Gyűlöltem. Egy perccel ezelőtt még bármit megtettem volna érte, de már gyűlöltem. Nem kényszeríthet rám akárkit! Főleg azokat a kis munkatársnőit nem. Az oké, hogy nekem kell haza hoznom őt, mert napközben mégis csak jobb otthon lennie mint abban az éjjeli bárban kuksolva ki tudja hol és kivel. Ha nem ragaszkodna ennyire ahhoz a megélhetéshez szerintem én már régen kiráncigáltam volna őt onnan, mintha mondjuk a féltékeny és dühös férje lennék aki elkapta őt egy 'olyan' helyen. De nem vagyok féltékeny, már régen nem és a férje sem vagyok. Ha az lennék nem engedném klubokba hetyegni ismeretlenekkel. A Nap már lemenőben volt, nem kellett azon rágódnom, hogy megesz a sugara és semmi sem marad belőlem. Nem jártam az utcákat, kivételesen el akartam ütni valakit az úton Lilith ténykedése annyira felhergelt. Már ha valami rendes és elfogadható munkája lett volna a lánynak! Vagy még akkor sem. Lilith sosem tudja, hogy nekem milyen nő kell. Meg amúgy is, semmi szükségem kerítőnőre. Talán majd találok magamnak valakit. Valakit akit én fogok választani, nem pedig ő nekem. Szerintem ha esélye lenne rá azonnal hozzám lökne egy nem halandó nőt, aki szintén mások vérét szívja amikor csak megteheti. De nem fogok behódolni Lilith akaratának. Tudom és kész. Lehet, hogy neki köszönhetem ezt a hosszú életet, de ha már megajándékozott vele, akkor legalább a magánéletembe ne akarjon beleszólni. Mindenre megtanított amire csak kellett ahhoz, hogy elfogadható vámpír legyek. Kettőnk személyisége különbözik, de eddig még sosem kényszerített arra, hogy szét tépjek valakit a szó szoros értelmében akkor ha nagyon-nagyon éhes vagyok vagy csak szimplán megéhezem. Nem akar megváltoztatni és ez tetszik. Pont ezért nekem sem szabad vagy kell háborognom, ha nem tetszik a munkája. Na meg ő sem panaszkodott, hogy a szobám falát félkész vagy kész rajzokkal aggatom tele, amiből úgy vélem hiányzik valami. Talán maga az élet. Igen, az utóbbi időben minden megváltozott, mintha hiányozna egy aprócska láncszem az életemből. Nem máséból, hanem egyedül csak az enyémből. Vajon Lilith is észre vette? Feltűnt volna neki? Lehetetlen. Vagy igen? Panaszkodtam én neki valaha, hogy egyedül vagyok? Nem, biztosan nem. Arról tudnék. Lehet, hogy az a sok csendbe eltöltött perc a szobámban neki ezt tükrözi. Biztos ezért küldött el egy hatalmas listával vásárolni. Mert igen, nem önszántamból bújtam elő a szobámból a papírtömeg mögül, hanem miatta. Miatta és a két kérlelő szemei miatt, meg talán mert azt mondta, hogy lesz egy egész szabad napom nélküle. Igen, ez volt az elválásunk pillanatának a legjobb pontja azt a kis incidenst leszámítva. Soha többé nem kísérem őt be a Night clubba. Hogy is ne! Gyűlölöm azt a tömeget, már évtizedek óta. Szerintem soha életemben nem fogom szeretni. Fúj, semmi szeretni való és vonzó nincs abban a tömegben. Csak egyetlen egy dolog érdekli őket, ami ütközik az én világom nézeteivel. Na de hagyjuk ezt a reménytelen gondolkodást. Jobb lesz ha a bevásárló listával foglalkozok. Csak odabent a pláza belsejében hökkenek egy picikét meg, hogy mennyi mindent be kellene szereznem Lilith-nek. Na és senki sem találja ki, hogy honnan. Hát persze, hogy nem a férfiak részlegénél kell körül néznem. Dehogyis! Baktassak a női részleghez és válasszak neki fehérneműket. Tudja mikor fogok én neki legközelebb szívességet tenni.

