Mégis meg akarom várni, hogy a bizonytalanság kerülgesse őt, és azután is lassan indulok el. Nem akarom igazán beérni még. Helyette kecses mozgását figyelem, elegáns tartását. Felfedezem testében mindazokat a gyönyörűségeket, amiket Sorától való különbözősége ad.
Mert sok van. Járása és mozgása épp annyira árulkodó, mint a tekintete és a hanghordozása is. Merészséggel, ösztöneinek egyes elemeit kiemelve próbálja erejét megtartani felettem - most pedig elém hordja a topját a könnyű szél, és bennem visszavonhatatlanul megindul valami. Egy férfi vágyait egy csinos nő iránt felszítani egyébként sem nehéz, de az ő helyzete egészen más. Miközben meg akar kapni és el is akar üldözni ezzel párhuzamosan, én is akarok néhány dolgot, ami vele kapcsolatos. Felveszem a felsőt a földről, majd valamivel gyorsabb, de még mindig kényelmes séta tempóra kapcsolok. Csak akkor lassítok le, amikor ő megáll. Akkor van még legalább húsz méter közöttünk, amit nagyon lassan teszek meg. Felé nyújtom kezem, melyben ott az elhagyott ruhadarab. Egyszersmind végig is nézek a testén. Megállapítom, hogy a magabiztossága varázsol igazán erotikus kiállású nőt, Ayát az angyalian bájos és törékeny Sorából. Ugyanakkor azt is, hogy nem tudnék, de nem is akarnék választani kettejük közül.
Igen, kihasználom a tényt, hogy nem fordul meg. A nálam lévő topot dereka bal oldalán nyújtom előre neki, miközben jobb kezem hajához érintem, és egy a hátát simító tincset morzsolok.
- Meg akarsz kapni, de el is akarsz lökni magadtól. A kettő együtt nem működik, a kettőt egymás után megtörténni pedig nem hagyom. De egy valamit biztosan tudok. És hamarosan te is biztosan tudni fogod azt, Aya.
Megkerülöm, ha elvette a topot, ha nem. Tekintetem egyenesen belefúrom szemeibe, két kezem leengedem magam mellé. Nem érintem testét, leszámítva azt, hogy előre hajtom fejem, lélegzetem párája forró arcára csapódik. Lassan mozdulok, mert célom az, hogy megértse: pontosan tudom, mit akarna a kettő közül jobban, ha választania kellene. Inkább engem akarna, mint a magànyt.
Én pedig őt akarom.

Amikor végre mögé kerülök, megérzem az illatát, és máris pontosan tudom,  hogy nem fogom csak úgy hagyni lelépni. Eszemben sem volt eddig sem, viszont most már főleg nem hagynám, hogy megtegye. Sok mást mondjuk Szívesen hagynék neki, de bennem a kérdés, hogy vajon nem kötne-e mindent Sora orrára, amivel nyilván fájdalmat okoznék neki. Azt nem akarom.
Elveszi tőlem a trikót, és én elégedetten mordulok fel, ahogy megérzem bőrét a bőrömön, hogyha cak egy pillanatig is. Érintése egyértelmű hatással van rám, még inkább szeretném a teste és lelke közelében tudni magam. És fogom is - majd. Most viszont nyugodt mosollyal tekintek le rá.  Tehát nem jött rá magától arra, mi az, amit pontosan tudok. Nos, akkor ezt tisztáznunk kellene.
- Azt hittem, ennél egyértelműbb lesz. De tudod, örülök annak, hogy segíthetek kitalálni!  - szólalok meg, azonban a rébuszok megmaradnak titkaimnak. Nem mondok neki semmit. Nem mondom el, mit látok meseszép íriszeiben, sem azt, mennyire vágyom bikinivel takart selymes bőrét érinteni.
Szemem figyelőn csillog rá. Tekintetem az övében, kezeim továbbra is testem mellett lógnak.
- Tudod, tetszik ez a heves ellenállás. De szeretném, ha tudnád, hogy pontosan tudom, mennyi különbség van közted és Sora közt. És látom benned a vágyat, hogy halld ezt tőlem. Azt, hogy nem azért figyelek rád, mert sajá állításod szerint te csak Sora védőbástyája vagy.
Azt azonban továbbr sem árulom el, hogy tudom, mennyire akarná a délelőtti program utáni folytatást.
És hogy én is mennyire akarom.
