Pedig megfogadtam, hogy sosem jövök vissza ide. Rione-t még csak nem is voltam hajlandó kiejteni a számon. Gondolataimból is messzire száműztem. Talán úgy is lehet venni, hogy letagadtam azt a helyet, ahol születtem, ahol nevelkedtem, ahol megtanultam mindent a vadászatról. Nem egyszerű vadász vagyok, aki az erdőben légpuskával őzeket és más állatokat üldöz. Na nem, az nem én lennék. Csak olyannak ártok, aki megérdemli.
Az éjszaka démonjai vannak a célkeresztemben és örömmel üldözöm őket. Lélektelen, szívtelen lények, akiknek nem lenne szabad már létezniük. De egyre többen vannak és mi vadászok egyre kevesebben. Többségünket elvakít a hatalom és a halhatatlanság, amit kínálnak. Az ostobák pedig megállapodnak velük. Csatlakoznak hozzájuk. Néha el is feledkeznek arról, hogy a barátaikat, a családjukat, az örökségüket árulják el ezzel. Nekünk pedig őket is fel kell vennünk azoknak a listájára, akiktől meg kell szabadítani a világunkat. Viszont nem csak ők vannak terítéken. Sokszínű világban élünk, különböző fajok vesznek minket körül. Már nem tudhatjuk kiben bízhatunk meg és kiben nem.
És most senki se kérdezze meg, hogy mit keresek én épp most épp itt. A városperemén, messze mindentől és mindenkitől. Még dühös vagyok magamra amiért nem tartom magam a terveimhez és képtelen voltam elszakadni ettől az átkozott helytől. Talán zsákmányt keresek, ellenséget, vagy bármit, amivel levezethetem ezt az átkozott feszültséget, ami átjárja sejtjeimet. Kezeim ökölbe szorulnak. Tristan. Mi a fene van velem?
Nem messze tőlem egy kocsi zaja töri meg a csendet. Felkapom fejem és a hangok irányába fordítom. Párbeszéd, de nem tudom kivenni miről beszélhetnek. Nyilván nem piknikezni jöttek, vagy romantikázni, bár manapság már semmiben sem lehet hinni. 3-4 meleg pasi az éjszaka közepén csillaglesésre indul ... Fujj. Nincs bajom a melegekkel, amíg nem kell végignéznem azt amit csinálnak. Bár a ruházatuk alapján messze állnak a sivatagos jelzőtől.
Ahogy a kocsi elhajt, csak egyetlen férfi marad itt. A kíváncsiságom győzött, így lassan kisétálok a fák takarásából és halkan elindulok utána. Hátha hozna egy kis harcot, vagy izgalma ma éjjelre.

Hello Rione, Jan visszatért.

| words: - | music |

Csak figyelem a férfit. Mozdulatait, viselkedését, ahogy lassan a fák felé halad. Nem tudom miféle, de ez sosem zavart abban, hogy kövessek bárkit is. Volt már néhány rossz húzásom, de nem tántorított el attól, hogy máskor is megtegyem. Nem tudni mikor cseppenek egy érdekes harc közepébe. Rengeteg vámpírfej, végtag és egyéb maradvány közé. Most erre lenne szükségem. Persze kicsit hülyén jönne ki, ha pont ezt a fazont kellene megmentenem. Nekem vicces, neki meg kínos. Mert mi már, hogy egy nő menti meg, nem? Pff, szánalmasak.
- Hmm. - csak ennyit tudok hozzátenni ahhoz, ahogy eltűnik az erdő szélén. Na jó ,most már érdekel mi is ő. Feltéve ha megtalálom. Vámpírokra vagyok specializálódva, így sokkal könnyebben bukkanok az ő nyomukra, mint másokéra. A teremtményeiket is könnyű megkülönböztetni a többi fajtól, de nem elég ha tudom mi tette azzá őket amik. Mindegyiknek meg van a maga gyengéje, amivel elkaphatók és nem feltétlenül ugyan azok.
De továbbra is abba az irányba tartok, ahogy a férfi eltűnt előlem, kezeim pedig továbbra sem veszem ki a zsebemből. Nem vagyok már kezdő, hogy ne legyen nálam egy-két fegyver és tőr. Igen, az ezüsttőrjeim a kedvenceim, ezt nem tagadhatom.
Pisztoly csövének hűvös, fémes érintése nyakamon, csak egy dolgot ér el nálam, hogy elmosolyodjak. Ha azt hiszi, hogy ezzel megfélemlít, hát nagyobbat nem is tévedhetne. Nem egyszer szorítottak fegyvert a fejemhez, vagy szegeztek rám. Lőttek már meg is és én rezzenéstelen arccal álltam támadóm előtt. Most sem sikítozok, vagy kapálózok. Nem szaladok el menekülő utat remélve. Felemelem fejem és szemem sarkából nézek a mögöttem álló felé.
- Szóval vadász vagy, ha? - már nem is mondok semmit arra, hogy le kislányoz. Csak mert nem vagyok régészeti lelet, még nem feltétlenül vagyok kislány.
Nem is nagyon van időm vagy lehetőségem válaszolni neki. Zajt hallok mögülem és ahogy megfordulnék nem látok mást csak sötétet. Hát ez remek, kicseszettül remek.
Kicsit kába vagyok, mikor kezdek magamhoz térni, valami furgon hátuljában. Kezeim a hátam mögött szorosan megkötözve. Tenyereim a falnak tapasztom, ahogy valami élet kiszögellést keresek rajta. Valamivel el kell vágnom a köteleket, ha már kicsúsztatni nem tudom a hurokból a csuklómat. Nem telik bele sok idő és úgy veszem észre, Csipkerózsika is ébredezik, de elég rossz hangulatban van.
- Fogd már be! - általában nem vagyok első találkozáskor ennyire nyers valakivel, de az istenért is, csali? Honnan a fenéből veszi ezt?
- Csali a nénikéd térdkalácsa. És ha még egyszer kislánynak nevezel, kivágom a nyelved a helyéről és odadobom egy kóbor kutyának. Csak szabaduljak ki innen és szerezzem vissza a tőrjeimet. - jól érzem, hogy nincsenek a helyükön, ahogy megmozgatom a bokámat. Az idióták azokat is elvették. Ne akarják megtudni, milyen az ha én tényleg dühös vagyok, szóval jobban tennék ha visszaadnák.