Lysander

Végre befejeztem a stúdiózást. Új számom holnap jelenik meg, ami azt jelenti, hogy holnaptól vakáció, pihenés és minden kellemes dolog vár majd rám. Semmi stressz, semmi munka, vagy kötelesség. Már el is terveztem mit is csinálok majd a rengeteg szabadidőm egy részével.
Például kapásból ott van a holnap. A szabadság első napját a tengerparton fogom lent tölteni és azt hiszem szörfölni is elmegyek. csak ne legyenek a nyomomban az újságírók. Nincs jobb esetben bajom velük, de nagyon idegesítő, mikor egy dologra rászállnak, méghozzá a magánéletemre. Mi közük ahhoz, hogy mennyi vagyok? Vagy egyáltalán mi közük ahhoz, hogy szeretek-e valakit? Nekik nem hiszem, hogy bármivel is jobb lesz, vagy rosszabb. Csak az én kapcsolatomat teszik tönkre azzal, hogy a nyakunkra másznak és egy kevés teret sem adnak. Kíváncsi vagyok, vajon, ha ugyan ezt velük csinálnák, akkor mennyire tartanák mulatságosnak.
Na mindegy. Szóval otthon voltam és a holnapi bikinimet kerestem, mikor rájöttem, hogy én kidobtam mindet, mikor költöztem. Hogy lehettem ilyen ostoba? Hát egyszerűen. Úgy voltam vele, hogy ha már a tengerpartra költözök, akkor majd veszek egyet, ahogy berendezkedtem. Persze egymást követték a napok és az események, mire teljesen kiment a fejemből. Jó mi? És ilyenkor este mi van nyitva? Na mi? Hát csak a pláza. Meg persze néhány étterem lent a tengerparti sétányon. Szeretek oda járni, de ott akkor sem kapom meg a fürdőruhámat.
Jó idő van még most is, így gyalog indultam el. Még így is elég hozzá egy óra séta, akkor minek pocsékoljam az üzemanyagot a kocsiból. Spóroljunk is néha. Habár most is a benzin árából veszek majd néhány fehérneműt is ha már ott vagyok. Ugyan nincs senki sem, akinek "kiöltözhetnék", de akkor is szeretem a nőies darabokat. Csipkés fehérneműk és mindenféle szép darab feketében, fehérben vagy szexi vörösben esetleg. Jajj, remélem nem lesznek ott férfiak, vagy nagy tömeg, mert akkor nem merem megnézni sem őket, nem hogy megvenni. Azt hiszem ez a félelem abból adódik, hogy folyton fütyülnek utána és mindenféle provokatív megjegyzést kiáltanak, ha elmegyek mellettük, vagy meglátnak az utcán, akárhol éjjel. Most is folyton hátrafelé forgok. Nem félek, hogy megtámadnak, mert ahhoz sokan vannak az utcán, csak ... nem bízok mindenkiben. Igazából azt hiszem senkiben sem, de ... jobb ha mindenki azt hiszi, mégis.
A plázába érve bekövetkezik amit akartam. Nincsenek sokan. Legalábbis ez nem tömeg és ennyivel még megbirkózok. De ettől függetlenül jobb, ha sietek. Gyors léptekkel haladok a fehérneműk felé, miközben mindig szétnézek, valaki engem néz-e. Paranoia azt hiszem. Befordulok a női osztályra, ahogy hátranézek és ... igen. Most jön az a rész, hogy szerencsétlenkedek. Ugyanis elsőre nekimentem valakinek, de mintha a falnak mentem volna, visszapattantam és a földre estem. Remek.