De ezt hamarosan meg fogja érezni, mert végre előre dőlök egészen, magamba szívom a testéből kiáramló hőt. Majd egy kicsivel még előrébb, ígyhirtelen szám az övéhez ér. Nyelvem minden kérdés nélkül tör utat ajkai között, két karom nyaka két oldalára tapad. Lendületes mozdulattal veszem birtokba nyelvét, és ha valóban le akarja harapni az enyémet, itt az ideje, hogy megtegye. De nem fogja - ez az, amiben olyan nagyon biztos vagyok.

Nocsak. Nem, nem ér annyira váratlanul a tény, hogy közli, nem tudok semmit. Egyik fele nyilván szeretné, hogy ez így legyen, viszont a másik része nyilvánvalóan engem akar. Hogy közelebb kerüljek, hogy többet adjak. Hogy jobban ismerjem és hogy jobban is ismerhessenek. Igazából egyáltalán nem bánom, hogy ellenkezik velem, azt viszont annál inkább, hogy csókom közben meg sem próbálja beváltani, amiv az előbb fenyegetett.
Én most nem szólalok meg. Nem arra tartom a legalkalmasabbnak a pillanatot, hogy azt eseteljem neki, miért is nem rezgeti a lábaimat a félelem. Mert nem, nem igazán van most olyan dolog, amitől komolyabban tartanék. Viszont ha a félelem arra a bosszúra vonatkozik, amit az előbb köztünk elcsattant csók miatt kéne várnom, akkor azt viszont izgatottan lesem.
Hiszek ugyan abban, hogy az sem nagyon zavarna, ha tényleg elkezdene a fogaival csattogni felém. Egy harapás nem a világ, a nyelvem viszont sok mindenre jól jöhet még. Szerintem legalábbis. És hogy erről őt is biztosítsam, amint közelebb húz magához, mellkasomat minden újabb légvételnél hagyom odapréselni az ő testéhez. Izmaimhoz nyomódnak a domborulatai, a fürdőruha nem túl vastag anyagán át könnyen megérzem keményedő mellbimbóinak ágaskodását. Valami rajtam is ágaskodik, ám alighanem túl sok lenne most megadnunk mindent, amit csak akarunk. Mert érzem, hogy nem változott a véleménye, és sok mindent akar. Nem azért, mert nem tudnám a vágyait beteljesíteni, de én most csak annyit akarok kihozni a dologból, ami eléggé felszítja benne is a tüzet. Hogy ne akarjon akadályozni abban, hogy vele és Sorával legyek hosszabb távon is.
Most tehát két kezem nyakárol lefelé csúszik. Melleit nem érintem meg, de közvetlenül alattuk hasfalához simul a két tenyerem, majd onnan az oldalára csúszik. Most még inkább birtoklón veszem be ajkait, fogam finoman tépázza álla, nyaka bőrét. Mélyen magamba szívom illatát és élvezem a forró párát, amit bőre érezni enged. Nyelvem mohón tör utat ajkai közt, és hacsak le nem harapja tényleg, akkor fogsorát és szajának üregét ismerem meg vele. Ha pedig engedi, hogy nyelvem az övéhez simuljon, incselkedve húzódom tőle távolabb csak egy picit. Hogy szám után kapjon, hogy pontosan érezzem, mennyire akar engem. Mert nem kétséges a dolog, ahogy az sem, én is mennyire akarom őt. De az, hogy hagyja magát csókolni, édes kevés. Nekem az kell, hogy tetteivel ismerje be: jobban kell neki az, hogy itt legyek, mint a tudat, hogy semmit sem kell kockáztatnia annak érdekében, hogy megismerjenek. Hiszen én is rengeteget kockázatok, most például a nyelvem épségét annak érdekében, hogy legalább csókunk mély, hosszú és emlékezetes legyen, ha már nincs is más most, amivel bizonyítható, hogy nem csak nem félek tőle, de egyenesen megnyugtat az, ahogy tüze a testem égeti!

Meg kell hagyni, a dolgok gyorsan változnak. Gyorsabban csak ma, mint eddig akár egy év, vagy pesig még hosszabb idő alatt. De amikor magamba nézek, ideje bevallanom, hogy egyáltalán nem bánom ezt a dolgot. Sem azt, hogy lementem sétálni az állatkertbe, és ott elfogadtam a lehetőséget, hogy Aya kísérője legyek.
Talán furcsa visszagondolni erre, de akkor mintha tél lett volna, és azóta nyár lett, csodás meleg, gyönyörű minden. Gyönyörű a nő, aki itt áll előttem, akinek ajkaihoz tapadok. Akinek derekára simulnak a kezeim, és aki, nos - mégis rá meri tapasztani nyelvemre apró, ám annál hegyesebb fogait. Izgató a tény, főleg pedig az, amikor a felsőm reccsenésének hangja is eljut tudatomig. Nagyot nyelek. Nem tudnám elviselni egyetlen percig sem, hogy ne érintse tenyerével a mellkasom bőrét, de akár még ajkait is ugyanúgy.