| words: - | music |

Igaz, hogy izgalmakra vágytam, de nem pont így gondoltam. Egy furgon hátuljában megkötözve ... egy férfival. Oh igen. Már szinte hallom is Tristan szavait ahogy ezt megtudja. Pff. Nincs szükségem arra, hogy bárki is kioktasson, vagy hogy kislánynak nézzen.
Jól jön az, hogy megtévesztem az embereket a külsőmmel és a korommal, hisz még fiatal vagyok, alig nagykorú. De épp ezért vagyok olyan veszélyes, amilyen. Alábecsülnek. De hogy kislány? Nem is emlékszem mikor viselkedtem úgy, mint egy lány. Mikor babáztam, vagy jártam habos-babos kis szoknyákban. Mikor jártam plázázni tűsarkúban a barátnőimmel és pletykáltunk pasikról. Na de hé, én vadász vagyok. Sosem jártam plázába pletykálni holmi hamis barátnőkkel, akik alig várják hogy valamivel belém marjanak, mint valami kiéheztetett kóbor kutyák egy falat húsba.Vagy hasonlíthatnám őket viperákhoz. És szerintem még csak babám sem volt. Az első ajándékom amire emlékszek az az egyik ezüst tőröm volt, amit most ezek a balfaszok elvettek. Értékesebbek mint a koszos kis életük. Ami nem lesz olyan hosszú.
Tenyeremet és a hátamat a falnak támasztom és megpróbálok felállni, hogy körbenézhessek idebent. Tudni akarom van-e itt valami, ami a szabadulásban is segítene, és később a harcban is. Mert az már biztos, hogy nem véletlenül vagyunk itt és nem vacsorázni visznek minket ilyen "udvarias" formában. És hiába van elrejtve kisebb tőr itt-ott, de a kezemre szükségem lenne, hogy elővehessem őket.
- Oh, tényleg szerencse. A kérdéseidre meg neked kellene választ adnod nekem, hisz a te haverjaid. - lassan sikerül felállnom is és próbálom megtartani az egyensúlyomat. Dailen. Neve hallatán lenézek rá. Pont olyan komolyan hangzik, mint amilyennek kinéz maga a férfi is.
- Jan. - utálom, ha a teljes nevemen szólítanak, így sosem árultam el eddig sem senkinek és nem pont azzal kezdem el, aki miatt itt vagyunk. Mert az hót biztos, hogy nem engem akartak. Én még csak most jöttem vissza, szóval nem nehéz kitalálni ki itt a ludas. Egyre jobban bánom, hogy visszajöttem Rione-ba.
- Nem mondtak semmit, mikor a földútra kivittek? - minden részlet fontos lenne most. Legalább az, hogy kivel, vagy kikkel állunk szemben.
Lassan elindulok a kocsi rakterében a fal mentén. Kiálló csavart, vagy meghajlott lemezt keresek, lábammal pedig a padlón tapogatózok.
- Mid maradt? - természetesen fegyverre gondolok, hogy mit hagytak nála óvatlanságból. A jármű még mindig egyenletesen halad nagyjából abba az irányba, amibe mi is mentünk gyalog. Vagyis messze a várostól. De nagyon be van határolva meddig mehetnek, mert egy idő után már csak a tenger lesz előttük. Nem tudom milyen messze, de ha hamar nem állnak meg, vagy jutunk ki, akkor csak az az egy esélyünk marad.