Lilith egy szavába került volna és én máris rábízom a bevásárlást. Ő a telhetetlen, neki kellene most itt lennie, nem nekem. Egy pillanatig sem mozgok otthonosan a női ruha vásárlásban. Nem az én világom az ilyesmi, sőt mi több egyenesen ki nem állhatom ezt a vásárlást. Fogalmam sincs mit imádnak a nők a vásárlásban és a pénz költésében. Lehet, hogy ők sem értenek meg minket férfiakat, amikor azt mondjuk bátran menjenek csak egyedül vagy a barátnőikkel vásárolgatni, mert nem lehet belőle nagy baj. Holott megeshet az is, hogy a társaságunkra vágynak, minél több percet szeretnének eltölteni velünk a jó és a rossz pillanataikban egyaránt. Ettől lesznek ők a mi ideális társaink, nem pedig egy hozzánk hasonló férfi. Milyen az már? Na jó, ebbe a témába nem merülök bele, mert jelen esetben az én helyzetem is elégé fura a női ruhaneműk között. Azt sem tudom mit keresek én itt. Nem itt volna a helyem, hanem otthon. Otthon a házunkban, ahol nem vesz körül ennyi dobogó és vérben gazdag szív. Ha becsuktam volna a szemeimet és újra kinyitottam volna, bizonyára ugyanúgy zavarna ez a kevés, számomra azonban mégis túl sok személy. Lehet, megtanultam együtt élni a tudattal, hogy nem mindent szabad amit én akarok, de ez semmit sem jelent akkor ha éhes vagyok. Rémes. A legádázabb ellenségemnek sem kívánnám ezt, aki bizonyára nem vámpír, mert úgy átéli napról napra ugyanazt amit én is. Ha mondjuk napról napra nem is, de legalább tudja mivel jár vámpírnak lenni. Mit számít a hatalom ha nappal gyengébbek vagyunk még a tollpihénél is a Nap sugarai miatt? A listát fürkésztem amin minden rajta volt, csak az nem ami nekem kellett. Csupa női holmi, aminek furcsa megnevezése volt, persze tudtam, hogy mit kell vennem, de nem akartam kiválasztani, megérinteni minden egyes darabot. Miért nem nyomhattam bele valaki kezébe a listát, meg a pénzt is, hogy megvegye, elintézze ezt az ügyet helyettem? Ja igen, mert Lilith pontosan akkor sózta rám ezt a tennivalót, amikor mindenki más nem ért rá. A barátnői legalábbis nem, így csak én maradtam neki. Az én ismerőseim meg, nos velük nem érdemes foglalkozni. Ők is jókat nevetnének, ha ezzel a számomra kényes kéréssel fordulok hozzájuk. Biztos azzal jönnének, hogy mi lesz akkor ha meg kell lepnem egy lányt a születésnapján és nem támad jobb ajándék ötletem valamilyen szexi fehérneműn kívül. Ez azonban kizárt. Inkább maradok a régimódi virágcsokornál, mintsem a női részleget kelljen pásztáznom. Legalább három fűző kellett, de mindegyiknek más-más volt a márka neve. Borzasztó! Még szerencse, hogy csak azt adta meg a méreten kívül, legalább szint választhatok én. Milyen jó nekem. A zsebembe tettem volna a listát, amit sikerült alaposan áttanulmányozni, megutálni, elemezni az olvasottakat, amikor háttal neki mentem valaminek. Vagy az a valami vagy valaki jött volna nekem? Nem fontos, a lényeg, hogy biztos valami gond van. Ha nem is nagy, de kicsi az van. Megfordultam, hogy felmérhessem a helyzetet. Hiba volt, jobb lett volna szimplán veszteg maradni és nem megfordulni. Nem az egyik bábuval ütköztem, hanem az egyik halandóval, sajnálatos módon vagy sem. Semmi kedvem sem volt bekapcsolni a vészcsengőt a halandó veszély miatt, elég nyugodt voltam ahhoz, hogy lehajoljak és felsegítsem őt a földről ha szeretné.
- Segíthetek? Nem esett semmi bajod?