- Vad...
Forró levegő tör fel a torkomból. Bár nem vagyok sárkány, tüzet tudnék okádani. Azt a tüzet, amit ő kelt bennem minden mozdulattal, bár egyelőre nem teszi meg őket, csak hagyja, hogy sejtsem, mi mindent lenne képes megtenni velem. Talán ideje lenne nekem is hagynom, hogy sejtsen valamit?
- Légy vad - mondom ajkai közé, és képtelen vagyok megvárni, mit felelne rá Derekán levő kezeimmel magamra rántom őt, illetve egyelőre csak magamhoz, magamra akkor, amikor két kezem egy villanás alatt combjaira tapad. Nagyot nyelek, majd újra száját veszem birtokba. Egyre nagyobb hévvel csókolom, miközben lábait derekam köré kulcsolom és kezeim a fenekemre tapasztom. Ujjaim a shortja anyagába nyomódnak.
Szám a nyakára siklanak, fogaim belecsípnek forró bőrére. Hogy kész lennék-e itt és most megadni neki mindazt, amit akar? Hát, talán nem itt kint a ház előtt az utcán, de minden további nélkül. Most is és máskor is. Ha akarja.
Ezt pedig könnyen megtudhatom. Egyik kezemmel fogom tovább fenekét, hogy súlyát tartsam magamon. Hátát a ház falának döntöm, ágyékommal nyomom őt oda. Akarom, hogy pontosan érezze, ahogy teljesen szétfeszít érte a vágy.
- Mindent akartál, nem? - suttogom nyakába. - Hát én mindent megadhatok. És nem csak ma éjjel - nyakába csókolok, majd lassan indulnak el ajkaim bőrén a dekoltázsa felé. Vajon meg akar majd állítani? Nagyon remélem, hogy engedi, hogy bizonyítsam: nem csak Sorának vagyok megfelelő, bennem van az is, amit ő vár egy pasitól. És csakis neki tartogattam edsig ezt az énemet.

Nem sok választást hagy, de azok pomt tetszenek. Pont megfelelnek azoknak a gondolatoknak és terveknek, amik az én fejemben körvonalazódnak. Vagy nem annyira a fejemben. Jelenleg egy ösztön táplál, az, hogy maximálisan megadjak mindent a nőnek, akinek öle az enyémhez nyomódik e pillanatokban is.
Ahogy nyelvem ártatlan kört tesz nyakán, máris hallom azokat a hangokat, amiket szeretnék, hogy egy egész szobát betöltsenek. Tudnék mit tenni érte, hogy így történjen, és Aya láthatóan akarja is, amit én. Ezért aztán nincs bennem semmi félelem, hiszen én egyébként sem akarok elmenni most. Már elhatároztam magam, itt és ma este én legfeljebb egyetlen módon mehetek el.
Vele.
Szám már dekoltázsát járja be, miközben beszél. A lenge kis fürdőruha felsőt nem lenne nehéz a testéről eltávolítani, de ennek az ideje még arrébb van kicsit. Egyelőre nyelvem tör csak be a textil alá, kínozni akarom melleit ezekkel a majdnem megadott Érintésekkel, ahogyan ő is kínoz engem a tudattal, hogy mi mindenre lenne vajon képes velem. Meg kell tudnunk,elég vagyok-e neki és ő és én ugyanilyen heves vágyakat fogunk táplálni egymás felé holnap is. Addig azonban ma van, és én meg akarom élni a ma minden apró darabját. Fogaim kapnak hát bele itt-ott melle finom bőrébe, és gyönyörű keblei közé suttogok.
- Nyilván jobb lenne bent folytatni. Csak mondd az irányt - Kérem tőle. Csak jussunk olyan helyre, ahol utolsó felesleges ruhadarabjainktól is minden gond nélkül szabadulhatunk meg. Örömmel szolgálnám testemmel végre az ő testének boldogságát, mert tudom, ez egyfajta próba is, hogy tényleg én vagyok-e a megfelelő. És biztos vagyok abban, hogy igen. Ám ehhez kell egyfajta makas botorság, például az, hogy feneke alatt lévő kezem egyik ujjával végigsimítom szeméremrését a ruhán keresztül, miközben elindulok vele befelé. Másik kezem most a fenekére tapad oda, hogy biztosabban tartsam és jobban a farkamhoz szorítsam őt. Közben ujjamat erősebben nyomom a textília alatt nedvesen, forrón rám varo réshez. Erre mit reagál vajon?