| words: - | music |

- Ha nem ismered őket, akkor meg mi a fenéért szálltál be a kocsijukba? - sosem fogom megérteni a férfi logikát. Engem arra neveltek, hogy idegen emberek, vagy kevésbé emberek kocsijába még véletlenül se szálljak be. Nem lehet tudni kiben bízhatunk meg és ez a mai napig így van. Nem tudni, hogy kinek mi a célja azzal, hogy megáll melletted, vagy odajön hozzád egy szórakozóhelyen.
Ezért rángattam mindig magammal Trist, ha mentem valahova. Inkább ő idegesítsen, mint valaki más, akinek hamarabb kivágnám a nyelvét, mintsem hagyjam, hogy akár csak hozzám is érjen, vagy megcsókoljon. Nincs bajom a férfiakkal úgy általánosságban véve, csak jobb szeretem, ha mindenki békén hagy.
- Szóval nem zárható ki, hogy az ő kezük van a dologban. Elvégre tényleg a te dolgod, hogy hogyan jutsz haza innen, nem? - de ha csak róla lenne szó. De én is itt vagyok bezárva és nem tűröm valami jól az ilyet. Mármint a szűk és zárt helyeket. Nem vagyok igazán klausztrofóbiás, de hosszú idő után képes lennék beleőrülni a bezártságba.
A férfi felé pillantok, majd egy kátyúba hajt a kocsi, én meg vissza zuhanok mellé. Az esést a vállammal tompítom. Hát inkább, mint az arcommal. Nem féltem, de nah, betört orral mondjuk nehéz a szabadulásra koncentrálni.
- Pasik. Miért gondoljátok mindig azt, hogy mi nők minden alkalmat megragadunk, hogy fogdoshassunk titeket? - hangom jóval nyugodtabb, mint mikor magához tért. De ez, hogy ha nő lenne a csapatban ... Igenis van annyi önbecsülésünk, hogy nem fogdosunk ájult férfiakat. Legalábbis nekem nem volt szándékomban és nem is fogok ilyet tenni. De legalább megtudtam, hogy van a csizmájában egy pillangókés. Ez már haladás. Nekem csak olyan helyeken van, ahova senki nem fog benyúlni. Ő meg főleg NEM. A fehérnemű az nálam tabu.
De most nincs más választásom. Vagy ez, vagy megvárjuk, míg nyílik az ajtó és rosszabb esetben megölnek minket. Milyen szép halál is lenne.
- Hát ennél azért valamivel jobb programot terveztem, mint egy vadász csizmájába nyúlkálni. - forgatom szemeimet, miközben elfordulok, hogy könnyebben a csizmához férjen a kezem. Vállaim fölött próbálok hátranézni több-kevesebb sikerrel a sötétben, hogy legalább ne kelljen végigfogdosnom a lábszárát, hogy megtaláljam a csizmát. Nem sűrűn voltam eddig megkötözve, így becsukott szemmel nem igen menne még.
- Szexi láb. - kínomban már lassan magamon röhögök, de legalább egy kis nyújtózkodással megszerzem a kését és kinyitom.
- Tartom, míg elvágod a köteledet.

| words: - | music |

Ez mondjuk hiányzott az elmúlt négy évből. Egy "kis" izgalom. Túl unalmas volt az életem veszély nélkül. Én ebbe születtem, ebben nőttem fel. Más aki csak úgy csöppent bele a vadászok életébe, az nem igazán értheti ezt.
Legszívesebben jelenleg beváltanám Dailennek tett ígéretemet, ugyanis újra kislánynak szólít. És én mit mondjak neki? Vénség, vagy mi a szent szöszt? Nem tudom miért kell a korom miatt lekicsinyíteni. Nem lehet mindenki ugyan annyi idős, viszont mások kérését tiszteletben lehetne tartani. De Ő erre képtelen ahogy látom.
Megfordult a fejemben az is, hogy elhúzódok tőle és magamat szabadítom ki előbb valahogy a kése segítségével, majd kivágnám a nyelvét míg meg van kötözve és csak utána oldoznám el a lábát, hogy el tudjon szaladni, mielőtt mást is levágok neki. A reakciója nagyon is érdekelne.
Gyilkos tekintettel nézek a férfira.
- Te mindig ennyire tiszteletben tartod a nők kérését? Vagy csak engem tisztelsz meg ezzel? - hátammal meglököm. Pff, dehogy vagyok kislány. És ezt szívesen be is bizonyítanám neki, de nem most és nem itt. Viszont nem fogok letenni arról, amit ígértem neki. És ahogy látom, a humorérzéke is megsavanyodott.
- Lassan és élvezettel húznám elő őket. - cseppet sem ijedek meg az ilyen szövegektől, sőt. Nem vagyok szende szűz, aki fél egy férfi közelségétől, csak mert nem bírja a stílusát, vagy csak mert férfi.
Várok, türelmesen várok, hogy elvágja a köteleit. De nála még a nagyanyám is gyorsabb, pedig ő már halott. Kérdésére úgy teszek, mint aki fontolóra veszi a dolgokat, majd közel hajolok hozzá.
- Ne csodálkozz, ha az ilyen szövegek után valaki azt hiszi rólad hogy meleg vagy. Bár nekem nincs bajom a mássággal, de azzal igen, hogy még mindig meg vagyok kötözve. Szóval leszel szíves kioldozni? - kivételesen előhúzom a kalapból a nyulat, izé a bájosabb énemet és nem szedem le a fejét. De nem is húzódok el tőle. Kíváncsi vagyok mi jár a fejében.

| words: - | music |