Lysander

Az egész napom kész káosz ha azt vesszük. Szinte csak rohanok és semmi pihenő nem volt. Persze nem panaszkodhatok és nem is akarok. Még a végén azt hiszik, nem bírom a hajtást. Bírnom kell. Nincs olyan, hogy nem, vagy hogy nem akarom. Csak az van, hogy igen! Igen, meg kell mindent tennem a céljaim elérésének érdekében. Ezek közé tartozik az is, hogy kiadjam a legújabb dalomat, vele együtt a legújabb albumomat is. Videoklip is készülőben van, csak még várni kell rá. Hiszen a türelem rózsát terem, ez esetben egy nagyon megszervezett és összedobott klipet.
Nem vagyok még nagy ász, de úgy vélem, hogy én ide tartozok. Ez az én világom. A zene. A zene és a tánc, de főleg az éneklés. Gyerekkorom óta imádok énekelni. Mindig részt vettem mindenféle rendezvényen, hogy előadhassak valamit. Még otthon is felvettem anya cipőit és ruháit, majd fakanál segítségével felléptem a szüleim előtt. Mókás volt.
Csak ülök a földön és próbálok rájönni, hogy is kerültem ide. Minden olyan hirtelen történt. Egyik pillanatban még igyekeztem a bikinik felé, hogy választhassak, mielőtt más is ezt a sort választaná magának célul, a következőben pedig mintha falat emeltek volna elém. Eddig sosem ütköztem itt meg, hisz jól ismerem ezt a helyet. Tudom minden oszlopának helyét. Lehet, hogy próbababát állítottak ide? Nem, ahhoz túl nagyot ütött.
Komolyan, olyan érzésem támadt, mint mikor rossz helyen fordulsz be és zsákutcába botlasz. Kezemmel tompítottam az esést és meg is lett a következménye. Picit lüktet, de azt hiszem semmi komoly.
Magányos ücsörgésemet egy férfi keze szakította meg. Felkapom a fejemet és ... azt hiszem menten elájulok. Nem, nem vagyok rosszul, csak ez a pasi ... Olyan kisugárzása van, hogy az ember lánya szinte azonnal sikítva ugrana a karjaiba így teljesen ismeretlenül is. Igen, én is megtenném, de visszafogom magam, mert tudom, milyen, ha valaki így közeledik.
Elsőre meg sem tudok szólalni. Az sem esik le, hogy mégis mit mondott, vagy mit kérdezett, csak néztem egyenesen a szemeibe. Hű, bámulatos.
- Fura, de úgy érzem magam, mint akit elütött egy kocsi, de egyébként semmi bajom. - mosolygok rá kedvesen. Még mindig nem tudom elfordítani róla a figyelmemet.

Nem tudhatom előre mely döntés lesz helyes vagy helytelen, de azt igen, hogy befolyásolhatom ezt. Én döntöm el, hogy mit teszek és hogyan, de utálom amikor Lilith szívességet kér tőlem. Ezeket a szívességeket akkor is teljesítenem kell, ha nem akarom. Mindig talál egy igazán nyomos okot arra, hogy megtegyem a kéréseit. Jelen esetben azt szeretné, hogy vessek véget merev és zárkózott ’életemnek’. Neki rengeteg ismerőse van, nem csak vámpírok, mint én hanem megbízhatatlan emberek is. Egyre sem bízná rá a léte titkát, de ők ott vannak neki és bámulják örökké tartó szépségét és kortalanságát. Kérdőre vonhatná legalább egy, hogy mi a titka, mitől nincsenek ráncai és miért nem őszül meg a haja. Ezen biztosan nevetnék, azonban senki sem tesz ilyet, Lilith mindent tökéletesen kordában tart, elterelve magáról a figyelmet. Nevetségesen undorítónak tartom a munkáját, de állítása szerint egy ’táncósnőre’ soha senki sem gyanakszik. Próbálok minden ehhez kapcsolódó témát kerülni és azt hiszem örülhetek annak, hogy nem akart engem ott éjjeli kidobófiúként látni. Lehet, sőt biztos túl élném az ottani körülményeket, de eszembe jutnának a régi emlékek arra, hogy milyen féltékeny voltam. Akkor még megrögzötten vágytam a közelségére, nem akartam, hogy azokra a ’mocskos’ helyekre járjon, ahol mindenki hozzáérhet. Képes lettem volna mindenkit megölni aki csak hozzá ért és elakarta venni őt tőlem. Nem voltam szerelmes belé, csak rajongtam érte gyermeki szeretettel. Bizonyára ezért is vagyok most itt. Ha neki fontosabb a munkája és ez a bevásárló lista, mint én akkor fejet kell hajtanom az akarata előtt. Ami azt illeti szépen lassan megszokom a gondolatot is, hogy épp a női részlegnél vagyok és az imént próbáltam meg a jó kis halandót játszani. Mintha számomra olyan természetes volna megfordulni és felsegíteni valakit. Sosem szorultam mások segítségére és mások sem szorultak az én segítségemre. Na jó Lilith talán igen, de neki a bevásárlást kellett elintéznem ha ő éppen nem ért rá. Ez meg természetesen nem fordult elő sokszor egymás után, hogy hozzászokhassak és természetesnek véljem, ha ilyesmit kell teljesítenem neki. A lány egész... hm aranyos volt, ha mondhatok ilyet rá. Nem, nem is aranyos volt hanem inkább az a fajta nő akinek az arcára van írva, hogy értelmes és kedves. Mondjuk az első percben Lilith is ilyennek tűnt, de aztán kiderült, hogy nincs szíve. Lehet nagyon mélyen érez valamit, de nem mások iránti kedvességet. A hűséget közelről sem ismeri, de egymást... nos eddig sosem támadtuk hátba.
- Oh az akkor nem lehet valami kellemes. – ez nem egyszerű megállapítás volt a részemről, hanem figyelemelterelés. Igen, az mert mindig zavart ha hosszasan elvesztek az én tanulmányozásomban. Mindig tettetnem kellett magam, hogy nem veszem észre, pedig ez butaság. Most mégis annyira kíváncsi voltam, hogy egy pillanatra kikapcsoltam a vészcsengőt a fejemben és belenéztem a lány szemeibe. Minden bizonnyal a legszebb szemek néztek rám, de a tulajdonosuk halandó volt, én meg vámpír.
- Hadd segítselek fel, biztos hideg lehet a padlón ülni. – még mindig felé nyújtottam a kezem és vártam, hogy ő is felém nyújtsa az egyik kezét. Felrángatni a padlóról azért mégsem lenne valami kedves a részemről.

Lysander

Nem találkoztam semmivel és senkivel sem eddig, ami/aki ennyire leköti a figyelmemet, mint Ő. Különleges férfinak tűnt és valahogy picit megszeppentem. Azt hiszem ez a legmegfelelőbb szó rá. Hihetetlenül kicsinek tűnök hozzá képest, még akkor is, mikor majdnem egy szintben vagyunk.
- Nem, azt hiszem nem kellemes. - elmosolyodom kissé. Nem akarom, hogy bárki is aggódjon értem, de most leginkább az aggaszt, hogy valaki felismer. Eddig szerencsém volt és senki nem támadott le autogramért. Ma pedig nincs is kedvem hozzájuk. Ki akarok kapcsolódni, ezért jöttem ide.
Azok az emberek megnéznek minket, akik erre járnak, vagy ebbe a sorba szeretnének nézelődni, de egyik sem kérdezi meg, hogy jól vagyok-e. Tipikus. Ha valaki bajban van, vagy rosszul van, felőlük meg is halhat, de ők nem kockáztatják meg, hogy véletlenül közük legyen az ügyhöz. A múltkor egy villamoson vertek meg egy srácot és a jármű nem volt üres. És miért verték össze? Na miért? Mert rászólt azokra, akik dohányozni akartak ott. Ha nincs egy bátor nő, akkor lehet komolyabb baja is eset volna a férfinak. Kicsit szánalmasnak találom az embertelen hozzáállást másokhoz. Pedig abba nem is gondolnak bele, hogy mi történne fordított esetben. De ez már legyen az ő bajuk. Én mindig segítek mindenkinek, akinek tudok.
- Kellemes a padló hőmérséklete, csak elég kemény. - nagyon megütöttem magam, de nem panaszkodok. Sosem tettem. Tekintetem a férfi kezére siklik, majd mintha magától mozogna a kezem, övébe helyezem.
Képek jelennek meg előttem. Elképzelem ahogy magához ölel, ahogy megcsókol ahogy ... az övé vagyok. Mit csinálok egyáltalán? Halálra rémítem magam. De mik ezek a képek? Miért látom ezt? Miért gondolok erre? Ilyen még sosem történt velem. Zavarban vagyok. Pír jelenik meg az arcomon az előbbiek következtében és elkapom a tekintetem. Inkább nézek mást, mint őt.
- Köszönöm. - udvariasan megköszönöm, hogy felsegít. Elvégre nem lenne kötelező, hisz miatta kerültem a földre is.

Magam sem tudom elmondani miért, de tetszett a lány megjelenése. Nem volt a többiekhez fogható, ez biztos. Szívesen néztem volna őt órákig az ablakon keresztül ha a szomszédom volna és mindennap beszélgetnénk. De nem nézhettem őt egész álló nap az ablakból, nem is ismertem és ő sem ismert engem. Nem tudja, hogy ki és mi vagyok és ez így van rendjén, talán. Még ha utáltam is Lilith-et azért, hogy elküldött ide bevásárolni, már nem zavart annyira. Ha ő jön akkor nem találkozom a lánnyal. Próbáltam kedves lenni, nem túlzásba vinni a komoly arcot, de a túlontúl vigyorgósat sem.
- Örülök, hogy nem esett semmi bajod. – tudom, hogy jobb lett volna ha elengedem közben a kezét, hiszen már felsegítettem őt. Eddig azonban sosem segítettem egy egyszerű lánynak aki ember volt, inkább okoztam neki fájdalmat és elvettem annyi vért tőle amennyire szükségem volt. A halandók törékenyek, ügyesen kell velük bánni, hogy ne haljanak meg azonnal a karjainkban. Most azonban igyekeztem óvatos lenni és nem arra gondolni, hogy vajon milyen íze lehet a lány vérének. Nyilvánosan meg nem szabad, nem lehet valakit csak úgy megharapni, ezt Lilith jól az agyamba véste, nehogy elfelejtsem. Az emberek nem tudhatnak semmit sem a létezésünkről, csak akkor ha szándékunkban áll tenni velük valamit. Általában három lehetőség van, vagyis én hármat ismerek, de szerintem mindenkinek annyi lehetősége van ahányat csak szeretne magának. Én hármat mondok, mert Lilith is ezt mondta. Az embereket megölni lehet végleg, ami cseppet sem lesz számunkra olyan kellemes, ha ráébredünk már megint megöltünk egy ártatlan embert. Ihatunk a vérükből és életben hagyhatjuk őket, ez nem is volna olyan nehéz ha tudnánk kellőképpen kontrollálni a szomjúságunkat. Végül olyanná tehetjük őket, amilyenek mi is vagyunk. Ez csakis akkor jó ötlet ha az illetőt ismerjük már eléggé ahhoz, hogy megbízhassunk benne. De történhetnek véletlenek, elég arra gondolni, hogy milyen volt meglátni Lilith-et legelőször és vágyakozni utána emberként.
- Gyakran jársz ide vásárolni? – tuti jobb volna többször ide járnom, hátha megint összetalálkozunk. Biztos jó volna jobban megismerni őt, tudni, hogy mi a neve és ilyesmi. De csak ilyen későn találkozhatnék vele, meg esős időben, nappal amikor süt a Nap sohasem. Szeretem ezt az életet, ragaszkodom hozzá és bizonyára szörnyen érezném magam ha nem élhetnék még vagy egy tucat évtizedet és századot akár. Pont ezért kell minden pillanatban óvatosnak lenni. Sosem tudhatjuk, hogy melyik pillanatban talál ránk az ellenségünk, az a személy aki a mi elpusztításunkra született.
- Engem amúgy Lysander Collins-nak hívnak és téged? – megakartam őt ismerni, ez most már nem kétséges.

Lysander

Ha az élet megdob kővel, dobj vissza egy almával. Legalább egészséges lesz. Szóval épp "lustálkodok" a pláza padlóján, körülöttem női fehérneműkkel töltött sorok. Előttem pedig egy ragyogó külsejű alak. Nem tudom eldönteni, hogy pozitív vagy negatív érzéseket generál-e bennem, de több idő kell hozzá, hogy biztosan megmondjam. Bár kétlem, hogy túl sűrűn találkoznék vele össze a városban, mikor én sem merek kimozdulni otthonról. Meg nem is vagyok túl jó tájékozódó, hogy egyedül felderítsem ezt a helyet. Nem vagyok itt elég rég ahhoz, hogy kiismerjem magam az itteniek között.
Kicsit talán kívülállónak is érzem magam emiatt, viszont ezen lehetne változtatni. Ahhoz viszont le kellene tagadnom önmagamat. Ki kellene próbálni, hogy másnak adom ki magam, mint aki vagyok, csak hogy az meg nem én lennék. Ha bárkit is megismerek, vagy bárki is meg akarna ismerni, nem szeretnék hazudni neki. Fő az őszinteség. Bár nem minden esetben ez a helyes döntés.
- Hát még én. - még sosem ütköztem senkibe sem ilyen szinten, hogy így kiterüljek, vagy földre kerüljek. Ez pedig még fájt is. Főleg a fenekem. Arra jól rá estem. Remélem nem lilul be, mert az még vicces is lenne annak ellenére, hogy csak én látom. Nincs pasim akinek mutogathatnám. Meg amúgy sem vagyok az a magamutogató típus. Inkább visszahúzódó. De ez a társaságtól függ. Komolyan.
Kicsit érdeklődve nézek kezünkre, mik még mindig nem engedték el egymást és most kezd el bennem felmerülni az az érzés, amit félelemnek hívnak. Nem is magától a férfitól, inkább ettől az egésztől. Nem ismerem őt és ki tudja nem-e egy perverz vagy valami hasonló. Mert ilyen cuki pofival szerintem bárki hagyná magát neki. Rajtam kívül, mert nekem ez kevés. A külső nem minden. Az csak egy maszk, egy álarc.
Kérdése meglep, nem tudom mit feleljek rá. Még senkitől nem hallottam ezt a kérdést közvetlenül az után, hogy találkozunk. Elég fura figura. Épp ezért nem is fogom elmondani neki, hogy még csak most költöztem ide.
- Persze, jó kis hely. - bólogatok és próbálok hozzá mosolyogni is. Oké, most már kicsit kellemetlen ez a túlzott közelség. Sajnos mindig mindenkibe bele látom az ártó szándékot, főleg mert énekes vagyok és bizarr dolgokra képesek a rajongók és a megszállottak. Elhúzom kezemet az övéből, holott kettős érzéseket kerítettek hatalmukba. Itt van a félelem és a bizalmatlanság a vonzással szemben. Az ész a vágyakkal száll szemben, de ki fog nyerni? Bevallom szép neve van, olyan különleges, de mindenképp illik hozzá.
- Bella. - idő, kell még egy kis idő, hogy megnyíljak neki vagy akárki másnak is, addig pedig megfelel a Bella is, habár a Lany-t jobban szeretem. Na mindegy. Majdcsak lesz valami, addig pedig elveszek a tekintetében.